A DIA-modell A közösségi tanulás, mint az erőszak megelőzésének indirekt módja www.i-dia.org Budaörsi Tavaszi Pedagógiai Napok Erőszakmentes, biztonságos.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Nagybajomi Általános Művelődési Központ tagiskolája
Advertisements

Ifjúsági Egészségnap április 7.. Célcsoport és célok •18-28 éves korosztály •A felsőoktatásban tanuló hallgatók •Egészségmagatartás fejlesztése.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
A pedagógus szerepe a közösségi szolgálatban
Comenius program készítette: Zakhariás Laura. „Egész életen át tartó tanulás“ Oktatás támogatása, minden korosztály számára, több programon keresztül:
Jóvá Tett Hely Közösségi Foglalkoztató
Témavezető tanár: Kerekes Noémi Készítette: Somogyi Ildikó
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Önkéntesség Miért is jó a Nyíregyházi Főiskola diákjaként önkéntes munkát vállalni és miért különösen jó ez egy Tanodában? Készítette: Hajdu Zsolt és Dudás.
Dalton-tervvel a sikeresebb iskoláért.
Határtalan Szív Alapítvány (Esztergom)
„Régi jó földből – új erős hajtások”. Miért jelentkezek az SZMT Elnöki poziciójára? - Elvira •Mert nagyon sokat kaptam ettől a közösségtől, Tőletek és.
Bemutatkozik a Kecskeméti Ifjúsági Kerekasztal
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Magyar Pedagógiai Társaság Somogy Megyei Tagozata november 21. Kis Jenőné dr. Kenesei Éva megyei elnök.
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
Iskolai Közösségi Szolgálat Definíció Cél Folyamat Példák Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
Önkéntesség, mint a vállalati felelősségvállalás eszköze az E.ON-nál
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Eger, november 10.
A vezetőtanáron „innen és túl” Szivák Judit ELTE PPK
Készítette Kovács Nándor KONRACB.PTE
A kooperatív Tanulás ( Tanítva tanulás)
Szociális kompetencia
Innováció Kecskéd közoktatási intézményeiben
A PEDAGÓGUSOK ÉRTÉKELÉSE
A diákok/fiatalok és az aktív államporság „Civil szervezetek és a közoktatási intézmények közösségi kapcsolatai” Salgótarján, január 29.
Fogd A Kezem Alapítvány
A Mályi-projekt. Bevezető A projekt ötlete: találkozni a gyerekekkel iskolán kívül is A projekt ötlete: találkozni a gyerekekkel iskolán kívül is Olyan.
Kapcsoldától az Én Belső Szín Házam tematikus projektig és szakmai konferenciáig.
Falus Iván 7. Nevelésügyi Kongresszus Budapest Augusztus 26.
Személyközpontú diáktámogatás a Dobbantó programban Győrik Edit Kongresszus után – a változások folyamatában Budapest, május
A 2008/2009-es tanév 6 iskola közösségi életének szervezésével kezdődött.
„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” TÁMOP / /0065 Moduláris oktatás Az egészséged a Te kezedben van!
Bodor Tamás főosztályvezető-helyettes Gyermek és Ifjúsági Osztály
Önkéntesség az Észak-Magyarországi Régióban. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) története A Demokratikus Ifjúságért Alapítványt 1999-ben hozta.
LÉPÉSRŐL – LÉPÉSRE program
Dr. Schiffer Csilla Társas interakciók a tanulók között
Resztoratív megközelítés a konfliktuskezelésben
A Roma-Net Helyi Támogató Csoport lehetőségei a szociális városrehabilitáció tervezésében és végrehajtásában Mini-konferencia ,
A beiskolázás előkészítése
Önkéntesség, mint társadalmi szerepvállalás
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (intézmény neve) Készítette igazgató.
Az iskolai közösségi szolgálat a koordinátor szemével
AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT.  NAT 2012, EMMI-rendelet 2012  2016-tól az érettségi vizsga megkezdéséhez 50 óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges.
 Iskolák magatartása  Tanulók motiváltsága  Szülők elhivatottsága  Gyermekjóléti Szolgálatok, családsegítők, gyámok, nevelőszülők véleménye JULI.
Dr. Schiffer Csilla: Kooperáció és koordináció
Bemutatkozik a GE Life Skills for Employability Program Az élet iskolája program GE Consumer & Industrial Zalaegerszeg – Nagykanizsa október
LEGO Dacta program.
 Sajó Képzési és Humán Fejlesztési Központ Alapítvány  Bükk 900 Természetbarát Egyesület Jókai Mór Református Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános.
„Csellengő fiatalok” az ifjúságpolitika komplexitása Pécs, március 23.
Összeállította: Szabó Ilona
Az UNESCO Asszociált Iskolák Mintaiskolájaként végzett jó gyakorlatok.
A Közösségi Alapítványokról Lekeny Hajnal Kárpátok Nemzetközi Alapítvány
Portfólió Ember és társadalom műveltségterületi tanár- kémiatanár
Barcsák Marianna - KPSZTI
A KONSTRUKTÍV ÉLETVEZETÉS MINT NEVELÉSI ÉRTÉK
Valuable Variable Very able Abonyi Dávid – elnök
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
Tervezési folyamat.
„Fiatalok EGYÜTT, EGYMÁSÉRT 2015”
„SZÜLŐI KLUB” – DÉLUTÁNI FOGLALKOZÁSOK
avagy a megismerési folyamatok probléma alapú tervezése
A Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő 2017-es beszámolója
SZOKÁS SZABÁLYRENDSZER, NEVELŐMUNKA TERVEZÉSE ELLENŐRZÉS TERÜLETEI FELADATMEGOSZTÁS Farkasné Egyed Zsuzsa
Osztályközösségben jelentkező problémák, közösségépítő foglalkozások
Előadás másolata:

A DIA-modell A közösségi tanulás, mint az erőszak megelőzésének indirekt módja Budaörsi Tavaszi Pedagógiai Napok Erőszakmentes, biztonságos iskola április 8.

Arató: az igazságügyi tárcával összehangolt megoldás kell az egyre növekvő iskolai erőszak kezelésére Az oktatás színvonalának emelése, az iskolázottság "bázisának" szélesítése nem történhet pedagógusok nélkül. "Olyan pedagógusok nélkül, akik nem félnek bemenni az osztályba tanítani, nevelni, követelni a tudást, a tisztességes magatartást, s abban hisznek, hogy munkájukért megbecsülés, elismerés és ha szükséges, védelem jár". Ezért hatékony lépésekre és olyan összefogásra van szükség, amelyben a kormány, az intézmények és civil szervezetek egyaránt részt vesznek. Kezdeményezik, hogy - szülessen országgyűlési nyilatkozat a kérdésben - törvénymódosítással teremtsenek hatékonyabb jogi védelmet a pedagógusoknak - megyei akciók, például fáklyás felvonulások szervezését - a megyei önkormányzatok is tűzzék napirendre a problémát.

tevékenységi köre: helyi hálózatépítés, hálózatfejlesztés önkéntesség iskolai programok felsőoktatási programok munkaerőpiaci programok döntéshozók bevonása nemzetközi kapcsolatépítés partnerkapcsolatok építése DIA közhasznú non-profit szervezet küldetése, célja: a demokratikus értékek, készségek, magatartásformák elsajátításának előmozdítása Módszere: saját tapasztalatszerzés közösségi tanulás „DIA modell”

Önkéntes közösségi projekt = tapasztalati tanulás szociális és állampolgári kompetenciák fejlődése

Az önkéntes közösségi projekt folyamata: a diákok/fiatalok egy csoportja felismer egy helyi problémát (szociális érzékenység) közösen döntenek arról, hogy milyen módon lehetne azt orvosolni (kreativitás, célkitűzés, kommunikáció) közösen kidolgozzák a megvalósítás módszerét, a lebonyolítás módját (tervezés, döntéshozatal) kiosztják a szerepeket (felelősségvállalás) szükség esetén segítséget kérnek (kooperáció) a megállapodások alapján megvalósítják a projektet (aktivitás, konfliktuskezelés) majd azt értékelik és döntenek az esetleges folytatásról (visszacsatolás)

Milyen kompetenciák fejlődnek a projekt során? tervezés a saját jövő felett érzett kompetencia önismeret, önbizalom kommunikáció, együttműködés, konfliktuskezelés kreativitás, problémamegoldás közösségi és vezetői felelősségérzet projekttervezés, projektélmény aktivitás, önállóság munkavállalói alkalmasság állampolgári – demokratikus készségek, technikák

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány milyen módon alkalmazza a közösségi tanulás modelljét? Iskolai keretekben: Az élet iskolája program Szabadidős, kötetlen formában: KÖZÖD! program

Iskolai DIA program: Tanárok: Osztályfőnöki órán Kollégiumi csoportban Tanárjelöltek: Szakkörön

Közösségi projektek Az élet iskolája programban Ajándékozni jó Versenyezzünk! Kreatívan karitatív Légy válogatós! Osztályterem szépítés Óvoda-felújítás Takarítás, parkrendezés SPORT Állatokkal emberségesen Tánccal a drog ellen

Diákok mondták: „ most már odafigyelek a társaimra” „az osztálytársaimat jobban megismerhettem” „A program során jobban összejött a társaság.” „olyan emberekkel kerültem közelebbi kapcsolatba, akikkel azelőtt nem nagyon tartottam a kapcsolatot és nem is nagyon tartottam fontosnak ezt.” „Abból a szempontból hasznos volt, hogy többet dolgoztunk csoportban, így olyan emberekkel is volt alkalmam beszélni, akikkel egyébként nem.”

Tanárok mondták: a gyerekek jobban megismerik egymást toleránsabbak, megértőbbek, érdeklődőbbek egymás iránt csökken az agresszivitás pozitív hozzáállás javul az osztályközösség erősebb csoportkohézió a szituációs játékok segítik megérteni és gyakorolni az asszertív kommunikációt

Szabadidős DIA program Kötetlen szervezeti forma Iránytű kampány Pályázati program Találkozók

KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napja április 25. Önkéntes projektek a KÖZÖD! programban: Kutyamenhely Tabuk nélkül Rózsakert Játsszunk együtt! Mind egyenlő, mind különböző Adjuk hírül!

Tabuk nélkül A Tabuk nélkül olyan, tinédzserek számára nagyon fontos témákat dolgoz fel, amelyekről a fiatalok nem szeretnek, vagy nem akarnak beszélni: Fiatalkori szexualitás, Agresszió az iskolában, stb. Kutyamenhely A szekszárdi Polip DIA csoport egy érdekes programot talált ki a város diákjainak szombat reggelre. „A célunk az volt, hogy megmutassuk a fiataloknak, mennyit tudnak adni valakinek, akár kutyáknak, csupán azzal, hogy a szabad idejükből egy keveset rájuk áldoznak.” A menhelyen az egyik dolgozó bemutatta a helyet, azután jött az igazi élvezet, játék a kutyákkal, sétáltatás,és etetés a fiatalok által vett meglepetés kekszekkel.

Rózsakert Játsszunk együtt! A “Játsszunk együtt, hogy megismerjük egymást” programot a Debreceni Fiatalok csoport szervezte. A projekt célja az volt, hogy megmutassuk a fiataloknak egy vak gyermek életét más megközelítésből. A Kettesy Általános Iskolában élnek és tanulnak a gyengén látó vagy teljesen vak gyermekek. A csoport tagjai öt vasárnapot töltöttek el az általános iskolásokkal, együtt játszottak, zenéltek és táncoltak. A Szuper Csapat nevű fiatalokból álló csoport Sajónémetiben létrehozott egy rózsakertet, egy játszóteret és egy találkozóhelyet a folyóparton. A projekt a falufelújítási program részeként jött létre. A játszótér egy illegális szemétlerakó helyére épült.

Mind egyenlő, mind különböző Az Őrhegy Egyesület három nemzetközi cserediák-programot szervezett magyar, angol, holland, spanyol, olasz és német fiatalok részvételével. A program fő eseménye az európai kultúra sokfélségét szimbolizáló Európa–Fal felépítése volt. A program célja az volt, hogy toleranciára tanítsa a résztvevőket, és megmutassa, hogyan tudnak különböző tradíciójú és személyiségű emberek együtt alkotni és élni. Adjuk hírül! A kőteleki fiatalok egy nagyon izgalmas programot szerveztek, melynek keretében megpróbálták felkutatni és összegyűjteni az elfelejtett hagyományokat, értékeket és művészeteket a helyi roma közösségben. Interjúkat készítettek az idősebb helybéliekkel, hogy megőrizzék a történeteiket a következő generációk számára. Az összegyűjtött mesékből, fényképekből és újságcikkekből a fiatalok kiállítást rendeztek, hogy megosszák az élményeiket és a tudásukat másokkal is.

Köszönöm a figyelmet! Bártfai Edit