X. Vasútgépész Napok október 6.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
M1 – a kontinens első elektromos földalatti vasútja
Advertisements

2010. január 12-ére meghirdetett sztrájk alatt tervezett forgalomlebonyolítás.
RCH, mint karbantartásért felelős szervezet (ECM) kapcsolatrendszere
„A vasúti áruszállítás szerepe a logisztikai rendszerben ”
A közösségi közlekedési szolgáltatások fejlesztése
Gépészet jövője Zaránd György.
ERA A vasútvállalatokra vonatkozó kötelező üzemeltetési szabályok a hazai vasúti hálózatra vonatkozóan.
Fenntartható energiagazdálkodással az éghajlatváltozással szemben: retorika vagy realitás? Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
A térségi vasutak, az élhető vidék október 27. A térségi vasutak, az élhető vidék – október 27. Közlekedési szövetségek alakítása, lehet ő.
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
A járműjavítás racionalizálása a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. -nél
Kormányzati vasútpolitikai célok és törekvések
MÁV-Start Zrt. társaságirányítási rendszere és működésének átláthatósági szempontjai Budapest Április 28 . Monszpart Zsolt vezérigazgató.
MÁV-TRAKCIÓ Zrt. bemutatása Budapest, május 3. Márton Ferenc működtetési vezérigazgató-helyettes 1.
„ Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal” HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés szeptember 15. Orosz Balázs.
0 Budapest, december 8. Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten Nyitórendezvény Előadó: Nemecz Gábor Szakigazgató Beruházási.
Tóthné Temesi Kinga Szombathely,
MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. A mozdonyfedélzeti berendezések
KTE előadás Salgótarjánban október 4.
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
Nyíregyháza, szeptember 09.
Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) alkalmazása a városi villamos fejlesztésekben Baán Tímea NFÜ, KÖZOP IH június 17.
Közforgalmú közlekedés szervezése 1.
A vasúti ágazatot érintő aktuális szabályozási feladatok
MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág
MTA Regionális Kutatások Központja RÉGIÓINK ÉS A KÖZLEKEDÉS Erdősi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja Pécs, 2007.
a MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt.
1 Az Európai Unió Strukturális és Regionális politikája Előadó: Tóth István.
A munkaerő-piaci helyzet a Nyugat-Dunántúli Régióban IPA Szakértői Akadémia Harkány
A magyar vasút korszerűsítése, a tranzit forgalom fejlesztése,
Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály február Előadó: Gaál Gyula, a MÁV ZRt. elnök-vezérigazgatója Közlekedés- és logisztikai fejlesztési konferencia.
MÁV-GÉPÉSZET Zrt. - a „piacközpontú” társaság
MÁV-TRAKCIÓ Zrt. szerepe a vasúti piacon Budapest, május 3. Dr. Márkus Imre vezérigazgató 1.
Problémák az interoperábilis közlekedésre alkalmas vontatójárműveknél Dr. Márkus Imre vezérigazgató 1.
Az EU új Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramja és a magyar álláspont kialakítása A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó feladatai Előadó: Schváb.
REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS RENDKÍVÜLI ÜLÉS Sopron
Nemzetközi kapcsolatok RFÜ Vissi András Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht Sopron, február 1.
1 CONNECT II.: Fejlesztési koncepció, migrációs út tervezése az ÁAK forgalomirányító központjához Perjés Tamás közlekedési igazgató COWI Magyarország.
EasyWay ITS Hungary workshop tervezett programja Házigazdai üdvözlés – Kovács Ákos MK vezérigazgató EasyWay áttekintés – dr. Lindenbach Ágnes ITS Hungary.
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai Kápolnásnyék - Gárdony vonalszakasz jobb és bal vágány átépítése.
4. számú főút Debrecen elkerülő szakasz
számú főút Jászberény elkerülő szakasz II. ütem
86. számú főút burkolat megerősítése és négynyomúsítása a – szelvények között.
61. számú főút Somogy megyei szakaszainak 11,5 tonnás burkolat - megerősítése IV. szakasz ( km szelvények között) Lakossági fórum 2010.
76. számú főút Zala megyei szakaszának ( km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése Lakossági fórum február 18.
86. sz. főút Szombathely - Vát szakasz ( – km szelvények között) kivitelezési munkálatai Lakossági fórum október 09.
61. számú főút Somogy megyei III. szakaszának 11,5 tonnás burkolatmegerősítése ( km szelvények között) Lakossági fórum március 10.
Lakossági fórum 46. sz. főút km szelvényben lévő endrődi Hármas – Körös híd átépítési munkái február 19.
Lakossági fórum számú főút Zala megyei szakaszának (0+000 – ) km szelvények között) 11,5 tonnás burkolat megerősítése.
Koordináció az egyes környezetvédelmi projekteknél Kis András Térségfejlesztési és Külügyi Iroda irodavezető-helyettes Szolnok szeptember 26.
MÁV - elővárosi vasutak: vonattal a városba
1 SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ MÁV-TRAKCIÓ Zrt december 6. (csütörtök), de. 10:30 óra Zsákay László György főigazgató MÁV Zrt. Gépészeti Üzletág.
TÉRSÉGI KÖZLEKEDÉS, A VIDÉK ÉLHETŐSÉGE KONFERENCIA
VILLAMOSOK KISIKLÁSA KBSZ SZAKMAI NAP Budapest, május 7.
VÁLLALKOZÓI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, március 26.
Vállalkozói menedzsment program 2008 Előadó: Attila Vincze Petrolszolg Kft. Beszerzés és értékesítés kiemelt vezető.
37. számú főút Szerencs átkelési szakasz rekonstrukciója Lakossági fórum március 29.
A vasúti továbbképzések lehetőségei a hazai és a nemzetközi elvárások változása kapcsán Előadó: Dr. Vincze Árpád főtanácsos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Fenntartható városi mobilitás-tervezés (SUMP) szeminárium
Közlekedéstudományi Egyesület A Magyar Közlekedés helyzete az EU-ban Kápolnásnyék Február 27. A vasúti közlekedés szabályozásának súlypontjai és.
Előadó: Kozák Tamás A ternioltól az e-Ticket rendszerig - A magyar vasút jegyértékesítési rendszere Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszék Szabó.
HÉV személyszállító járművek komplex rekonstrukciós programjának bemutatása Utastér komfortjának növelésére irányuló alprojekt eredményeinek ismertetése.
M1 – a kontinens első elektromos földalatti vasútja
Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten
Busexpo A közforgalmú közlekedés hazai trendjei
A személyszállítási közszolgáltatások hatékonyabb ellátását célzó integrált utas-tájékoztatási, jegyértékesítési és forgalomirányítási rendszer (HKIR.
Társaságunk együttműködik a Volánbusz Zrt-vel és a MÁV Start Zrt-vel
Előadás másolata:

X. Vasútgépész Napok 2009. október 6. A vasúti személyszállítás aktuális kérdései, valamint a fejlesztési tervek X. Vasútgépész Napok 2009. október 6. Kozák Tamás

Elszállított utasok számának változása MÁV-START 1985 1990 1995 2000 2002 2004 2005 2006 2007 2008 Elszállított utasfő (millió fő/év) 232,4 208,2 154,2 162,3 160 153,7 154,1 145,9 141,4 Fizető utasfő (millió/év) n.a  120,1 124,7 120,9 120,0 119,8  112,0 107,9 Fizető utasok aránya (%) n.a 77,9 76,8 75,6 78,1 77,7 76,3

Nemzetközi benchmark

Teljesítményadatok 2007-ben

2008-as vasúti személyszállítási teljesítmények

Fajlagos teljesítmények Forrás: Hungrail

Naturális teljesítmények 2008-ban

2008. évi eredmény

Országos és regionális közlekedés A 1133/2009. (VIII. 7.) Korm. határozat végrehajtása során elkészített 2009/2010. évi menetrendi koncepcióval összhangban az országos és a regionális vasúti szolgáltatások definíciója: Országos vasúti közlekedés: • Távolsági vasúti közösségi közlekedés, • Budapest elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedés. Regionális vasúti közlekedés: • Valamennyi, az országos közlekedésbe nem tartozó helyközi vasúti közösségi közlekedés, különös tekintettel az interregionális és a határon átnyúló nemzetközi regionális kapcsolatokat biztosító szolgáltatásokra.

Az országos fenntartású és megrendelésű vonalak

Régióknak megfelelő szervezet

A közszolgáltatási szerződés szerint a szolgáltatási színvonal mérése A paraméterek mérését 4 szegmensben kell elvégezni: Budapest előváros Minőségi távolsági Távolsági Regionális A megrendelő a szolgáltatás minőségének mérését négy területen határozta meg: Tisztaság Utastájékoztatás Menetrendszerűség Járműkövetelményeknek való megfelelés Feladatok: Mérési rendszer koncepcionális kidolgozása (megtörtént) Rendszer bevezetése Informatikai támogatás kialakítása Bázis szintek meghatározása

Jegyértékesítési rendszer fejlesztése Q0 Q1 Q2 Q3 Q4 Q5

2009-es járműfejlesztések és tervek 2009 folyamán üzembe áll: 10 db 3. generációs IC kocsi – Bombardier MÁV kft. 46 db korszerűsített Bhv kocsi – Bombardier MÁV Kft. használt német vezérlőkocsik utolsó darabjai (összesen 27 db) – honosítás MÁV-Gépészet Zrt. alvállalkozójaként: Bombardier MÁV Kft. 8 db görög eredetű Desiro motorkocsi – honosítás: MÁV-Gépészet Zrt. Szolnok 30 db Flirt típusú motorvonat (az utolsó darabok 2010. februárjáig) – Stadler Bussnang AG. További terveink között szerepel: 50 db 3. generációs IC kocsi kialakítása – Bombardier MÁV Kft. 10+20 db ikerBz motorkocsi kialakítása – MÁV-Gépészet Zrt. Szolnok

Cél: rendelkezésre állás típusú karbantartás I. Több, mint a megrendelt javítások és karbantartások elvégzése, Vállalkozó széles körű felelősséget vállal azért, hogy a szükséges darabszámú jármű, a szükséges mennyiségben a START rendelkezésére álljon. Az adott járműsorozatoknál a vállalkozó fog felelősséget vállalni a járművek tisztasági állapotáért, felszereltségéért is a karbantartási állapoton felül. A végzett szolgáltatásért a START átalánydíjat fizet. Ha az adott járműtípusokra meghatározott rendelkezésre-állást nem sikerül elérni, vagy a forgalomba adott járművek minősége marad alatta az előre meghatározott követelményeknek, akkor a vállalkozó kötbért fizet a megrendelőnek.

Cél: rendelkezésre állás típusú karbantartás II. Részei: kisműhelyi javítások, karbantartások személykocsik fővizsgái, járműjavítói javításai hosszabb távon: járművek tisztítása A vállalkozó e tevékenységeket a jelenleg is hatályos technológiák, előírások alapján, az előírt ciklusidők szerint kell, hogy végezze. Megrendelői elvárások: megbízható karbantartási szolgáltatás, kiszámítható rendelkezésre állás magas üzemkészség, kevesebb állagban tartott járművel több forgalomban lévő jármű kocsikisorozások, járatelmaradások számának csökkenése jó műszaki állapotú, magas színvonalú járművek rugalmas karbantartási, javítási szolgáltatás, igényváltozások gyors követése

Köszönöm a figyelmet!

A rendelkezésre-állás alapú karbantartásba első körben bevonni tervezett jármű-típusok 63-41 sor. motorvonatok (orosz motorvonatok) – dél-alföldi regionális forgalom, Szentes telephely 63-42 sor. motorvonatok (Desiro) – budapesti elővárosi forgalom, Istvántelek telephely Bz motorkocsik és mellékkocsijaik (beleértve az InterPici motorkocsikat és az egy ikerBz-t is) – regionális forgalom az egész országban, több telephely használt német személykocsik (xx-55 sorozatú személykocsik és vezérlőkocsik) – dunántúli regionális és távolsági forgalom, Pécs, Nagykanizsa, Szombathely korszerűsített Bhv és BDt kocsik (20-05 Bhv sor. személykocsik és 80-05 BDt sor. vezérlőkocsik) budapesti elővárosi forgalom, Szolnok, Hatvan telephelyek E típusok bevonását az indokolja, hogy jól körülhatárolható típuscsaládokról van szó, amelyek viszonylag kevés telephelyen vannak állomásítva. Több különböző forgalmi szegmens tekintetében is tapasztalatokat szerezhetünk.