Volt (Phaidón 100 skk.): „… amit a legszilárdabbnak ítélek … feltételezem, hogy van valami, ami maga a szép önmagában véve, meg ami a jó, meg ami a nagy, és mind a többi …” Ami ezzel összhangban van: „ … ha van valami, ami szép azon kívül, ami maga a szép, akkor az semmi más miatt nem lehet szép, mint amiatt, hogy részesedik amabból a szépből …” „ … nagyság által lesznek a nagy dolgok naggyá, a nagyobbak meg nagyobbakká, a kisebbek pedig kicsiség által kisebbekké …” Tehát relációs tényeket is az ideákból kell magyarázni, mégpedig ugyanabból az ideából a nagyot és a nagyobbat. [Phaidón:] „… megegyeztek abban, hogy minden egyes forma valami létező, a többi pedig belőlük részesedik, és éppen tőlük maguktól nyeri el, hogy milyen név illik rá …” „…azzal, hogy Szimmiászt nagyobbnak mondod Szókratésznél, Phaidónnál pedig kisebbnek, nem állítod-e, hogy Szimmiászban mind a kettő megvan, a nagyság is meg a kicsiség is …” Új szereplőket látunk: a Szimmiászban meglévő nagyság, ill. kicsiség. Vagy ez maga a Nagy, illetve a Kicsi? (A Parmenidészben ez kérdésként merül fel.)

„… az, hogy Szimmiász felülmúlja Szókratészt, valójában nem úgy van, ahogy a szavak mondják … [m]erthogy Szimmiásznak ugyebár nem természete az, hogy azzal múljon felül – mármint azzal, hogy ő Szimmiász –, hanem a nagyság miatt múlja felül, ami történetesen benne van ; és éppúgy az, hogy Szókratészt múlja felül, sem azért van, mert Szókratész Szókratész, hanem azért, mert Szókratésznek meg kicsisége van amannak a nagyságához képest …” Tehát: A ‚Szimmiász nagyobb, mint Szókratész’ igazsága nem Szimmiász, ill. Szókratész természetén, hanem a bennük lévő nagyság, ill. kicsiség természetén múlik. „ nemcsak maga a nagyság nem akar semmiképpen sem egyszerre nagy meg kicsi lenni, hanem az a nagyság, ami mibennünk van, az sem akarja semmiképp sem befogadni a kicsiséget, és nem tűri, hogy felülmúlják, hanem két lehetőség van: vagy elmenekül és visszavonul, amikor ellentéte, a kicsiség feléje támad, vagy pedig, miután az odaért, elpusztul..” Azaz: itt szembe van állítva „maga a nagyság” és a „bennünk lévő nagyság”. De az a közös bennük, hogy mind a kettő kizárja a kicsiséget (abszolúte, és nemcsak a három körülménytől függően). Viszont az ideák nem pusztulhatnak el. A Szimmiászban lévő nagyság: egy. Maga Szimmiász viszont (az Állam szerint) sok. A Szimmiászban lévő nagyság és a hasonlók: karakterek (Leibniz nyomán).

[Szókratész visszautal a körforgás-érvre:] „… akkor azt mondtuk, hogy az ellentétes dologból az ellenkező dolog jön létre; most meg azt, hogy maga az ellentétes – sem a bennünk lévő ellentétes, sem pedig maga az ellentétes természet – sohasem válhat a maga ellenkezőjévé. Akkor, barátocskám, azokról beszéltünk, amikben történetesen megvannak az ellentétesek, és amiket emezeknek az ellentéteseknek a nevével nevezünk meg, most pedig emezekről magukról, amiknek a bennléte miatt kapják a megnevezettek a nevüket; emezekről magukról pedig azt mondjuk, hogy sohase volnának hajlandóak egymásból létrejönni.” „történetesen megvannak”: ekhei. A szövegben két állításforma szerepel: eszti (a létigével, mint kopulával) és ekhei (birtokol, éppenséggel fönnáll.) Az első a „létezőkre” (ideákra és karakterekre) vonatkozik. A második a személy vagy látható dolog és a karakter viszonyára.

Egy karaktert lehet birtokolni valamilyen időben, vonatkozásban, viszonyban (mondjuk: körülmények mellett). Nem lehet azonos körülmények mellett vele ellentétest birtokolni. Egy ekhei-állítás tehát azt jelenti, hogy egy látható dolog/személy adott körülmények között birtokol egy karaktert/az illető karakter éppenséggel megvan (aktuális). A karakterek végeredményben a dolog potenciális tulajdonságai (dünamiszok). Az egységek az ideák. A karakterek ezek részei, avagy megjelenései. A látható dolog karakterek (akár inkonzisztens) halmaza.

Arisztotelész Az első logikai értekezés(gyűjtemény): Organon Részei, a hagyományos sorrendben és értelmezésben: Katégoriák (Cat.) – a fogalom elmélete Herméneutika (De Int.) – ítélet Első Analitika (An. Pr.) – következtetés (szillogizmus) Második Analitika (An. Post.) – bizonyító szillogizmus Topika (Top.) – dialektikus szillogizmus Szofisztikus cáfolások (Soph. Elench.) – erisztikus szillogizmus.

Fejlődéstörténeti értelmezés: Katégoriák – korai, platonikus (??). Porphüriosz értelmezése: a platóni és az arisztotelészi metafizika különbözőségétől független elmélet. Mint ilyen, kiemelkedő hatású. Topika + Szofisztikus cáfolások: a dialektika kézikönyve. Műfajt teremt (Cicero és sokan mások). De Int., An. Post. B: az „érett logika” kezdete. A változók használata még kevés és nem tisztázott. An. Pr., An. Post. A: Arisztotelész „érett” logikai elmélete (tudományfilozófiával bővítve). Óvatosan a sorrenddel: kereszthivatkozások. Valószínű: a keletkezési sorrendre-fejlődésmenetre vonatkozó érvek részben megalapozottak, de ez nem jelenti azt, hogy a korábbi értekezéseket Arisztotelész később elvetette volna. Magyar fordítás kínos története: Rónafalvi Ödön, Szabó Miklós, Szalai Sándor, Maróth Miklós.

Cat. 2.: az elsődleges szubsztancia elméletének megalapozása. „A létezők közül egyesek bizonyos alanyról mondhatók, de nincsenek egy alanyban sem, mint pl. ember az egyes emberről, mint alanyról mondható, de nincs egy alanyban sem. Mások alanyban vannak, de egy alanyról sem mondhatók („alanyban van” – ezt úgy értem, hogy valamiben nem részként van meg, de lehetetlen, hogy külön legyen attól, amiben van). Pl. egy bizonyos nyelvtudás a lélekben, mint alanyban van, de egy alanyról sem mondható, és egy bizonyos fehérség a testben,mint alanyban van …, de egy alanyról sem mondható. Ismét mások alanyról mondhatók és alanyban vannak mint pl. a tudás a lélekben, mint alanyban van, és a nyelvtudásról, mint alanyról mondható. Ismét mások sem alanyban nincsenek, sem pedig alanyról nem mondhatók, mint pl. egy bizonyos ember, egy bizonyos ló …” Kétszer kettes felosztás: Nincs alanyban – alanyban van: önállóan létezik – mástól függően létezik. szubsztancia – akcidencia Mondható alanyról – nem mondható: univerzálé – partikuláré.

Cat. 5., az elsődleges szubsztancia: „Szubsztanciának legfőképpen, elsődlegesen és leginkább azt nevezzük, ami nem mondható egy bizonyos alanyról és nincs is egy bizonyos alanyban … Másodlagosan azokat nevezzük szubsztanciáknak, amelyekbe mint fajokba (eidosz) tartoznak azok, amiket elsődlegesen szubsztanciáknak mondtunk, és az ilyen fajoknak a nemeit (genosz). Pl. egy bizonyos ember az ember fajba tartozik, a fajnak pedig az állat a neme.” „… az összes többit vagy mint alanyról mondjuk az elsődleges szubsztanciákról, vagy mint alanyban vannak bennük. Tehát ha nincsenek az elsődleges szubsztanciák, akkor lehetetlen, hogy bármi más legyen.” Azaz: a próté úsziák az elsődleges létezők, ők azok, amik valóban egyek. Minden más valamilyen módon tőlük függ. Az egyedi tulajdonságok (karakterek) nem létezhetnek nélkülük. Az időbeni változás magyarázata: aktualitás-potencialitás. De a történet most nem az, hogy a függetlenül létező karakter megjelenik, hanem a szubsztancia, mint a tulajdonságok hordozója változtatja az egyik tulajdonságát potenciálisból aktuálissá.