I. A Balaton vízháztartásának közelmúlt években tapasztalt szélsőségei Varga György és II. A Balaton partvonal-szabályozása Hanga Csaba Földrajzi Közlemények CXXVIII. (LII.) kötet, 2004. 1-4. szám, 1-18. o.

A Balaton hosszú idejű vízszintváltozásai összefüggő vízfelület 6-8 ezer éve (geológiai és limnológiai értelemben is fiatal) Történetének első ~ 7000 évében kizárólag természeti hatások A VII.-VIII. sz.-tól már mesterséges hatások jelentkeznek, majd válnak uralkodóvá Forrás: Földrajzi Közlemények CXXVIII. Kötet, 2004. 1-4. szám, Varga György

- A tó vízállása, vízszintingadozásai 1863-tól, a siófoki zsilip és vízmérce üzembe helyezésétől ismertek. Lehetővé vált a szabályozási sáv fokozatos szűkítése és emelése. (1997 óta a maximum 110 cm, a minimum 70 cm) Forrás: Földrajzi Közlemények CXXVIII. Kötet, 2004. 1-4. szám, Varga György

A Balaton vízgyűjtője - 6 egységre tagolható, Ny-i szélén 800, K-i szélén 600 mm/év a jellemző csapadékmennyiség. A vízgyűjtő teljes területe 5775 km2. Közvetlen tóparti vízgyűjtő Mezőföldi vízgyűjtő Balaton-felvidéki vízgyűjtő A Zala vízgyűjtője Vízháztartási egyenletek: ΔK=(C+H)-(P+L+Vh), ΔKT=C+H-P, ahol C=csapadék, H=hozzáfolyás, P=párolgás, L=lefolyás, Vh=vízhasználat, ΔK=a tó vízkészlet változása, ΔKT=a tó természetes vízkészlet változása A tó vízfelülete Somogyi-dombsági vízgyűjtő adatforrás: Földrajzi Közlemények CXXVIII. Kötet, 2004. 1-4. szám, Varga György

A Balaton vízháztartási tényezőinek 1921-2003 közti időszakra vonatkozó átlag- és szélsőértékei Forrás: Földrajzi Közlemények CXXVIII. Kötet, 2004. 1-4. szám, Varga György Sokévi átlagban a Balaton levezetendő többletvízkészlettel rendelkezik, amelynek mennyisége közelítőleg a tóra hulló átlagos évi csapadékmennyiséggel egyezik meg. 2000-2003 közt a csapadékszegény időjárás miatt szélsőséges helyzet alakult ki. A tó vízállása 2000 nyarától többnyire az alsó szabályozási szint alatt tartózkodott. 2000. Május 1-én a tó vízállása 104 cm volt, ezután a Balatonból vízszintszabályozási célból vízeresztés nem történt.

A Balaton vízháztartásának alakulása 2000-2003 között Forrás: Földrajzi Közlemények CXXVIII. Kötet, 2004. 1-4. szám, Varga György

A Balaton vízgyűjtőterületére sokéves átlagban 684 mm/év csapadék érkezik. A 2000-2003 közti négy év mindegyike szárazabb volt az átlagosnál: A négyéves halmozott csapadékhiány 653 mm-nek (!) adódott, amely közel egyéves átlagos csapadékmennyiségnek felel meg. A csapadékhiány területi eloszlásában jelentős különbségek: a legnagyobb hiány a Zala-vízgyűjtőn (700-800 mm), a legkisebb D-en, K-en (350-450 mm). A vizsgált időszakban Balaton felületére hulló csapadék szintén minimális, a négyéves halmozott csapadékhiány 441 mm volt. A Balatonhoz érkező hozzáfolyás mennyisége átlagosan 886 tómm/év. 2000-2003 között ez az érték jelentősen elmaradt a sokévi átlagtól. A négy évre vonatkozó halmozott hozzáfolyáshiány 2052 tómm volt. A sokéves átlag szerint a lehulló csapadék 15%-a távozik a vízgyűjtőről a lefolyás révén. A lefolyásban is ez a négy év hozta meg az 1921 óta mért minimumot.

A kiadási oldalon általában a párolgás a legnagyobb súlyú tag A kiadási oldalon általában a párolgás a legnagyobb súlyú tag. Ennek évi átlagértéke 902 tómm. 2000 és 2003 közt az átlaghoz viszonyított párolgástöbblet 221 tómm volt (aminél azonban előfordult már magasabb érték is). -A Balaton természetes vízkészletének változása: a sokévi átlag 602 tómm/év. 1921 óta 2000-ben fordult elő először, hogy ez az érték negatív volt. A négyéves halmozott hiány pedig 2710 tómm volt. Összefoglalva: A Balaton 2000-2003 vízháztartásában tapasztalt szélsőségek meghatározóan a természeti folyamatok következményei. 1921 óta minden eddigit meghaladó csapadék- és hozzáfolyáshiány lépett fel. A párolgás nem volt rendkívüli, de jelentkezése hozzájárult a vízháztartási deficithez. A 2004. évtől az előző négyéves időszakhoz képest kedvező fordulat következett be.

A Balaton partvonal-szabályozása A Balaton partvonal-szabályozásának kezdete az 1800-as évek végére („Déli vasút”) tehető. A legfontosabb vízszint-szabályozási létesítmények, a siófoki vízleeresztő zsilip és a Sió-csatorna. Egy part „természetesnek” tekinthető, míg a tó medrének alakulásában az emberi beavatkozásnak meghatározó szerepe nincs. A Balaton esetében mesterséges partalakításról csak 1960-tól beszélhetünk. A turizmus fejlődése következtében 1970-ig 70 km, 1970-’80 közt 28 km, 1980-’90 közt 8 km, majd 1995-ig még 0,25 km hosszú partvédőmű épült ki. Ma a Balaton teljes partvonalának hossza 235 km, ebből 107,5 km kiépített.

2000-ben új szempontok alapján fogadtak el rendezési tervet: Az 1993 előtti rendezési tervek jórészt csupán a társadalmi és gazdasági érdekekre fókuszáltak, így a partalakításban súlyos környezeti problémák halmozódtak fel. További problémák merültek fel a földhivatali nyilvántartásban: 1970-től „jogi partvonal” bevezetése. Az 1993 után elfogadott rendezési tervek egyre nagyobb súllyal veszik figyelembe a természetes környezet állapotának megőrzését. 2000-ben új szempontok alapján fogadtak el rendezési tervet: Szabálysértési eljárások kezdeményezése az illegális feltöltők ellen, az eredeti állapotok visszaállítási kötelezettségével. „Jogi parvonal” visszaállítása az engedély nélküli feltöltések hatósági elbontásával. A kialakult partvonal legalizálása az illegális parti létesítmények és parthasználatok megszűntetése mellett. A meglévő feltöltések részleges felhasználásával és továbbiak szükség szerinti létesítésével közterületi parti sáv kialakítása.

Balatonfőkajár Forrás: Földrajzi Közlemények CXXVIII. Kötet, 2004. 1-4. szám, Hanga Csaba

Összefoglaló értékelés A partvonal jelenlegi kedvezőtlen környezeti állapotának elsődleges oka a szakszerűtlen, engedély nélküli parthasználat, ami a természeti környezet károsítása mellett jelentősen hátráltatja az előírásoknak megfelelő fenntartási és szabályozási feladatok végrehajtását is. Szükség van tehát partvonal-szabályozásra, mely célja egy állandósítható partvonal kijelölése. (Így a földhivatali és környezeti rendezésre is mód nyílik.) A tervezett szabályozás rövidtávon károkat, nehézségeket okoz, de hosszú távon megszűnteti a további károkozás lehetőségeit, ezáltal elősegíti a flóra és fauna életfeltételeinek javítását, a parti nádasok megőrzését.