A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM, AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA, AZ EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ VALAMINT AZ OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOGATÁSÁVAL.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Katona József MKSZIG 1 Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium.
Advertisements

Szemléletformálás és közös munka a Centropa filmjeinek segítségével Komódi Andrea Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Mezőberény.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével a Nemzeti.
A holokauszt tanítása iskolámban
Iskolánkról.
Rövid beszámoló egy tört évről 2013 Klaszter Klubest Bertalan Zsolt elnök.
TÁMOP A/ projekt:„SZIGET, AMELY BEFOGAD” – AZ INKLUZÍV ELLÁTÁS EGYÜTTMŰKÖDŐ, EGYMÁSRA ÉPÜLŐ MODELLJE SZOLNOKON.
D ISSZEMINÁCIÓS K ONFERENCIA „KEZEK” TÁMOP C-12/1/KONV Miskolci Egyetem Eszterházy Károly Főiskola Károly Róbert Főiskola I. alprogram: Társadalmi.
A középfokú oktatás szerkezeti változásai és az érettségivel kilépők Imre Anna – Híves Tamás Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2010 június.
„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” TÁMOP /
Tehetségsegítő hálózat kialakítása a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1.
Csete György Eörs A TÁMOGATÁSKEZELŐ A KÖZNEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN
Tájékoztató a 2014/15-ös tanévi tankönyvrendelésről Budapest, április 7. Emberi Erőforrások Minisztériuma.
COMENIUS PROGRAM.  „Egész életen át tartó tanulás programja“  Iskolák nemzetközi együttműködése Mi is az a Comenius?
Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium.
Hatalom interdiszciplináris megközelítésben. Szeged, 2004.
Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács évi munkájáról.
Tanulmányút Angliában Comenius project keretében, PHARE támogatással megvalósult program.
Az Ulmi Folyamat és az európai Duna-stratégia
Dobszay Ambrus Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Tartalomfejlesztési és Módszertani Központ A Képesítési Keretrendszer hasznosulása a közoktatásban.
Az Új Széchenyi Terv - Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében kiírt TIOP /1 kódszámú, Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése.
A Könyvtárterem ilyen volt... A Könyvtárterem ilyen lett...
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!! Hozd magaddal a barátodat is! Német és/vagy angol nyelvtudás el ő ny, de nem kötelez ő.
1905 – 1937 Készítette: Michalek Szilvia
1 A Nyelvi Tesztelés és Értékelés Európai Egyesülete (EALTA)
A következőkben néhány képet láthatnak, amelyek bepillantást engednek a záró találkozó egyes eseményeibe, hangulatába, melyen 9 országból vettek részt.
Aktív és felelős állampolgárság – demokrácia – szabadság Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szerepe a felsőoktatási állampolgári nevelésben Kocsis Mihály.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Cziráki Szabina, az OTDT titkára Szakkollégiumi Műhelykonferencia, Debrecen December 14. Szakkollégiumi tehetséggondozás.
4 TEAM 1. Theatre,Play – The Ugly Duckling - A rút kiskacsa 2. Puppet show - The shepherd who speaks the language of the animals Az állatok nyelvén beszélő.
KUTATÓ KERESTETIK című projekt a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága szervezésében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával "A tehetséggondozás területén.
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
ügyvivő szakértő, országos versenyszervező
„Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell kapaszkodni!”
MŰVÉSZETEK VÁNDORÚTJÁN FÜZESGYARMATON
Projekt program Magyar-lengyel bábjáték Magyar-lengyel mesekönyv Magyar-lengyel képregény Magyar - lengyel színdarab + EMK TRAINING + LENGYEL.
2014. Április 2-6 IV.Comenius találkozó Szicília - Agrigento.
A hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú tanulmányait elősegítő esélyegyenlőségi programom, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogat és megvalósítója.
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája
A tavalyi évben a nemzetközi játék keretei között diákjaink kedvenc meséinek kiválasztását, angol nyelvre történő fordítását és továbbítását kérték tőlünk,
PROJEKTNYITÓ május 18. MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 8. TÁMOP / Referencia-intézmények országos.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Nemzetközi ökoiskolai helyzetkép Varga Attila
VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV | az előadás címe „Pont ÉRTED, pont VELED, pont NEKED. Érték-tehetség-siker” Szeretettel köszöntjük a Kollégákat a „Pont ÉRTED, pont.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, BME Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, BME BME TAPASZTALATOK, 2015 FELSŐOKTATÁSI NEMZETKÖZIESÍTÉSI.
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája
Határtalanul pályázat Tanulmányi kirándulás középiskolásoknak HAT Értékelő óra május 26. Telepy Iskola.
Gyere velünk testvériskolánkba,a németországi Olpe városába !!! Hozd magaddal a barátodat is! Német és/vagy angol nyelvtudás el ő ny, de nem kötelez ő.
A ngol az A vasiban Az „ A ” listás nyelv. Miért fontos az angol nyelv?  Világnyelv  A társadalom- és természettudományok, a művészetek és a sport közös.
SZABÓ LŐRINC Miskolci híresség. ÉLETRAJZI ADATAI ▪ Teljes neve: Szabó Lőrinc József ▪ Született: Miskolc, március 31. ▪ Elhunyt:Budapest,Józsefváros,
OH. Az egyes vizsgázói rétegek átlageredményeinek összehasonlítása %-ban, középszinten VizsgatárgyÖsszesGimnázium Kecskeméti Református Gimnázium.
CURIE TEHETSÉGPONT. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Tehetségpontok mind Magyarországon, mind a határon túl élő magyarlakta részekre kezdeményezi és támogatja.
Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny __________________________________________________________________________________________________________.
KÉZMŰVES PINCE ÉS GALÉRIA Szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit kiállításunk megnyitójára, június 9-én (pénteken) 18 órára. NAGY KÁROLY.
Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny __________________________________________________________________________________________________________.
Magyar CIVINET negyedik találkozója Kaposvár,
Angol az Avasiban Az „A” listás nyelv.
Komplex tehetségazonosító és tehetséggondozó program az újszászi vasúti szakképzésben Complex programme for the gifted in the railway vocational education.
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
MIÉRT AZ AVASI FRANCIA NYEK?
NPK Ember és természet szakmai tagozat
Középiskolás éveim Fekete Eszter
Zöld óvodák és Ökoiskolák a köznevelési intézményekben
Esély, Lehetőség,Tehetség –ELTE
Pályázatok megjelenése:
Turizmusfejlesztési és együttműködési tapasztalatok a Debrecen és Hortobágy helyi TDM szervezet elmúlt 4 és fél éve kapcsán Halasi Csaba egyesületi elnök.
Tanártovábbképzés Anglia, Colchester
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
SZTE ÁJTK Tehetségnap, június 10.
A Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő 2017-es beszámolója
Századfordulós ékkövek – tematikus kalandozások a szecesszió varázslatos világában HUSRB/1203/212/121 sajtótájékoztató Szeged, Dr. Igaz Ágnes.
"Comenius iskolai együttműködések városunkban "
Előadás másolata:

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM, AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA, AZ EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ VALAMINT AZ OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOGATÁSÁVAL MEGVALÓSULT „AZ ANGOL NYELV TANULÁSÁNAK EURÓPAI DIMENZIÓI” CÍMŰ PÁLYÁZAT FOTÓ- ÉS VIDEODUKUMENTÁCIÓJA NTP-TM A beszámoló készítői: Figeczkiné Szabó Mónika, Schramkó Ágnes Avasi Gimnázium 3534 Miskolc, Klapka u. 2.

NTP-TM Műhelymunka – EU óra

NTP-TM Euroscola vitaprogram - Strasbourgban

NTP-TM „Your Europe, Your Say” program Brüsszelben

NTP-TM Lengyel-magyar barátság napja - előadás

NTP-TM Lengyel-magyar barátság napja – kiállítás megnyitó

NTP-TM Krakkói tanulmányút június 2-4.

NTP-TM Budapesti tanulmányút a Holokauszt Emlékközpontban június 10.

NTP-TM Budapesti kirándulás az Iparművészeti Múzeumban június 10.