Nagy István Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Levelező 2013. 7. FÉLÉVES GYAKORLAT.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet
Advertisements

A időszak végrehajtási intézményrendszere
„A megye szerepe a parlagfű elleni mozgalomban” Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett Megyei Parlagfű-mentesítési.
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
Projekt Partneri Jelentés készítése és benyújtása
oldalon elérhető, letölthető. Jelen előadás feltételezi, hogy az oktatáson résztvevő elolvasta és elsajátította az ÉTDR ún. „bevezető előadás”anyagát.
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
A projekt építési tevékenységének megvalósítása A megvalósítás menete: •Generál-kivitelező kiválasztása •Munkaterületek átadása • Heti koordinációs megbeszélések.
Az ÉARFÜ NONPROFIT KFT - szerkezete, felépítése, a színes mozaik.
European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet
MANORKA projekt Magyar – Norvég Kapcsolatok
1 SZERVEZETFELMÉRÉS A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI SZERVEZETNÉL Szakmai Nap, Budapest május 7. Gula Flórián balesetvizsgáló Tükör az Európai Vasúti Ügynökség.
Beruházási projektek dokumentációja
Projektzárás „Komplex szervezetfejlesztési projekt megvalósítása Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál” ÁROP-1.A.2/B
Projektmenedzsment szervezet: EuroAdvance Közgazdasági Tanácsadó Kft.
Várpalota elkerülő építése
Hazai társfinanszírozási támogatási szerződés megkötésének folyamata Nagyváradi Alíz, TEÜ, PVEI Partneri szeminárium magyar partnerek részére Budapest,
Hazai társfinanszírozási támogatási szerződés megkötésének folyamata
Közigazgatási alapismeretek
Veszprém megye bűnözése1. A polgárőrség feladat ellátásával kapcsolatos pályázati elszámolások, illetve a dokumentálást érintő gyakorlati.
Európai Uniós pályázatok Unio Tender Europa Kft..
ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAM
EKOP Elektronikus levéltár
Európai Uniós pályázatok
Baranya Megyei Önkormányzat
ELSŐ SZINTŰ ELLENŐRZÉS ALAPJAI South East Europe Programban
Európai Uniós támogatásokat kezelő intézményrendszer a környezeti fejlesztésekben Kiss Pál 2007/04/20 Igazgató Fejlesztési Igazgatóság Környezetvédelmi.
Ugrás az első oldalra A jövőképtől a megvalósításig Városfejlesztés irányai, feladatok ban Dr. Szaló Péter szakállamtitkár A jövőképtől a megvalósításig.
BAKS KÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA
Jelentések Munkakezdő jelentések Időközi jelentések  Támogatási szerződés által meghatározott időpontokban és/vagy mérföldkövenként  Tartalma: az adott.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Pannon Egyetem Georgikon Kar Szegedi Tudományegyetem.
Európai Uniós pályázatok
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM Monitoring és értékelés.
Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálat működésének éves tapasztalatai,
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
EMVA LEADER Aktuális feladatok a végrehajtásban
FEJLESZTÉSI FELADATOK FINANSZÍROZÁSA Gazdaságfejlesztési pályázatok a tervezéstől a megvalósításig - több száz nyertes pályázat tapasztalatai alapján -
Integrációs és képesség-kibontakoztató felkészítés az intézményekben Bedőné Fatér Tímea IPR szakértő Integrációs szaktanácsadó
Pénzügyi és szakmai elszámolás
1.Szabályozási kérdésekSzabályozási kérdések 2.Az ügyvédi és tanácsadói tevékenységekAz ügyvédi és tanácsadói tevékenységek 3.Közbeszerzési szabályozásKözbeszerzési.
ÚMFT első éves tapasztalatai, az uniós pénzek felhasználásának várható üteme Közbeszerzés.
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Összeállította: Kiss Péter pénzügyi.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
BERUHÁZÁSOK A FŐMÉRNÖK SZEMÉVEL „Nyílt nap a beruházásokról” Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara november 27.
Feladatnaptár Április 27. (kedd) Migráns-project megbeszélés (érintett ofők és ofő-h) Április 29. (csütörtök) Osztályozó értekezletek Április 30. (péntek)
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
HEFOP 2.1 Pályázati Kiírás Projektindító február 14. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok 1. célterület Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről Nyilatkozat honlapon történő megjelenésről.

Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
MKIK MKIK mellett független szervezetként működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) október 9.
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI Zalai Mihály elnök Békés Megyei Önkormányzat Települési Önkormányzatok.
A tervezési munka előkészítése és folyamata
A külterületi kármentesítést meghatározó feltételrendszer és a kivitelezés összehangolása, együttműködés az irányító szervekkel.
Kiskőrös Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése 4Sales Systems Államreform Operatív Program (ÁROP) 1.2.A.
Berettyóújfalu Város Polgármesteri Hivatal Műszaki iroda bemutatása.
Pályázati audit. Jogszabályi háttér as periódusban változatlan volt  Közösségi joganyag 1083/2006/EK rendelet 1828/2006/EK rendelet 1080/2006/EK.
Gyermekszegénység elleni program a hevesi kistérségben TÁMOP /
Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Iroda ÁROP „Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése”
AZ ÚJJÁÉPÍTÉSI MUNKACSOPORT BEMUTATÁSA Jánosi Zsolt c. tű. alez. Kolontár, október 06.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Központi koordináció feladatai a as programozási időszakban.
„A Kirendeltség és az Önkormányzatok közötti információ és adatszolgáltatás gyakorlata a Paksi Kistérségben Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
Projektzáró rendezvény
TOP vas megyei aktualitásai
2017. július 5..
T Á J É K O Z T A T Ó a rekultivációs projekt előrehaladásáról KEOP-7
a Mágocsi Közös Önkormányzati Hivatal
NYITÓ KONFERENCIA Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
Előadás másolata:

Nagy István Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Levelező FÉLÉVES GYAKORLAT

Gyakorlat helye, ideje Gyakorlati hely neve: Kunhegyes Város Polgármesteri Hivatal Gyakorlati hely címe: 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. Feladatkör: Településfejlesztési referens Gyakorlat ideje: július augusztus 4. Gyakorlatvezető: Répászky Gabriella

Szakmai kompetenciák Gyakorlat ideje alatt elsajátított készségek, képességek: Állami szerveztek felépítésének megismerése Engedélyezési eljárásban való gyakorlat elsajátítása Hivatali munkafolyamatok figyelemmel kisérése Jogszabályok gyakorlatban való alkalmazása Település futó projektjeinek megismerése

Szakmai kompetenciák Gyakorlat ideje alatt elvégzett tevékenységek: Folyamatban lévő pályázatok ügyintézésében való részvétel Pályázatokhoz kapcsolódó állami tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatok beszerzésének folyamatának megismerése Vízjogi létesítési engedély iránti kérelmek dokumentációjának összeállításában való részvétel Előterjesztések, képviselő-testületi határozatok, rendeletek alkotás folyamatának megismerése Megbízási, vállalkozási szerződések elkészítésében való közreműködés Szakdolgozat készítéséhez anyaggyűjtés

2013. július 22. (hétfő) A „Vásárhelyi Terv továbbfejlesztéséhez kapcsolódó bel- és csapadékvíz rendezés Jász-Nagykun-Szolnok Megyében I. ütem” tárgyú projekt ügyintézése Közbeszerzési dokumentáció előkészítése, továbbítása az érintetteknek Közbeszerzési Bíráló Bizottsággal történő egyeztetés Projekt kapcsán felmerült változás bejelentés hiánypótlásának elkészítése, alátámasztó dokumentumok összegyűjtése július 23. (kedd) Részvétel a csapadékvíz elvezetési projekt Közbeszerzési Bíráló Bizottság ülésén Jegyzőkönyv készítése a Bíráló Bizottság ülésről Bizottság határozatának elkészítése Az ülés dokumentumainak továbbítása a közbeszerzési szakértőknek

2013. július 24. (szerda) A csapadékvíz elvezetési pályázat kapcsán érintett állami vagyonkezelésében lévő ingatlan tulajdonosi hozzájárulásához szükséges megállapodás előkészítése aláírásra Megállapodás egyeztetése a tervezőkkel, jogi szakértővel és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ ügyintézőjével július 25. (csütörtök) A csapadékvíz elvezetési beruházás kapcsán személyes konzultáció a Közreműködő Szervezet ügyintézőjével Projekt ütemezésének, megbeszélése, aktuális teendők megvitatása

2013. július 26. (péntek) A folyamatban lévő kunhegyesi felhagyott szilárdhulladék-lerakó rekultiválásának helyszíni bejárása Kivitelezőkkel történő egyeztetés július 29. (hétfő) Az állami tulajdonban lévő Kunhegyes 827/1 és a 827/3 hrsz-ú ingatlanok tulajdonosi hozzájárulás beszerzéséhez szükséges dokumentumok előkészítése Beérkezett és kimenő dokumentumok iktatása

2013. július 30. (kedd) A szennyvízberuházás koordinációs ülésének figyelemmel követése A Kunhegyes Város Önkormányzatának soros ülésén való részvétel július 31. (szerda) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által meghirdetett Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alapból elnyert támogatás elszámolásának előkészítése: Számlákat, teljesítési igazolások, szerződések, bankszámlakivonatok összegyűjtése Beszámoló, jegyzőkönyv elkészítése Kísérőlevél megírása

2013. augusztus 1. (csütörtök) Tulajdoni lap és térképmásolat kikérése a Törökszentmiklósi Járási Hivatal Járási Földhivataltól A csapadékvíz elvezetési beruházás aktuális projekt jelentésének elkészítése augusztus 2. (péntek) A folyamatban lévő „Közösségi közlekedés fejlesztési a Tiszafüredi Kistérség Településein” című beruházás Kunhegyest érintő építési helyszínek bejárása a Kunhegyesi Építési Hivatal munkatársával Fotódokumentáció készítése

Napi teendők Kunhegyes Város Polgármesteri Hivatalában május 18-tól dolgozom. A jelenleg futó csapadékvizes pályázatban projekt asszisztens feladatot látok el, így többek között a pályázati dokumentáció kezelése, a projekt kapcsán érintett településsekkel való kapcsolattartás, a vízjogi létesítési engedélyek beszerzése, az állami és magánszemélyek tulajdonosi hozzájárulásának megkérése, az iratkezelési feladatok ellátása is az én feladatkörömbe tartozik. Szakdolgozat készítése Szakdolgozatomat Kunhegyes Város településfejlesztési koncepciójáról írom. A gyakorlati idő alatt lehetőségem volt a dolgozatomhoz kapcsolódó anyaggyűjtésre és a vezetőkkel történő interjúk készítésére.