A Zákányszéki Általános Iskola és AMI bemutatása az ökoiskolai kritériumrendszer tükrében 2010-2011.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ERNYŐ PROJEKT szakmai program TÁMOP /
Advertisements

Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda
Az előminősített referenciaintézményi szerepből adódó gyakorlati feladatok december.
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
A Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, mint Ökoiskola
Integráció a sportiskolai és a művészeti nevelés segítségével A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pályázatáról Integráció sporttal és zenével.
Iskolánkról.
Közoktatási projektelemek Készítette: Deli Mária Közoktatási koordinátor.
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés
Tehetségpont létrehozása
Szolnoki Evangélikus Gyülekezetért Alapítvány 5000 Szolnok, Verseghy park ,
 Pedagógiai program  MIP  IMIP  Helyi tantervek minden tantárgy esetében  Munkaközösségek munkatervek  Ökoiskola munkatervek.
Ifjúsági és szabadidős programok Legyen az esély egyenlő- esélyteremtés a Sásdi kistérségben.
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
Ifjúsági és szabadidős programok Legyen az esély egyenlő- esélyteremtés a Sásdi kistérségben
BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA.
Árpád Fejedelem Általános Iskola
Az ökoiskola kritériumrendszer megújítása Magyarországi Ökoiskolák VII. Országos Találkozója Budapest 2009 OKM OFI Szontagh Pál.
A Zákányszéki Általános Iskola és AMI bemutatása az ökoiskolai kritériumrendszer tükrében
Zelk Zoltán Általános Angol- Német Kéttannyelvű Iskola
SAMUNÉ CSERTÁN VALÉRIA intézményvezető
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
SZENT ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Ökoiskola Készítette:Horváth Eliza Anna Felkészítő tanár:Marton Anikó
„EU-s tartalmak az oktatásban" Pedagógustovábbképzési program Budapest, 2008 április 1 MIT KEZDÜNK AZ EU-VAL? Az unió megjelenési formái az oktatási intézményekben.
ÖKOISKOLA A HERNÁD ÉS A BÁRSONYOS ÖLELÉSÉBEN Bőcsi Általános és Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
MIÉRT JÓ „KŐRÖSISNEK” LENNI?
„ LÉPTÉK az ÉRTÉK” Művészeti Tehetséggondozó Projekt TÁMOP / Nyitókonferencia és sajtótájékoztató május 6.
A KMMSTG ökoiskola fejlesztési munkájának bemutatása Néhány pontos ö/o/koskodás: Iskola rövid története Innovativitás és a KMMSTG Ökoságunk kezdete A kritériumrendszer.
Az Algyői Általános Iskola bemutatása az ökoiskola kritériumrendszer tükrében.
EU-s források ökoiskolák számára Takács Eszter Könczey Réka Budapest, június 6. Magyarországi Ökoiskolák VII. Országos Találkozója.
Közép - Dunántúli Régió Zöld Óvoda Bázisintézmény tevékenységei
Körlánc Egyesület.
Budapesti Ward Mária Általános Iskola
Diáktalálkozó Dél-alföldi Zöld Diákparlament I. ülése 2009-ben az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola szervezésében célunk, hogy a Zöld Diákparlament.
A „NYÍLÓ ABLAKOK” című projekt bemutatása KOVÁCS ÁRPÁDNÉ
PROGRAM.
Ötletek, javaslatok a kritériumok dokumentum szintű beépítésére
„Együtt a tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben” TÁMOP-3.4.4/B/08/ Projektindító rendezvény Készítette: Vizváriné.
Nyugodt légkör, barátságos környezet játszóudvar műfüves pálya.
Ökoiskola-vezetőképzés Debrecen április 15.
Köszöntjük a Kálváriaparti Általános Iskolában! Mottónk: „Volt kicsi gyermek mind az, ki ma bölcs meg erős”
PROJEKTNYITÓ május 18. MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 8. TÁMOP / Referencia-intézmények országos.
Az Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola bemutatkozik Gyöngyös
ÖKO ISKOLA 2008 tavaszától Környezettudatos élet: Kiállítások, rendezvények Túraversenyek, kirándulások.
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÁMOP B „Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása”
Kollégiumi csoportvezetők módszertani munkaközössége
Ökoiskola? Károlyi a régióban. Gyermekvédelem EGYÜTT A DROG ELLEN Az egész iskolát átfogó program: - szülők - tanárok - diákok részére előadásokat szerveztünk.
ERNYŐ PROJEKT Záró 2013/ TÁMOP /
Dél-alföldi Régió ökoiskolái Ökoiskola találkozók milyen céllal? egymás munkájának megismerése diáktalálkozók szervezése segítségnyújtás a mindennapi.
Általános tájékoztatás Körzetünk Feál1-2. évfolyam Darus3-8. évfolyam „Gurulós módszer” Általános osztály (a) - projektoktatás Emelt óraszámú matematika.
Tehetséggondozás a Kiskossuthban. Tehetséggondozás a tanórákon O Csoportbontás O Differenciálás O Egyénre szabott munka O Játékos, nem formális tanulás.
Az intézmény alapadatai fenntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, 1051 Budapest, Nádor u.32. működtető: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata,1145.
Sárszentmiklósi Általános Iskola Nagylóki Tagiskolája Nagylók Kossuth utca 3. Ökoiskola január december 31. Bakonyi Árpádné.
TÁMOP /10/ Együtt-Működők Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységének támogatása szeptember.
Projektindító napProjektindító nap Szüreti mulatság Kerékpártúra a Bihari síkon Habitat Világnap alkalmából.
1961-ben alapított intézmény Létszám: 770 fő Osztályok száma: 24 Az engedélyezett pedagógus státusz: 63 Az engedélyezett pedagógiai munkát segítő: 9,5.
A köznevelési intézmények művészetpedagógiai módszertani megújítása
Ócsai Madárvárta. Ócsai Madárvárta Táborok 2. Miközben a természettel ismerkednek, a résztvevők azt is megtanulják, hogyan tudják ellátni magukat és.
Középiskolás éveim Fekete Eszter
SZMK Értekezlet május 9..
DARUS a gyermekekért.
Iskolánk rövid, környezeti nevelési programjának bemutatása
DARUS a gyermekekért.
Támogató alap dokumentumok
Magyarországi Ökoiskolák VII. Országos Találkozója
LEHETŐSÉGEK AZ ISKOLAI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSRE NEVELÉSBEN
Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola
Előadás másolata:

A Zákányszéki Általános Iskola és AMI bemutatása az ökoiskolai kritériumrendszer tükrében 2010-2011.

Alapdokumentumok Pedagógiai program Helyi tantervek Munkaközösségek munkatervei IMIP A dokumentumok a fenntarthatóságra nevelés célkitűzésein alapulnak, és annak elérését szolgálják.

Szervezeti feltételek Ökoiskola munkacsoport – minden munkaközösségből, technikai dolgozók is Minőségfejlesztés: felmérésekben környezettudatossággal kapcsolatos kérdések, műhelymunkák Pedagógus teljesítményértékelésében megjelenik a fenntarthatóságra nevelés terén végzett munka

Pedagógiai munka Témanapok, projektmódszerek használata Szabadtéri és külső helyszínen folyó tevékenységek Tantervbe beépített speciális fenntarthatósági tematikájú tanórák (egészségtan) Fenntarthatóságra neveléshez kapcsolódó táborok szervezése (tánctábor, citeratábor, természetjáró tábor) Gyalog és kerékpárral könnyen elérhető természetközeli helyek látogatása Természetjáró szakkör Túratábor

Kompetenciaalapú oktatás Nem szakrendszerű oktatás Oktatási módszereink Kompetenciaalapú oktatás szövegértés, szövegalkotás, matematika, szociális, életviteli, idegen nyelv (angol) Nem szakrendszerű oktatás

Fejlesztő pedagógia fejlesztő foglalkozások logopédus gyógyúszás a mindenkori ötödik osztály úszásoktatása nyári úszótanfolyam

Az iskola működtetése Tágas, füves iskolaudvar Játszótér Füvészkert Aszfaltos sportpálya Dísznövények, zöld felületek – őshonos növények Esővíz használata Dekoráció összhangban az iskola arculatával Osztályoknak saját tér Újrahasznosított papír használata Fenntarthatósággal kapcsolatos információs bázis (könyv, CD)

Szelektív hulladékgyűjtés Az iskola működtetése Szelektív hulladékgyűjtés Kerékpártároló Komposztáló

Madárodú az udvari csörgőfán Az iskola működtetése Madárodú az udvari csörgőfán

Az iskola működtetése Osztályfák

Rendhagyó órák Rendhagyó testnevelésóra - Csúsziki 3-4-5.o. Madármegfigyelés a Csaj-tón Kerékpártúra és kiállítás Bordányban 3-4-5.o. Rendhagyó testnevelésóra a mórahalmi fürdőben 3-4-5.o. Akadályverseny a Szegedi Vadasparkban – Gyakorló Iskola - együttműködés, 6.o. Korcsolyázás 4-5.o. Kerékpártúra a lovastanyához 4-5.o. Természettudományos kirándulás - Tudástár, 7-8.o. Békavédelmi előadás és terepszemle - Zöld Út Békavédelmi Egyesület, 2.o.

Rendezvények iskolánkban Alapítványi est

Projektnapok Állatok Világnapja kisállat-bemutató és –simogató rádiós műsor interaktív faliújság

Karácsonyi fabatkavásár Projektnap Karácsonyi fabatkavásár

Projektnapok Víz napja Megyezöld napok - előadások a madárvonulásról, vizes élőhelyekről (KNP) víztakarékosságra figyelmeztető lapocska tervezése osztályonként interaktív faliújság a vízről

Vajda Zoltán fotókiállítása - A kiskunsági táj üzenete Projektnapok Víz napja Vajda Zoltán fotókiállítása - A kiskunsági táj üzenete

Projektnapok Föld Napja Szemétgyűjtés Akadályverseny

Föld napi játékdélután az Erdei Pihenőben Projektnapok Föld Napja Túrák Föld napi játékdélután az Erdei Pihenőben

Projektnapok Madarak és Fák Napja Vetélkedők Madárhang-felismerés a rádióban Az osztályfa (venicszil) átadása a leendő első osztályosoknak Madarak és fák napi túra

Projektek Egészséghét Plakátverseny a helyes öltözködésről Előadások a biztonságos közlekedésről, 2.,4. o. Előadás az egészséges életmódról, 8.o. Egészségheti vetélkedők osztályonként, 1-4.o. Előadás a tudatos vásárlásról- Ábrahám Krisztián KNP, 7.o. Rendőri előadás a fiatalokat érintő veszélyekről, 8.o. Kézilabda és foci házibajnokság Európai Iskolagyümölcs-program egész évben

Felsős akadályverseny Projektek Egészséghét Felsős akadályverseny

Projektek Egészséghét Salátakészítő verseny Egészségheti vetélkedők, 1-4.o.

Papírgyűjtés - 1. helyezés – 100.000Ft jutalom az iskolának Projektek Egészséghét Papírgyűjtés - 1. helyezés – 100.000Ft jutalom az iskolának

Projektek „A legjobb osztály” az élőlények és a környezet tisztelete, környezettudatos magatartás (éves osztályok közötti verseny, heti értékeléssel) A 2.a és az 5. osztály jutalomúszáson vett részt a Mórahalmi Erzsébet Fürdőben.

Versenyek Teodorovits Ferenc Emlékverseny Herman Ottó Országos természetismereti Verseny

Versenyek Csizmazia György Kistérségi Komplex Természetismereti Verseny MOZAIK internetes verseny Curie Verseny - Matematika TITOK versenyek történelemből, környezetismeretből Kistérségi és megyei angol versenyek Közlekedési Verseny (Szeged)

Versenyek Kistérségi Mesevetélkedő Vers-és prózamondó verseny Kaán Károly Országos Komplex Környezetismereti Verseny

Sport Labdarúgás - NUPI, GYNSZ, Diákolimpia Kosárlabda - Kenguru Kupa, Diákolimpia Játékos sorverseny Atlétika Kézilabda Gyógyúszás Nyári úszótanfolyam

Művészeti Iskola képzőművészeti tanszak zenei tanszakok: zongora, szintetizátor, hegedű, citera táncművészeti tanszakok: néptánc, moderntánc VI. Regionális Hegedűverseny - Zákányszék

Versenyek Művészeti iskola - IV. Regionális Hegedűverseny – Börcsök Hajnalka dicséretet kapott - Fontos Sándor Napok Garaboly citera-együttes 1. helyezés Csalogány citerazenekar 2. helyezés Palánta citerazenekar 3. helyezés - XIII. Deszki Maros Menti Fesztivál (néptánc és egyéb tánc) megyei verseny - Moderntánc csoport 1. helyezés egyéb tánc kategóriában - „Ajkadon fakadjon ének” országos rajzpályázat – Szilágyi Gréta 6.o.

Pályázatok, versenyek Művészeti iskola 7. Kárpát-medencei Természetismereti Alkotóverseny „Veszélyes utakon” – Hegedűs Henrietta 3. helyezés Greenpeace rajzpályázat Fák Nemzetközi Éve

Pályázatok, versenyek Művészeti iskola A Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány Rajzpályázata – Nyári Leila és Lovászi Natália 3.o. tanulók oklevelet kaptak

Madarak és fák napi plakátverseny, Dél-Alföld Pályázatok, versenyek Művészeti iskola Madarak és fák napi plakátverseny, Dél-Alföld Daka Lucia 6.o. 1. helyezés

Tánctábor Citeratábor Túratábor Zákányszéken Táborok Tánctábor Citeratábor Túratábor Zákányszéken

Természetjárás Homoki kikerics túra Zákányszéken Madármegfigyelés a Csaj-tónál (6.o.)

Természetjárás Téli túra a kiserdőbe Tavaszköszöntő epergyöngyike-túra Föld Napi túra Madarak és Fák Napi túrák

Együtt-rólunk Diákokkal, szülőkkel egyeztetés Zöld hírek diákszemmel Honlap www.altisk-zszek.sulinet.hu Szülőknek, társadalmi környezetnek szervezett környezettudatosságot fejlesztő akciók, programok – természetjáró túrák Médiamegjelenés –Zákányszéki Kis Újság, Délmagyarország, Homokhát TV

Szülők bevonása az iskola életébe Kisállat-bemutató Mikulás teadélutánok Fabatkavásár Alapítványi est Farsang Túrák Föld Napi játékdélután

Együttműködések, kapcsolatok Helyi intézményekkel: Manó-kert Óvoda Közös terepséta és szakkör

Együttműködések, kapcsolatok Helyi intézményekkel: Manó-kert Óvoda Gergely-járás - az elsősök és a leendő elsősök játékos találkozója Osztályfa átadása a leendő első osztályosoknak

Együttműködések, kapcsolatok Helyi intézményekkel, szervezetekkel: Művelődési Ház és Könyvtár Polgárőrség Védőnői Szolgálat Iskolai Alapítvány Intézmények, szervezetek településen kívül: JGYTF Gyakorló Általános Iskola, Szeged Kiskunsági Nemzeti Park Algyői Fehér Ignác Általános Iskola Magyarországi Ökoiskolák Hálózata

Bekapcsolódás a község életébe Egészséghét Adventi gyertyagyújtások Falukarácsony Tavaszcsalogató

Bekapcsolódás a község életébe Népzenei estek Falunap

Ökoiskolai kapcsolatok Ökoiskolák találkozója Algyőn Közös játékos délelőtt a JGyTF Gyakorló Általános Iskola hatodikosaival Ökoiskolák karácsonya Algyőn III. Dél-alföldi Zöld Diákparlament Üllésen

Nemzetközi kapcsolatok Borszék (Románia) - „focitalálkozó” Borszéken Csíkszereda (Románia) – 20 éves a csíkszeredai iskola Hajdújárás (Szerbia) - találkozó