Ars poeticák 26/A.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szent Pál Korintusiaknak írt 1.levele 13.
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Érintés.
Névnapodra szeretettel
Köszönöm Neked Szebenyi Judit.
Folyamodjatok az Úrhoz,
József Attila kései lírája
Gondolatok a barátságról szeretettel barátaimnak
Idő multán (Jorge Louis Borges) Chris Spheeris – EROS(Rain)
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Gy ő zelem Pecznyik Pál verse Gy ő zelem, ha már nem világ szerint járok,
(A tudomány szemszögéből)
Zsikazsu Emlékkönyve.
Ahogy én tolmácsolnám nektek…
Egy csokor a barátságunkra Music: Nightengale Serenade
"Keresd az életben mindig a szépet
A görög és római líra.
A táj, a természet szerepe Petőfi lírájában és Az apostolban
Forradalmi költészete
Ki Istenének átad mindent,  Bizalmát csak beléveti,  Azt csudaképpen őrzi itt lent,  Ínség, baj közt is élteti.  Ki mindent szent kezébe tett,  Az.
Olyan vagy nekem mint csendnek a szó, Úgy kellesz mint télnek a hó,
A következő sajtóhirdetéseket a Szingapuri Egyház adta fel.
Versek
Névnapodra Szeretettel!
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor szerelmes leszel valakibe... el kellene tőle búcsúznod?
Természet és történelem Berzsenyi ódájában 23/B. Felbomlóban levő klasszicizmus A szabály a piktúra és szentencia kettősség volt Berzsenyinél is megmarad,
Olvasd lassan és csendben!.
Várnai Péter: Hit – hivatás - hűség április
Anyák napjára szeretettel… Budaörs, 2013.május 7.
HELTAI JENŐ: SZABADSÁG.
A legjobb barátom nője (The Girl Of My Best Friend)
NÉVNAPODRA!.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
A római irodalom.
Te vagy reményem sziklaszála, Erősségem, én Istenem!
Későre jár, Elég volt már a napnak terhét hordani,
Antoine de Saint-Exupéry
A BOLDOGSÁG TITKA.
Petőfi Sándor 1848.
Minden lépés, minden szó Legyen tiszta, mint a hó, ahol járok Te legyél az út!

2007. márc.15..
1 Továbblépés - Az üzenet.
1. Légy Jézus Krisztus harcosa, és bátran állj elő
Olvasd lassan és csendben!
Három hetet meghaladó projekt-hét Neked, rólad, hozzád szól a dal
Találkozni jöttem Veled, Istenem Te jól ismersz engem, s én kitárom a szívem Itt vagyok Istenem,
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Nyisd meg a szívem, ó Jézus
Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát!
GONDOLATOK VIRÁGOK KÖZÖTT
Gazdagabb vagy bárkinél,
CSODÁS KÍVÁNSÁG 1.
Amit szívünk esdve kér, Földi kincsnél többet ér
CSODÁS KÍVÁNSÁG 1.
CSODÁS JÓKÍVÁNSÁG 1.
Urunk, olyan jó, hogy a nevedben együtt lehetünk
Jertek, boldog énekszóval Adjunk hálát Istennek,
68.
…tele van maga dallal, de úgy, mint a fazék a poshadt tartalmával…
Vojtina ars poeticája:
Csillagpuha éjben titkot súg a csend, angyalkórus ajkán alleluja zeng
Tele vagyok, dallal vagyok tele, Nem, mint virággal a rét kebele, Nem mint sugárral, csillaggal az ég: De tartalmával a „poshadt fazék”, Vagy mint csatorna,
- avagy mi fán terem a jó költészet-
54.
Útravaló verseimmel Szeretném ha mások is felfedeznék ami bennük lakozik, hisz költészetünk csak ahhoz ér el kiknek szívében már szunnyadoz. Új versemmel.
Ady Endre: Ki látott engem?
Előadás másolata:

Ars poeticák 26/A

Horatius: A Pisókhoz írt 3. levél Tanítani és gyönyörködtetni Eszmei és esztétikai érték Osztatlan tetszést az arat, mi a hasznosat, édest jól elegyítve tanít, s közben komoly élvezetet nyújt.

Horatius: ódák (carmenek) Arany középszer Carpe diem Ne bánd, a holnap mit hoz, akármire Ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak és Ne vesd meg, ne kerüld, barátom A szerelem gyönyörét s a táncot

Nicolas Boileau: Art poetique Hármas egység De bennünket az ész vezet szabálya rendjén: úgy kívánjuk, legyen jól formált a cselekmény, történjék egy eset, egy helyen, egy napon; kezdettől végig azt lássuk a színpadon.

Csokonai: A Magánossághoz Romantikus eredetiség-eszme Szemben a klasszicizmus fordítás-eszméjével A költő: teremt Tebenned úgy csap a poéta széjjel Mint sebes villám setétes éjjel Midőn teremt új dolgokat A semmiből világokat

Petőfi: Egy gondolat bánt engemet… Át kell adnunk az értékeinket A legnagyobb baj az elszigetelődés Üres szoba, harcmező Lassan hervadni el, mint a virág, Mely elhagyott, üres szobában áll… Ha majd minden rabszolganép jármát megunva síkra lép… Ott essem el én, a harc mezején

Ady Endre: Hunn, új legenda Az élete a műalkotás, nem a versei Egész történelmünk kifejeződése Bennem a szándék sok százados szándék, Magyar bevárás, Úrverte ajándék S lelkem: példázat, dac-fajok úri daca. Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó, Protestáló hit s küldetéses vétó: Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.

József Attila: A város peremén Termelési erők odakint, ösztönök idebent A világ varázsainak mérnöke A költő, a rokon A költő - ajkán csörömpöl a szó, de ő, (az adott világ varázsainak mérnöke), tudatos jövőbe lát s megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát.