Negyedkor (kvarter)

Negyedkor: Az alpesi jellegű kéregmozgások mind az eurázsiai, mind a pacifikus lánchegységek területén az egész neogénen át tovább folytak, a pliocénben azonban csökkent intenzitásuk. Közben az éghajlati zónák eltolódása lassan, de állhatatosan haladt ugyanabban az irányban előre a pliocénkor végéig. Nehéz volna megmondani, hogy a pólusvándorlásnak az eocénban megkezdődött általános iránya a negyedkor kezdetére véget ért-e vagy sem.

Negyedkori eljegesedések A harmad- és negyedidőszak határán a földrajzi burok fejlődésében nem a pólusvándorlás az, ami gyökeres változást okozott, hanem az a tény, hogy a pliocén végén az északi sarok valahol Észak- Amerika sarki tájain elérte a szárazföldet. → megindult a jégsapka képződése. Amint a Köppen- féle küszöböt elérte, hirtelen hidegre és szárazra fordult Európa és Észak- Amerika éghajlata.→ kezdetét vette a pleisztocén és vele a negyedkor.

Pleisztocén korszak Ez a korszak glaciálisok és interglaciálisok váltakozása közben telt el. Az eljegesedés okára vonatkozóan a Milankovics- féle égi mechanikai elmélet kell megjegyeznünk. Elveik közül a legnyomósabbnak egyrészt azok látszanak, amelyekben arra hivatkoznak, hogy a földpálya különböző elemeinek ingadozásai a mezozoikum és a harmadidőszak alatt ugyanúgy megvoltak, mint a kvaterben, másrészt azok, amelyek az északi és déli félteke eljegesedésének egyidejűségét nem tartják összeegyeztethetőnek a szóban forgó elmélettel. Ha elfogatható az a feltevés, hogy semmi körülmények között nem képződhet sarki jégpáncél akkor, ha a pólus tengerek fölött van, ellenkező esetben pedig az égi mechanikai helyzettől függően kisebb vagy nagyobb jégtakaró mindenképpen képződik, akkor az első ellenérv elesik, minthogy az északi-sark a perm végétől a pliocén végéig folytonosan a tengerek fölött tartozkódott.

Déli félteke eljegesedése E terület eljegesedése független az északiétól. Az Antarktiszt nem ismerjük eléggé ahhoz, hogy megtudnánk mondani mikor kezdődött rajta a jégsapka kialakulása. A tengerek regressziójából követkztethetünk a pliocénkori eljegesedésére. Ennek a kezdete visszanyúlhat egészen az oligocénbe. Az anktarktida eljegesedésének nem volt befolyása a déli félteke alacsonyabb szélességeinek az éghajlatára. A délsarki szárazföldet ma is csaknem teljes egészében jég borítja. Az ebben lekötött vízmennyiség a világtenger szintjét 50-55 méterrel emelné meg. A paleogén óta ez a jégtömeg égi mechanikai és egyéb okok következtében változott ugyan vastagságában és kiterjedésében, de ez a tömeggyarapodás a déli félteke többi kontinensének éghajlatát a mainál jobban nem igen hűthette le.

A tengerszint változása A tengerszint csökkenése az egész Földet érintette. A hegységek hőmérsékleti régiói a tengerszinthez alkalmazkodnak, ennek alábbszállása a hóhatárnak ugyanolyan mértékű leereszkedését vonja maga után az egész Földön. A csapadék mennyisége befolyásolja a hóhatár magasságát. Klute → a Kordillerákban a pleisztocénkori eljegesedés alsó határa az egész hegységben közel párhuzamosan fut a gleccserek mai alsó határával. Paschinger→ a hóhatár a sarkvidékeken a leggyakoribb hóesés magassági szintjénél alacsonyabban, a mérsékelt égövi és trópusi tájakon magasabban helyezkedik el és ahol e két szint találkozik a hóhatár ugrásszerűen megemelkedik. Ez manapság 55. és 65. szélességi sávban helyezkedik el.

A negyedkori élet Az északi féltekén kialakult hatalmas jégpáncélok és folytonos ingadozásuk a vegetációs és a faunaöveknek dél felé harmonika szerű összenyomódását, észak felé pedig kiszélesedését okozta. Kiterjedtek az antarktikus és szubartikus övek, és az egyenlítőiek is. Különösen lényeges az, hogy a sivatagzóna megkeskenyedett amit több helyen orográfiai sztyeppsávok szeltek át. A trópusi és szubtrópusi flóra- és faunaelemek kicserélődése vált lehetővé. A sarkvidékeken ugyanazt a hatást a jégárak mozgása váltotta ki. A jégtakaró többszörösen megismételt előrenyomulása és visszahúzódása Európában az egzotikus flóraelemek fokozatos kiveszését eredményezte, és ezzel az európai flóra elszegényedett. Amerikában nem volt ilyen rossz a helyzet. Ott megmaradtak mind máig a Sequoiák és Tsuga.

Ázsiában egészen más volta helyzet Ázsiában egészen más volta helyzet. Az északnyugat- szibériai jégmező az európai jégsapka függvénye volt. Az Altaidák magashegységi eljegesedései elég terjedelmesek voltak ahhoz, hogy a hatalmas kontinensnek belsejében lehetővé tegyek az újabb fajok minden irányú szétáramlását. A jégkorban a tengerek vize alacsony állású volt, számos hidegtűrő növény-, és állatfaj vándorolt át innen Alaszkába melynek területei jégmentesek voltak. Az interglaciálisok idején innen terjeszkedtek tovább Amerikában. (Pl: vándormadarak, elefántfélék, emberek). A déli féltekén az égövek eltolódása kisebb mértékű volt, mert az antarktikus jégsapka a délisarki szárazföld határain túl nemigen tudott terjeszkedni, és éghajlati hatásait is erősen mérsékelte a tenger. Az első jégkorszak hajnalán szinte a föld alól tűnt elő egy teljesen új periglaciális flóra és fauna melynek elődje megvoltak a harmadidőszakban, csak rejtve maradtak.

A hideg idő beköszöntével a ez a hegyi flóra és fauna leereszkedet a síkságra, amelyet előző lakói kietlen zordsága miatt elhagytak, és fajai ott versenytárs híján hirtelen erősen elszaporodtak. A klímaváltozás nyomán természetesen új fajok is keletkeztek. Például: kaliforniai fenyvesek; Pinus masoni elveszett és helyette 5-6- féle endemikus fenyő fiatal lombhullató fák kiszorították a harmadidőszaki flórát. Az új glaciális növények és állatok között nagyon sok a tetraploid és általában a többszörös kromoszómaszám alak, amelyek ellenállóbbak. A megnövekedett kromoszómaszám miatt hibridizáció lépet fel. (pl: pünkösdi rózsa) A jégkorszakok természetesen kedveztek a hideget kedvelő sztenotermikus fajoknak: rozsomák; sarki róka; lemming; mosuszökör, stb. Mások viszont a jégkorszak végével kivesztek: elég megemlíteni a mamutot.

Talajtani jellemzők Talajtanilag és az üledékes kőzetek terén is új elemet hoz a pleisztocén kori eljegesedés például a lösz. ↓ A negyedkori hideg pusztákon közönséges üledék-felhalmozódási folyamat eredménye Alkatrésze a szénsavmész-tartalom Víznyelő képessége révén megnövelte a sztyeppek területét Konzerváló hatásának köszönhető sok emlőscsont megmaradása

Posztpleisztocén-időszak A posztpleisztocén-időszak klímaváltozásai és a jég visszahúzódását követő vegetációs zónaváltozások kiemelkedő jelentőségűek, mert a földrajzi burok mai állapotának közvetlen előkészítői, s mert erősen összefolynak a mai embernek a Földön való terjeszkedésével. Vegetáció története: Mindössze 10-15000 esztendő változásairól van szó. Ez az időtartam már a fajöltővel sem mérhető és csak 3-4-szer nagyobb mint a leghosszabb ideig élő mamutfenyő életkoránál. Évgyűrűvastagság- éghajlat ingadozás Tavak sávos agyagüledékei Radiokabon eljárás Pollenanalitikai eljárás: A legelterjedtebb eljárás ami a különböző pollenszemek százalékos arányán alapszik, amelyet egy-egy szelvény szabályos távolságokban ismétlődő mélyégeiből vett minták feldolgozásával nyernek.

Európa és hazánk vegetációja Zólyomi Bálint: A pollenanalitikai kutatásokat vezette be. A Balaton fenéküledékein végzett vizsgálatokat. F Firbas: Feder-See tőzegének pollenanalitikai vizsgálatával foglalkozott, és állapította meg a következőket: 1/a. Idősebb tundrakorszak. Kései glaciális fátlan korszak. 1/b. Az idősebb tundrakorszak szubarktikus szakasza a nyírfa előnyomulásával Idősebb fenyőkorszak. A nyír újabb terjedése Fiatal tundrakorszak Korai posztglaciális fenyő-nyír-korszak Mogyorókorszak Idősebb tölgykorszak Fiatalabb tölgykorszak Tölgy-és bükk- korszak Bükk-korszak Kultúrerdők korszaka

Ezt a menetet tekintjük a posztglaciális klíma- és vegetáció történet többé-kevésbé általános sémájának Közép-Európa síkságain és dombidékein. E. Pop: A Fogarasi havasok alatt fekvő lápok tőzegén végzett vizsgálatokat. Eredményei fényt vetnek a pleisztocén klímaváltozásoknak a vegetáció fejlődésére gyakorolt hatására, és alkalmas interglaciális és posztglaciális összehasonlításra. Lucfenyő-pollenje minden szintben megtalálható Jegenyefenyő-az interglaciális elején hiányzik a pollenje Bükk-széles körben elterjedt majd hirtelen eltűnt Gyertyán-az utolsó interglaciálisban ért meg nagy virágkort Kelet- és Közép Európában Mogyoró, tölgy, hárs, szíl, nyír, éger, fűz-minden interglaciálisben megvolt Stb. Az utolsó jégkorszakban is megmaradtak a pollenanalízis bizonysága szerint Fogarasban a mogyoró, és a kevert tölgyes több eleme. Ezen kívül vannak rovarporozta fajok melynek jelenlétét a pollenanalízis nem árulja el. (Pl: tiszafa, boróka…)

A jégkorszak hatása a flóra- és fauna világra A jégkorszak idején a hegységek magassági erdőszintjei egyszerűbbé váltak és elkeskenyedtek -fajok száma megcsappant. A jégkorszakok erősen megrostálták a harmadidőszaki flóra elemeket. A mai flóra összetételére az utóbbi idők két szélsőséges hőmérsékleti fázisa, az eljegesedés és az azt követő hőmérsékleti maximum volt döntő. A jéggel borított területeken meg a jég eltűnése után bevándorlás révén alakult ki új növény- és állatvilág. Faji összetételére és jellegére döntő fontosságú a kontinensek szétválása.

Faunarégiók A faunarégiók elkészítése Sclater nevéhez fűződik (1858). Ezt a beosztást többen tökéletesítették: Huxley (1868 és 1874) Wallace(1876) Blanford(1890) A földi faunát 3 nagy csoportra lehet osztani: Arctogaea: keleti régió etiopiai régió holarktikus régió Notogaea Neogaea

Flórarégiók A növényvilág fejlődése is átéli a geofizikai és klimatikus változásokat. A Soó Rezső-féle flóratérkép sok hasonlóságot mutat a faunabirodalom térképével. Bolarktikus-az arctogaea megfelelője Paleotropikus-trópusi Indiát és Afrikát foglalja magába Neotropikus Ausztráliai Fokföldi Antarktikus