a települési önkormányzatokkal való együttműködés tapasztalatai

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MANORKA projekt Magyar – Norvég Kapcsolatok
Advertisements

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Kormányzati Eseménykezelő Központ
KÖSZÖNTJÜK A SZAKKÉPZÉSI TALÁLKOZÓN!
Az oktatásügy aktuális kérdései, jogszabályi változások
ÓVODÁK MŰKÖDÉSE 2013.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A kormányhivatal közoktatási feladatai és az új oktatási koncepció
Az oktatásigazgatás aktuális kérdései
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakképzési megállapodás és a szakmaszerkezeti döntés Helyszín dátum Nemzeti Fejlesztési.
Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ
Pácsonyi Imre tankerületi igazgató
általános főig. helyettes
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
A magyar köznevelési fenntartórendszer legfőbb kihívásai
HAT – Oktatáspolitikai kerekasztal március 8. Feladat- és felelősségmegosztás a közoktatásban.
Az Oktatási Főosztály és a köznevelési intézmények feladatai a
Önkormányzatok az alapfokú oktatás átalakulása után XXI. Országos Jegyző-közigazgatási Konferencia Keszthely Szeptember 19. Schmidt Jenő TÖOSZ elnök.
Az oktatási intézmények önkormányzati működésével kapcsolatos felvetések ( egy jegyző gondolatai, értelmezései és esetleges válaszai) Készítette: Molnárné.
Didaktika 2. Tanügyi és iskolai szabályozás
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
Pest Megyei Kormányhivatal
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
A halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolások nevelését/oktatását segítő pedagógiai rendszer Győr, Mosolits Lászlóné, Ildikó.
szerepe a köznevelésben
Változások a szakképzés irányítási rendszerében A szakképzés és a Térségi Integrált Szakképző Központok jelentősége Szőke István szakmai igazgató 2008.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Konszolidációs törvény a megyei intézmények
A KLIK szerepe a szakképzés irányításában
„A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Közművelődési és Képzési Intézet jelene és jövője” augusztus 23.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Szektorok közötti együttműködések
Tájékoztató évi CXCVIII. törvény a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról „Regionális fejlesztési.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárság
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
A kistelepülési könyvtári ellátás reformja
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere
MŰVÉSZETI NEVELÉS – OKTATÁS A FENNTARTÓ SZEMÉVEL MÚLT, JELEN ÉS JÖVŐ Budapest, október 15. Selmeczi Zoltán főosztályvezető Köznevelés-igazgatási.
Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
Szakmai beszámoló TÁMOP B-13/ Partnerség és hálózatosodás „Az iskola közös ügyünk” „Ki tud többet Szorgalmatosról?”
Intézményfenntartás a köznevelésben, új irányok
A magyar önkormányzati rendszer bemutatása OSLO április 22
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÁMOP B „Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása”
KLIK az állami fenntartó Török Szabolcs tankerületi igazgató
Klebelsberg Ösztöndíj Program A pályázat célja a tanári pályát választó hallgatók motiválása pedagógusi hivatásuk gyakorlására, a tanári pályát.
A többcélú kistérségi társulás finanszírozási gyakorlata Debrecen, Megyeháza-Árpád terem.
A szakképzés jelene és jövője a KLIK-ben. Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A szakképzésről szóló évi CLXXXVII.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ A tankerületek működése Hajdú-Bihar megyében Pappné Gyulai Katalin tankerületi igazgató.
Jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 229/2012. (VIII. 28.)
TÁMOP A-14/ „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú.
Pedagógiai szakszolgálatok és pedagógiai szakmai szolgáltatók a tehetséggondozásban Kállai Gabriella.
A köznevelési intézményi rendszer változása, Szakképzési Centrum és Kamara együttműködése a kamarai garanciavállalás sikeres megvalósításáért Kalmár Andrea.
A Nemzeti Pedagógus Kar Célok, eredmények, választás –
Vörös-Gubicza Zsanett oktatási és képzési igazgató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 10.
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Az önkormányzati működtetés átvételének tapasztalatai
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Szakértés/szaktanácsadás módszertana
Előadás másolata:

a települési önkormányzatokkal való együttműködés tapasztalatai Működtetés a KLIK-ben, a települési önkormányzatokkal való együttműködés tapasztalatai Marekné dr. Pintér Aranka elnök

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény (átadás-átvételi törvény)

A KLIK szervezete Központi hivatal, elnök vezeti Tankerületek munkáltatói jogok szakmai irányítási, fenntartói feladatok (szakterületenkénti elnökhelyettesek szükségesek: szakképzés, gazdálkodás..., valamint a megyei szint megerősítése a koordinációban) működtetői feladatok Tankerületek 198 tankerület, élükön tankerületi igazgatók (járási illetékességgel), melyből: 19 megyeközponti tankerület (szakképzés, szakszolgálat, szakmai szolgáltatás, kollégium) Köznevelési intézmények Intézményvezetők Pedagógusok, oktatást segítők

A KLIK hivatali tevékenységei köznevelés-igazgatás szakképzés-szervezés fejlesztési informatikai személyügyi igazgatási, koordinációs gazdasági vagyongazdálkodási, működtetési, közbeszerzési feladatok

Széles társadalmi együttműködésben szakmai kapcsolat a szaktárcákkal, államtitkárságokkal, felsőoktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, önkormányzati szövetségekkel /MJVSZ, TÖOSZ, Faluszövetség/ napi kapcsolat a területi szervekkel szakmai-módszertani segédanyagok a területi szervek egységes szakmai feladatellátásának támogatására

Átadás-átvételi megállapodások A 2012. évi CLXXXVIII. törvény alapján a megállapodások megkötése határidőben megtörtént. - Mintegy 1950 önkormányzattal kötött a KLIK megállapodást. - 6 esetben született miniszteri határozat. (Pethőhenye, Szeged, Hajdúszoboszló, Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás, Csonkahegyhát, Dobronhegy, Milejszeg, Németfalu, Pálfiszeg, Becsvölgye és Kustánszeg Községek Önkormányzati Társulása, Teskánd, Babosdöbréte, Böde, Boncodfölde, Hottó Községek Önkormányzati Társulása) 2013. április 30-ig az átadás-átvételi folyamat következő lépéseként jegyzőkönyv felvétele a használatba vagy vagyonkezelésbe vett vagyonról.

A KLIK mint fenntartó A KLIK fenntartásába jelenleg 2480 székhely intézmény, összesen 5975 intézmény/ tagintézmény tartozik. Az intézmények 50,66%-ban (3027 db) fenntartó a KLIK, míg 49,34%-ban (2948 db) a fenntartói feladatok mellett az intézmények működtetése is a KLIK feladata.

A működtető feladatai A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 76.§ (1) és (3) bek. Az ingatlan rendeltetésének megfelelő üzemeltetése, karbantartása. A közterhek, költségek, díjak viselése. A köznevelési intézmények működéséhez szükséges eszközök, taneszközök, anyagok, áruk, szolgáltatások megrendelése, átadás-átvétele, raktározása, készletek pótlása.

A működtető feladatai A köznevelési intézmény épülete állagának megóvása. Az állagmegóváson túl jelentkező rekonstrukciós, fejlesztési költségek fedezése már nem kötelessége a működtetőnek, de ehhez az állam pályázati úton támogatást nyújthat. A működtető az általa működtetett intézménybe járó tanulók lakóhelye szerinti önkormányzattól a működtetéshez hozzájárulást igényelhet.

A működtető feladatai A működtető feladatait bővebben a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet 8. melléklete tartalmazza.

A KLIK működtetésében lévő intézmények Intézmények száma: 5975 db KLIK a működtető: 2948 db Megye Intézmények száma KLIK a működtető Bács-Kiskun 356 db 191 db 53,65% Baranya 213 db 152 db 71,36% Békés 272 db 92 db 33,82% Borsod-Abaúj-Zemplén 429 db 276 db 64,34% Budapest 864 db 86 db 9,95% Csongrád 205 db 81 db 39,51% Fejér 235 db 122 db 51,91% Győr-Moson-Sopron 279 db 135 db 48,39% Hajdú-Bihar 340 db 131 db 38,53% Heves 159 db 98 db 61,64%

A KLIK működtetésében lévő intézmények Megye Intézmények száma KLIK a működtető Jász-Nagykun-Szolnok 276 db 191 db 69,20% Komárom-Esztergom 194 db 73 db 37,63% Nógrád 187 db 146 db 78,07% Pest 640 db 317 db 49,53% Somogy 231 db 135 db 58,44% Szabolcs-Szatmár-Bereg 313 db 255 db 81,47% Tolna 172 db 117 db 68,02% Vas 184 db 102 db 55,43% Veszprém 236 db 153 db 64,83% Zala 190 db 95 db 50,00%

Szakképző intézmények (augusztus 1-től 41 intézmény, illetve intézményegység a VM fenntartásába, 1 intézmény a HM fenntartásába került) 387 intézményben szakközépiskolai oktatás 352 intézményben szakiskolai oktatás 123 helyen speciális szakiskolai oktatás a KLIK fenntartásában 241 tiszta profilú szakképző intézmény van, ezek egynegyede Budapesten található

Település-kimutatás 3000 lakos alatti települések KLIK működtet Önkormányzat működtet Összesen Bács-Kiskun 64 db 4 db 68 db Baranya 73 db 2 db 75 db Békés 28 db 3 db 31 db Borsod-Abaúj-Zemplén 152 db 155 db Budapest - Csongrád 20 db 1 db 21 db Fejér 54 db 55 db Győr-Moson-Sopron 81 db 7 db 88 db Hajdú-Bihar 44 db Heves 57 db 5 db 62 db

Település-kimutatás Sorcímkék 3000 lakos alatti települések KLIK működtet Önkormányzat működtet Összesen Jász-Nagykun-Szolnok 37 db - Komárom-Esztergom 43 db 4 db 47 db Nógrád 66 db 3 db 69 db Pest 67 db 5 db 72 db Somogy 85 db 6 db 91 db Szabolcs-Szatmár-Bereg 121 db 2 db 123 db Tolna 55 db 57 db Vas 51 db 1 db 52 db Veszprém 59 db 62 db Zala 61 db Összesen: 1216 db 54 db 1270 db

Település-kimutatás 3000 lakos feletti települések KLIK működtet Önkormányzat működtet Összesen Bács-Kiskun 17 db 19 db 36 db Baranya 9 db 3 db 12 db Békés 6 db 21 db 27 db Borsod-Abaúj-Zemplén 14 db 33 db Budapest - 1 db Csongrád 13 db 25 db Fejér 15 db 30 db Győr-Moson-Sopron 4 db 18 db Hajdú-Bihar 29 db Heves 8 db Budapesten a szakképzési főosztályhoz tartozó intézmények vonatkozásában a KLIK működtet 86 db intézményt.

Település-kimutatás Sorcímkék 3000 lakos feletti települések KLIK működtet Önkormányzat működtet Összesen Jász-Nagykun-Szolnok 24 db 9 db 33 db Komárom-Esztergom 4 db 14 db 18 db Nógrád 5 db 1 db 6 db Pest 38 db 63 db 101 db Somogy 8 db 13 db Szabolcs-Szatmár-Bereg 37 db Tolna 12 db Vas 10 db Veszprém 7 db 17 db Zala Összesen: 226 db 259 db 485 db

Adatok Összesen: 102240 fő 1129675 fő 89116 fő Tantárgyfelosz-tás szerinti pedagógusszám Tanulói létszám Általános iskola első osztályba beírt tanulók száma Összesen: 102240 fő 1129675 fő 89116 fő

Uszodák a mindennapos testneveléshez Megye Uszodák száma Bács-Kiskun 13 db Jász-Nagykun-Szolnok 15 db Baranya 14 db Komárom-Esztergom 12 db Békés Nógrád 2 db Borsod-Abaúj-Zemplén Pest 32 db Budapest 30 db Somogy 21 db Csongrád 9 db Szabolcs-Szatmár-Bereg Fejér 10 db Tolna Győr-Moson-Sopron Vas Hajdú-Bihar Veszprém Heves Zala 25 db Összesen: 287 db

Az önkormányzattal való együttműködés tapasztalatai Legtöbb helyen jó, rendszeres, konfliktusmentes: a nyári karbantartási munkákhoz közfoglalkoztatottak biztosítása, személyszállítás, fűtőanyag szállítás segítése pedagógusok munkájának elismerése A köznevelési intézményekben dolgozó, de különböző munkáltatóhoz tartozó dolgozók feladattudata, megoldásokban történő aktív részvétele segítette a közösen kezelendő problémák megszüntetését, az intézmény tevékenységének zavartalan biztosítását.

Az önkormányzattal való együttműködés tapasztalatai 2. Együttműködésben rögzítették a felek a tételesen elkülöníthető kiadásokat, valamint meghatározták a számlákon elkülönítetten ki nem mutatható költségek megosztásának elvét, mely alapján a továbbszámlázások megtörténnek a fenntartó és működtető között, megtörtént a futó pályázatok finanszírozásának rendezése. Tapasztalataink szerint az intézményvezetők kellő óvatossággal kezelték a beszerzéseket, annak illetékességét hamar elfogadták, megszokták. Önkormányzati megbízás igazgatóknak

Az önkormányzattal való együttműködés tapasztalatai 3. Vannak a mai napig vitás helyzetek az önkormányzatokkal, konfliktusos együttélések, de ez a kisebbség. Uszodaműködtetés Sportcsarnok-igénybevétel Iskolabusz vs. Volánbérlet Gyermekétkeztetés Nyári táborok

A TÁMOP 3.1.4.B projekt fejlesztési célja Partnerség Cél: Élő szakmai együttműködés az oktatási intézmények partnereivel. Iskolabarát társadalmi környezet erősítése Intézményi programok szülőkkel, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel.

A KLIK szervezete a figyelem középpontjában Az intelligens működést lehetővé tevő szervezetet kell építenünk: A KLIK mint az állami beavatkozás eszköze elsősorban a szakmai kockázatokat hordozó intézményeknél A KLIK mint a változásmenedzsment eszköze a helyi tanügyigazgatás professzionalizálása, a továbbképzési rendszer modernizálása

Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram Az 52/2013.(II.25) korm. rendelet szerint a program célja: kiválóan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása. A tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre, egyúttal a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása, továbbá valamennyi tanárszakot, szakpárt – elsősorban a hiányszakokat, szakpárokat – választó tanárjelöltek számának növelése, a hazai köznevelés szakos ellátottságának megerősítése.

A közeljövő feladatai Pedagógusok új munkarendjének kialakítása; Profiltisztítás: tiszta profilú szakképző intézmények létrehozatala (beiskolázási döntések a 2014/15-ös tanévre); Átsorolások elkészítése Elemzés, javaslat készítése Pedagógusbérek, pótlékok új rendszere Iskolaméretezés, körzetkialakítás Hátrányos helyzetűek, tehetségek gondozása Szakszolgálat átalakítása stb.

Köszönöm a figyelmet! www.klik.gov.hu elnok@klik.gov.hu