A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A időszak végrehajtási intézményrendszere
Advertisements

működtetési vezérigazgató-helyettes
Ma –mintegy erdélyi magyar számára vált lehetségessé az internetes kommunikáció –160 hozzáférési pontból álló hálózat –közvetlen kapcsolat jöhet.
RCH, mint karbantartásért felelős szervezet (ECM) kapcsolatrendszere
Készítette: Dr. Szabó Péter Főosztályvezető
Az EDR szerepe a Rendőrség műveletirányításában
ERA A vasútvállalatokra vonatkozó kötelező üzemeltetési szabályok a hazai vasúti hálózatra vonatkozóan.
Záhony térsége gazdaságfejlesztési „zászlós program” Kálnoki Kis Sándor miniszterelnöki megbízott.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
A térségi vasutak, az élhető vidék október 27. A térségi vasutak, az élhető vidék – október 27. Közlekedési szövetségek alakítása, lehet ő.
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
1. 2 Az RFH cégcsoport • Az RFH csoport: 7 regionális társaság és megyei hálózat • 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és.
Kormányzati vasútpolitikai célok és törekvések
Nizák Péter Az intézményi fejlesztés kérdése a civil szektorban Budapest, november 29. Táncsics Alapítvány, Friedrich Ebert Stiftung.
Közmű tulajdon Önkormányzat – önkormányzati törvény – alapfeladat – ellátási kötelezettség – üzemeltető kiválasztása Állam – regionális rendszerek – Vízgazdálkodási.
Kecskemét, április 2O.Készítette: Ramháb Mária A kistelepülési könyvtári ellátás korszerűsítésének lehetőségei Informatikai és Könyvtári Szövetség.
„ Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal” HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés szeptember 15. Orosz Balázs.
Vörös Attila, Gáspár László, Kálnoki Kis Sándor Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet ERTRAC-Hungary.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Tóthné Temesi Kinga Szombathely,
Integrált Ütemes Menetrend a Budaörsi kistérségben
„A MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATELLÁTÁS A JÖVŐBEN!” PÉCS Április 1.
VASÚT- FINANSZÍROZÁS Győr, október 14. Preislerné dr. Cserhalmi Dóra.
Közforgalmú közlekedés szervezése 1.
A Magyar Vasúti Hivatal tevékenységének bemutatása dr. Szmodis Jenő Jogi szakértő október 25.
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A vidék fejlesztésének titka, a sikeres vidéki térségek és települések Nyugat-Magyarországon.
Az infokommunikáció szerepe az Új Magyarország Fejlesztési Tervben és az Operatív Programokban Dr. Bálint Ákos Igazgató Közigazgatás Operatív Programok.
Folie 1 Ausztria mint gazdasági telephely Európai üzleti tevékenységének kiindulópontja Birgit Reiter-Braunwieser ABA-Invest in Austria Sopron, Februar.
ÚMVP III-IV.tengely Budapest, Dr. Horváth Zita Agrár-vidékfejlesztési Főosztály.
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
Esélyegyenlőség a dokumentumokban és a gyakorlatban Budapest, November 10.
Major Ildikó Osztályvezető-helyettes SAP/CO modulvezető
Készítette: Tóth Barnabás GYSEV Kontrolling
Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály február Előadó: Gaál Gyula, a MÁV ZRt. elnök-vezérigazgatója Közlekedés- és logisztikai fejlesztési konferencia.
A Regionális Fejlesztési ZRt. szerepe, tevékenysége Záhony és térsége fejlesztésében Dr. Vajdáné dr. Horváth Piroska vezérigazgató.
Közlekedés-szervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat
Közlekedéspolitikai és -gazdasági Tagozat
TÁMOP 3.2.2/08/A/1 A közoktatás modernizációját támogató hálózatfejlesztés a Közép-Magyarországi régióban.
MÁV-TRAKCIÓ Zrt. szerepe a vasúti piacon Budapest, május 3. Dr. Márkus Imre vezérigazgató 1.
Integrált közösségi szolgáltató terek
A szociális és gyermekjóléti feladatellátás kistérségi működtetése központi szemszögből Kecskemét június 10.
A Dél-alföldi Régió évi Területfejlesztési Operatív Programja Regionális Akcióterv Kecskeméti Klára tervezési projektmenedzser június.
REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS RENDKÍVÜLI ÜLÉS Sopron
„Stratégia az intelligens közlekedési rendszerek hazai fejlesztéséhez” május 17. Dr.-habil. Lindenbach Ágnes egyetemi magántanár.
Az elővárosi vasút rendszeréhez illeszkedő közúti közösségi közlekedési ráhordó hálózat kialakítása a Budaörsi kistérségben és a Zsámbéki-medencében KTI.
4. számú főút Debrecen elkerülő szakasz
A GÁZSZOLGÁLTATÓK JOGI SZÉTVÁLASZTÁSA MIATTI VÁLTOZÁSOK
1. Az RFH Zrt. bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások erősítésén keresztül.
Budapest, december 6.1/12 A kistérségi rendszerépítés helyi tervezésének és módszertani támogatásának új hangsúlyai Dr. Németh Jenő IDEA Kistérségi.
A nemzeti hálózat ma 1887 működő végpont 1430 kiképzett eTanácsadó 19 megyei központ.
MÁV - elővárosi vasutak: vonattal a városba
2005.évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről
TÉRSÉGI KÖZLEKEDÉS, A VIDÉK ÉLHETŐSÉGE KONFERENCIA
Együttműködési lehetőségek a kompetencia alapú oktatás elterjesztése érdekében Tuza Tibor Balogh Tibor.
A kistelepülési könyvtári ellátás reformja
Mátrai Balázs vidékfejlesztési szakértő Magyarországi LEADER Központ
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
Az európai és hazai vasúti szabályozás aktuális kérdései
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
Infrastrukturális fejlesztési lehetőségek és között
Foglalkoztatási Információs Pontok
A projekt általános szakmai célkitűzései
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
A magyar vasúti közlekedés jövőképe Dr. Kerékgyártó János Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya Budapest,
Az ígéret földjén… avagy a magyar közösségi közlekedési rendszer működési és fejlesztési kilátásai Győr, március 29.Dr. Dabóczi Kálmán Igazgató Stratégiai.
A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér jövőbeni első számú megközelítési módja: a vasút Budai Zoltán NIF Zrt., projektvezető
Busexpo A közforgalmú közlekedés hazai trendjei
A személyszállítási közszolgáltatások hatékonyabb ellátását célzó integrált utas-tájékoztatási, jegyértékesítési és forgalomirányítási rendszer (HKIR.
Előadás másolata:

A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2009. október 29. A vasút megújulása Magyarországon Közlekedésszervezési alternatívák Ács Sándor vezérigazgató-helyettes

GYSEV Zrt. 1872-ben alapított, magyar (61%) - osztrák (33,3 %; 5,7 %) tulajdonú integrált vasúttársaság. Vasútvonalak: 287 km Személyszállítás: Magyarország: 3,5 millió fő Ausztria: 1,5 millió fő Árutovábbítás: 6,2 millió t Térségi vasúti működés: Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút (3,7 km, 720 vonat/év, 21 000 utas/év)

A közösségi közlekedés lehetséges változásai 1. Megrendelések elkülönítése SZEMPONTOK Pályahálózat: országos elérhetőség, TEN-T, stratégiai okok, elvégzett beruházások Személyszállítás: vonatnemek, országos elérhetőség

A közösségi közlekedés lehetséges változásai 2. Regionalizáció; szükséges? megvalósítható? a megrendelői oldal INTÉZMÉNYI HÁTTÉR 174 kistérség 19 megye + Budapest 7 régió RKSZ (?) Szervezet felkészítése szükséges Megrendelői igény megfogalmazás, az eljutási igények definiálása

A közösségi közlekedés lehetséges változásai 3. Regionalizáció; szükséges? megvalósítható? a szolgáltatói oldal SZOLGÁLTATÓK EGYÜTTMŰKÖDÉSE egységes stratégiai irányítás belső, együttes racionalizálás egységes tarifarendszer, bevételek elosztása ütemesség, ráhordás/elhordás (!)

Üzemeltetési alternatíva keresése 4. Mi a probléma a mellékvonalakkal? A vonalon kimutatott költségek milyen arányban kerülnek felhasználásra az adott szakaszra?

Üzemeltetési alternatíva keresése 5. Miért aktuális a téma? Önkormányzatok, kistérségek érdekérvényesítő akarata, közfeladatok öngondoskodó ellátása lakosság eljutásának biztosítása foglalkoztatási szint fenntartása településképek javítása Jelenleg kötött pályás közlekedést biztosító hálózati elemek személyszállítási szolgáltatásainak lehetséges szüneteltetése Alternatíva az országos működtetéssel szemben bevételek és költségek szempontjából zárt rendszer átlátható működés, megrendelői bizalom helyreállítása a működéssel kapcsolatos helyi döntéshozatal

Egy lehetséges működési modell 6. Térségi vasutak Vasúti törvény: 2.§ (2) 15.: térségi közforgalmú vasúti szolgáltatás: azonosíthatóan a Magyar Köztársaság területének valamely meghatározható részén jelentkező, e területen belüli közforgalmú vasúti szolgáltatás... 2.§ (4) 12.: térségi vasúti pályahálózat: térségi vállalkozói vasúti tevékenység céljára kijelölt vasúti pályahálózat, amely legfeljebb három megyét érint, vagy a hossza nem haladja meg a 400 kilométert; 15.§ (2) alapján: kijelöléssel hozható létre, ha csekély az országos eljutásban betöltött szerepe, vagy önkormányzatok szolgáltatásfejlesztést vállalnak, illetve, ha keskeny nyomtávú

Térségi/regionális vasutak jövője 7. A térségi/regionális vasúti működés előnyei Szervezeti: Szervezeti egyszerűsítések, párhuzamos kompetenciák elkerülése Szorosabb együttműködés az önkormányzatokkal a fenntartási feladatokban Feladatbővítés az üzemeltető személyzet számára Nagyvasúti, meglévő munkajogi (KSZ) kötöttségektől való elszakadás, rugalmas foglalkoztatás Gazdasági: Közpénzek átlátható felhasználása Önálló, a felmerülő ráfordításokat jobban tükröző hálózat-hozzáférési díjrendszer alkalmazása Hatékony működtetés, a térségi pályahálózathoz jobban illeszkedő fenntartási, felügyeleti rendszerrel

Térségi/regionális vasutak jövője 8. A térségi/regionális vasút finanszírozása Bevételek: Jegybevétel? (ma az összes bevétel kb. 18-25 %) Fogyasztói árkiegészítés? Költségtérítések? Ráfordítások: Pályahálózat-működtetés (30-35 %) Járművek és vontatás (30-35 %) Személyi jellegű kiadások (15-20 %) Anyagjellegű, egyéb szolgáltatások (10-20 %)

KÖSZÖNÖM FIGYELMÜKET!