Levelek Iris koszorújából 1909 - a sokszínűség kötete (Iris a szivárvány istennője, az istenek követe) - Babits első kötete, az 1902-1909-es versek - témák, hangnemek, stílusok, versformák gazdagsága - Babits be akarja bizonyítani, hogy minden stílusban képes alkotni - formai virtuozitás, poétai játékosság - irodalmi és ábrázolási stílusok felelevenítése - antikvitás: In Horatium - középkori lovagi költészet - magyar népköltészet - reneszánsz kultúra: A lírikus epilógja - expresszionizmus: Mozgófénykép - impresszionizmus: Messze-messze - szimbolizmus: Fekete ország - Babits egyszerre próbál hagyományőrző és újító lenni - a két szándék konfliktusa több versben is megjelenik

In Horatium kötet indító verse révén hangsúlyos szerepet kap cím jelentése: Horatiussal szemben szembefordulás és főhajtás Horatius előtt műfaja: óda, ehhez illeszkedik az antik versmérték formában Horatiust követi: ars poetica + alkaioszi strófa sajátos felütés: szó szerinti idézet Horatiustól arisztokratikus, elkülönülő szándék, szembeszállás a tömegízléssel Babits befelé forduló, bölcseleti költő – csak az értő közönséghez akar szólni önfelszólító, késleltetett expozíció – ars poeticára jellemző, keretet ad a versnek téma: változó világ filozofikus megfogalmazása; panta rei himnusz a folytonos változásról, az állandó mozgásról horatiusi arany középszer elutasítása költői program igazolása: „Ekként a dal is legyen örökkön új” természeti törvények esztétikai elvvé emelkednek – vezérelv: „soha-meg-nem-elégedés” Művészi célja: a klasszikus formamegtöltése új tartalommal

A lírikus epilógja 1903 A kötet záró verse (epilógus = utószó), műfaj: elégia Útkereső vers a világ ábrázolásáról Az egyéniség, az „én” korlátozza a költői szándékot Babits a „lírikust” beszélteti- a személyes vallomást el is távolítja magától. A cím vonatkozhat magára Babitsra, de általában a lírikusra mint típusra is E/1-ben beszél, feltárja magát, fájdalmait, vágyait nyelv tökéletlen rendszer – nem elégséges a világ megragadására

Az emberi megismerő-képesség korlátozott: A lírikus maga számára börtön, (vak dióként dióba zárva lenni) mert egy személyben az alanya és tárgya versének - keserűség Az akarat tágítható, de ez nem elég a mindenség, a világ objektív ábrázolásához hiábavaló erőfeszítés, tehetetlenség, lemondás – Lírai én=Alfa és Omega (metafora ): a kezdet és a vég, a világmindenség ősi szimbóluma az elégedetlenség költeménye; magát nem tudja kívülről, a nagy világ részeként szemlélni, nem tudja a mindenséget versbe szedni önmagában fedezi fel a világ végtelenségét formában a hagyomány és az újítás keveredik: reneszánsz szonettforma új rímszerkezettel: abab – abab – cde – cde Agnoszticizmus: filozófiai irányzat, mely tagadja a valóság teljes megismerhetőség; az értelem nem képes a lényeg meglátására, mert érzékszerveink becsapnak minket

(petrarcai szonett:abba-abba-cdc-dcd) A lírikus epilógja   Csak én birok versemnek hőse lenni, tehetetlenség panasza első s utolsó mindenik dalomban: Én= első és utolsó (metafora) a mindenséget vágyom versbe venni, ellentét a vágy és valóság közt de még tovább magamnál nem jutottam. S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi, Az énen kívüli világ egyre de hogyha van is, Isten tudja hogy' van? Bizonytalanabb léte Vak dióként dióban zárva lenni Szófajok: igék-létigék (9-6)15 S törésre várni beh megundorodtam. Névszók: 43, igenevek: 5 indulatszók(2) Büvös körömből nincsen mód kitörnöm, Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy - megszemélyesítés de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. nyíl=vágy metafora Én maradok: magam számára börtön, hangszimbolika (8:24) mert én vagyok az alany és a tárgy, szóismétlés, ismétlés jaj én vagyok az ómega s az alfa. Rím: abab-abab-cde-cde (petrarcai szonett:abba-abba-cdc-dcd)