Logo-pedagógia BMF, 2007. tavasz. Mindegyik út bejárása az első lépéssel kezdődik.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szeretem a könyvtáram!.
Advertisements

A SZERETET - HIMNUSZA IDÉZET PÁL APOSTOLNAK A KORINTUSIAKHOZ ÍRT 1.LEVELÉBŐL.
Erdélyország.
Készítette: Sábián Róbert
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Weblapkészítési tudnivalók 2: Útmutató az elnevezésekhez Pék Ágnes © 2009.
Hogyan tanuljunk? ….és egyáltalán miért?
„Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk. Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk. Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ő k is éppolyan.
Az előadás célja: ALAPISMERETEK elsajátítása n Az informatika az információ elérésével, tárolásával, feldolgozásával és továbbításával foglalkozó tudomány.
A tudatos élet alapelvei
Advent 4. vasárnapja Advent két szálon fut: várakozunk a Messiás születésének a minden évben való megünneplésére, és próbálunk felkészülni a lelkünkben.
HELLER ÁGNES: FILOZÓFIA MINT LUXUS
Feltűnt nekem, milyen zavarba ejtő tud lenni ez a kérdés: „Mit jelent: szeretni?”.
Tehetségsegítés kisgyermekkorban IKT eszközökkel
„A barátság egy lélek, amely két testben lakozik.”
Készítette: Mester Tamás METRABI.ELTE.  Adott egy G irányított vagy irányítás nélküli, véges gráf. Az eljárás célja a G gráf összes csúcsának bejárása.
KÉP KÉSZÍTÉSE ÁTLÁTSZÓ HÁTTÉRREL 1 PERC ALATT.
Szélességi bejárás , 0.
Reneszánsz iskolák és pedagógia Magyarországon
Albert Schweitzer Tucy
Logikai műveletek
Matematika Eredete és története Kaszás Tamás.
Készítette: Tokai Márk és Tokai Balázs
A szeretet mindig hinni akar a csodákban.
LP5 Objektumok csatolása Szuperponálás Tégla-logo.
Üzleti intelligencia Kecskemét 2007 ősz. BI Business Intelligence Üzleti Intelligencia Bevételnövelő és költségcsökkentő lehetőségek feltárása, döntéstámogatás.
Felső tagozatosok programozás oktatása
 2 egér  Sorozat feladatok: 80 pénz érme 4 mérés  Egymásután következő számok és csak a szembelévőét látja 5-ször mondják, hogy nem tudom utána tudom.
A NEVELÉS FOLYAMATA ÉS MÓDSZEREI
A sütemény.
Ha Ön valamit hosszú ideig csinál, akkor - lassú. Ha valamit a Főnöke csinál hosszú ideig, akkor ő - alapos.
A ZENEI ISMERETSZERZÉS ÚTJA
Gabriel García Márquez
A locke-i azonosságkoncepció értelmezésének problémái Szívós Eszter.
Gabriel Garcia Márquez: 13 jó tanács az élethez
Kárpát-medencei Nemzetközi Módszertani Konferencia Lehetőségek és alternatívák Játékos Informatika.
KREATIVITÁS ALKOTÓKÉPESSÉG.
Az informatika tanítása Montessori-jellegű iskolában
A Lean és az emberi tényező kapcsolata
Scenáriók készítése Dr. Kollár József Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány.
kimondhatatlan lesz az öröm. Nincs több könny, nincs fájdalom,
Önálló labor munka Csillag Kristóf 2004/2005. tavaszi félév Téma: „Argument Mapping (és hasonló) technológiákon alapuló döntéstámogató rendszerek vizsgálata”
Fodor Dávid.  Nem egy érzelg ő s alkat  Érzelmei nagyon lassan alakulnak ki, és nem is igazán mélyek  Ritkán esik kétségbe, de lelkesnek sem.
Félúton.... Valahogy mindig félúton vagyok. Remélve, nem vagyok útban senkinek. S míg "valahonnan" "bárhova" jutok, talpam alá éles kövek görögnek.
Információ, adat, jel, kód
A FÉRFIAKról Zene: „Az igazi férfi”.
Henkin-Hintikka játék (részben ismétlés) Alapfelállás: -Két játékos van, Én és a Természet (TW képviseli). - A játék tárgya egy zárt mondat: P. - Választanom.
A BOLDOGSÁG TITKA.
A hálás utókor Kazinczy Ferenc.
Dr. Tóth-Baranyi Zsuzsanna
Lejárt tőkebetét kivétele, vagy újra befektetése Lejárt tőkebetét kivétele, vagy újra befektetése
Péter ma…. Péter ma nem lép ki a hajóból, megfontolt lett, gy ő zött az értelem:
1 Szélességi Bejárás Györgyi Tamás – GYTNAAI.ELTE 2007 Március 22 Algoritmusok És Adatszerkezetek 2 Gráfalgoritmus S b a d e f h g c.
Az olvasóvá nevelés (tév)útjai Jó és rossz példák iskolákból, könyvtárakból Gombos Péter Kaposvári Egyetem április 28.
Szoftverfejlesztés az Informatikus Szakigazgatási Agrármérnök szakon Bakó Mária Várallyai László DE, Gazdaságtudományi Kar.
2. Gyakorlat Zalatnai Csongor
NE AZT KÉRDEZD, HOGY MIT ADHAT NEKED A VÁROS, HANEM AZT, HOGY TE MIT TEHETSZ ÉRTE.
Szélességi bejárás. Kezdőcsúcsból felvétele Innen haladunk egy szinttel mélyebbre, felvesszük az összes olyan csúcsot, amit így elérhetünk Ha elfogytak,
Ki hittel a drága keresztre tekint, Szíve rögtön az üdvre lel itt
Oldal váltás kattintásra !
A GIMP használata Készítette: Kálmán Krisztina Erzsébethelyi
Készítette: Trajer Péter
A csodálatos Az érzéki Az Anya A szerető.
Haladó C++ Programozás SzJ/IV
TIOK IKT – tesztelés 1. osztály Pap Ágnes. A csoport bemutatása 6-7 éves korosztályon teszteltem a tananyagot. /12 fő,előképzettség nélkül,tagozat nincs,de.
Új tanulási módszerek az informatikában Lakosné Makár Erika 1
MÁSSALHANGZÓK GYAKORLÁSA
parainesis=intelem, buzdítás (görög szó) Kölcsey Kálmán Kölcsey Ferenc saját halálára gondolva, annak idejét nem ismerve jó előre meg akarta fogalmazni.
A téves felvilágosítás
Bemutató készítés rejtelmei
Előadás másolata:

Logo-pedagógia BMF, tavasz

Mindegyik út bejárása az első lépéssel kezdődik.

ki kihi ju mo mi ki nota ma mike ro sejo ge ru

Logo - pedagógia

Kölcsey

„Törekedjél ismeretekre! De ismeretekre, melyek ítélet s ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen sűrű vetéshez, mely gazdag növésű szálakat hoz mag nélkül… Parainesis

Ítélet által keresztülgondolt, s rendbe szedett ismeret ver mély gyökeret, s őriz meg a felületességtől, ízlés adja pedig azon kellemetes szint, mi nélkül a tudomány setét és zordon, mint a cellába zárkózott remetének erkölcse.

…Korunk sok ismeretet kíván, s ez jó oldalai közé tartozik; de sok ismeret utáni kapkodás könnyen oda viszen, hogy címmel és színnel elégedjünk meg; s e hibára hajlás a kor rossz oldalai közt talán a legrosszabb. Ki csak társasági mulatságokban óhajt ragyogni, vagy éppen tudatlanok által akarja magát bámultatni, az könny ű módon elérheti célját, de értelmesekt ő l megvettetik. Hogy a dolgokhoz ért ő k el ő tt méltólag felléphess, hogy ismereteid mind magadra, mind másokra jóltev ő leg hassanak: hosszú, fáradalmas munkára kell elszánva lenned.

Mert alapos és egyszersmind sokoldalú tudományt szerezni felette nehéz. Sok olvasás, még több gondolkodás, sok egybehasonlítás, még több gyakorlás, s fogyhatatlan béketűrés és állandóság az, a mi itt megkívántatik.

  Játékkal tanítsd a gyermekeket! PLATON

Logo Seymour Papert

Csak úgy tanulhatjuk meg a dolgunkat, ha azt tesszük. Arisztotelesz

MicroWorlds Ex MicroWorlds Ex Submission Form - Submit Demo Download Installing MicroWorlds Ex demo free mode Szövegfájl betölthető a szerkesztő részbe demo!

Játékos Informatika Az informatikáról és az informatika tantárgyról az egyik vélemény történt megfogalmazása olvasható disszertációmban. Lásd: es kiegészítése az Appendix. Lásd u.o.!