Tájékoztatás az Európai Gazdaságélnkítő Csomagról ÚMVP MB Budapest, 2009. június 29. ÚMVP MB 2009.06.29.1.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A 17/2010. (III. 4.) FVM rendelet a családi gazdálkodók által igénybe vehető átmeneti állami támogatásról Szeged, március 31.
Advertisements

Balassagyarmat, június 24. KKC-2007-V Támogatott hitel kezdő- és mikrovállalkozásoknak Mravcsik László,(MiFiN Zrt.) Vállalkozás- és Vidékfejlesztési.
Tájékoztatás a as EMVA társfinanszírozású vidékfejlesztési program évi éves végrehajtási jelentésben foglalt eredményekről ÚMVP MB 2013.
Várpalota elkerülő építése
Gyulai Tamás elnöki tanácsadó elnöki tanácsadó Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács.
A PÁLYÁZAT Márkus Miklós szakértő Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Székesfehérvár 2013 Zárórendezvény.
Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Budapest, február 9.
a Nyugat-dunántúli Operatív Program
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről, s az igénybevehető szolgáltatásokról Tisza.
„ Tiszaalpár Nagyközség szennyvízelvezetése és tisztítása a település vonzó természeti környezetének, felszíni és felszín alatti vizeinek megóvásáért”
EKOP Elektronikus levéltár
KÖZOP eljárásrendek március 2. után
KEOP / A barlangokban egykor kialakított világítási rendszerek energiatakarékos, a lámpaflóra kialakulását és terjedését minimalizáló.
Szolgáltató adóhatóság 2009’ Bevallások egyszerűsítése Elektronikus szolgáltatások bővítése TEÁOR és szakmakód konverzió Sajtótájékoztató február.
KAP ALBIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÁS DIT-UMVP MB MÁRCIUS 13-I ÜLÉSÉRE Szilvássy István.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI KEOP KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET Székesfehérvár 2007.április.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP)
A Közös Agrárpolitika (KAP) aktuális kérdései, várható változások ÚMVP képzés „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Kinek jut az MNB Növekedési Hitelprogramból? Sebők Orsolya Főszerkesztő
1 A KBSZ BEMUTATÁSA év eseményei KBSZ SZAKMAI NAPOK - HAJÓZÁS Budapest, március 31. Orosz Dalma főosztályvezető.
KAP Albizottság* Szilvássy I. ÚMVP KAP ALBIZOTTSÁG ÉS AZ ÚJ KAP Tájékozódás Monitoring és Értékelés Koherencia, konzisztencia erősítése Véleményalkotás.
UMVP MB KAP albizottság, KAP-reform Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrárfejlesztési Főosztály december 13.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM ÉVES JELENTÉS 2008.
A Stratégiai Monitoring Jelentés ÚMVP Monitoring Bizottság június 28., Budapest Dr. Maácz Miklós Főosztályvezető-helyettes Vidékfejlesztési Minisztérium.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM Monitoring és értékelés.
2009. évi éves előrehaladási jelentés
Tájékoztatás az ÚMVP TS keret felhasználásáról Szarvas, december 11.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program ( ) folyamatos és félidei értékelése Tájékoztató a évi értékelési tevékenységről a Monitoring.
Az EK Rendelet felülvizsgálatának magyar javaslatai és ETT jó gyakorlatok Előadó: Dr. Szabó Erika Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkár.
Gazdaságfejlesztési Programok Helyettes Államtitkársága
Az elektronikus könyvtárak hálózata Moldován István OSZK MEK Osztály Hódmezővásárhely, július 5-7. Digitalizálási konferencia.
MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Genfi Egyetem, Európai Tanulmányok Intézete A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a.
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium stratégiája a látássérült személyek rehabilitációs központjainak további támogatására és fejlesztésére Kemény Péter.
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági szaktanácsadási intézményrendszeréről és az igénybevehető szolgáltatásokról Pataki.
ÚMVP III-IV.tengely Budapest, Dr. Horváth Zita Agrár-vidékfejlesztési Főosztály.
DIT-ÚMVP III. és IV. tengelyét, illetve a TS intézkedést érintő programmódosítási javaslatok Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékf ejlesztési Főosztály.
JEREMIE Programok módosulásai
TRUEFOOD RENDEZVÉNYEINK Március 12. Budapest: ”Kutatás az innovációért” Április 29. Budapest: INTÉZETLÁTOGATÁS a Campden & Chorleywood Magyarország.
A Jövő Internet kutatás hazai támogatási lehetőségei Fonyó Attila Nemzeti Erőforrás Minisztérium Tudománypolitikai Főosztály.
Miért fontos a komplex rehabilitáció az Európai Unió foglalkoztatáspolitikája szempontjából? Budapest, december 3.
Európai Menekültügyi Alap évi allokációja SZAKMAI RÉSZ Pályázható célkitűzések és tevékenységek Célcsoportok Változások A pályázók tájékoztatása,
A magyar vidékfejlesztés és mezőgazdaság jövője Európában Konferencia 2011.május 24. Javaslatok az EU vízpolitikájának integrálására a Nemzeti Vidékstratégia.
A kormányzati K+F+I politika prioritásai, különös tekintettel a gyógyszeriparra Dr. Nikodémus Antal Nemzetgazdasági Minisztérium, Innovációs és K+F Főosztály.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
Humán közszolgáltatások fejlesztése prioritás Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
M0 útgyűrű déli szektor bővítése
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
2005. Május 02.MTA Felolvasóterem Kőhalmi Zsolt Május 02.MTA Felolvasóterem Kőhalmi Zsolt PTA TÁMOGATÁSI PROGRAM IHM költségvetéséből Neumann Táborok.
1 Az Európai Unió gazdasági fellendítési terve Winkler Gyula európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP-ED) Brassó, január 29.
Gazdasági kapcsolatok és regionális együttműködések Félixfürdő május 17. Miklóssy Ferenc alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Rimóc, október 28. KKC-2007-V Támogatott hitel kezdő- és mikrovállalkozásoknak Mravcsik László,(MiFiN Zrt.) Vállalkozás- és Vidékfejlesztési Iroda.
A kiváltás stratégia Emberi Erőforrások Minisztériuma
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
Az európai és hazai vasúti szabályozás aktuális kérdései
A 21. század energiapolitikai kérdései és hazai válaszai: a „Magyarország energiapolitikája ” című stratégia és a lezajlott társadalmi-szakmai.
Natura 2000 fenntartási/ fejlesztési tervek készítéséhez nyújtandó támogatás – az ÚMVP-n keresztül -Natura 2000 konferencia – November 22. Makovényi.
A VÁROSREHABILITÁCIÓS KERET FELHASZNÁLÁSA ÉPÜLET KÖZTÉR 2013 előtt 2013 évben kifizetés: 12 milliárd Ft 8 támogatott kerület; 3 nyereséges. keret: 5 milliárd.
A NAKVI szaktanácsadási feladatai október 1-től Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató ”A szaktanácsadás szervezeti átalakulása” Budapest, október.
Hajdu István Bükk-Térségi LEADER Egyesület : A HVS felülvizsgálat, HPME javaslatok gyűjtésének meghirdetése a 16/2013. ÚMVP IH közlemény alapján.
A Nemzeti Fejlesztési Terv és a partnerség Civil részvétel és EU források – december 3. Európai Ifjúsági Központ Dr. Arató Krisztina ELTE.
A munkaerőpiac átalakulása a válságban
Dr. Nagy József elnök Bükk-Térségi LEADER Egyesület Tibolddaróc, január 30.
Vidékfejlesztési Program Baromfitartó telepek korszerűsítése dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség.
A TÉR_KÖZ pályázat számokban
A MAHOP végrehajtásának bemutatása
Előadás másolata:

Tájékoztatás az Európai Gazdaságélnkítő Csomagról ÚMVP MB Budapest, június 29. ÚMVP MB

Az EU Gazdaságélénkítő Csomag előkészítése A Tanács december i ülésén határozott a csomag indításáról Összege: 5 mrd euró Tartalma: energetikai nagyprojektek, vidékfejlesztési új kihívások A döntési folyamat során a tagállamok a felhasználásban teljes rugalmasságot kértek és kaptak A vidékfejlesztésre szánt 1,5 mrd eurót 1,02 mrd euróra csökkentették Döntési folyamat ÚMVP MB

Az EU Gazdaságélénkítő Csomag előkészítése Szükségessé vált a vidékfejlesztési közösségi jogszabályok módosítása A folyamat június elejére zárult le Minden tagállam leadja a módosított vidékfejlesztési stratégiáját és programját július 15-ig Az Európai Bizottság a benyújtást követően legfeljebb 4 hónapon belül dönt ezekről Több mint 90 db programmódosítást kell jóváhagyni 2009 folyamán Döntési folyamat ÚMVP MB

A forrás a health check folyamán meghatározott új kihívásokra használható föl: a)Éghajlatváltozás b)Megújuló energiaforrások c)Vízgazdálkodás d)Biológiai sokféleség e)A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő intézkedések f)Az a), b), c) és d) pontban említett prioritásokhoz kapcsolódó innováció Felhasználás ÚMVP MB

Az új kihívások kiegészültek: A Tanács döntése értelmében az új kihívások mellé fölvételre került [ a) – f) változatlanul hagyása mellett ] g) a szélessávú internetes infrastruktúra a vidéki területeken Felhasználás ÚMVP MB

Stratégia- és programmódosítás Határidő: július 15. Tartalom: Az új kihívásokra alkalmazható cikkekre a Bizottság ajánlást tett Ezeken felül a tagállam önmaga választhat, megfelelő indokolás mellett A szélessávú internet csak az 56. cikken keresztül valósítható meg (vidéki alapszolgáltatások) ÚMVP MB

EU 27-re összesen: 1,02 mrd euró Magyarország esetében: Összesen: euró (~13 mrd Ft) 2009: euró 2010: euró A kifizetés n+2 szerint történik. Felhasználási terület: a) – g) pontok (4 új kihívás, innováció, tejszektor, szélessávú internet) Források ÚMVP MB

Moduláció A healt check folyamat eredményeképpen Magyarországot január 01-től 10%-os moduláció érinti. Összege: ~5,85 millió euró (~1,65 mrd Ft) Az előbbiekkel egy időben és megegyező feltételek mellett stratégia- és programmódosítás szükséges. Felhasználás: a) – f) pontok (4 új kihívás, innováció, tejszektor) Ez a forrás nem használható föl a szélessávú internetre. Források ÚMVP MB

Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Bondor István főosztályvezető ÚMVP MB