Kepler-féle távcső fejlődése
Tartalomjegyzék Története Leírása, működése Típusa A távcső nagyítását leíró egyenlet
Története A Kepler-távcső a Johannes Kepler (1571 – 1630) által kifejlesztett és 1611–ben bemutatott távcső, amely egy gyűjtő tárgy- és egy ugyancsak gyűjtőhatású szemlencséből áll. Kepler által alkalmazott optikai megoldás minőségi ugrást jelentett az addig Galilei által alkalmazott rendszerrel szemben.
Galilei szemlencsének szórólencsét alkalmazott, aminek hátránya, hogy nagyobb nagyításoknál a távcső látómezeje kicsi. A Kepler-féle megoldás ezt a hiányosságot kiküszöböli azáltal, hogy a szem számára elérhetővé teszi a kilépő pupillát.
Leírása, működése A Kepler-féle (vagy csillagászati-) távcső két gyűjtőlencséből áll. A két gyűjtőlencse optikai tengelye és fókusza egybeesik. A tárgyról kiinduló fénysugarak az L 1 lencse fókuszsíkjában metszik egymást. Ez egyben az L 2 fókuszsíkja is. A (látszólagos) kép tehát nem a tiszta látás távolságában, hanem messze alakul ki, hiszen a távcsőbe néző ember – önkéntelenül – ilyenre állítja be a szemét. Mivel a Kepler-féle távcső a jobb és bal oldalt, az alult és a felült felcseréli, földi megfigyelésre alkalmatlan.
A fordított kép miatt a gyakorlatban csillagászati távcsőként, valamint különböző optikai műszerek megfigyelő távcsöveként alkalmazzák. Földi megfigyelés céljára a fényútba helyezett optikai lencse (lencserendszer), prizma (prizmarendszer) segítségével a képet visszafordítják.
Típusa
A távcső nagyítását leíró egyenlet Az α' az a látószög, mely alatt az okulár középpontjából a végtelenben levő tárgyat látjuk, α pedig az a látószög, mely alatt a végtelenben levő tárgyat távcső nélkül látjuk.
Források www.mozaweb.hu Wikipédia www.tudasbazis.sulinet.hu