Élet a tengerben A szervesanyag termelő a tengerben is a növényzet. Planktonok száma 1 l. vízben a mélység függvényében Mélység (m) Egyedszám (db) 0 10 147 50 9 443 100 2 749 200 726 400 216 1000 87 2000 57 3000 18 4000 17 5000 15

Sarkvidéki tengerek A Föld egyik leggazdagabb életközössége. A levegő alacsony hőmérsékletét a vízben nem érzik közvetlenül. A felszín alatt soha sem csökken fagypont alá a hőmérséklet, s nyáron sem emelkedik + 6 fölé. Különösen a kovamoszatoknak kedvez ez a kiegyenlített hideg környezet. A kovamoszatok százezrei barnára festik a vizet. Télen a napfényhiány okoz vegetációs szünetet. A planktonokból apró rákok, evezőlábú rákok tömegei élnek. Ezek vöröses színt kölcsönöznek a víznek. A puhatestűek közül két pillangócsiga faj tömeges a héjas- és a csupasz bálnaabrak. Belőlük élnek a bálnák. A halak közül két faj érdemel említést, a déli féltekén a Lycodes az északin a kapelán.

Kovamoszatok

EVEZŐLÁBÚRÁKOK

BÁLNAABRAK

LYCODES

Kapellán lazac v. csukjáshal

A madarak mindkét féltekén dús életközösséget alkotnak A madarak mindkét féltekén dús életközösséget alkotnak. A sötét sarki télen a madarak többsége elvándorol. Sirályok, viharmada-rak, récék, alkák, kárókatonák, pingvinek. Egyes fajok nagy távol-ságokra eltávoznak a partoktól pl. sirályok, viharmadarak, pingvinek. (A partoktól 400 km távolságra is láttak már halászó pingvineket).

Antarktikus tengerek: É-i határa az 50-60. fok jelöli ki. Itt találkozik a sarki szelek és a nyugati szelek által hajtott áramlások hideg és meleg vize. Ez az úszó jéghegyek É-i határa. A tenger-fenéken a diatóma iszap is idáig terjed el. Idáig hatolnak a viharmadarak a császár-pingvinek és a fokák. Jellemző halfaja a már említett Lycodes. Bálnáinak 75 %-a a finnbálna, 15 %-a a kékbálna. (1938-ban 46 ezer példányt ejtettek el az Antarktisz vizein.) A medvefóka 200 évvel ezelőtt nagy tömegben élt az Antarktisz környékén, de a múltszázadban csaknem teljesen kiirtották. Itt él a téli álmot alvó weddelfóka és ragadozó tengeri leopárd is. A pingvinek közül a legnagyobb a császárpingvin, 110 cm/40 kg.

Arktikus tengerek: D-i határa az Atlanti-óceánban Újfunland –Izland – Barents-tenger vonalon a Golf-áramlással párhuzamosan fut. A Csendes-óceánon része a telente befagyó Bering- és Ohotszki-tenger, valamint a nyílt óceán a Kurili-áramlás és a Kuro-Shio-áramlás találkozásáig. Jellemző halai a Kapelán és az ehető cápa. Madarak közül csak itt fordul elő az elefántcsont sirály. Jellem-ző madarai még a lumma, a lunda, az alka, és a dunnaréce. Az emlősök közül legismertebbek a rozmár és a grönlandi fóka. Ezen a vidéken is él az értékes prémje miatt vadászott medvefóka. A bering szigeteken élt a tengeri vidra és a XVIII. sz. -ban kiirtott tengeri tehén. Legnagyobb ragadozója a jegesmedve.

LUNDA

ALKA LUMMA

Rozmár

Mérsékelt égövi tengerek Az áramlások a partokról származó tápanyaggal biztosítják a tengerek plankton gazdagságát. Itt a kovamoszatok mellett egyre elterjedtebbek a Peridinák és a Coccollithophoriidák. A mikropanktonok mellett tekintélye sűrűséget ér el a külön-bőző puhatestűekből felépülő makroplankton. Az életritmusnak jelentős évszakos ritmusa van. Télen a mérsékelt tengereken találjuk a sarki tengerek emlő-seinek és madarainak jelentős részét. Nyáron viszont a trópusi fajok egy része húzódik fel ide. Jellemző a sekély parti vizekben az úszóhínár. Pl. a Macro-ecystis nevű óriás barnamoszat. Az Atlanti vizekben: A sekély jól átvilágított vizekben a puhatestűek, tüskésbőrűek, férgek, rákok, szivacsok, polipok, tengeri füvek, hínárok tömege biztosít táplálékot a halak számára.

A Golf-áramlás és a nagy kiterjedésű selfek következtében rendkívüli a halpadokon a halgazdagság. Halak közül a legjellemzőbb a hering, a hidegebb tengerekben a spratt. A Portugál és földközi-tengeri vizekben a szardínia és a tonhal, az Újfunlandi vizekben pedig a makréla. A tonhalat és a szardíniát ívás idején óriási csapatokban kísérik a tőkehalak. A madarak közül a sirályfélék és a récék a legjellemzőbbek. Egy részük a sarki tájakról jár ide telelni más részük viszont itt is költ, mint az ezüstsirály, a lumma, szula, dunnaréce és a kárókatona. A mérsékelt tengerek trópusi vizekkel határos területein a viharmadarak a legjellemzőbbek mint az albatrosz és a galambhojsza. Az emlősök közül elterjedtek a bálnák (kékbálna, púpos bálna, finnbálna, illetve az egykor gyakori de napjainkra mára gyakorlatilag kipusztult vizcayai bálna), és a delfinek, viszont ritkák a fókafélék. A fogas ceteket néhány faj képviseli.

szardinia

tonhal

tőkehal

ALBATROSZ

A bálnák és a delfinek mellett itt fülesfókák is vannak. Csendes-óceán: Hasonlóak az atlanti vizekhez, de itt halpadok csak Japán környékén vannak. A bálnák és a delfinek mellett itt fülesfókák is vannak. Több faj képviseli a lummákat, gyakoribbak az alkák. Jellemző a sirályhojsza és a viharfecske. fülesfóka alkák lumma

sirályhojsza

Szubtrópusi és trópusi tengerek Legjellemzőbb sajátosságuk a korallok és a repülőhalak. Ezek sekély jól átvilágított, tiszta 20 C-nál melegebb vizet igényelnek. A plankton állomány nem egyenletes: gazdag plankton állo-mány csak a beltengerekben, a parti vizekben és az innen ér-kező áramlatok közelében alakul ki. Teljesen hiányzik a kova-moszat, őket a Peredineák és a Coccolithophoridák helyette-sítik, az állati szervezetek közül a Radioláriák jellemzik. Jellemző a felszínen illetve a felszín közelében úszó, sodródó állatok nagy tömege (medúzák, zsákállatok, csigák, rákok, halak). A barnamoszatok hiányoznak, ezeket aranysárga tengeri hínár a sargassum helyettesíti. Ritkák a madarak mindössze két jellegzetes trópusi tengeri madárfajt a trópusi madarat és a fregatt madarat említhetjük. Hiányoznak a fókák, őket helyenként a tengeri tehén helyettesíti. A cetek közül a delfinek és az ámbrás cet honos.

Radioláriák

zsákállatok

Fregattmadár

Fregattmadár

Ámbráscet

Atlanti-óceán: A korall képződés itt gyenge. Leginkább a Nyugat-indiai szigetvilágban, a Bermuda-szigetek térségében és D-Amerika partjainál az Amazonas torkolattól a Baktérítőig. A szubtrópusi vizek legismertebb életközössége a Sargasso-tengeren fordul elő. A lebegő Sargassum-hínár és az ezen megtapadó., közötte megbújó halak és egyéb állatok. Pl. az angolna.

Indiai-óceán: A világ egyik életben leggazdagabb tengere. Az óceánba ömlő óriási folyamok bőséges tápanyagot biztosítanak, az évszakon-ként váltakozó irányú tengeráramlások jócskán fel is kavarják. Ezért planktonokban gazdag, szembetűnő egy a kékmoszatok-hoz tartozó faj tömeges megjelenése ami vörösre festi a tenger vizét (Vörös-tenger, Arab-öböl). Vizeiben a korallok a meghatá-rozóak. A szirtek építésében más mészvázas élőlé-nyek is részt vesznek (hydrokorallok, bryozoák, csigák, mészalgák). A halak faj és egyedszáma egyaránt nagy. A parti vizek egyik sajátos növényevő, emlős állata a szirénekhez tartozó dugong.

Bryozoa

Dugong

Dugong

Dugong

Óceánia szigetvilága: Legjelemzőbb a Korall-tenger (Ausztrália partjai előtt 1800 km hosszúságban húzódik a világ legnagyobb korallzátonya. A partok és a zátony között egy 50-100 km széles sekély brakkvizű csatorna húzódik. Vizét a beömlő folyók édesítik ki, egyben megakadályozva a további korall képződést). Jellegzetes felszínformák az atolok. Kerekded, gyűrű alakú keskeny gátszerű korall építmények. Egy-egy vulkáni kúpon épűlnek.