A FÉRFIAKRÓL

„Hát, igen. A férfiak. Nem öregszenek „Hát, igen...! A férfiak...! Nem öregszenek. Az ősz haj ékesíti őket, a szemüveg jól áll nekik, a arcuk ráncai szexisek. Semmilyen visszér... ismeretlen a narancsbőr, nincs klimaktérium. Aztán sehol semmi – egyszercsak feldobják a patájukat...“ (Věra Chytilová, cseh filmrendező)

Vendégeket vártunk. A hűtő szinte kiseperve, ezért elküldtem a férjem a hypermarketba bevásárolni. Mondtam neki: „Drágám, a konyhában van a cédula, ráírtam, mit hozzál.“ Én meg elkezdtem takarítani. Beült az autóba, elment, de 15 perc múlva szólt a mobilom: „Mondd, hogyan tudok 250 gramm sima lisztet venni...?“ Ez a drágám (egyébként egy nagy ökör) a bevásárlócetli helyett annak a kalácsnak a receptjét vette magához, amit éppen sütni akartam a vendégeknek...

Jót szórakoztam, amikor a zuhanyozóban a peeling gélemet vette kézbe és azt mondta: „Milyen régen vetted ezt? Valami homok vagy mi a fene van benne... Nincs ez megromolva...?“

Ősszel a fiam elment az apjával túrázni hétvégén a hegyekbe Ősszel a fiam elment az apjával túrázni hétvégén a hegyekbe. Amikor megjöttek, megkérdez- tem, hogy mi az, ami a gyereken van. A férjem azt felelte, hogy valami új tréningruhát vettem a gyereknek..., vagy nem? Ezek szerint a fiam teljes hétvégén a pizsama alsójában futkározott, de hogy miben aludt – fogalmam sincs...

Régi eset: a lányom még bölcsődés volt Régi eset: a lányom még bölcsődés volt. Végre egyszer a férjem ment érte. Mondom neki: „A lányunknak kis vödre van!“ Nekünk, nőknek, világos, hogy a ruhás szekrénykéjére ragasztott jelről beszéltem, ő pedig, na, mit gondolnak – mit keresett? Természetesen, kereste a lányom vödröcskéjét és nem akart eljönni a bölcsiből, amíg a dadus meg nem találja a vödröt...!

A férjem a részletek embere,. tiszta matematikus A férjem a részletek embere, tiszta matematikus. Pontosan meg kell nevezni neki a dolgokat, hogy megértse, mit is akarok tőle, ha bevásárolni megy, különben nem hoz semmit. Például: „Tejszín nem volt...!“ – mondja. „Nem volt?“ – kérdezem. „Igen, kerestem, de nem volt... Láttam ott 30 és 33%-os habtejszínt, meg főzőtejszínt, de olyat, hogy tejszín, olyat nem.“ – válaszolt s még hozzáfűzte, hogy máskor ne csináljak belőle bolondot. (...!)

Én meg: „Hát..., nekünk ilyen mosógépünk nincs!“ Egyszer, csak úgy mellesleg, azt mondja: „Nem is tudtam, hogy a mosógépünk meg is szárítja a kimosott ruhát...“ Én meg: „Hát..., nekünk ilyen mosógépünk nincs!“ Ő: „Érdekes, kimostam a szennyest, és amikor kivettem, teljesen száraz volt... Ennek dacára mindet kiteregettem az erkélyen...“ Na persze – a ruha száraz volt, mert elfelejtette kinyitni a vízcsapot, hogy vizet tudjon engedni a gép... (Na, ez egy kicsikét sántít, mert víz nélkül nem indul be a gép, de lehet, hogy az volt a legkevesebb a mosáshoz, hogy nem szól a gép...) Egyszerűen: a férfiak - tudnak!

Nemrég rajtakaptam a drágámat, ahogyan a port törli szennyes zoknijával a tévéről. Szörnyű reagálásomra csak ennyit mondott: „Na és? – úgyis dobom a szennyesbe őket!“

Egyszer, a szentem, pár napos szolgálati útra ment és a tusfürdő helyett a hajkondicionéromat vitte magával. Amikor hazajött, megkérdeztem tőle, hogy mit csinált vele. Azt válaszolta, hogy mosakodott, csak azon volt elképedve, hogy nem habzik, de azt hitte, hogy ez valami újdonság...

A férjem nagyon kedveli az édes csokirudacskákat. Bevásárláskor – ahogyan mások is – minden berakunk a táskánkba, aztán otthon mindent szétrakunk a megfelelő helyére. Az én drágám egyszer annyira kezdeményező volt, hogy maga kezdte a táska tartalmát kirakni, és az ő kedves csokirudacskáit eltette a maga kis rekeszébe. Csakhogy ezek közé véletlenül odakeveredett egy WC-illatosító rudacska is. Este a tévénél hallom ám a papír sustorgását: drágaságom bontja ki a rudacskáját, cuppog, aztán hirtelen felugrik és szitkozódni kezd: "Fuj, miféle újdonságot gyártanak már megint?! Szóval: nyalánk, akár egy kutya, már azt sem tudja mit tegyen a szájába...

A szülészeten feküdtem és megkértem a férjemet, hogy hozzon egy flakon szénsavmentes vizet, meg WC-papírt. Kaptam tőle egy flakon ásványvizet és két henger konyhai törlőpapírt...

Borsólevest főztem. Mind megettük és a fazékba vizet engedtem, hogy ázzon le az oldalára rárakódott ételmaradék. Másnap később értem haza a munkából, mint a férjem. Megkérdeztem, hogy nagyon éhes-e. Azt mondta, hogy nem, mert megette a „levesmaradékot“.

Az én drága férjecském hivatalból Franciaorszáégba utazott Az én drága férjecském hivatalból Franciaorszáégba utazott. Indulás előtt megkérdezte, hogy ajándékként mit hozzon nekem. Mivelhogy ruhát, parfümöt és sminket inkább én szeretek vásárolni magamnak, azt mondtam, hogy hozzon nekem valamilyen arcpakolást. Az indulása előtti hajnalon felébresztett és azt kérdezte: „Milyen nagy legyen az a pakolás? Hányas száma van az arcodnak?“

Tegnap pirított kenyérszeleteket vásároltam és otthon betettem a kenyértartóba. Amikor az én drága férjem megéhezett, odajött hozzám egy szelettel és azt kérdezte, hogy ez ehető-e. Engem épp a „legjobb“ hangulatomban talált, így ingerülten csak ennyit mondtam: „Dehogyis! Nem látod? Ez toalettpapír...! Ő pedig a ma született gyerek ártatlanságával azt kérdezte: „Akkor miért van a kenyértartóban...?“

MOST MONDJÁK CSAK MEG NEKEM: HÁT NEM ENNIVALÓAK EZEK A FÉRFIAK...?? Csehből fordította Sz. A.