Készítette: Kirisics Judit 2007. november A Velencei-hegység Készítette: Kirisics Judit 2007. november
Elhelyezkedése Dunántúli-középhegység DK-i előterében A Vértes-Velencei-hegyvidék kistája a Velencei-hegység és környéke: Velencei-hegység Zámolyi-medence Fehérvári-hegylábfelszín Lovasberényi-löszöshát Pázmánd–Verebi-dombvidék Alacsony középhegység; táj képe: dombság jellegű Legmagasabb pont: Meleg-hegy (352 m)
Nadapon van a térképészet és az építészet egyik legfontosabb meghatározójának, a magasság mérésnek magyarországi legfőbb viszonyító pontja, a nadapi szintezési ősjegy.
A magassági ősjegy hivatalosan 173,8385 m magasan van az Adriai-tenger partján, Triesztben levő Molo Sartorio vízmércéjén 1875-ben megfigyelt középvízszint-jel felett. Később újra megmérték a középvízszintet, amely 9 cm-el eltért az előzőtől, ezért bevezették a "nadapi alapszintet" (vagyis azt mondták, hogy a magasság nem a tengerhez képest, hanem egy képzeletbeli felülethez képest értendő, amely 173,8385 méterrel van a nadapi jel alatt). Még később az is kiderült, hogy a nadapi szint meghatározására a XIX. század végén végzett katonai szintezés során súlyos hibákat vétettek, de újramérni már nem tudták, mert az első világháború elszakította Magyarországot a tengertől. A II. világháború után a nadapi alapszintről áttértünk a kelet-európai alapszintre, az ún. balti (kronstadti) alapszintre, amely 0,6747 m-rel feljebb van, mint a nadapi alapszint (ez egyébként sok gondot okozott a vízügyi létesítmények építésénél). A Nadap főalappont magassága így 173,1638 m (a balti alapszinthez viszonyítva). A magasságot az obeliszk talapzatának üregében lévő gránittáblából kiemelkedő csiszolt felület jelöli.
Felosztás domborzat alapján: nyugat-velencei terület székesfehérvári egység nyugat-velencei egység kelet-velencei terület kelet-velencei egység Nadap-pázmándi hegysor www.mafi.hu
Felszínfejlődése Lovasi Agyagpala Formáció (ordovícium)
Karbon paleomágneses vizsgálatok: a gránit több mint 300 millió éve, kb. a déli szélesség 25o-a mentén szilárdult kőzetté (ma: Zambézi) A Dél-balatoni kristályos vonulat plutóni részletének felszínen maradt darabja gránitbatolit: a variszkuszi hegységképződés során alakult ki a perm időszakától a pontuszi emeletig hosszan tartó, többszöri lepusztulás (tönkösödés) után került a felszínre egykori fedőképződményei (ópaleozoos palák) csak a hegység északi peremein maradtak fenn: Lovasi Agyagpala Formáció Velencei Gránit Formáció
Eocén A Velencei-hegység területén kiömléses vulkáni kőzetek csak csekély felszíni elterjedésben fordulnak elő andezit: az eocén második felében keletkezett (kb 40 millió éves) az északi szélesség 27o-a mentén keletkezett (ma a Szahara északi területe) Nadapi Andezit Formáció (Nadap, Sukoró) amfiból- és piroxénandezitek Nagy részük hidrotermálisan elbontott andezit, andezittufa és agglomerátum kelet-velencei terület: Templom-hegy Csúcsos-hegy Cseplek-hegy Zsidó-hegy A hidrotermális kőzetbomlás a vastag málladéktakaró kialakulásával a talajképződésnek kedvez
Miocén Pliocén, pleisztocén: a hegység K-i, ÉK-i területére kiömlött vulkanitok a miocénben gyökerükig letarolódtak 10-30 méter vastag gránitmurva takaró: a hegység lapos felszíneit borítja a hegység csaknem egészét elborító Pannon-beltó üledékei a laza törmeléket megvédték a lepusztulástól Pliocén, pleisztocén: kiemelkedés, lepusztulás: a murvatakaró a felszínre kerül (ma is a hegység jelentős területeit borítja) lösz
Formakincse felszínformák szempontjából : gránit meghatározó vörös színű (Fe2O3)
hazánkban máshol nem látható gránit lepusztulásformák: Legnevezetesebb látnivalóit a gyapjúzsákok és ingókövek adják Ingókövek: A málladéktakaró lehordódása után visszamaradó gránittömbök. Egyetlen él mentén alátámasztott, környezetük fölé magasodó gránitsziklák. az egyes tömbök egymáson helyezkednek el, s az egymás tetején heverő kőzetek kerekded alakja az, ami az instabil érzetet kiváltja pl. Oroszlán-kő sziklái, a Pandúr-kő, pákozdi Sár-hegy, a Meleg-hegy valamint a Csöntér-hegy Sukoró fölött húzódó alakzatai
Képződés: intrúzió a földkéregbe (benyomulás) (batolit, tömzs, kőzettelér) anatexis (kőzetek újraolvadásával) migmatitos gránit kihűlés 3D repedéshálózat (kihűlés felületével párhuzamosan, ezekre merőleges hosszanti és keresztrepedések) fedőrétegek lepusztulása rétegterhelés csökkenése repedések tágulása lepusztulás formák fejlettsége függ a repedések távolságától és az ásványok szemcsenagyságától mállás, aprózódás A mállás függ: a kőzet szerkezetétől, beleértve a repedésrendszert, az ásványi összetételtől, az ásványi kristályok méretétől, a beszivárgó víz vegyi összetételétől, a talaj és növénytakarótól. (Apofizák: magmás kialakulású telérkőzetek szétágazó nyúlványai, általában lakkolitokról fűződnek le)
Pandúr-kő a pákozdi ingókövek leglátványosabbika, a Pandúr-kő
sukorói ingókő Likas-kő
Pákozdi ingókövek Természetvédelmi Terület Az ingókövek legszebb példányait igyekszik megőrizni a természetvédelmi terület.
A legidősebb, miocén lepusztulás során kiformált felszínmaradványai pusztuló fosszilis tönkmaradványok pl. Antónia-hegy: 300 méter (Ádám L. 1993) A kiemelt helyzetű (240 m ) maradványfelszínek a hegység belső területein, míg a süllyedék helyzetűek (150 m ) a déli és északnyugati peremen jellegzetesek A magasabb felszínmaradványokat É, ÉNY-on a Pannon-beltó visszahúzódását követően kiformálódott enyhén lejtősödő hegylábfelszínek (Vaskapu 274 méter, Szűzvári-hegy 219 méter, Sági-hegy 214 méter) övezik A telérekkel sűrűn átjárt, erősebb hidrotermális hatásoknak kitett területek jellemző formaegyüttesét a dómos gránithátak, lekerekített gránittanúhegyek (Meleg-hegy) és denudációs lépcsők, illetve a köztük képződött kisebb-nagyobb lefolyástalan mélyedések (kőtálak, teknők) adják pl Meleg-hegy, Tompos-hegy A hegység K-i és ÉK-i részén látható csonkolódott csatornakitöltések az andezitvulkánosság emlékei
Ásványi nyersanyagok paleozoos képződmények: építőkövek Szabadbattyán, Pátka, Szűzvár, Pákozd: érc- és fluoritbánya A Gyapjaszsáktól két percnyi sétára található a védett Olasz gránitfejtő
Vízrajz A hegység nagyobb vizeit a Velencei-tó gyűjti össze. A csapadék lefolyó hányada csekély, mivel a laza gránitmurva takaró a felszínére jutó csapadék nagy részét gyorsan elnyeli. Felszín alatti vízkészeleti azonban így is jelentéktelenek. A Velencei-tó nevének eredete a mai napig nem tisztázott. Egy 1193-ban keletkezett okiratban Ferteu-nek (Fertőnek) nevezik. A Velence név az 1702-es birtokösszeírásnál bukkant fel először mint Velence-puszta, majd később nevezték el a tavat Velencei-tónak. Velencei-tó
Velencei-tó a balatoni süllyedék folytatásában fekvő tó területe 26km2 hossza 10 km szélessége 2-3,5 km átlagos mélysége 1,4 m legnagyobb mélysége 2,2 m
hosszú, keskeny, árkos süllyedék fiatal süllyedék A tó medence két egymásra merőleges árkos vetődésből keletkezett, részben ÉK-DNY-i, részben erre merőleges ÉNY-DK-i süllyedékben. hosszú, keskeny, árkos süllyedék a tómedence megsüllyedését a legtöbb kutató a holocén elejére teszi kezdeti kiterjedése: a mai tófelszíntől délnyugatra lévő medencével (Nádas-tó) együtt 50 km2 Feltöltődésében a beömlő vízfolyások (Császár-víz, Vereb-Pázmándi-patak) hordalékának, valamint az elhalt növényi maradványoknak van szerepe. Császár-víz
A nyílt víztükör 12 km2-es, a tó többi részét nád borítja Felszínéről évente több víz párolog el, mint amennyit pótolni tud. A hiányt a beömlő patakok és talajvíz csak részben egyenlítik ki, ezért vízállását zsilippel szabályozzák emellett rendszeresen karsztvízzel pótolják A vizenyős terület adottságai tették lehetővé 1968-tól a 272 hektáros Zámolyi-víztározó létrehozását, amely a pátkai tárolóval együtt a Velencei-tó vízállását és vízszintjét szabályozza
Az elmúlt két évszázadban a tó ugyan nem száradt ki teljesen, de az aszályos idő szakokban vizének nagy része elpárolgott, területe igen jelentősen lecsökkent. A levéltári adatok szerint az 1400-as évektől kezdve nyolc nagy áradás történt, az utolsót 1963-ban regisztrálták. A tó életében jelentős változást hozott a XIX. században végzett vízrendezés, a Nádas-tó lecsapolása és a Dinnyés-Kajtori-csatorna, valamint a dinnyési zsilip megvalósítása. Ezzel a beavatkozással a tó vízkészlete szabályozhatóvá vált. Vízminőség szempontjából a Velencei-tó elég kedvezőtlen képet mutat Vize szikes, öntözésre nem alkalmas Gyors befagyás: csekély vízréteg-vastagság
Velencei Madárrezervátum TT A Velencei-tó délnyugati része összefüggõ, nagy nádasainak gazdag, szinte páratlan fészkelõmadár-faunája már Herman Ottó idejében is híres volt. A Madártani Intézet javaslataira a terület 1958 óta védett rezervátum. A védett területen ma is fellelhetõk az eredeti lápi vegetáció maradványai: az úszólápok. Az úszólápok a befolyó Császár-patak terhelésének eliminálásában fontos szerepet játszanak, ezért minõségük megóvása, javítása a természetvédelem fontos feladata.
Talajok A Velencei-hegység gránitfelszíneit sekély termőrétegű agyagbemosódásos barna erdőtalajok uralják. Az eróziónak kitett lejtőkön viszont földes és köves kopárok keletkeztek Jobb termőképességű talajok (barnaföld, csernozjom barna erdőtalaj, mészlepedékes csernozjom) alakultak ki a löszborította részein A területhasznosítás a talajadottságoknak megfelelően alakul. A váztalajokon és az agyagbemosódásos barna erdőtalajokon magas az erdőarány (75%), hasonló arányt képvisleenk a szántók a kedvezőbb talajadottságú térszíneken.
Élővilág a szubkontinentális és szubmediterrán éghajlati hatás érződik a Velencei-hegység vegetációjában is a száraz tölgyes zónájához tartozó hegységben a legelterjedtebb társulások a mészkerülő és molyhos tölgyesek löszön vagy pannon üledékeken tatárjuharos lösztölgyesek a zonális társulások
A csupasz gránitfelszíneken és annak málladékán kialakult váztalajokon fajgazdag gránit sziklagyepek, sztyepprétek jöttek létre Pákozdi ingókövek Természetvédelmi Terület: A geológiai értékek mellett a vegetáció is védelemre érdemes, hiszen az alapkőzet jellegéből adódóan szintén egyedülálló az országban.
Köszönöm a figyelmet!!! Felhasznált irodalom Martonné Erdős K. 2005: Magyarország tájföldrajza – Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen Martonné Erdős K. 1996: Magyarország természetföldrajza I. – Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen Pécsi M. szerk. 1988: Magyarország tájföldrajza B) A Dunántúli-középhegység – Akadémiai Kiadó, Budapest Gyalog L. és Horváth I. szerk. 2004: Magyarország tájegységi térképsorozata: A Velencei-hegység és a Balatonfő földtana – kiadja a Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest