Egyetemes könyvtártörténet A British Múzeum olvasóterme

A British Museum-ot 1753-ban alapították, nagyrészt Sir Hans Sloane orvos és tudós gyűjteményére támaszkodva. A múzeum először 1759. január 15-én nyitotta meg kapuit a közönségnek a Bloomsbury-i Montague House-ban, a mai múzeumépület helyén.Globális örökségének ingyenes közzétételével a British Múzeum mindig is a világ első számú múzeumaként tekintett magára. Gyűjteményében megtalálhatók a világ leghíresebb archeológiai leletei: az 1802-ben megszerzett Rosette-i kő, a világ legrégibb üvege Egyiptomból (i. e. 1460), a páratlan múmiagyűjtemény, valamint a világ legnagyobb ékírásos gyűjteménye.

Bibliothèque Nationale (Párizs) 1368-ban V. (Bölcs) Károly királyi könyvtárat hozott létre – a több kastélyban elhelyezett kódexek egy helyre gyűjtésével és rendszerezésével –, mely a Louvre egyik szárnyában kapott helyet. A francia forradalom idején a királyi intézmény állami intézménnyé alakult át. Állománynövekedés (lefoglalt egyházi művek, magángyűjtemények beolvasztása). Így került be körülbelül 250.000 könyv, 14.000 kézirat és 85.000 nyomtatvány. Tárolási problémák. 1858-ban III. Napóleon megbízta Henri Labrouste építészt egy nagy olvasóterem kialakításával. 1988. François Mitterrand - új könyvtárépület építésének terve. 1994-ben felépült az új Francia Nemzeti Könyvtár Dominique Perrault tervei alapján. 1997-ben megnyitották az olvasói tereket a látogatók számára, majd 1998-ban a kutatói könyvtárat is.

Deutsche Bücherei (Lipcse) A Deutsche Bücherei (Lipcse) kései kezdeményezés. Bár a berlini porosz állami könyvtár a teljes németországi anyagot gyűjtötte, nem kapott nemzeti funkciót. A német könyvkiadók és könyvterjesztők egyesülése, a szász tartományi kormány és a lipcsei városvezetés 1912-ben alapította meg az első német nemzeti könyvtárt. Az 1913-tól megjelent németországi és a külföldi német könyvtermést őrizte, a korábbi időszakból a berlini könyvtár szerezte be a dokumentumokat. Az első világháború után a nemzeti bibliográfia centrumává vált.

Kongresszusi Könyvtár A könyvtár az 1800. évi kongresszusra épült, és a 19. század jelentős részében az Egyesült Államok Capitoliumában működött. Miután az 1812-ben folyó brit–amerikai háború idején gyűjteményének legnagyobb része elpusztult, Thomas Jefferson saját gyűjteményét, 6487 kötetet adott el a könyvtár részére. A könyvtár elsődleges küldetése, hogy a konresszusi tagok által felvetett kérdéseket kutassa. Bár a könyvtár nyitva áll a nyilvánosság előtt, csak könyvtártagok, kongresszusi tagok, a legfelsőbb bíróság bírói és más magas rangú hivatalnokok nézhetnek bele a könyvekbe. A könyvtár négy helyszínen működik. Legrégebbi épülete a Thomas Jefferson-épület, mely 1897-ben nyílt meg, a könyvtár fő épülete. A John Adamas-épület 1939 januárjában, a James Madison Memorial-épület 1980-ban, az audio-video központként üzemelő Packard Campus pedig 2007-ben nyílt meg.

EBLA

Ebla ókori nyugat-szíriai város volt – a mai Tell-Mardíh – Aleppótól délre, az i. e. 3. évezredben majd az i. e. 2. évezredben virágzó állam központja. Nyelve az akkádhoz közelálló sémi dialektus, az eblai nyelv volt.

EBLA Kr. e. 2500–2250 16000 agyagtábla, 5-6000 ép A táblákon található szavak 80%-a sumér, 20%-a eblai eredetű. 90%-a gazdasági és adminisztratív dokumentum, 10% tudományos anyag (a sumér tudomány termékei, lexikális szövegek, különböző állatok listái, szótárak; versek, varázsszövegek, istenekhez szóló himnuszok és közmondásgyűjtemények alkották.

Hattusa Kr. e. 1400–1200 között. 30 000 agyagtábla és táblatöredék 1915; Az ékírásos táblák segítségével Bedřich Hrozný megfejtette a hettita nyelvet. Hattusa

ugariti levéltár Kr. e. 1400–1200 A levéltári dokumentumokat a királyi palota termeiben tárolták. Ez a tárolási rendszer tükrözi az agyagtáblákat létrehozó hivatalok elkülönült funkcióit. A déli terembe kerültek a gazdasági okmányok, míg a nyugatiba a jogi iratok.

Ókor ninivei könyvtár legkorábbi „cserépkönyvtár” → 10 000 agyagtábla Assur-bán-apli maradványok a British Museumban

A ninivei könyvtárat egyes források a világ első szisztematikusan rendezett gyűjteményének tartják. Az agyagtáblák felállítása szakrendi volt, erre az agyagtáblák csoportosításából lehet következtetni. Ha több mű került egy táblára, akkor mindegyik írás kezdőszavát felírták rá. Az agyagtáblák sorrendjét úgy rögzítették, hogy az előző tábla sorszámát ráírták a következő tábla tetejére. A királynak volt egy külön pecsétje, amellyel jelezte, hogy a tábla az ő tulajdonában áll. A gyűjteményt egy írnok kezelhette. Tudomány és vallás Kb. 1500 ránk maradt ékírásos anyagtábla Kr.e. 612-ben méd-újbabolóniai támadás során felégették a várost, és így égtek ki az anyagtáblák is. Assur-bán-apli Északi-palotáját és 22.000 agyagtáblát számláló könyvtárát Hormuzd Rassam fedezte fel. A leletek nagy része a British Museumba került.

Hormuzd Rassam 1847-ben kedte meg tanulmányait Oxfordban. Tolmács, helyettes kormányzó. 1864-ben egy küldöttséggel Abesszíniába utazott, ahol Theodor király elfogatta, és börtönbe záratta. Két évet töltött börtönben, míg Napier expedíciója kiszabadította. Röviddel utána kezdte meg ninivei ásatásait. Layard segítője, annak hazautazása után az ásatások irányítója. Feltárta Assur-bán-apli északi palotáját, Assur-nászir-apli egy templomát, egy teraszváros maradványait, egy közel hét méter magas bronz szárnyaskaput, és nem utolsósorban a könyvtár, és abban a Gilgames-eposz agyagtábláit.

Szinaherib prizmája Az asszír uralkodó évkönyveit tartalmazza. (Taylor-prizma) Felfedezés helye: Ninive Felfedező: R. Taylor Lelőhely: British Museum, London Jelentősége: A hatszögletű prizma Szinaherib asszír uralkodó (Kr. e. 704–681) évkönyveit tartalmazza, megemlítve benne Jeruzsálem Kr. e. 701-es, Hizqijjáhu (Ezékiás) király alatti  (sikeretelen) ostromát. Erre az eseményre utal Jesájá (Izaiás) 33. és 36., valamint a 2Kir 18. és a 2Krón 32. fejezete.

Jean-François Champollion HIEROGLIFA „szent véset” (hierosz: szent, glüfein: vésni) Figeac-ban született 1790. december 23-án. Tizenhét éves korában jelent meg első tudományos dolgozata, és ekkor készítette el világtörténeti időrendi táblázatát. Beszélt héberül, arabul, perzsául, kínaiul, görögül és szanszkritül. 1822-ben kezdett az angol Thomas Young kartus-elméletével foglalkozni. A keretbe foglalt jelekről már Young feltételezte, hogy azok uralkodók neveit jelentik; Champollion legnagyobb jelentőségű munkája, az egyiptomi hieroglifák megfejtése és a teljes hieroglif ábécé összeállítása volt az ún. rosettei kőtábla segítségével. A kő V. Ptolemaiosz Epiphanész fáraó uralkodása idején kelt, Kr.e. 196-ban, s ugyanazt a szöveget tartalmazza hieroglif, démotikus és görög írással. A szövegben szereplő királynevek összevetése volt a kulcs a megfejtéshez. Kleopátra és Ptolemaiosz nevéből azonosította a p, t, o, l és e betűket, s ezek alapján a többit is. Az a-l-?-sz-e-?-t-r-? betüsorból Nagy Sándor egyiptomi nevét, az Alkszentroszt fejtette meg, felismerve, hogy a magánhangzók sokszor kimaradnak. Ezek azonban mind idegen nevek voltak. Amikor Abu Szimbelből kapott egy négybetűs kartust, amely a görög hatás előtti korból eredt, azt ?-?-sz-sz-nek olvasta. Az első hieroglifát a nap jelének vélte, ez kopt nyelven: ra. A második jegyet m-nek tippelve, a kor nagy királyának, Ramszesznek a nevét kapta. Így bebizonyította, hogy a régi neveket is betűírással írták, kopt nyelven. 1822-ben tette közzé világraszóló felfedezését. Két év alatt majd valamennyi hieroglifát megfejtette, s megállapította, hogy piktogramokat is alkalmaztak. 1824-ben írta meg A hieroglifák pontos rendszere című könyvét. 1828-ban végre Egyiptomba utazhatott. 1831-ben a College de France professzora lett, s az ő számára hozták létre itt az első egyiptológiai tanszéket. Munkáját azonban nem fejezhette be: 41 éves korában szívrohamban meghalt. 1822-ben a rosette-i kő segítségével megértette és lejegyezte az egyiptomi hieroglifák nyelvi rendszerét. Bebizonyította, hogy az óegyiptomi nyelv hasonlított a kopt nyelvhez, és hogy írásrendszere fonetikus és ideografikus jelek kombinációja.

Az egyiptomiak hite szerint a halhatatlanságot az biztosította valaki számára, ha neve fennmaradt, s ezt nemcsak átvitt értelemben gondolták. Ez volt az oka annak, hogy a fáraótól a közemberig mindenki buzgón igyekezett megörökíteni nevét sírkamrájában és azon kívül is. Ennek azonban az ellenkezője is igaz volt: ha valakinek a nevét minden feliratról kivakarták, képmásait megsemmisítették, azzal lelkét megfosztották a túlvilági léttől. Ebből az okból tüntettette el az istenek – főként Ámon – nevét, képmásait, de még szent állataik ábrázolásait is az egyistenhitet bevezetni próbáló Ehnaton fáraó.Egy nemzedékkel később, mikor reformjai kudarcot vallottak, rá várt ugyanez a sors és ha valahol mégis említeniük kellett, neve helyett „az ahet-atoni gonosztevő”-ként utaltak rá. A kártus (cartouche) az a hosszúkás keret, amibe az ókori egyiptomi fáraók és királynék, esetenként a királyi család más tagjai nevét írták. A keret tulajdonképpen az örökkévalóságot jelentő senu hieroglifa hosszúkás változata, és a végtelenséget jelképezte. Maga a szó töltényt jelent franciául, Bonaparte Napóleon tábornok katonái nevezték el így, mert hasonlított az általuk használt töltények formájára.

Ókor Museion Alexandria (Múzsák temploma) I. Ptolemaiosz kutatóbázis több százezer tekercs szekrényekben tűz pusztította el (i.e. 47) Az alexandriai tudósok által elért tudományos eredmények nem csak ókori mértékkel mérve tekinthetők kiemelkedő jelentőségűnek. Ők rendszerezték és mentették meg a későbbi évszázadoknak Homéros, a három nagy tragédiaköltő (Aischylos, Sophoklés, Euripidés), a lírikusok műveit. Számos tudományág (a régi szövegekkel foglalkozó filológia, a matematika, a geometria, a földrajz, a csillagászat, az orvostudomány stb.) módszertani alapjait is Alexandriában tették le. Az uralkodó a Museion és a könyvtár vezetőjéül mindig kiváló kutatókat választott, akik - a mi számunkra talán meglepő módon - nemcsak a ma társadalomtudománynak nevezett területeken tevékenykedtek. Sokoldalú emberek voltak: egyikük, Kallimachos (Kr.e. 310-240) nemcsak arról nevezetes, hogy elsőként rendszerezte a teljes görög irodalmat és elkészítette a könyvtár katalógusát, hanem a hellénizmus korának egyik legkitűnőbb költője is volt. A könyvtár harmadik vezetője, Eratosthenés (Kr.e. 280-200), irodalmi kutatásai mellett elsősorban földrajzzal és kronológiával foglalkozott. Elkészítette az akkor ismert világ térképét és kiszámította a Föld kerületét is. Nem véletlen, hogy a természettudományi tanulmányaink során felbukkanó görög tudósok többsége az alexandriai Museionban dolgozott: Eukleidés (Kr.e. 300 körül) itt írta meg geometriai tankönyvét, az "Elemek"-et; Archimédés (Kr.e. 280-212) matematikai és fizikai felfedezéseket tett (pl. a testek fajsúlyának meghatározása). Azt is alexandriai kutató (Aristarchos, Kr.e. 320-250) ismerte fel először, hogy a Föld kering a Nap körül és forog saját tengelye körül. Természetesen a filozófia is virágzott Alexandriában: Epikuros (Kr.e. 342-271) és a kitioni Zénón (Kr.e. 336-263) is itt dolgozott.

Ókor Serapion → 2. alexandriai könyvtár II. Ptolemaiosz 43 ezer tekercs (görög, latin, egyiptomi, héber) 250 év folyamatos gyarapodás után leégett "Ha azokban a könyvekben az van, ami a Koránban, akkor fölöslegesek; ha pedig más van, akkor veszedelmesek, e szerint meg kell semmisíteni őket." Az alexandriai könyvtárt I. Ptolemaiosz Szótér alapította Kr. e. 300 körül, a Brukheion nevű városrészben. Első őre phaleroni Démétriosz volt.Mintegy hétszázezer tekercs volt benne; későbbi írók kilencszázezerre is becsülik a tekercsek számát. Mikor a brukheioni könyvtár négyszázezer darabra szaporodott föl, Szerápisz (Serapion) templomában fiókot állítottak neki, melyben csakhamar háromszázezer tekercs volt. A brukheioni könyvtár akkor égett el, mikor Julius Ceasar Alexandriát megvette. (Kr. e. 48.) A Szerápeion-beli még a pergamoni királyok könyvkincseivel is gyarapodott; e könyveket Antonius ajándékozta Kleopátrának. Ez a gyűjtemény 389-ben a keresztény türelmetlenségnek esett áldozatául. Ezt a könyvtárt Amru vezér égettette föl, midőn az arabok 640-ben Alexandriát elfoglalták. Elébb azonban megkérdezte Omár kalifától: mitévő legyen e gyűjteménnyel; mire a kalifa azt felelte: "Ha azokban a könyvekben az van, ami a Koránban, akkor fölöslegesek; ha pedig más van, akkor veszedelmesek, e szerint meg kell semmisíteni őket." Amru tehát, írja ABU-L'-FARÁDZS, kapta magát, és fürdőket fűttetett a tekercsekkel; teljes fél évig tellett belőlük.

Az alexandriai könyvtár Két részlege volt a könyvtárnak: egyik a Brucheion városrészben, a királyi palotában, másik része a Serapis-szentélyben. A könyvállományt 12 fő csoportra osztották: 6 irodalmi, 5 tudományos, egy vegyes csoportot. Kallimachos, a könyvtár harmadik vezetőjének katalógusa a Pinakes (Fatáblák) (i. e. 240 körül) 2 főcsoportra osztotta , költőkre és prózaírókra, ezen belül 6-6 csoportra. Az állományt kétszárnyú szekrényekben (armariumok) őrizték, a polcokon majolika vödrökben (capsa-k) voltak a tekercsek. A díszteremben írók szobrai álltak, az armariumok tetején félszobrok, hermák. A raktárban voltak az ülőhelyek az olvasók számára; az épületet körülvevő oszlopsor, a stoa pótolta a modern olvasótermet.Seneca 400 000, száz év múlva Aulus Gellius 700 000 tekercsről tud.

FÖNÍCIA Bustrophedon Moabita kő Egy görög rege szerint a betűírás tudományát Kadmosz hozta magával Föníciából. Ez a rege annyiban fedi a valóságot, hogy földrészünk minden magas kultúrájú népének írása keletről származik. Kadmosz állítólag 16 betűt hozott magával, amelyet később Palamedész még további négy betűvel egészített ki, majd pedig Epikharmész és a keoszi Szimonidész még újabb négy betűvel toldott meg. Moabita kő

Ókor Pergamon (Görögország) I. Attalos (i.e. 241- i.e. 197) 200 ezer tekercs a könyvtár vezetői írók és tudósok katalógusok szakszerű karbantartás

Pergamon I. e. a 2. évszázadban II. Eumenés alapította. A korai könyvtárak közül ez testesítette meg leginkább a nyilvános tudományos könyvtár típusát: templomhoz is tartozott, főiskolát is kiszolgált és uralkodói könyvtár, sőt nyilvános állami könyvtár is volt. Épülete példaképül szolgált a későbbi építkezéseknél: egy reprezentatív teremből, 70 m hosszú oszlopcsarnokból és raktárhelyiségekből állt. A pergamoni könyvtár vezette be az új írásanyagot, a pergament, mely a kései ókor, majd a középkor legfontosabb ismeret- és információhordozójává vált. Több századon át működött az ügyes szövetségi politika révén Rómával. Jelentős könyvtára volt még i. u. a 2. sz.-ban az orvosi főiskolának is, amely a világ első nagy szakkönyvtárának számít.

Írófelületek: • Papirusz • Pergamen • Viasztábla (Stylus) Külső formák: • Pergamentekercs • Pergamenkönyv • Palimpszesztus " ... törlöd a régi betűt"

Az egyiptomi Ptolemaioszok a rivalizálás miatt megtiltották a papirusz kivitelét számukra. Ennek a kényszernek a hatására kifejlesztették a pergament, azaz az állati bőrből fehérített, vékonyított, kétoldalas írásra alkalmas lapokat. A pergamen lapokat, a korábbi tekercsekkel ellentétben, könyv formában lehetett használni.

Ókor magánkönyvtárak (Paullus, Sulla, Lucullus) közkönyvtár (Caesar) Libertas Atriuma → első nyilvános könyvtár A római hadvezérek csak i. e. a 2. sz.-tól kezdtek hadizsákmányként görög könyvtárakat hazahurcolni, de aztán gyorsan terjedt a könyvek szeretete az előkelők körében Cicero házának lelkét látta könyvtárában, Barátja volt Atticus, Róma első nagy könyvkiadója. Róma a világ fővárosának számított már, de nyilvános könyvtára még nem volt. Caesar tervezte nyilvános tudományos könyvtár alapítását , ez azonban csak halála után öt évvel valósult meg. Asinus Pollio alapította az első nyilvános k-rat Rómában. Augustus alapította következő könyvtárat 10 évvel később a Palatinus-dombon, ebben is latin és görög osztály volt. I. u. a 4. század elején 28 nyilvános k. volt Rómában. A következő fontos k. a Traianus Könyvtár (Biblioteca Ulpia) – két osztály; a római főiskolát is ellátta. Rómában nem csak az uralkodók, magánemberek is alapítottak könyvtárakat, voltak 30 000 és 60 000 tekercses magánkönyvtárak is.Itália és a provinciák városai Róma mintájára k.-rakat alapítottak.

A hadvezérek, államférfiak gazdag magánkönyvtárat gyűjtöttek össze a hadjáratok alkalmával. Ilyen magángyűjteménye volt L. Aemillius Paulusnak, Sullanak, Lucullusnak, de ezekről sajnos nem maradtak fent hiteles adatok, amelyekből értesülhetnénk a könyvtárak nagyságáról, történetéről, pusztulásáról. Rómában az első közkönyvtárat Julius Caesar tervezte, de halála megakadályozta a kivitelezését. Megvalósítása egyes források szerint Augustus nevéhez fűződik, míg mások szerint Asinius Pollio történetíró valósította meg Kr.e39-ben. A Libertas-templomban rendezte be, görög és latin részre osztva, az alexandriai könyvtár példáját követte. Két további könyvtárat Augustus császár alapított: a Bibliotheca Octaviat Octavianus oszlopcsarnokában a Mars-mezőn, a Bibliotheca Palatinat pedig Apollo templomában a Palatinus dombján. A könyvtárak élén a procurator bibliothecea állt, mellette 2 librarius, azaz könyvtáros. 107 és 113 között Traianus építtetett könyvtárat Bibliotheca Ulpia néven, amely egészen az 5. század végéig fennmaradt. Könyvállományának eredetéről nincs pontos adat, de az irodalmi utalások alapján a kutatók arra következtetnek, hogy Traianus ide helyeztette át Asinius Pollio könyvtárát. Az i.u. 2-3 századra nemcsak a fővárosban, hanem a provinciák jelentősebb városaiban is létesítettek nyilvános könyvtárakat. Egy császárkori feljegyzés szerint nem kevesebb, mint 28 közkönyvtár működött csak Rómában.

Középkor Nyugat-Európa → szóbeliség túlsúlya, írásbeliség egyházi keretek közé szűkítése hasznos, szükségtelen, de a megismerést szolgáló, káros művek megkülönböztetése 6. század → pápai index (Cicero, Horatius, Vergilius, Homérosz, Platón, Arisztotelész)

Középkor Megjelenik a kódexforma (II-IV. századtól a XV. századig) fő írásanyag a pergamen Papír → Kína, i.sz. 105. 10. század → arabok 11. század → bizánciak 12. század → Nyugat-Európa

pergamen

Kódex 1.

Kódex 2.

Kódex 3.

Középkor Jellemző könyvtártípus: egyházi, főleg kolostori 13-14. századtól egyetemi, uralkodói és magánszemélyek könyvtárai könyvek sokszorosítása másolással → scriptorium

A VIII-IX. században Nagy Károly frank császár ösztönző szerepe emelendő ki: újjászervezte a meglévő kolostori, székesegyházi és káptalani iskolák rendszerét, palotai iskolát alapított, és mindezekhez könyvtárat is rendelt. Közvetlen munkatársát, az ún. karoling írásreform (a kisbetűs latin írás) megalkotóját, az angol Alkuint Toursba küldte apátnak. Alkuin mintaszerű kolostori bibliotékát szervezett. A könyvtárak kezelését általában egy átlagon felül művelt szerzetesre bízták. A kolostorokban az olvasási gyakorlat alapjában véve Szent Benedek (a bencés rend alapítója) szabályzata (Regulája) szerint formálódott: a szerzetesi közösség együtt hallgatott meg felolvasásokat, illetve a barátok egy-egy évre kaptak egyéni tanulmányozásra egy kódexet. A XIII-XIV. században létrehozott új szerzetesrendek közül főként a karthauziak (a néma barátok) és a dominikánusok (akiknek minden rendházban volt könyvgyűjteményük) ápolták gondosan könyvtáraikat. A nyugat-európai országokat és Itáliát hamarosan behálózó kolostorok (Canterbury, York, Luxeuil, Bobbio, Fulda, Sankt Gallen, Monte Casino, Regensburg stb.) csekély állományának törzsanyagát a Biblia és magyarázatai, a szentek életrajzai, az egyházatyák munkái, a beszéd- és imagyűjtemények, az énekeskönyvek, liturgikus segédletek alkották, a világi irodalomból jóformán csak a latin szónokok alkotásait és a latin nyelvtanokat, néhol más pogány szerzők írásait is őrizték.

Canterbury

Scriptorium

Reneszánsz (1350-1550) új társadalmi osztály: polgárság nagy könyvtárak száma megkétszereződik (tudósok, fejedelmek, királyok) városi könyvtárak elődei humanista könyvtárak nyilvánosságra való törekvés (első nyilvános könyvtár: Firenze, 1441-ben)

Reneszánsz könyvtárak Vaticana → a katolikus egyház legfontosabb könyvtára - 15. század második fele - V. Miklós pápa idején kezd fejlődni (1200 kötet) - IV. Sixtus pápa idején (3500 kötet)

Vaticana

Reneszánsz még mindig túlsúlyban vannak a kéziratok és a kódexek Gutenberg (1400 körül – 1468) könyvnyomtatás (1442) pultrendszer általánossá válása kötelespéldány-szolgáltatás (1537) I. Ferenc francia király - megjelenik a főhivatású könyvtáros

Az ősnyomtatvány olyan nyomtatvány, amely Európában a könyvnyomtatás feltalálásától, az 1450-es évektől kezdve 1500. december 31-éig szedésnyomással, vagyis összerakható és szétszedhető betűkkel készült. Nem számít ősnyomtatványnak az úgynevezett táblanyomat. Az ősnyomtatvány terminus technicusa a latin eredetű incunabulum, többesszámban incunabula, amelynek klasszikus jelentése: pólya (bölcső), szülőföld, születéshely, első kezdet, eredet, első gyermekkor. Így az incunabulum jelentése: bölcsőnyomat. A paleotípia kifejezés ritkábban használatos. Az ősnyomtatványok kezdetben a kéziratos kódexekhez hasonlítottak, általában nem volt címlapjuk. Címlapot 1470 körül kezdtek nyomtatni, és 1500 körül vált általánossá. Az első címlappal rendelkező ősnyomtatvány 1485-ben készült Velencében, Nicolas Jenson nyomdájában. Ma a címlap nélküli műre vonatkozó cím-és megjelenési adatokat az incipit (kezdődik) és explicit (végződik) jelzésekből és a kolofonból veszik, mivel a szöveg elején és végén közölték a mű címét, a nyomtatás helyét, évét és esetleg a nyomdász nevét.

Johannes Gutenberg (1400 körül-1468) könyvnyomtató műhely

Gutenberg 42 soros Bibliája

Enciklopédikus könyvtár időszaka (1550-1750) reformáció → eszméik terjesztésének legfontosabb eszköze az iskola, az oktatás anyanyelven való olvasás szükségessége Luther Márton (1483-1546) 16-17. század: kulturális, gazdasági és vallási érdekek összekapcsolódása → városi könyvtárak fejlődése 1618. Lipcse, Lesezirkel → könyvkölcsönzés

Luther Márton (1453-1546)

Lesezirkel

19. század public library (nyilvános közkönyvtár) → információszolgáltatás Anglia és USA népkönyvtár → Európa - elsősorban kölcsönzőhely, nincs tájékoztatás, állománya nem tervszerűen fejlesztett porosz (konzervatív) és angolszász (liberális) minta

Public Library – New York

20. század új osztályozási rendszerek: - TO (Tizedes Osztályozás, Melvil Dewey, 1876) - ETO (Egyetemes Tizedes Osztályozás, Paul Otlet és Henry la Fontaine, 1895) - új információhordozók (hang, film, fotó, videó) → új intézménytípusok (médiatárak) Osztályozásnak nevezzük azokat a manuális vagy gépi eljárásokat, amelyek segítségével különbséget teszünk egy sokaság tagjai között. A különbség megállapítása attól függ, hogy milyen célból állunk neki az „egy kalap alá vett” dolgok valamilyen elnevezéssel (kategória) való rendszerezett (szisztematikus) társításának. A leggyakoribb cél, hogy leltárba vegyük egy tudomány, szakterület témáját alkotó elemek körét, és valamilyen technikával tükrözzük ezeknek az elemeknek a viszonyát. Ez a technika leginkább az egyszerű lista, vagy máskor strukturált (hierarchikus, esetenként számozással is azonosított) jegyzék, felsorolás lehetőleg azonos helyen és időben – közvetlenül vagy közvetve utalva (összepárosítva) a kategorizálandó elemekkel. A könyvtári osztályozás valójában a 19. század utolsó harmadában alakult ki. Régen csak megőrzési funkciója volt. Kezdetben a polcon lévő hely megegyezett a tárolási hellyel, a tartalmi osztályozás is a polcbéli helytől függött és csak egyféle feltárási és visszakeresési funkció létezett. Mára a szolgáltatás vált elsődlegessé és ismérvtárrá alakult a dokumentumtár. Több tudós is foglalkozott vele, nem mindegyikőjük volt képzett könyvtáros. Például Ranganathan, Dahlberg, Cutter, Dewey, Schneider, Shannon, Vickery, Hjorland, Ciganik, Lamser, Ungváry Rudolf, Babiczky Béla, B. Hajdu Ágnes.

Melvil Dewey (1851-1931)

Henry la Fontaine Paul Otlet (1854-1943) (1868-1944)

20. század 1945 után másolatszolgáltatás elterjedése könyvtártudomány - képzett könyvtárosok új lehetőségek → számítógépek megjelenése a könyvtárakban (1980-as évek) tér és idő korlátainak megszűnése → elektronikus könyvtárak

21. század minél kisebb helyen, minél több információ megtalálhatóság kérdése – releváns információ gyorsaság információs központból kulturális központtá válik a könyvtár

William J. Clinton Presidential Library & Museum

Shannon-entrópiafüggvény