Nemzetközi együttműködések „A BAKONYÉRT” Egyesületnél.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
LEADER  LEADER (francia betűszó: Liaison Entre Actions pour le Developpement de l’Economie Rurale) = Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért.
Advertisements

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó
Pannon Helyi Termék Klaszter. A Pannon Helyi Termék Klasztert október 3-án hozta létre 13, a Nyugat-Dunántúli Régióban működő szervezet, közel egy.
HELYI ÉRTÉKET! A Vidékfejlesztési Terv Intézkedéseinek bemutatása.
1 KÖZÖSSÉGFEJELSZTŐK BÉKÉS MEGYEI EGYESÜLETE. 2 KÖZÖSSÉGI SZÍNTÉR - IBSEN HÁZ.
A helyi termék szerepe és lehet ő sége Zala megyében Kovács Tünde, projektszakért ő Kerka völgy aranya, a méz - a helyi termékekért Zalamerenye, 2010.
A Kőszegi és Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma Munkáltatói Fórum Csepreg március 19.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Zalai Borút Egyesület. Borutak Magyarországon •Villány-Siklós borút Egyesület (1994) •Balatoni Borutak szövetsége (2003) •Magyar Borutak szövetsége (2003)
Készítette: Kiss András – Kerekes Tímea KEMAFI – Szabocs-Szatmár-Bereg megyei Civil Információs Centrum.
Tájékoztató a települési túraútvonalak létrehozásával kapcsolatos tapasztalatokról Márta Attila.
Tehetségpont létrehozása
 5600 Békéscsaba, Jókai u. 34.   5600 Békéscsaba, Jókai u. 34. 
Bemutatkozik a Nagykapos és Vidéke Társulás
1. Előzmények -Munkavállalói és Munkáltatói érdekképviseleti szervezetek együttműködése -Meglévő MSZOSZ jogsegély szolgálat és a Partnerek helyszíneinek,
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Felülvizsgálata 2011.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
„A BAKONYÉRT” Egyesület fejlesztése a TÁMOP projekt keretében.
Éltető Balaton-felvidéki Hálózat kialakítása, folyamatos fejlesztése Polgárdi, október 26. Alapvető értékrend, szemlélet, alapok Hogyan formálódik.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
LEADER SZAKOSZTÁLY ÉVI MUNKATERV Páliné Keller Csilla, MNVH elnökségi tag.
Tájékoztatás az ÚMVP TS keret felhasználásáról Szarvas, december 11.
Az ÚMVP intézményrendszere
Zalai Borút Egyesület. Borutak Magyarországon Villány-Siklós borút Egyesület (1994) Balatoni Borutak szövetsége (2003) Magyar Borutak szövetsége (2003)
Besenyi Sándor Regionális szakmai munkatárs Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Régiós szakmai műhely - Szeged A „FoglalkoztaTárs.
Alsó-Tisza Menti PritavitCa Akciócsoport Előadó: Forgó Henrik polgármester polgármester.
ÚMVP III-IV.tengely Budapest, Dr. Horváth Zita Agrár-vidékfejlesztési Főosztály.
LEADER Közösségek határon átnyuló együttműködésének lehetőségei. Mártha Tibor április 24.
Szakmai tanulási utak Előadás S truktúrák és folyamatok szekció SZABÓNÉ DR. BERKI ÉVA szakképzési és felnőttképzési szakértő VII. Nevelésügyi Konferencia.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
LENDÜLETBEN AZ ORSZÁG LEADER Program a sikeres magyar vidékért Közösség, Összefogás, Tudás.
A „KONTAKTUS” Dél-dunántúli Regionális Közoktatási Hálózat Koordinációs Központ feladatai, működése Matókné Misóczki Mária Projektigazgató.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Közkincs kerekasztal a kecskeméti Kistérségben Szakmai konferencia június 9. Kecskemét.
„A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület bemutatása
Iskolák határok nélküli együttműködése.
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
A foglalkoztatási paktumok célja Megismerni a térség foglalkoztatási helyzetét Összehangolni a térség gazdasági és humánerőforrás fejlesztési tevékenységeit.
Civilek a területfejlesztésben Dr.G.Fekete Éva MTA RKK, Miskolc.
A nemzeti hálózat ma 1887 működő végpont 1430 kiképzett eTanácsadó 19 megyei központ.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése VÁTI.
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely intézkedései 1. Mikrovállalkozások létrehozásának.
Kis- és középvállalkozások versenyképességének támogatása,klaszter együttműködéseken keresztül Bihor-, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben.
Az agroturizmus és a vidékfejlesztés sokszínűsége Európában.
. Negyedik Partner Közép-Dunántúli Foglalkoztatási Hálózat 4P KDFH Alapítva: Gere János
Hálózati együttműködés a vidéki térségek fejlesztéséért – Pannon Helyi Termék Klaszter Zalamerenye, szeptember 10.
Elérhetőségek: 7621 Pécs, Mária u. 3 06/ pannontermal.hu Dél-Dunántúli Gyógy-és Termálfürdők Egyesülete.
ÚJ SZEREPLŐ A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN Helyi Vidékfejlesztési Iroda.
BFH Európa Kft. Hollósi Szabolcs ügyvezető
Mátrai Balázs vidékfejlesztési szakértő Magyarországi LEADER Központ
Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
„Szárnyakat adni a Malacnak”. „Szárnyakat adni a malacnak” A projekt bemutatása TÁMOP /
„A Duna mente fenntartható nemzetközi stratégiája, különös tekintettel a turizmus fejlesztésére – DATOURWAY” nemzetközi projekt rövid ismertetése Majorné.
A HEFOP / /4.0 „A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével” projekt keretében tervezett.
Tervezett témák Hazai együttműködés Nemzetközi együttműködések támogatás A HACS Feladatai Közösség és vidékfejlesztés KSZ feladatok Finanszírozás Decentralizáció.
INNO-REÁL Szövetség Civil Ágazati-szakmai Stratégiai Terv május 21.
„Helyi márka kialakítása a Bakonyban” című projekt bemutatása
1 Kézfogás a Magyar Vidék fejlődéséért : Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH)
Helyi márka kialakítása a Bakonyban  Mi a projekt célja ?  Kik vehetnek részt a projektben?  Mi a projekt haszna ? Miért éri meg, hogy a projektben.
Pannon Helyi Termék Klaszter Megalakulás: október, közel egy éves előkészítő munka után Fő cél: a régióban fellelhető és előállítható mezőgazdasági.
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
Regionális Vállalkozásfejlesztés Dr. Billo Kármen osztályvezető Regionális és Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály.
Környezet és közösségek a magyarországi Zöldutakon A fenntarthatóság útján.
Az ENIN Környezetipari Klaszter bemutatása Lenkey Péter innovációs igazgató Észak-Magyarországi Gyáriparosok Szövetsége.
Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
Előadás másolata:

Nemzetközi együttműködések „A BAKONYÉRT” Egyesületnél

Egyesületünk 29 település és lakos vidékfejlesztési képviseletét látja el. Területéhez tartozik a teljes zirci, valamint részlegesen a móri és veszprémi kistérség.

Térség jellemzői: Magas erdősültség, korábbi bányászati tevékenység Faipar, élelmiszeripar, szolgáltató szektor erős Nemzeti Park a területen Jelentős bakancsos, falusi turisztikai célpont a Bakony Vannak innovatív projektek (Móri TDM, Pannon Csillagda, Zirc belváros) Összefogás mégsem hatékony Nincs egységes marketing, arculat, kommunikáció, védjegy…együttműködést erősíteni kell!

Feladataink: Tájékoztatás, nyilvánosság Projekt generálás, fejlesztés Delegált feladatok ellátása Hálózatépítés Közösség fejlesztés Hazai és nemzetközi együttműködések kiépítése

Belföldi kapcsolataink: Kifizető Ügynökség (MVH), Minisztérium (VM) Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Régiós Akciócsoportok-másokkal is kellene! NATURAMA Szövetség tagjai – jól működő, hatékony, önkéntes együttműködés –LEADER SPIRIT by Hungarian Style

Nemzetközi együttműködések: Spanyolország: Naturama Szövetség révén „A Vidék Minősége” védjegy projektben részvétel Románia – augusztusban együttműködés aláírása az erdélyi Nyárádmente kistérséggel

„A Vidék Minősége” védjegy projekt: Spanyol LEADER csoportok kezdeményezésével indult Célja az Európai Térségi Minőségi Védjegy kialakítása Összefogja „ A Vidék Minősége” védjeggyel rendelkező EU-s csoportokat Erősíti a vidéki területek versenyképességét a résztvevő országokban

„A Vidék Minősége” védjegy: Hangsúlya: a minőség, a fenntarthatóság és a térségek Tevékenysége: termékek, szolgáltatások, helyi értékek márkázása, logoval való azonosítása Elemei: térségi közös megjelenés, reklám és marketing tevékenységek, termékek minőségi előállítása,hátrányos helyzetűek bevonása

„A Vidék Minősége” védjegy projekt tagjai: 1998-ban kezdődött, sok az átadható tudás 2002-ben már 19 csoporttal működik (görög,spanyol, francia, olasz közösségek) 2007-ben 7 új csoport csatlakozik 2010-ben 16 spanyol, 2 olasz,5 görög,1 francia csatlakozó és további görög,portugál, magyar, francia szándékok a csatlakozásra (verseny van már a tagságért)

Eddigi tapasztalatok: Közösségi elemek újraértékelődnek, térségi identitást fejezik ki Összegyűjtésre kerül minden vidékfejlesztési érték, ezeket piaci értékként is használhatók A térség egyetlen termékként jelenik meg és csatlakozik egy nemzetközi hálózatba is Jelentős erőt képvisel az alulról építkező nemzetközi kezdeményezés

Eddigi lépések A BAKONYÉRT Egyesületnél: Szándéknyilatkozatok aláírása ( ) Spanyolokkal egyeztető megbeszélés a projektben való részvételről ( ) Csatlakozási szándék kinyilvánítása ( ) Spanyolok által tartandó képzésen részvétel ( )

Nyárádmente Társulással együttműködés: Meglévő települési és kistérségi kapcsolatok továbbfejlesztésével alakult ki (móri kistérség és települései kezdeményezésével) Meghívásra részvétel és előadás egy nemzetközi vidékfejlesztési konferencián és helyi termék kiállításon Nyárádszeredán ( ) Együttműködési megállapodás aláírása a két közösség részéről

Együttműködés területei: Magyar tapasztalatok átadása az induló erdélyi akciócsoportnak, stratégiai tervezés segítése Erdélyi fél képzése vagy bevonása magyarországi képzési lehetőségekbe Tanácsadás az erdélyi fél részére Magyarországról és kérésre helyszínen is Tanulmányutak szervezése, bonyolítása

A két közösség területén lévő kulturális, sport, vállalkozói területek és rétegek számára közös együttműködési lehetőségek felkutatása, gondozása Meglévő (erdélyi) német kapcsolatok kiterjesztése a magyar csoportra és közös, hármas együttműködési projekt kidolgozása

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, várom a kérdéseket! Hutvágnerné Kasper Judit