Űrkutatás magyar bélyegeken

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
FEJEZETEK AZ ŰRKUTATÁS TÖRTÉNETÉBŐL.
Advertisements

A NAPRENDSZER Naprendszerünk a Tejút galaxis peremén helyezkedik el. Középpontjában a Nap áll, mely körül a bolygók keringenek. A bolygók között számos.
A Föld helye a Világegyetemben. A Naprendszer
HELYÜNK A VILÁGEGYETEMBEN
Hubble. Hubble Az űrteleszkóp több mint 0,1 ívmásodperc képfelbontásra képes. A Hubble űrteleszkóp egy, a földfeszíntől 593 km magasságban orbitális.
Naprendszer Mészáros Attila.
Csillagteszt 13+1.
MÉHES LÁSZLÓ ÉLETKÉPEK.
alapján Térkép alapján.
A kezdet október 10. Marsnyik-1.
ELTE PLANETOLÓGIA Bsc. kurz.
Mesterséges égitestek, űrkutatás, távérzékelés
1 A Mars a mítoszokban •Árész, Mars, Tiu, Hadakozócsillag, Karttikeya.
Vermes Miklós Jeges Károly, Csekő Árpád 50.. Vermes Miklós Jeges Károly, Csekő Árpád 50.
Az űrhajózás kezdetétől napjainkig
Vizsgaanyag A POP UTÁN.
Szigorlati képanyag a kiegészítő képzésben résztvevők számára. III
Kohán György (1910, Gyulavári , Gyula).
Az ózonprobléma A „jó” és a „rossz” ózon fogalma.
Jules Verne.
Manapság a Földről így vizsgáljuk a csillagokat…
A NAPRENDSZER ÁTTEKINTÉSE.
Az általános tömegvonzás törvénye és Kepler törvényei
Fizika tanár szakos hallgatóknak
Élelmiszeripari Ügyvitelszervezési és Gépi Adatfeldolgozó Vállalat
Nemes Nagy Ágnes Élete
Könnyűzenei lexikon: Omega
HIDEGHÁBORÚ-II..
1 GLÓBUSZOK NAGYJÁBÓL: nemzetközi ég- és földgömbtörténeti kitekintés Török Zsolt Győző docens Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi és Geoinformatikai.
A NASA az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (National Aeronautics and Space Administration)., melyet október 1-jén.
A bolygómozgás törvényei
Göröngyös út vezet a csillagokig
Bacsárdi László Sopron, november 23.
Számítógépes alapismeretek Bemutató Könnyűzenei lexikon: Omega.
A HOLD A Hold a Földhöz legközelebb eső égi test, mely a Föld körül km.-nyi közepes távolságban 27 nap 7 ó. 43 p. 11,5 mp. alatt kering.
Holdraszállás.
MTA Regionális Kutatások Központja Településracionalizálás, falupolitika és falurombolás Romániában és Magyarországon az államszocializmus időszakában.
Földünk a második világháború után
2004. október 28. Változó közoktatás a változó világban Általános iskolák Józsefvárosban
PÁSZTOR ÁDÁM NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK V. ÉVF. BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM.
GYÓGYSZERKUTATÁS RENDSZERE
Fekete László Született: Csillagjegye: Vízöntő
Híres magyar nők.
Csáki Zoltán Országos Széchényi Könyvtár Digitális folyóiratok tartalomjegyzékeinek feldolgozása az OSZK-ban (EPAX projekt) NETWORKSHOP 2008.
Összehasonlító gazdaságtan
„Ezt a munkát bizony nem olvashatja olyan kevés tudású műveletlen ember, aki még földgömböt sem látott, s nem látta sem a rajta található párhuzamos, sem.
Olvasásismeret 2006/2007 II. félév Beniczky Péterné.
Polski Fiat 126p Avagy Béla a lengyel Fiat-gyárban. Ezt az időszakot hívják még ma is a „lengyel ipar aranykorának”! Béla az utolsó pillanatban fogadta.
I. ENERGIAELLÁTÁS ÉS KÖZLEKEDÉS I. 6. Légi közlekedés Forrólevegős hőlégballonok 1783-tól kezdve, amikor nyílt tűzről felszálló forró levegővel meghajtott.
Az Apollo-program A program célja Az első – és máig egyetlen – emberekkel végrehajtott űrkutatási program. Az Egyesült Államok 12 űrhajóst.
Téma- és kutatásbeszámoló Máté Zsolt. Önéletrajz harmadéves történelem-informatika-orosz BA Született és tanult Pécsett Témavezető: Prof. Dr. Fischer.
Vénusz a bolygók istennője
MŰHOLDAK Készítette: Varga Ákos Budapest,
HOLDRASZÁLLÁS Bánhidi Eszter
Várkonyi Mária1 Sára Sándor A mozgókép mestere.
UTAZÁS A NAPRENDSZERBEN
Miről is lesz ma szóóó???* *: In memoriam TanKut.
Robotok a Naprendszerben * Spányi Péter
Mágnes vasút Maglev.
Csillagászat Múltól a jövőig Kenderes Karsa.
Farkas Lilla, 9.b.  Született:1571. december 27., Weil der Stadt  Anyja és a csillagászat  Iskolái: adalbergi iskola, Tübingben ( itt hallott először.
A mi földink.
Űrkutatás hét.
A közlekedés fogalma és rendszere
A bolygópályák kutatása Nicolaus Cusanus ( ) a világ határtalanságáról, a Föld nem középponti jellegéről, mozgásárólNicolaus Cusanus ( )
Együtt a Naprendszerben
MTA KFKI
5. Űrkutatás a Föld szolgálatában
2. A FÖLD A VILÁGŰRBEN.
Előadás másolata:

Űrkutatás magyar bélyegeken Előadók: Lőrincz Barnabas és Dávid Tamás

1959. Nemzetközi geofizikai év 10 f – Gravimetria 20 f – Oceánográfia 30 f – Sarki fény 40 f - Antarktisz 60 f – Szovjet űrrakéta 1 Ft – Naptevékenység 5 Ft - Műholdak

1959. Holdrakéta A Lunyik-2 holdrakéta célba érésének emlékére.

2 Ft – Földgömb, Vosztok- 1, Gagarin 1961. Gagarin a világűrben ( Jurij A. Gargarin emlékére ) 1 Ft – Vosztok- 1 rakéta 2 Ft – Földgömb, Vosztok- 1, Gagarin

Vénusz – rakéta (A szovjet Vénusz rakéta kilövése alkalmából) 40 f Vénusz holdrakéta 60 f Hordozórakéta leválása 80 f Vénusz rakéta 2 Ft Vénusz allegória

1962. Ikarusztól az űrrakétáig 10 Ft J.A. Gagarin, G.Sz. Tyilov, J. Glenn

1962. Ikarusztól az űrrakétáig A Budapesten megrendezésre került Motoros Mürepülő Világbajnokság alkalmából. 30 f – Ikarusz 40 f – Vitorlázó repülőgép 60 f – Egymotoros műrepülőgép 80 f – Léghajó 1 Ft – IL-18-as utasszállító repülőgép 1,40 Ft – Műrepülőgép 2 Ft – Helikopter 3 Ft – Sugárhajtású repülőgép 4 Ft - Űrrakéta

1962. Az első csoportos űrrepülés A.G. Nyikolajev és P.R. Popovics űrrepülésének emlékére.

A párizsi nemzetközi űrkutatasi konferencia alkalmából . 1962. A világűr meghódítói A párizsi nemzetközi űrkutatasi konferencia alkalmából . 40 f – J.A. Gagarin (1934-1968) 60 f – G.Sz. Tyitov 1 Ft – J.Glenn 1,40 Ft – M.S.Carpenter 1,70 Ft – A.G.Nyikolajev 2,60 Ft – P.R. Popovics 3 Ft - W.Shirra

1963. Az első női-férfi páros űrrepülés 10 Ft – V.F. Bikovszkij V.V. Tyereskova

1964. Az űrkutatás eredményei 30 f – Holdrakéta 40 f – Vénusz rakéta 60 f – Vosztok űrhajó 1 Ft – Amerikai űrhajó 1,70 Ft – Két szovjet űrhajó 2 Ft – Telstar I. és II. 2,60 Ft – Mars-rakéta 3 Ft – Űrkutatás eszközei

V.Komarov, K.Feoktyisztov és B.Jegorov űrpilóták űrrepülése emlékére. 1964.Tudomanyos űrkutatás V.Komarov, K.Feoktyisztov és B.Jegorov űrpilóták űrrepülése emlékére.

Az V. Meteorológiai Világnap alkalmából. 1965. Nyugodt Nap éve Az V. Meteorológiai Világnap alkalmából. 20 f – Sarkkutatás 30 f – Ionoszféra 60 f – Aeronomie 80 f – Rádióscsillagászat 1,50 Ft - Földmágnesesség 1,70 Ft – Meteorológia 2 Ft – Sarki fény 2,50 Ft – Űrkutatás 3 Ft – Nemzetközi Meteorológia Egyesület emblémája

10 Ft - Napfolttevékenység 1965. Nyugodt Nap éve - Blokk 10 Ft - Napfolttevékenység

2 Ft - P.I. Beljajev és A.A. Leonov 1965. Voszhod 2 1 Ft – A.A. Leonov 2 Ft - P.I. Beljajev és A.A. Leonov

1965. Az űrkutatás eredményei 10 Ft – Az első Kozmosz – Hold ötös – Voszhod 2 – Gemini 4

1965.Az űrkutatás eredményei 20 f – Mariner 4 30 f – San Marco 40 f - Molnyija 1 60 f – Kétlépcsős rakéta 1 Ft – Shapir 2,50 – Szonda 3 Ft – Syncom III

1966. Luna 9 2 Ft – A Luna kilenc leszált a Holdra 3 Ft – Az első közvetítés a Hold felszínéről

1966. Űrpárosok 20 f – Vosztok 3 – Vosztok 4 60 f – Gemini GT 6 – Gemini Gt 7 80 f – Vosztok 5 – Vosztok 6 1 Ft - Gemini GT 9 - Agena 1,50 Ft – Voszhod 2 2 Ft – Gemini GT 4 2,50 – Voszhod 1 3 Ft – Gemini GT 11 - Agena

A földi űrállomás Vénusz bolygóra történő leszállása alkalmából .

1968. In Memoriam - Blokk E.White (1967.jan.28), J.Gagarin (1968.márc.27), V.Komarov (1967.ápr.23), tragikusan elhunyt űrpilóták emlékére .

1969. Apollo 9 - Blokk Az Apollo 8 űrhajó Hold körüli útja emlékére . 10 Ft – Föld, Hold, űrhajó röppályája

1969. Szojuz 4-5

1969. Apollo 11 - Blokk Az ember első Holdra lépésének az emlékére. 10 Ft – Űrhajósok, holdkomp

1969. A Hold meghódítása 40 f – J.Verne (1828-1905) Utazás a Holdra és a Hold körül 60 f - Ciolkovszkij űrállomás terve (1903) 1 Ft – Luna 1 (1959) 1,50 Ft – Ranger 7 (1964) 2 Ft – Luna 9 (1966) 2,50 Ft – Apollo 8 (1968) 3 Ft – Szojuz 4-5 4 Ft – Apollo 10 (1969)

1970. Apollo 12 3 Ft – Hold, űrhajósok

Az Apollo 13 űrrepülése emlékére 4*2,50 Ft – Az űrrepülés fázisai

1970. Szojuz 9 - Blokk A Szojuz 9 időtartam vilagrekordot jelentő világrekordot ért el űrrepülés alkalmából .

1971. Luna 16 - Blokk A holdkutatási automata űrszerkezet útja alkalmából. 4*2,50 Ft – A holdszonda repülési fázisai

1971. Luna 17 - Blokk

10 Ft – Űrhajósok, holdjármű 1971. Apollo 14 - Blokk 10 Ft – Űrhajósok, holdjármű

10 Ft – Űrhajósok portréja 1971. Szojuz 11 – Szaljut Blokk V.Volkov, G.Dobrovolszkij és V.Pacajev űrhajósok 1971.jún.30.-i hősi halála alkalmából . 10 Ft – Űrhajósok portréja

10 Ft – Holdautó és útvonala 1972. Apollo 15 - Blokk 10 Ft – Holdautó és útvonala

1972. Mars 2 – Mariner 9

1972. Apollo 16 - Blokk 10 Ft – Űrhajó, űrhajós

10 Ft – Holdkomp, űrhajós szeizmográffal 1973. Apollo 17 - Blokk 10 Ft – Holdkomp, űrhajós szeizmográffal

1973. Nikolausz Kopernikusz Születésének (1473-1543) 500. évfordulója alkalmából. 3 Ft – Portré, bolygók, szelvénnyel

1973. Vénusz 8 - Blokk 10 Ft - Csillagképek

10 Ft – Skylab működés közben 1973. Skylab - Blokk 10 Ft – Skylab működés közben

1974. A Mars Kutatás Eredményei 40 f – Mars 7 űrhajó 60 f – Mars 2 űrhajó 80 f – Mariner 4 1 Ft – Palomárhegyi obszervatórium felvétele a Marsról 1,20 Ft – Mars 3 űrhajó leszálló egysége a Marson 5 Ft – Mariner 9 űrhajó, a Mars két holdja 6 Ft – Mars-csatornák és G.Schiaparelli (1835-1910) csillagász

1974. A Mars Kutatás Eredményei - Blokk 10 Ft – Mars 7 űrhajó

1975. Szovjet-amerikai közös űrrepülés 40 f – Szputnyik 2 60 f – Atlas 5 80 f – Lunohod 1 1,20 Ft – Apollo 15 2 Ft – Szojuz hordozórakéta 4 Ft – Apollo hordozórakéta 6 Ft – Apollo - Szojuz

1975. Szovjet-amerikai közös űrrepülés 10 Ft – Apollo - Szojuz

1976. Bolygógutatás 40 f – Viking űrszonda startja 1 Ft – Viking a Marson 2 Ft – Venera űrszonda startja 3 Ft – Venera 9 űrszonda 4 Ft – Venera 10 űrszonda 5 Ft – Venera a Vénuszon

1976. Bolygógutatás - Blokk 20 Ft – Viking 1 a Marson

1977. A Szputnyiktól a Vikingig 40 f – Szputnyik 1 60 f – Skylab 1 Ft – Szojuz – Szaljut 5 3 Ft – Luna 24 4 Ft – Mars 3 6 Ft – Viking űrszonda

1977. A Szputnyiktól a Vikingig 20 Ft – Viking marsjármű és csillagképek

1978. Fantasztikum az űrkutatásban J.Verne (1828 – 1905) születésének 150. évfordulója alkalmából . 40 f – Hold állomás 60 f - Luna űrtelep 1 Ft – Phobos 2 Ft - Felderítő az aszteroidán 3 Ft – A Mars vonzásában 4 Ft – Saturnus gyűrű 5 Ft – Jupiter 3

1978. Fantasztikum az űrkutatásban - Blokk J.Verne (1828 – 1905) születésének 150. évfordulója alkalmából 20 Ft – Fantasztikus űrszerkezetek, J.Verne portréja

1980. Szovjet – magyar közös űrrepülés 20 Ft – Farkas Bertalan és V.Kubaszov

1980. Johannes Kepler Halálának (1571 – 1630) 350. évfordulója alkalmából. 1 Ft – Portré, rakéta kilövő, Kepler - pályák

1982. 25 éves az űrkutatás 1 Ft – N.Armstrong – Apollo 11 (1969) 1 Ft – Columbia űrrepülőgép (1981) 2 Ft – A.Leonov – Voszhod 2 (1965) 2 Ft – J.Gagarin – Vosztok (1961) 4 Ft – Lajka Szputnyik 2 (1957) 4 Ft – Szputnyik 1 (1957) 6 Ft – K.E.Ciolkovszkij (1857-1935)

1986. Halley - Üstökös 2 Ft – ICE – USA űrszonda 2 Ft – Vega – szovjet űrszonda 2 Ft – SUISEI – japán űrszonda 4 Ft – GIOTTO – europai űrszonda 4 Ft – ASTRON – szovjet űrszonda 6 Ft – STS – USA Dr.E.Halley (1656 – 1742)

1986. In Memoriam Challenger - Blokk A tragikusan elhunyt űrhajósok emlékére . 20 Ft – Challenger űrsíkló kilövése

1989. 20 éve járt az elsóő ember a Holdon - Blokk 20 Ft – Lábnyom a Holdon, USA zászló

12 Ft – Ulysses Jupiter szonda 30 Ft – Cassini és Huygens űrszondák 1991. Európa űrszonda 12 Ft – Ulysses Jupiter szonda 30 Ft – Cassini és Huygens űrszondák

2003. In Memoriam Columbia - Blokk A 2003.febr. 1 – jén hősi halált halt űrhajósok : R.D. Husband, W.C.McCool, M.P. Anderson, D.M. Brown, K. Chawla, L. Clark, I. Ramon . 500 Ft – Columbia űrrepülőgép

2005. 25 éve járt az első magyar űrhajós a világűrben 130 Ft – Űrhajó, háttérben a Kárpát – medence és Magyarország utaló földrajzi motívum

Köszönjük a figyelmet!