DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A változó NATO  2009-ben volt 60 éves  Hogyan tudott fennmaradni ennyi ideig?
Advertisements

Az arab változások és Izrael terrorfenyegetettsége
A SZÁRAZFÖLDI HADERŐNEM HELYE, SZEREPE, ILLETVE FELADATAI HÁBORÚS- ÉS NEM HÁBORÚS KATONAI MÜVELETEKBEN (Előadás a doktori képzés részeként n,
Haditechnikai kutatás és fejlesztés (K+F) a bunkósbottól támadó/védő robotokig Dr. Seres György DSc
Humán rendszerek, közszféra
Siska Csaba alezredes HM Védelmi Hivatal mb. területi igazgató
A kritikus infrastruktúra védelem nemzetközi háttere és a magyar nemzeti program kialakítása, az ebből fakadó szakmai feladatok Balatonföldvár, március.
Foktő – Kalocsai repülőtér önkormányzati fejlesztése
A NATO és a Varsói Szerződés
A NATO létrejötte, bővítésének állomásai
A hadikultúrák és a hadviselés módjainak legfontosabb jellemzői, hatásuk napjaink katonai műveleteire Dr. Forgács Balázs főhadnagy, egyetemi adjunktus.
Minőségmenedzsment alapelvek
Leukó Ferenc Vezetői coaching.
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
Az ÉRÁK legfontosabb céljai A képzés és a munkaerő-piaci szolgáltatások egységes normák szerinti működtetése. A munkanélküliek folyamatos képzésbe kerülésének.
Az állam a nemzetközi jog alanyaként Állam = szervezett politikai közösségnek alávetett terület és népesség Állam: a nemzetközi jog (NJ) egyetlen alanya.
Európai Biztonság- és Védelempolitika Miniszterelnöki Hivatal október 6.
Hatalomfelfogások, a hatalom minőségei és a hatalomgyakorlás eszközei
VÁLTOZÁSOK EURÓPA TÉRKÉPÉN ÚJ NEMZETÁLLAMOK: OLASZORSZÁG, NÉMETORSZÁG
A gazdaság védelmi felkészítése
A MÁTRIX SZERVEZETI FORMA
Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszék A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA Dr. Szilágyi Tivadar
Katonai Műszaki Doktori Iskola A katonai közlekedési rendszertechnika helye, szerepe a katonai műszaki tudományokban Szűcs László CSc / Előadás: án.
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN
A megyei védelmi igazgatás helye és szerepe
Új kihívások a katasztrófavédelemben
Az ellátási láncok biztonsága
Katasztrófavédelem a védelmi igazgatás rendszerében
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
A területi szervek fő feladatai a nukleárisbaleset - elhárítás területén Jogszabályi háttér § §248/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási.
Katonai stratégiák, stratégiai elméletek
A katonai műszaki ismeretek alapjai Doktori képzés I. szemeszter
(ELŐADÁSVÁZLAT) Szerkesztette: Dr. Deák János BUDAPEST, 2007.
MH ELÉRENDŐ KÉPESSÉGEI
A háború és a modern fegyveres erő
Tartalom  Infrastruktúra meghatározása  Infrastruktúrák osztályozása  Kritikus információs infrastruktúrák  Információs infrastruktúrák támadása és.
Következtetés A haditechnikai K+F története csak két támadó eszközt ismer, amely ellen nincs hatékony védelem !
Egy példa: hogyan született (volna) a vadászrepülő flotta cseréjére vonatkozó döntés? A ZMNE szolnoki kampuszában, 2002-ben, a „FUTURE AVIATION TECHNOLOGIES”
1 A magyar energiapolitika „ Az energiahatékonysági indikátorok az EU-ban és Magyarországon” nemzetközi szeminárium Budapest, október 5. Hatvani.
Szövetség. A NATO fontosabb szervei és működésének jellemzői Készítette: Faludi Miklós.
A Magyar Honvédség részvétele NATO missziókban
Tájékoztatás a polgármesterek katasztrófavédelmi feladatairól
Elektronikus információbiztonsági kihívások – új szempontból – a Magyar Honvédségnél
Mi történik az euróval? Dr. Mellár Tamás, egyetemi tanár.
Kálmán László mk. alezredes MH HKNYP Pk. h. (hadkiegészítés)
PARTNERSÉG A BÉKÉÉRT 2003 Szeged. ELŐADÁS VÁZLAT Partnerség Partnerség fő célkitűzések fő célkitűzések területei és formái területei és formái INTEROPERABILITÁS.
PARP Planning and Review Process Busa Krisztián őrgy. Honvédelmi Minisztérium.
Válságkezelő rendszere
Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének Küldöttgyűlése 2006.November 20.
Projekt eredményeinek disszeminációja – 2. és 12. fejlesztési elem ÁROP- 1.A „Szervezetfejlesztés a konvergencia régióban lévő önkormányzatok számára”
KUTATÁS-MENTÉS.
Juhász László százados
Az önkormányzati feladatellátást támogató informatikai infrastruktúra felülvizsgálata (ÁROP-1.A „Szervezetfejlesztés megvalósítása a.
Az E-KÖZIGAZGATÁS INFORMATIKAI STRATÉGIÁJA október 16.
ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 2. sz. oktatási kérdés anyagából Nem Háborús Műveletek 1. Emlékszik még a világháboruk megdöbbető adataira, melyik a helyes a, - 1.
A tűz-, a polgári- és a katasztrófavédelem kérdései Hoffmann Imre tű. ddtbk. Hatósági Főigazgató-helyettes.
ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. sz. oktatási kérdés anyagából Nem Háborús Műveletek 1. A katonai műveleteket az alábbiak szerint osztjuk fel: a, -Háborús szint alatti.
Az ivóvíz ellátás hatása a világ migrációs folyamataira
Az EU katonai szervezetei (EUMC, EUMS, Rapid Reaction Forse) Persa Virág Földrajz BSc
A NEMZETI STRATÉGIAI REFERENCIAKERET (2007–2013) KÉSZÍTÉSÉNEK TAPASZTALATAI Dr. Faragó László MTA RKK Sopron március 1.
Az első világháború (csoda)fegyverei: Repülőgépek
A világháború kezdete július 28. – november 11.
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET TERVEI 2008
A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA
MH 93. PETŐFI SÁNDOR VEGYIVÉDELMI ZÁSZLÓALJ
Lisszaboni Szerződés tükrében
A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA
Előadás másolata:

DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

HÁBORÚK, KATONAI KONFLIKTUSOK A ’90-ES ÉVEKBEN 100 HÁBORÚ 90 ORSZÁG RÉSZVÉTELE 9 MILLIÓS EMBERVESZTESÉG DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

A katonai erő szerepe és jelentősége a hidegháborút követő időszakban nem csökkent, továbbra is az államok egyik legfontosabb érdekérvényesítő, hatalmi eszköze maradt. DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

KATONAI MŰVELETEK HÁBORÚS MŰVELETEK NEM HÁBORÚS MŰVELETEK VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK ÁLLANDÓ (BÉKEIDŐSZAKI) MŰVELETEK FEGYVERES MŰVELETEK FEGYVER NÉLKÜLI MŰVELETEK ÁLT.-S NAGY MÉRETŰ HÁBORÚ FEGYV-S KONFL. BÉKE (TÁMOGATÓ) MŰVELETEK (BE)FOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS KUTATÁS – MENTÉS KATASZT- RÓFÁK ELHÁRÍ- TÁSÁBAN RÉSZVÉTEL HUMANI- TÁRIUS SEGÍTSÉG- NYÚJTÁS LÉGTÉR ELLEN- ŐRZÉS REGIONÁLIS (HADSZÍNTÉRI) HÁBORÚ TERROR ELLENI KÜZDELEM, SZAB.-SÁG KITERJESZ- TÉSÉNEK KAT.TÁM BELSŐ REND HELYRE- ÁLLÍTÁSA POLG-I KAT-I (CIMIC) MŰV-EK INFORMÁ- CIÓS (FELDERÍTŐ) MŰV-EK FEGYV. ELLEN- ŐRZÉSI FELADAT SZUBREG -IS (HELYI) HÁBORÚ MIGRÁCIÓ KEZELÉS KAT-I TÁMOG. INFORM. VÉDELMI (DEFENZÍV) MŰV-EK BELSŐ (POLGÁR) HÁBORÚ DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

„…A Szövetség hadseregének képesnek kell lennie hatékony elrettentésre és védelemre… fenn kell tartania képességét a közös védelemre akkor is, amikor a nem 5. cikk szerinti válságkezelési műveleteket hajt végre…” A Szövetség stratégiai koncepciója DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

A HÁBORÚRÓL „…Der Krieg ist also ein Akt der Gewalt, um den Gegner zur Erfüllung unseres Willens zu zwingen…” „…A háború tehát erőszak alkalmazása, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük…” Carl von Clausewitz DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

A vezető katonai hatalmak, szövetségek az aszimmetrikus jellegű műveletekre történő egyidejű felkészülés mellett fenntartják és fejlesztik képességeiket a stratégiai szinten összemérhető erejű és fejlettségű államokkal, államcsoportokkal szemben lehetséges fegyveres küzdelem esetére. DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

KÉPESSÉGKÖVETELMÉNYEK A SZÖVETSÉGBEN WASHINGTON (1999) az erők bevethetősége és mozgékonysága; a csapatok fenntarthatósága és logisztikai támogatása; az erők túlélőképessége és a feladatok eredményes végrehajtásának képessége; a vezetés – irányítási és informatikai rendszerek korszerűsége; egységes harc-, hadműveleti eljárások. PRÁGA (2002) vegyi-, biológiai-, radiológiai- és nukleáris támadások elleni védelem; védett vezetés és információs fölény biztosítása; az alkalmazásra kerülő erők interoperabilitása és a harci hatékonyság javítása; gyors bevethetőség és a harcoló erők fenntartása. DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

ÁLTALÁNOS KÖVETKEZTETÉSEK A jelenleg folyó katonai konfliktusok, háborúk tapasztalatait figyelembe kell venni. Ugyanakkor a jelenlegi konfliktusok nem tekinthetők a jövő háborúi prototípusainak. Ma nincs domináns típusa a fegyveres küzdelemnek, ezért a felkészítésnek rugalmasnak kell lennie. DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

„ …a hadművészet a legmagasabb álláspontján politikaivá válik …” Carl von Clausewitz DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

VÁRHATÓ NATO AMBÍCIÓSZINTEK MG ’03 MG ’06 Méret 3 MJO (hadtest) 2 MJO (Hadtest) + 6 SJO (4 ho/dd. méretű), beleértve 1 Légi nehéz és egy Haditengerészeti nehéz Egyidejűség 2 hónap az MJO-k kezdeti szakasza között MJO MJO 6 hónap MJO SJO 2 hónap SJO SJO 2 hónap Intenzitás Nem esik szó 50 % Magas Intenzitású (harci tevékenység) 50 % Alacsony Intenzitású Távolság Szomszédos terület; 5.000 km Brüsszeltől Stratégiai távolság; 15.000 km Brüsszeltől (alacsony méret) Környezet 50 % zord, fejletlen infrastruktúra és nincs Befogadó Nemzeti Támogatás (HNS) FORRÁS: SZÉP LÁSZLÓ – NATO AMBÍCIÓSZINT VÁLTOZÁSOK, VÉDELMI KÖVETELMÉNYEK FELÜLVIZSGÁLATA DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

Távolság: Szomszédos körzet: 5.000 km Brüsszeltől BRUSSELS 5.000 KM Max MJO+ range 8.000 KM Max MJO range 8.000 KM Max MJO range Az ambíciószint mindkét műveleti típus esetében tervezési szempontként szabná, hogy azok felének – azaz 1 MJO és 3 SJO – végrehajtására az erőknek szélsőséges esetben akár „stratégiai távolságban” (15. 000 km), a befogadó nemzeti támogatás (infrastruktúra) teljes hiányában és szélsőséges éghajlati körülmények is alkalmazhatónak kell lenniük. A tavaly decemberben elfogadott Átfogó Politikai Iránymutatás (Comprehensive Political Guidance) iránymutatása szerint a potenciális 5. cikkely szerinti kihívások jellemzői változnak. Nagyméretű, hagyományos agresszió a Szövetség ellen nagyon valószínűtlen, azonban a jövő támadásai az Euro-atlanti övezeten kívülről is eredhetnek, és bevonásra kerülhetnek a fegyveres támadás nem konvencionális eszközei. Az MJO-nál is nagyobb (pl. egy 5. cikkely szerinti), illetve a „szomszédos térségekben” (5000 km-en belül) végrehajtandó SJO műveletek esetében a tagállamok a jelenlegi NATO-infrastruktúrára támaszkodnak. Az ambíciószint fentiek szerint várható meghatározása – összességében emelkedése – további lépés a NATO globális expedíciós katonai potenciállal rendelkező szervezetté válása felé. 12.000 KM Max SJO range 12.000 KM Max SJO range Távolság: Szomszédos körzet: 5.000 km Brüsszeltől Stratégiai távolság: 15.000 km Brüsszeltől (alacsony intenzitású mind a méretét, mind a természetét illetően) 15.000 KM Max SJO (minus) range FORRÁS: SZÉP LÁSZLÓ – NATO AMBÍCIÓSZINT VÁLTOZÁSOK, VÉDELMI KÖVETELMÉNYEK FELÜLVIZSGÁLATA DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

„…Stratégiai szintű kérdésekre nem lehet taktikai szintű válaszokat adni…” Kovács Jenő DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!