A tárgy jelölésének fejlődéstörténete
Az alapnyelvi állapot Az alapnyelvben a határozatlan tárgy lehetett jelöletlen (mai nyomai: favágó, háztűznéző, voltam zab aratni stb.) Emellett kétféle tárgyrag élt: *-m (a határozott tárgyat jelölte) *-t (névmási tárgyrag volt)
Az alapnyelvi ragok folytatása Az *-m-nek nincs nyoma. A *-t esetében viatott, hogy a mai tárgyrag ennek folytatása-e. Érv: a mai -t rag mind a határozott, mind a határozatlan tárgyat jelöli mindenféle névszón.
A -t eredete Eredetére nézve több magyarázat is él: Lokatívuszragból (megüli a lovat, helytáll stb.) Egy *tV formájú mutató névmási tőből, amelynek determináló funkciója lehetett. A *tV formájú E/2. személyes névmási tőből, amelyet determináló funkcióban is használhattak.
A tárgyjelölés a mondatban A determináló -t a határozott alanyt és tárgyat is jelölhette (nem volt még névelő). A szórendből, valamint annak változásaiból fakadóan azonban a tárgy jelölésére volt szükség. Az ősmagyar eleji szórend még kötött SOV, de a fókusz szerepű tárgy akár el is kerülhetett már az ige elől.
A tárgyjelölés a mondatban SOV Ember fa tör-V ’egy ember fát tör’ Ember-tV fa tör-V ’az ember fát tör’ Ember fa-tV tör-V ’egy ember a fát töri’ Ember-tV fa-tV tör-V ’az ember a fát töri’ fókuszos szórend Fa ember tör-V ’fát tör egy ember’ Fa ember(-tV) tör-V ’fát tör az ember’ Fa-tV ember tör-V ’a fát töri egy ember’ Fa-tV ember(-tV) tör-V ’a fát töri az ember’ Fa-tV ember tör-V ’fát tör egy ember’ Fa-tV ember tör-V ’fát tör az ember’ Fa-tV ember tör-V ’a fát töri az ember’
A tárgy határozottságának a jelölése A tárgy határozottságát az igeragozás fogja jelölni (általános és határozott ragozás). Az eredeti névmási végződések lefoglalódnak a határozott tárgy melletti igei személyrag funkciójára. Másik ragsor alakul ki az általános tárgy melletti rag funkciójára.