1 Polgári jog Szerződésszegés Magatartás, körülmény, állapot mely szerződésbe ütközik vagy sérti a fél szerződéssel kapcsolatos jogait. szerződésszegés.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
„Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések”
Advertisements

11. tétel. Alaphelyzet: • Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásában biztosítani kívánja, hogy az abban részt vevő ajánlattevők ajánlattételi szándékuk.
Finanszírozási kérdések az Új Polgári Törvénykönyv tükrében
Tevőleges szolgáltatásra kötelező szerződések
Polgári jogi ismeretek
Szavatosság, jótállás, termékfelelősség
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Készítette: Simon Klaudia
Polgári jogi alapismeretek: szerződések
A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA
Üzleti jog: szerződések joga
A SZERZŐDÉS MEGERŐSÍTÉSE ÉS BIZTOSÍTÁSA
Kötelmi jog III. - ált. rész folyt., különös rész – hétfői kurzus
A SZERZŐDÉS TÁRGYA: A SZOLGÁLTATÁS
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés
Szempontok a szerződéskötések ellenőrzéséhez
POLGÁRI JOGI ALAPISMERETEK
A projektek megvalósítása I.
Joggazdaságtan Szalai Ákos 2013.
A SZERZŐDÉS LÉTSZAKASZAI
A polgári jog rendszere
A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA
A ZÁLOGJOGRÓL ÁLTALÁBAN KÖZÖS SZABÁLYOK
A SZERZŐDÉSSZEGÉS.
Biztosításgazdaságtan 9. téma
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE
A ZÁLOGJOGRÓL ÁLTALÁBAN KÖZÖS SZABÁLYOK
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Általánosságban A kötelezett helytáll azért, hogy a termék vagy szolgáltatás 1. megfelel a minőségi követelményeknek,
Felelősség, termékfelelősség
Polgári jogi ismeretek
Verseny- és reklámjog Dr. Kovács László
Polgári jog Szerződések joga évi IV. törvény:
A jogerős ítélet kikényszeríthetősége
A felszámolási eljárás
Kötelmi jog IV. – Különös rész folyt. - hétfői kurzus -
Bányászat és Geotermia Konferencia Eger, november Dr. Izsó István.
Mediátor képzés Kártérítés.
10. Előadás szerződésszegés
Üzleti Jog II. 9. Előadás A szerződéskötés sémája Szerződés módosítás

Eötvös Loránd tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGE
A vállalkozási típusú szerződések változásai, különös tekintettel az általános szabályokra és a szerződést biztosító mellékkötelezettségekre április.
Etikai kódex, ajánlott szerződésminták az építőiparban
KÖTELMI JOG DR. KOVÁCS LÁSZLÓ 2008.
KÖTELMI JOG DR. KOVÁCS LÁSZLÓ 2009.
DR. HATHÁZI VERA ÜGYVÉDI IRODA
A köztisztviselők jogállásáról…
2. Előadás Kötelmi jog - szerződés
Gazdasági jog Szerződések
KÖTELMI JOG DR. KOVÁCS LÁSZLÓ 2007.
4. Tétel A kereskedelmi bankok mérlegen kívüli bankszolgáltatásai, a kereskedelemfinanszírozás (bankgarancia, elfogadványhitel, akkreditív)! A bankgaranciák.
A fizetési meghagyásos eljárás DE-ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék
Jótállás. Kisajátítás Építési jog április 3. Készítette: Dr. Pintér Szilvia.
A SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI A szerződés - megkötése, - teljesítése, - megerősítése - és módosítása.
 6:142. § Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért  Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül.
A SZAVATOSSÁGGAL, JÓTÁLLÁSSAL KAPCSOLATOS FOGYASZTÓI KIFOGÁSOK INTÉZÉSE június.
A békéltető testületek hatékonyságának növelése – az egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos panaszok gyakorlata január 20.
Szerződés módosítása, teljesítése IX szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
A Polgári törvénykönyv vállalkozásokat érintő legfontosabb változásai Előadó: Dr. Halmos András ügyvéd 3300 Eger, Széchenyi u. 2.
Kereskedelmi szerződések joga GTK MSc 4. előadás Pétervári Kinga Jójárt Eszter.
A MUNKAVÁLLALÓ KÁRFELELŐSSÉGE. 1. A MUNKAJOGI KÁRTÉRÍTÉS RENDSZERE 2. FELRÓHATÓSÁGON ALAPULÓ FELELŐSSÉG 3. OBJEKTÍV FELELŐSSÉG 4. KÁRIGÉNY ÉRVÉNYESÍTÉSE.
Polgári jog IV. Szerződési alaptípusok Sápi Edit április 13.
Szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások intézése, a gyakorlatban el ő forduló jogellenesen félrevezet ő tájékoztatások, az új PTK-nak.
Kereskedelmi szerződések joga 6-7. előadás
Kötelmi jog.
Fogyasztói jogok és a fogyasztók magánjogi védelme
Vállalkozási Szerződések
Kereskedelmi jogi alapismeretek
A közbeszerzés és a biztosítás kérdései
Előadás másolata:

1 Polgári jog Szerződésszegés Magatartás, körülmény, állapot mely szerződésbe ütközik vagy sérti a fél szerződéssel kapcsolatos jogait. szerződésszegés típusa szankció  kötelezett késedelme elállás, kamatfizetés, kártérítés  jogosult késedelme kötelezett bírói letéttel teljesíthet kötelezett késedelme nem áll be kötelezett késedelme nem áll be kamat nem jár kamat nem jár kártérítés kártérítés 1

2 Polgári jog Szerződésszegés szerződésszegés típusa szankció  hibás teljesítés kijavítás, árleszállítás, csere,elállás (szavatossági jogok)  lehetetlenülés szerződés megszűnik, elszámolás felróhatóság esetén kártérítés, elállás  teljesítés megtagadása esetén választhat a jogosult a kötelezett késedelmének v. felróható lehetetlenülés szankciói közül 2

3 Polgári jog Szerződésszegés Hibás teljesítés Hibás teljesítés  minőséghibás teljesítés  mennyiségi hiba  más dolog szolgáltatása  használati utasítás elmulasztása Kötelezett szavatol a szerződéskötéskor kikötött kellékekkel „azt és úgy” ennek hiányában a jogosultat kellékszavatossági jogok illetik meg: 3

4 Polgári jog Szerződésszegés Hibás teljesítés Hibás teljesítés  kijavítás  árleszállítás  elállás – ha a hiba nem javítható, nem vállalják vagy értékcsökkenés/érdeksérelem nélkül nem javítható ki  csere – fajlagosan (fajta és mennyiség alapján meghatározott dolgoknál) ha a hiba nem javítható, nem vállalják vagy értékcsökkenés/érdeksérelem nélkül nem javítható ki Jogosult választhat a szavatossági jogok közül, melyről áttérhet, de az ebből eredő kötelezetti kárt meg kell térítenie. Teljesítéstől számított 6 hónapon belül érvényesíthető, tudomásra jutástól számított 1 évig, tartós használati tárgyaknál 3 évig. 4

5 Polgári jog Szerződés megerősítése Szerződések teljesítését ösztönző intézmények: 1. Foglaló  szerződés megkötésekor, kötelezettségvállalás jeléül  foglaló adójának róható fel a szerződés megkötésének meghiúsulása – foglaló visszajár  foglaló elfogadójának róható fel a szerződés megkötésének meghiúsulása – foglaló kétszerese jár  mindkét/egyik félnek sem róható fel – foglaló visszajár  elhatárolás előlegtől: vételár összegbe beszámít 5

6 Polgári jog Szerződés megerősítése Szerződések teljesítését ösztönző intézmények: 2. Kötbér  szerződés nem vagy nem szerződésszerű teljesítésekor  szerződés megszegésekor jár  szerződésben történő kikötéskor 3. Jogvesztés kikötése  jogtól vagy kedvezménytől esik el a szerződésszegő 4. Jótállás (garancia)  jogszabályon vagy szerződésen alapul  kellékszavatosságon túli feltétlen helytállás  csak akkor mentesül, ha a meghibásodás oka az áru átadását követően keletkezett 6

7 Polgári jog Szerződés megerősítése Szerződések teljesítését ösztönző intézmények: 5. Zálogjog  jogosult követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból a kötelezett nem teljesítése esetén kielégítést nyerhet  kézizálog: zálogtárgy a jogosult birtokában  jelzálogjog: zálogtárgyat megjelölik  felek megjelölik a követelés mértékét 6. Óvadék  pénz, takarékbetétkönyv, értékpapír  jogosult követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból a kötelezett nem teljesítése esetén kielégítést nyerhet  nem jelölik meg a felek a követelés mértékét 7. Kezesség  ha a kötelezett nem teljesít a kezes teljesít a jogosultnak  egyszerű: kezestől a kötelezett nem fizetése esetén követelhető  készfizető: kezes a kötelezettel egy sorban áll 7