A magyar igemódok és igeidők története

Az alapnyelvi igejelek Módjelek: *-ne (optativus, esetleg potentialis) *-k (jelenidő-jel, amely a felszólítást is jelölhette) Időjelek (eredetileg igenévképzők): *-k (jelenidő-jel) *-j (múltidő-jel) *-s’ (múltidő-jel)

A feltételes mód jele a magyarban Az alapnyelvi eredetű *-nV feltételesmód-jel az ősmagyarban kiegészült az *-i múltidő-jellel. A bizonytalanság jelentésárnyalatát a múltidejűséggel fejezték ki. A *-nai/-nei aztán monftongizálódott: -ná/-né. A korszakban zajló rövidülési tendencia (-ná/-né > -na/-ne), valamint az általános és a határozott ragozás folyamatban lévő szétválása azt eredményezi, hogy a rövid alakok az általános, a hosszúak pedig a határozott ragozásbeli feltételesség kifejezésére foglalódnak le.

A felszólító mód jele a magyarban Az alapnyelvi *-k spirantizálódott: *-γ. Így azonban homonímia alakult ki, mivel a *-γ más funkcióban is használatos volt: *kéreγe (‘kérjen’, ‘kérő’). A felszólító módú alak ezért kiegészül egy képzői eredetű raggal: *kéreγen. A kétnyíltszótagos tendencia, majd palatalizáció után: kérjen. Innen terjedt analógiásan a paradigma többi tagjára.

Az elbeszélő múlt Az alapnyelvi *-j (*-i) a tővéghangzóval diftongust alkotott, majd monftongizálódott: -á/-é. A korszakban zajló rövidülési tendencia (-á/-é > -a/-e), valamint az általános és a határozott ragozás folyamatban lévő szétválása azt eredményezi, hogy a rövid alakok az általános, a hosszúak pedig a határozott ragozás elbeszélő múlt idejének a kifejezésére foglalódnak le.

A -t jeles múlt A -t jeles múlt a magyar nyelv önálló életében, a befejezett melléknévi igenév képzőjéből alakult. A hús sült. (névszói állítmány) > A hús sült. (igei állítmány)

Az összetett múlt idők A -t + vala a régmúlt jelölésére alakulhatott ki. A jelen idő (Ø) + vala pedig a befejezetlen múlt kifejezésére. Később (az ómagyarban) a vala mellett a volt is megjelenik mindkét esetben: látott vala/látott volt lát vala/lát volt.

A jövő idő jelölése Az ősmagyar végén jelenhetett meg az -amod/-emed képzőbokorból alakult jövőidő-jel. A kétnyíltszótagos tendencia miatt -md alakúvá vált. Az ómagyarban -md > -nd változás zajlott le (képzés helye szerinti részleges hasonulás), majd a véghangzó a jelhez vonódott.

A feltételes múlt idő Az ősmagyar folyamán jelenhetett meg a -t vala múlt idő mintájára.