Igazgatónő megnyitja a tábort és bemutatja az elsős osztályfőnököket.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
XXII. Koinónia genézius thábor Hidegszamos 2011 július 13 (Szerda) – július 19 (Kedd)
Advertisements

Erre a csodaszép kirándulásra összesen 16 tanuló és 1 tanár jutott el.A királyhalmi iskolából 1o tanuló,Hajdúnánásról pedig 6 diák és az egy tanár Csorba.
Tejbemérés Magyarlónán
Megálltunk Hortobágyon Nézel ő dtünk Mez ő kövesden is sok szépet láttunk….
A Széchenyi István Általános Iskola Készítette: Nagy Melinda 8. c
Gyere velem! Sétáljuk végig együtt az iskolámat!
„Vár állott, most kőhalom…”
Gyülekezeti tábor - Balatonkenese
Színházi PALÁNTA nevelő TÁBOR.  A tábor szakmai programja és napirendje minden turnusban azonos. Egy konkrét zenés színdarab próbáinak és bemutatójának.
Összeállította: a szakkörvezető és a fotószakkör gyorssegély szolgálata Országjárás másképpen Bemutató a kollégium országjárás-vezető szakkörének szakmai.
Táborban voltunk … – folytatás 2
Élménybeszámoló június 15-én kezdetét vette az osztálykirándulásunk. Még alig szálltunk fel a vonatra, de már korgott is a gyomrunk. Elővettük.
Eger várától a Gyergyói havasokig 1. utazás október
A Németh László Angol Testnevelés Tagozatos Általános Iskola
Régmúlt idők, melyek most is elkísérnek, a történelemmel rezonáló lelkünkben élnek. A FESTMÉNYEK segítenek felébreszteni ezeket az élményeket, ahogy a.
Kunfehértói táborok, szálláshelyek és a tópart
Ausztriai Nyelvi Tábor 4. Nap. A nap programja IdőkeretProgram 07:00-07:30Reggeli 08:00-10:00Németóra 11:00-11:30Holzgautól busszal a Reuttener Bergbahnig.
Gólyatábor beharangozó
VÁLOGATÁS ISKOLÁNK ÉLETÉBŐL KÉPEKBEN.
Lovasiskolák, létesítmények turisztikai szolgáltatásai
Szajkó Gréta Találkozás Zizivel. 1. RÉSZ Márc. 32-én,- mert nálunk ilyen is van-unatkoztam, ezért beültem a rakétámba, és elmentem a Marsra. Amikor odaértem,
A Mályi-projekt. Bevezető A projekt ötlete: találkozni a gyerekekkel iskolán kívül is A projekt ötlete: találkozni a gyerekekkel iskolán kívül is Olyan.
Ébresztő!.
Ifjúsági és szabadidős programok
Magyar nyelv Ádám Judit.
Kunfehértói táborok, szálláshelyek és a tópart
Voronyezs: Nemzetközi konferencia április Résztvevők: Oroszország, Ukrajna, Belorusszia, Németország, Izrael, Olaszország, Kazahsztán, Kirgizisztán,
Rocket team Hajdúszoboszló Engedjék meg, hogy néhány percben bemutassuk a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskolát.
Az Arany János Tehetséggondozó Program diákszemmel
A Vésztői Református Egyházközség 19
Még kicsi ovis voltam amikor az óvónénikkel részt vettünk a szüreti felvonuláson. A nővérem már akkor a néptánc csoport tagja volt és természetesen.
JÓ REGGELT !.
B A L L A G Á S június 15. Szárcsa Általános Iskola.
Budapesti Ward Mária Általános Iskola
Sarud Természetismereti Tudor tábor 2008 augusztus.
Török találkozó. Indulás Schwechat-ról Csoportkép a repülőn.
KÓRUS augusztus A súri táborban Hogy mit csináltunk?!  Főszerepet a gyakorlás, új énekek tanulása...
Mindenki hétköznapjai
Szent István Gimnázium
Hogyan jutsz el hozzánk? A Jókai felől könnyen megközelíthető iskolánk. 3-as vagy 69-es villamossal 5-ös busszal Mexikói útig Valamint: Kisföldalattival.
Erdei Iskola a Bejárható Magyarország Program keretében a Gémes Természetjáró Egyesület szervezésében Istenmezeje, október
HARSÁNYI NAP április 3.. A Harsányi díj átadása A napot, az Igazgatónő által levezényelt, Harsányi-díj átadásával kezdtük. Harsányi Nap április.
Petőfi Sándor Általános Iskola
6753 Szeged, Majakovszkij tér 16.
Más lettem? Más lettem. Polgár Fanni
JÓ REGGELT !.
Az Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola bemutatkozik Gyöngyös
IRODALMI KINCSKERESÉS ERDÉLYBEN! Agg Anna Bajorfi Eszter Fekete Antónia Németh Cintia.
DÉL-KOREA ASAN, SZÖUL AUGUSZTUS  Augusztus között a dél-koreai Asanban, testvérvárosok számára szervezett táborban vettünk részt.
Program- és árajánlat Debrecenbe kéne menni… Kétnapos osztálykirándulás.
Erdélyi út – május Útiterv és szállások. 1. nap Indulás Budapestről, első állomásunk Körösfő: A települést megismerteti velünk Péntek Pici László.
Erdei Iskola Június Pusztavám Vajda János Erdészeti Erdei Iskola.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. Mindenkit szeretettel várunk! Ják község Önkormányzata Ják község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves.
DIGITÁLIS TÉMAHÉT ,,HŐS KERESTETIK” 5. d.
Bornemisza Óvoda
ISTEN HOZOTT! JÓ REGGELT!.
Egynapos osztálykirándulás
Egynapos osztálykirándulás
Jókai Mór Református Általános Iskola 3. osztálya
NAPIREND, KÁRPÁTALJA Határtalanul utazás.
Játék, szórakozás, egészség
ÉTLAP Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli: Joghurt Banán kakaó
Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Debrecen
A Kézmosás Világnapja A Kossuth Lajos Gimnázium Tiszaigari Általános Iskolájában
ISTEN HOZOTT! JÓ REGGELT!.
Tanár neve | Kurzus száma
3. osztályban.
Kulcs a kezünkben egyéni utak a zavartalan iskolakezdéshez Szabó Erika-tanító Páduai Szent Antal Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Tekeres-völgy Készítette: Szabó Lilla
Erdélyi kirándulás Élmények.
Előadás másolata:

Igazgatónő megnyitja a tábort és bemutatja az elsős osztályfőnököket

Első csoportfoglalkozások

Ibolya néni iskolatörténeti bemutatója

Ebéd után séta a várba

Ahol Szikra százados úr kalauzolt minket

Megmutatta a Zászlós bástyát, a Gótikus udvart, a Hősök Termét és a Romkertet

Estére pedig olyan atom babgulyást főzött, hogy mindenki megnyalhatta a saját összes tíz ujját

Vacsora után koncert volt és hennafestés

Majd a tűzzsonglőrök és a kongások összehangolt műsora kápráztatott el minket

Másnap a hajnali ébresztőt reggeli torna követte

Elsősegély és Vöröskeresztes játék – győztese a D osztály és a Sorverseny – győztese az A osztály

Ebéd után a Táborzárón Lilla néni és a tanárok elköszöntek a Gólyáktól, akik rengeteg élménnyel, barátsággal, és új tantermük számára egy-egy „fali-pólóval” lettek gazdagabbak