Második Esély projekt.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A kiemelt projekt tapasztalatainak hasznosítása „Tett - Program az áldozatokért és tettesekért” nyitókonferencia december 16. Siófok Lénárd Krisztina.
Advertisements

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben Molnár Máté programigazgató Foglalkozta Társ – Társ a foglalkoztatásban.
A társadalmi felzárkóztatás és az életen át tartó tanulás (LLL)
A hátrányos helyzet kezelésének középiskolai modellkísérletei Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium Tamási június 4.
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Network for Exclusion and Employment knowledge Transnational Transfer Összefogás a kirekesztett emberekért és a tudásukért. Nemzetközi tapasztalatcsere.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
A „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt keretében megvalósuló szakmai tevékenységek TÁMOP /
ÚJ DIMENZIÓK A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSBEN Dr. Sediviné Balassa Ildikó: A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS SZERKEZETI, TARTALMI ÉS MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSE A LEONARDO KÍSÉRLETI.
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány bemutatása az egyenlő esélyű hozzáférés tükrében Budapest, június 17. Szentkatolnay Miklós.
Mobil: (30) Cím: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 13.
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
Foglalkozási Rehabilitációs Szolgálat működése Előadó: Pátkai Andrásné szolgálatvezető Budapest, 2006.október 24.
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser „Kompetenciaalapú tanítási-tanulási programok elterjesztése a pedagógusképzésben” EKF HEFOP/2006/3.3.2 pályázat.
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser, dékán Kutatás-fejlesztés az EKF-en a kompetencia alapú tanárképzés támogatására A HEFOP projekt VII. Nevelésügyi.
1. Tájékoztató az Oktatási Minisztérium HEF OP pályázati kiírásairól február 24.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
A szakképzetlen, szociálisan hátrányos helyzetű, munkanélküli emberek (fiatalok) munkaerő-piaci és társadalmi (re)integrációjának elősegítése integrált.
A „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt keretében megvalósuló szakmai tevékenységek TÁMOP /
A TÁMOP /01 „FoglalkoztaTárs- Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt április 24.
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Felnőttképzési Intézet tevékenységéről.
NFT I NFT II Hosszú távú cél: az életminőség javítása Általános cél: Az EU átlaghoz viszonyított jövedelmi különbségek mérséklése specifikus.
Szakképzési szakemberek kompetenciáinak meghatározása
ELTE TÁMOP /2/B/KMR projekt workshop
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/ október 28.
Az informatika szükségessége és lehetősége a hazai és az Európai Uniós fejlesztési célkitűzésekben Dr. Köpeczi-Bócz Tamás.
Besenyi Sándor Regionális szakmai munkatárs Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Régiós szakmai műhely - Szeged A „FoglalkoztaTárs.
„FoglalkoztaTárs-Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt - TÁMOP / A kiemelt projekt célja Az innovatív és a tranzitfoglalkoztatási.
Foglalkoztatási Programok Osztálya – osztályvezető
OFA Hálózat évi tevékenységei
Együttműködés a HUMÁN TISZK és a Mérei Intézet között SÁRIK ZOLTÁN.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Pályaorientációs program SNI tanulók számára Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pécs.
Tanulási partnerségek kezdeményezése A NYITOK hálózatfejlesztési program bemutatása Balázs Ákos Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért június 22.
Dr. Fodor Imréné Pécsi Regionális Képző Központ igazgatója
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
Nógrád TISZK sajtótájékoztató 2009 december 14. A Nógrád TISZK fejlesztése.
Az európai országok eredményei és tapasztalatai Szigeti Tóth János © Magyar Népfőiskolai Társaság 2009.
Az Európai Unió által társfinanszírozott projekt 1 Ikonok és Indexek Projekt (A felnőttképzés hozzáférésének fejlesztése Újpesten, különösen a halmozottan.
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
INTEGRÁCIÓ A SZAKKÉPZÉSBEN (avagy TISZK?)
BFH Európa Kft. Hollósi Szabolcs ügyvezető
A KEZDŐ KÉPZÉSI SZAKASZ FEJLESZTÉSI IRÁNYAI ÉS LEHETŐSÉGEI Dr. Csonka Csabáné 2007.
Első esély - esélyegyenlőség a mai iskolarendszerben
HEFOP/2004/1.3.1 A HEFOP – „Második Esély” – Roma nők munkaerő-piaci (re)integrációjának elősegítése – projekt bemutatásán keresztül a roma nők esélyegyenlőségének.
A projekt neve: A Berettyó-Körös Térségi Integrált Szakképző Központ modell létrehozása TÁMOP /2-2F A projekt az Európai Unió támogatásával,
Az EDUCOOP-projekt szakmai programja
A Varga Tamás Általános Iskola és az SZTE Neveléstudományi Intézet együttműködése a TAMOP pályázat keretében Fejes József Balázs
TÁMOP-5.5.2/09 „Önkéntesség elterjesztése” c. pályázati kiírás előzményei, céljai és háttér-információ Információs nap április 9.
„Migráns tanulók a magyar közoktatásban” Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program „BÁBEL- interkulturális pedagógia porjekt”
© Szöllősi és Társai Bt. Marketingkommunikáció a TISZK rendszerében.
MODERN ÜGYVITELI GYAKORLÓHELY KIALAKÍTÁSA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN
Érdekképviselet, képzés, távmunka Bihall Tamás alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, december 7.
A szakképzés és felnőttképzés struktúrájának átalakítása a TÁMOP /2-2F projekt Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Fejlesztési.
Inklúziós Pedagógiai Fejlesztések Központja
Szaktanácsadói tevékenységek, kompetenciák
TÁMOP /2-2F A projekt neve: A Berettyó-Körös Térségi Integrált Szakképző Központ modell létrehozása A projekt az Európai Unió támogatásával,
A közoktatás fejlesztési irányai és a társadalmi felzárkóztatás kapcsolata.
Tájékoztató fórum Szakiskolai fejlesztési program C komponens iskolái számára KOMPONENS C Miskolc május 5. Nagy Zoltán komponensvezető
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM „A” komponens Schottner Péterné komponensvezető
Az OEFI TÁMOP / számú ”Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása” című kiemelt projekt köznevelési alprojektje ELKÉSZÜLT SZAKMAI.
PROCSEE projekt 1. Szakértői Fórum disszeminációs esemény Racsko Réka
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV
Szakiskolai fejlesztési program
HEFOP /1 „Lépj előre” – Őrségi kistérségi összefogás a szociális szakemberek képzésével a munkanélküliség hatékony kezelése érdekében HEFOP / /4.0.
Kölcsönös tanulás Gyakorlatának kezdeményezése: Néhány ajánlás
Fővárosi Petrik Térségi Integrált Szakképzési Központ
„ÉLETREVALÓ – U4 LIFE” TPPA/2012/03/30
Előadás másolata:

Második Esély projekt

A projekt célja Közvetlen cél: Második esély iskola módszereit alkalmazó intézmények vizsgálatának célja, hogy feltárja az iskolarendszer keretei között működő új típusú módszertan létrehozásának feltételeit. Közvetett cél: A középiskolai lemorzsolódás csökkentése

A projekt célcsoportja ELSŐDLEGES: 16 és 25 év közötti középfokú oktatási rendszerből lemorzsolódott, szakképzetlen, munkanélküli fiatalok MÁSODLAGOS: pedagógusok, tanárképzők

A projekt hazai tevékenységei 1. Második esély típusú iskolamodell kísérlet megvalósítása Zalaegerszegen, a civil szféra tapasztalatainak adaptálása a hagyományos szakiskolai képzésbe. 2. Kísérlet bevont osztályokkal (Jászapáti és Tamási szakiskolákból) - Új módszerek kifejlesztése az órarend, pályaorientáció, a szülőkkel való kapcsolattartás területén - Törekvés a kis és középvállalkozások bevonására.

A projekt hazai tevékenységei 3. A modellkísérletet és a szakiskolai innovációt egy akciókutatás illetve egy háttérkutatás követi nyomon. A kutatás a modellkísérlet megvalósításának tapasztalatait összegzi, illetve a Magyarországon lévő második esély kezdeményezéseket vizsgálja. 4. Felsőoktatási tananyagfejlesztés, mely az első két tevékenység eredményeit közvetlenül felhasználva egy olyan tananyag kidolgozását teszi lehetővé, amely a leendő pedagógusok felkészítését segíti a hátrányos helyzetű tanulók tanítására, nevelésére már a tanárképzés során.

A projekt nemzetközi tevékenységei Termékeink: A résztvevők munkaerő-piaci kulcsképességeinek azonosítása négy országban: Olaszország, Franciaország, Portugália, Magyarország Országtanulmány: tapasztalatcsere és tudásáramlás elősegítése makro szinten az európai döntéshozók körében, országonként 15-20 oldalas tanulmány készítése, legjobb gyakorlat összefoglalóval és összehasonlító elemezéssel

A projekt nemzetközi tevékenységei Legjobb Gyakorlatok Kiadvány elkészítése, a lemorzsolódott fiatalok munkaerő-piaci integrációjáról: 8 esettanulmány készítése civil szervezetek, iskolák, egyéb oktatással foglalkozó intézményeknél A szakiskolai tanárok bevonása, tanárok tapasztalatcseréje Hollandia 2006. április, Olaszország 2006. október Második esély típusú iskolai kezdeményezések elterjesztése a piaci és a közszférák együttműködésének hangsúlyozásával (public-private partnership) Tanárok kompetenciájának fejlesztése Videofelvételek készítése

A projekt nemzetközi tevékenységei Módszertani csere (know-how) az állásnélküliség kezelésére, különösen a lemorzsolódó fiatalok szükségleteit figyelembe véve Legjobb gyakorlat kiadvány: 6 esettanulmány iskolák lemorzsolódását megakadályozó stratégiájáról Javaslatok megfogalmazása a helyi, nemzeti és európai szakpolitikák felé a foglalkoztathatóság, az oktatás és a második esély típusú iskolák együttműködésének lehetőségeiről, feltételeiről

A második esély iskolák nemzetközi elméleti háttere Az Európai Bizottság által elfogadott Fehér Könyvében: „Tanítás és tanulás: útban a tanuló társadalom felé” címmel a második esély iskolák elterjesztésének elősegítése azok a fiatalok számára, akik meghaladták a tankötelezettségi korhatárt. Közös jellemzőik: Partnerség a helyi önkormányzatokkal, szociális szolgáltatókkal, civil és magán szektorral a képzés és az elhelyezkedés elősegítése érdekében Személyre szabott szolgáltatások az igények és a szükségletek figyelembevételével

A második esély iskolák nemzetközi elméleti háttere Modulrendszerű képzés, alapkészségek fejlesztése, gyakorlati képzés az elsődleges munkaerő-piaci szereplőknél Információs és kommunikációs technológia, mint a készségfejlesztés egyik eszköze A második esély iskola létrehozásának további célja, hogy az adott városrész újjáélesztését célzó integrált stratégia része legyen és hozzájáruljon ahhoz, hogy új távlatok nyíljanak mind a diákok, mind a lakóhelyüket jelentő városi környezet számára.

A tranzitfoglalkoztatás modellje Foglalkoztatás + képzés Előkészítés Utógondozás munka (támogatott foglalkoztatás), termelés a munkavégző képesség fejlesztése: – a munkamotiváció erősítése; E L H LY Z É S – a fizikai és egészségi állapot fejlesztése; – a kulcsképességek fejlesztése. képzés gyakorlati oktatás elméleti oktatás Nem támogatott kiegészítő gyakorlati oktatás a képezhetőség fejlesztése foglalkoztatás kiválasztás, pályaorientáció; a hiányzó alapismeretek pótlása (felzárkóztatás); a tanulási készségek fejlesztése; számítógép-felhasználói ismeretek oktatása; idegen nyelv oktatása. p s z i c h o s z o c i á l i s t á m o g a t á s (kedvező pszichés klíma) 1 - 3 hónap 13 - 15 hónap 6 hónap 22 hónap iskola

A tranzitfoglalkoztatási modell elterjesztését akadályozó tényezők elhárítása Módszertani háttér A hazai és nemzetközi hasonló modellek összegyűjtése, hatékonyság és a hatásvizsgálatának aktualizálása, összehasonlítása. Módszertani központ létrehozása 2. Szervezeti háttér Megvalósító szervezetek felkutatása, módszertani tapasztalatcsere elősegítése és társadalmi ismertség növelése. 3. Humánerőforrás háttér A megvalósító intézmények munkatársainak képzése 4. Finanszírozhatóság Érdekeltség megteremtése (normatíva, pályázati rendszer) 5. Jogszabályi háttér Jogharmonizáció megteremtése (közoktatási, felnőttképzési, szakképzési, foglalkoztatási, 6/1996. MÜM, 30/2000. GM rendelet)

„Fiatalok” Tematikus Hálózat – javasolt termékek A hálózat tagjai által megvalósított projektekben alkalmazott módszerek egységes szempontrendszer alapján történő leírása A hazai és a nemzetközi második esély típusú kezdeményezések összegyűjtése, leírása A második esély típusú kezdeményezésekből kikerülő fiatalok nyomonkövetése módszereinek vizsgálata, fejlesztése és terjesztése (az eredmények mérése, integráció elősegítése)

Köszönöm a figyelmet! Kádár Erika Tel: 52 410 640 E-mail: ote@resegyesulet.hu