Debreceni Tankerületben avagy a debreceni példa

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
Advertisements

TÁMOP / TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Mosonmagyaróváron A pályázati kiírás forrását az Európai.
„Fejlődés ellen nincs orvosság” (Neumann János) 1987.az alapítás éve 1989.a névadás éve 1993.az első (30 fős) kollégium 2000.NIVÁK 2002.Kollégium a Pozsonyi.
Tanulók fejlődésének nyomon követése
Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Társadalmi Megújulás Operatív Program A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban TÁMOP /2 –
Krúdy.
A Körös-vidéki Tehetségsegítő Tanács mint mentor tehetségsegítő tanács, mint mentor Mentorok: Dégenhardtné Szántó Ágota, Kőrösi Tibor Budapest, november.
Mindenki tehetséges lehet valamiben!
Tehetséggondozás a gyakorlatban Opening Doors Program ( )
Iskolánkról.
A filozófia helye a középiskolai oktatásban
Tehetségpont létrehozása
TÁMOP A/ projekt:„SZIGET, AMELY BEFOGAD” – AZ INKLUZÍV ELLÁTÁS EGYÜTTMŰKÖDŐ, EGYMÁSRA ÉPÜLŐ MODELLJE SZOLNOKON.
Gönczy Pál Általános Iskola
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
Hatékonyság, eredményesség, méltányosság a köznevelési rendszerben:
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
 Városi Óvodai intézmény – eFt  Arany János Általános Iskola – eFt  Kossuth Lajos Általános Iskola – eFt  Móricz Zsigmond Gimnázium,
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
Beiskolázási tájékoztató december
Tehetség, tehetségazonosítás
Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács évi munkájáról.
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)
Nyílt napok 2008/2009. szakközépiskolai képzés felvételi eljárás általában felvételi eljárás iskolánkban.
A gyakorlatvezető mentor
Euroskills - Európa legnagyobb szakmai versenye Enterprise ICT Team 3 fő (korhatár 25 év) Windows specialista Linux specialista Hálózati adminisztráció.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
A kerettantervek fejlesztése
Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés – szervezési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
A Kreatív-Hálózat projekt bemutatása Dr. Mező Ferenc szakmai vezető TÁMOP /
TÁMOP / „Integrációs bázisiskola a Jászságban”
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
„ LÉPTÉK az ÉRTÉK” Művészeti Tehetséggondozó Projekt TÁMOP / Nyitókonferencia és sajtótájékoztató május 6.
TEHETSÉGGONDOZÁS MAGYARORSZÁGON 2010-BEN Nyíregyháza, október 3.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Cziráki Szabina, az OTDT titkára Szakkollégiumi Műhelykonferencia, Debrecen December 14. Szakkollégiumi tehetséggondozás.
Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola
Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Kecskemét
TÁMOP „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt Utak és esélyek az Egyéni Tehetséggondozás területén.
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ ) II. SZAKASZ ” TÁMOP / Néder Katalin Ökoiskolai nevelési-oktatási program fejlesztése.
„Migráns tanulók a magyar közoktatásban” Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program „BÁBEL- interkulturális pedagógia porjekt”
MTT Felsőoktatási Szekció Tisztelettel köszöntöm a Szekció előadóit, résztvevőit! szeptember 20.
Készítette: Kocsis Erzsébet
a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
ILOSVAI SELYMES PÉTER ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI
A Magyar Tehetséggondozó Társaság tehetségfejlesztést segítő tevékenysége a gyakorlati programokban Debrecen, szept Dr. Polonkai Mária a.
PROJEKTNYITÓ május 18. MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 8. TÁMOP / Referencia-intézmények országos.
Debreceni Egyetem Kompetencia-alapú tanítási-tanulási programok elterjesztése a Hajdú-Bihar megyei pedagógusképzésben. HEFOP / /1.0.
„Walls talk” projekt „Walls talk” projekt Katedra Gimnázium,
A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG DEBRECENI JUBILEUMI KONFERENCIÁJA Az MTT-Kelet-magyarországi szekció rendezvényeinek szerepe a Taktaharkányi Apáczai.
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÁMOP B „Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása”
"A debreceni példa 2" - Tehetséggondozás a szakképzésben Pappné Gyulai Katalin Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni.
Az Új Széchenyi Terv - keretében kiírt TÁMOP -_3.3.10/A-12 kódszámú, A hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítése a Lévay József református.
TÁMOP A-14/ „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú.
CURIE TEHETSÉGPONT. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Tehetségpontok mind Magyarországon, mind a határon túl élő magyarlakta részekre kezdeményezi és támogatja.
Az OEFI TÁMOP / számú ”Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása” című kiemelt projekt köznevelési alprojektje ELKÉSZÜLT SZAKMAI.
Diákportfólió minden szinten a tanulók tudatos önfejlesztése érdekében
Diákportfólió minden szinten a tanulók tudatos önfejlesztése érdekében
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
Szakmai versenyek a hálózati informatikában
Tét - TANULÓI ÉLETÚT TÁMOGATÁSA AZ ÓVODÁTÓL A FELSŐOKTATÁSIG a tanulók tudatos önfejlesztése érdekében Hujber Tamásné kovács Gabriella Kaposvári Klebelsberg.
MINŐSÍTETT TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELY PÁLYÁZAT
A Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő 2017-es beszámolója
Matókné Misóczki Mária Projektigazgató Szekszárd
Előadás másolata:

Debreceni Tankerületben avagy a debreceni példa Tehetséggondozás a Debreceni Tankerületben avagy a debreceni példa Pappné Gyulai Katalin

A TEHETSÉGRŐL A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNYBEN „Kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás.” (1.§) „A tehetséggondozás kereteit a Nemzeti Tehetség Program jelöli ki, amelyet a Nemzeti Tehetség Alap támogat.” (47.§) Tehetséggondozásra és felzárkóztatásra osztályonként legalább (az osztály óratömegén túl) további heti egy-egy óra biztosított a Köznevelési törvény szerint 2013. szeptember 1-től.

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 7. § „az iskola pedagógiai programja meghatározza a kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység helyi rendjét”.

„A tehetséges gyermekeknek mást és másképpen kell tanítani, kreativitásuk, személyiségük egészének fejlesztését célozva” (Herskovits 1994)

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007-2012-ig terjedő időtartamra vonatkozó közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési terve

Speciális osztály kialakítása a tehetséges gyermekek számára Tehetségfejlesztő központ létrehozása

Életkori specializáció - szenzitív időszakok tehetségfejlesztés megalapozása, érzelmi alapok lerakása, lehetőségek megkínálása Óvodáskor: „érezze jól magát a gyerek az óvodában”.

Életkori korszak, életkori sajátosságok megtanítani a gyereket írni, olvasni, számolni, próbálgassa a gyerek képességeit /megerősítés / - Alsó tagozat: „általános intellektuális fejlesztés megalapozása”. - általános intellektuális képességek erősítése, általános képességeken elindulni a speciális képességek felé, - lehetőségek megteremtése (5-6. oszt), - programok indítása (6-7. oszt),  Felső tagozat: „kóstoljon bele a gyerek”. az igazi tehetséggondozás időszaka Középiskola: „tehetségfejlesztés”

Mönks modellje

Diagnosztikai mérést végeztünk minden évben az általános iskola. 4 Diagnosztikai mérést végeztünk minden évben az általános iskola 4. évfolyamán, 5. 6. évfolyam végén kontroll-mérést.

Diagnosztikai mérés Megismerési képességek vizsgálata: - figyelemvizsgálat - emlékezetvizsgálat - gondolkodásvizsgálat Tantárgyi tesztek: - matematika - magyar Tanári jellemzés

A mérésben résztvevők száma 2009 2010 2011 2012 2013 a diagnosztikai mérésben részt vettek száma 1384 1261 1423 1391 1306 beválogatásra került tanuló 194 198 199 200

A beválogatottak teljesítménye 2009 2010 2011 2012 2013 Kiváló (75%felett) 9,00% 9,50% 8,00% 6,80% Lényegesen átlag feletti 15,00% 16,00% 12,00% 32,00% 13,70% Átlag feletti 26,00% 20,50% 20,00% 18,00% Átlagos és átlag alatti 50,00% 54,00% 60,00% 29,20% 61,50%

Modulok tanulásmódszertan matematika anyanyelv idegen nyelv mozgásművészet képzőművészet zeneművészet természettudományos ismeretek

Tapasztalatok Túlmutat a 8 foglalkozás keretein: önbizalom kudarctűrő képesség kitartás önismeret fejlesztése kooperatív készségek fejlesztése kreativitás, általános intellektuális képességek fejlesztése a tanuláshoz való viszony formálása helyes tanulási szokások kialakítása konkrét módszerek és technikák megismertetése és begyakoroltatása a tanuláshoz szükséges alapképességek intenzív fejlesztése

Szülői, tanulói visszajelzések Minden tanuló és szülője örömmel vette a beválogatás tényét, szívesen vesz részt a programban. Leginkább magával a programmal, a lehetőséggel voltak elégedettek. Szeretik a felkínált területeket, a továbbtanulási lehetőséget, az alkalmazott módszereket. A program legfőbb erényének tartják, hogy az iskola keretein túl fejleszti a gyermek képességeit, kis csoportban, újfajta feladattípusokban, kötetlen hangulatban.

Megkezdődött a munka a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában a hat évfolyamos tehetséggondozó osztályban. / Akkreditált Kiváló Tehetségpont /

Adatok a felvett gyerekekről, avagy a tehetségek nyomon követése 2010/2011 2011/2012 2012/2013 2013/2014 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 20 10 7 15 Fazekas Mihály Gimnázium 9 12 DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium 16 13 14 Ady Endre Gimnázium 4 8 11 Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 1 2 Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola Gimnázium és Diákotthon DE Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Gyakorló Szakközépiskolája és Kollégiuma Szt. József Gimnázium és Kollégium

„Játék vagy kutatás” Diákkonferencia 47 kutatási téma /szabadon választott/ pályamunka készítése / mentor / egyedül, párban vagy háromfős csoportban kutatási eredmények bemutatása „minikonferencia”.

Diákkonferencia 2012 Intézményi fordulók: 213 versenyző / 127 fő mentortanár / 147 pályamunka készítése Városi döntő: 30 előadás 38 versenyző Arany, ezüst, bronz minősítés

Diákkonferencia 2014

Témakör db Történelem 42 Földrajz 39 Anyanyelv 31 Biológia 25 Sport 20 Képzőművészet-öltözködés 13 Fizika-technika 12 Matematika-fizika 10 Kémia 9 Zene 8 Informatika 7 Angol nyelvű 3 Fegyverek - bűnügy - rendőrség 2 Tánc Német nyelvű 1 Összes 224

A tehetséggondozás középiskolai és egyetemi szintjének kapcsolódásai Együttműködés a DE Hatvani István Szakkollégiumával →Fizika műhely →Kémia műhely →Biológia műhely →Matematika – Informatika műhely →Irodalomtudományi-, Média- és Kommunikációtudományi műhely →Történettudományi-, Társadalomtudományi- és Filozófia

Városi tehetséggondozó munkaközösség létrehozása Cél:→ folyamatos kapcsolattartás → a hálózatos tanulás kialakítása → egymás segítése → tapasztalat-információcsere → ötletadás → tehetséggondozó pedagógusok adatbázisának létrehozása → bemutató foglalkozást tartása a szülők részére a munkaközösség tagjai számára → feladatgyűjtemény összeállítása → mozgásművészet - kurzus

„Kincseink” Tehetséggondozó tábor 2013. június 24-28. 43 pedagógus 62 gyermek (5-7. osztály) TÁMOP-3.4.5. Tehetséghidak pályázaton elnyert összeg: 2 392 080 ft

Tehetségsegítő Tanács megalakítása /szakmai, társadalmi, gazdasági élet szereplőinek bevonása /

Folytatás Megyei szintű kiterjesztés Diákkonferencia 2014 Középiskolákkal való kapcsolattartás erősítése (felkészítés a középfokra) Hatvani Szakkollégiummal való kapcsolat erősítése Tehetséggondozás a szakképzésben

Tehetséggondozás a szakképzésben

„ Mechwart modell ” Magyarországon egyedülálló módon az IT Network Systems Administration – Informatikai Hálózati Rendszergazda verseny kategóriájában a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola az alábbi eredményeket érte el 2007-2013 között: WorldSkills 2007, Japán, Shizouka: egyéni 7. hely, EuroSkills 2008, Hollandia, Rotterdam: csapat 4. hely, WorldSkills 2009, Kanada, Calgary: egyéni 10. hely, EuroSkills 2010, Portugália, Liszabon: csapat 4. hely (egyéni 1., 2., 3. és 7. hely), WorldSkills 2011, Anglia, London: egyéni 7. hely, EuroSkills 2012, Belgium, Spa-Francochamps: csapat 1. hely, WorldSkills 2013, Németország, Lipcse: egyéni 13. hely.  A versenyzők minden évben megkapták a nemzetközi színvonalat (500 pont feletti teljesítményt) jelző medált, és 5 alkalommal a "Best of Nation" - Legeredményesebb magyar versenyző kitüntetést is.

„ Nemzetközi versenyek (WorldSkills- EuroSkills) – SkillsHungary program IV.” WorldSkills/Euroskills verseny magyar versenyszámai 2007- 2013 Ács Burkoló Bútorasztalos Épületasztalos Festő Fodrász Hegesztés Kőműves Villanyszerelő Mechatronika Pincér Szakács Szépségápoló Virágkötő Informatikai hálózati rendszergazda

Megvalósítás 2013 - 2018 Felkészítés hazai és nemzetközi szakmai versenyek az Alföld tehetséggondozó központ támogatásával 2013. őszi indulás Iskolák – szakmák kiválasztása Módszertani felkészítés Versenyzők felkészítése Szponzorok támogatása

2014. tavasz - 9 évfolyam Iskolák – szakmák kiválasztása Modulok, diagnosztikus tesztek kidolgozása Módszertani felkészítés Szponzorok támogatása Tervezett modulok (tanulásmódszertan, matematika, anyanyelv, idegen nyelv, természettudományi ismeretek, szakmai ismeretek)

„ Források I.” Intézmények eszközrendszerének feltérképezése, hogy a nemzetközi versenyek eszközigényeinek mennyire felel meg Infrastrukturális erőforrások Alföld Szakképző eszközei, laborjai Debrecen TISZK eszközei, laborjai Szakképző intézmények eszközei, laborjai Szponzorcégek támogatása Eszközök beszerzésére tehetségfejlesztő központnak Támogatás tehetségfejlesztő központ működéséhez Decentralizált pályázat Eszközök beszerzésére intézményeknek

„ Források II.” Humán erőforrások Alföld Szakképző humán erőforrásai Debrecen TISZK humán erőforrásai Szakképző intézmények humán erőforrásai Szponzorcégek humán erőforrásai Cég szakembereinek előadásai Céges gyakorlat tanulóknak Projekt feladatok Tanárok felkészítése Tréningek Pályázati források Idegen nyelv tanulása Módszertani képzések

„ Partnerek” Debrecen Megyei Jogú Város Alföld Szakképző Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerület Debrecen TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Oktatási Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. Szakképző intézmények Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Debreceni Egyetem Szponzor cégek

EuroSkills 2014, Franciaország, Lille WorldSkills 2015, Brazília, Sao Paulo

„ A kultúrpolitika hosszú lejáratú váltó „ A kultúrpolitika hosszú lejáratú váltó. A kultúrpolitika terén sokáig lehet hibákat elkövetni, de amikor az új nemzedék felnőtt, az elkövetett hibákon, bajokon segíteni már nem lehet. Nekünk olyan nemzedéket kell ma felnevelnünk, amely húsz év múlva megállja a versenyt az akkori más nemzetek generációival” Klebelsberg Kunó

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket! katalin.gyulai@klik.gov.hu