Lecke a vadludaktól.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Saját magunkat mindig arról próbáljuk meggyőzni, hogy mennyivel boldogabb lesz az életünk majd, ha megházasodunk, megszületik az első gyermekünk, majd.
Advertisements

“Nincs semmi, ami oly mértékben pusztítaná a testet, mint az aggodalom, és ha valaki hisz Istenben, akkor szégyellheti magát, ha bármi miatt aggodalmaskodik.”
és ebbe más is belehalt már…
Gondolatok Salkaházi Sára naplójából. Kevésben hűnek lenni nagyon nehéz.A hősies nagy dolgokra mindig hajlamosabbak vagyunk... Míg a kis dolgok mellett.
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
ÉRDEKVÉDELEM Dr. Borsi Éva május. Dr. Papp Lajos Miatyánkja Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek, Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Menedzser Lecke - 1 Hirtelen feltűnt egy tigris, ráugrott a nyúlra
Sámuel királlyá keni Sault
Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!
A karmesternek: Zsoltárének. Örvendj, egész föld, az Istennek
Az „ösztönlény” nevelése és lelkigondozása
ÉLET Click to advance slides.
Interjú Istennel. Azt álmodtam, interjút készítek Istennel.
Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl.
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Lecke a vad- ludaktól Ismertelen szerző Kattintással válts ♫ Turn on your speakers! ♫ Turn on your speakers!
Barátság-bizonyítvány
Egy csokor a barátságunkra Music: Nightengale Serenade
10 kérdés, melyeket az Úr nem fog neked feltenni azon a napon… 10 kérdés, melyeket az Úr nem fog neked feltenni azon a napon… Kattints a folytatáshoz.
BARÁTSÁG BIZONYÍTVÁNY
A vadlibák leckéje Tommy's Window Prezentáció
Pillanatok Download von Funny-Powerpoints.de
Lecke a vad- ludaktól Ismeretlen szerző Kattintással válts ♫ Turn on your speakers! ♫ Turn on your speakers!
Életige 2008 június Szöveg: Chiara Lubich.
"HOROSZKÓP". Január 1.- és december 31. között születtél?
GYÉMÁNT ÉS ARANY.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog az első gyertyaláng
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
JÓ REGGELT!.
Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged! Fogjad hát kezünk, Míg megérkezünk!
Lelkem, áldd az Urat, áldd az Urat! Egyedül Őt imádd!
Az Úr irgalma végtelen, Ezt folyton érzem én; Habár nincs semmi érdemem, Ő mégis hord kezén. Nincs arra szó, sem gondolat, Mi jóval áld az Úr; Ha lankadok,
Lelkem, áldd az Urat, Áldd az Urat, Egyedül Õt imádd!
Későre jár, Elég volt már a napnak terhét hordani,
Nagy lépés előtt állsz, és most kell lépned,
Interjú Istennel. Azt álmodtam, interjút készítek Istennel.
Újjászületés.
10 kérdés, melyeket az Úr nem fog neked feltenni azon a napon...
Pillanatok Download von Funny-Powerpoints.de
Lecke a vad-ludaktól.
Isten hozott köztünk!.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
Megölték a Bárányt, de Rá dicsőség várt, az átszegzett kezek győzelmet hirdetnek. Ő az Úr, Ő az Úr, éneklem, Ő az Úr. És Ő él, IGEN ÉL, élek, mert Jézus.
Azért, hogy az isteni kegyelem által megtaláljuk ezt az utat, nagyon segít, ha sok módon keresünk és próbálkozunk, hogy azon az úton járjunk, amely.
Mert ha az egynek bűn(be)esése folytán a halál uralomra jutott az által az egy által, sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által.
JÓ REGGELT !.
Ádám & Éva... Néhány Évával töltött nap után Ádám Istennel sétál a paradicsomban. Ádám elmondja az Istennek mennyire boldog, hogy Éva itt van vele, milyen.
TEREMTÉS Dunaújvárosi Evangélikus Gyülekezet október Ács Sándorné agrármérnök.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Felnőtt újraélesztés.
Folyamodjatok az Úrhoz,
50. Zsoltár.
Tudod most új élet vár.
Gazdagabb vagy bárkinél,
REFORMÁCIÓ Amikor a mi Urunk és Mesterünk azt mondta:
Lecke a vad- ludaktól Ismertelen szerző Kattintással válthatsz! ♫ Turn on your speakers! ♫ A hangszórót légyszi !... ♫ Turn on your speakers! ♫ A hangszórót.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
1. A „teremtéstörténet(ek)” elbeszélése(i) a) Helye (helyük) a Bibliában: Ter (1 Móz) 1, 1 – 2, 25 (= első két fejezet). b) Keletkezése: - Viszonylag.
55.
JÓ REGGELT ! 4.
Menedzser Lecke - 1 Hirtelen feltűnt egy tigris, ráugrott a nyúlra
Urunk, olyan jó, hogy a nevedben együtt lehetünk
JÓ REGGELT! ISTEN HOZOTT!.
Lecke a vad-ludaktól Ismertelen szerző ♫ Turn on your speakers!
Lelkem, áldd az Urat.
Lecke a vad-ludaktól Ismertelen szerző ♫ Turn on your speakers!
Lecke a vad-ludaktól Ismertelen szerző ♫ Turn on your speakers!
Újjászületés.
Előadás másolata:

Lecke a vadludaktól

Gondolkoztál már azon, hogy miért repülnek V alakban a vadludak? Mint minden állati viselkedésben, Istennek itt is jó oka volt arra, hogy ezzel az ösztönnel ajándékozza meg a ludakat.

Amikor egy-egy madár suhint egyet a szárnyával, felhajtóerőt képez az őt követő madár számára. V alakban, az egész csapat legkevesebb 71 %-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha az egyes madarak egyedül repülnének.

Amikor egy lúd kiesik a V alakból, hirtelen úgy érzi, mintha mázsás súly húzná lefelé és gyorsan visszatér a csapathoz.

Csakúgy, mint a ludak azok az emberek, akik azonos irányba tartanak és közösséget alkotnak, gyorsabban jutnak el céljukhoz, mint azok, akik teljesen egyedül próbálják meg azt.

egy másik foglalja el helyét a V csúcsán. Amikor egy lúd elfárad, hátrarepül, egy másik foglalja el helyét a V csúcsán. Ha az embereknek lenne annyi józan eszük, mint a ludaknak, rájönnének arra, hogy sikerük egyértelműen a közös munkájukon múlik, fölváltva vállalva a munka nehezét és osztozva a vezetés terhein.

Különben csak gágogás marad. A hátul repülő ludak hangos gágogással bátorítják az elsőket a sebesség növelésére. Fontos, hogy a mi hátulról jövő „gágogásunk” bátorító legyen az előttünk haladóknak. Különben csak gágogás marad.

Amikor egy lúd megbetegszik, 2 másik lúd is lemarad vele az alakzatból, és követi, hogy védelmet nyújthassanak számára. Addig maradnak vele, míg erőre kap és újra repülni tud, vagy amíg meghal.

hogy beérjék saját alakzatukat, vagy csatlakozzanak egy másikhoz. Akkor útra kelnek, hogy beérjék saját alakzatukat, vagy csatlakozzanak egy másikhoz. Bárcsak mi is ennyire önfeláldozók lennénk, hogy érdemesek lehessünk ilyen barátokra, akik a szükségben mellettünk állnak!

Nem kell tudósnak lennünk ahhoz, hogy tanuljunk Isten csodálatos teremtményeitől. Csak meg kell állnunk és figyelnünk elég hosszasan, hogy Isten fölfedje előttünk csodáit.

Van, aki hallgat a vadludakra. „Egyébiránt kérdezd csak meg a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják Néked. Avagy beszélj a földdel és az megtanít Téged, a tenger halai is elbeszélik Néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt? JÓB 12,7-9 Van, aki hallgat a vadludakra.