A DUNA Hajózhatóságának javítása 2005 - 2007 7. A folyó menti természeti értékek védelme – Ökológiai rehabilitációs feladatok „A” Az érintett kiemelt értékű.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az ökológiai állapotértékeléshez szükséges monitoring rendszer felülvizsgálata - Komárom-Esztergom megye - Vásárhelyiné Tóth Ildikó Nemzeti Környezetügyi.
Advertisements

Társadalmi vita a Duna hajózhatóságának javításáról
Szélerőművek elhelyezésének természetvédelmi problémái a Kisalföldön
Az Európai Unió támogatási alapjai, a as időszak újdonságai.
Vízgazdálkodási fejlesztések a Felső-Tisza- vidéken ( )
A FOLYÓ, AMI ÖSSZEKÖT …. Gergely Erzsébet.
A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodás-fejlesztése a fenntartható vízügyi politika alapelvei szerint Dr. Madarassy László c. docens BME Vízépítési és.
Az állam szerepe az öko- marketingben Tátrai Miklós helyettes államtitkár március 17.
Dél-Alföldi régió Ivóvízminőség-javító Program Mórahalom, július 02.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Környezeti célú fejlesztések a Dél-alföldi Operatív Programban és akciótervekben Dr. Balogh László elnök Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Szeged.
EURÓPAI UNIÓ - VÍZÜGYI KERETDIREKTÍVÁK Bemutató Általánosan a VKI-ről és Magyarország helyzetéről 2005 április.
Az EU „Városi környezet” tematikus stratégiája – a városi környezetgazdálkodás perspektívái Dr. Buzás Kálmánné KvVM Környezetpolitikai Osztály Szakmai.
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Vízminőségi kármentesítési és kármegelőzési intézkedések Nagybocskón (Velikiy Bychkiv), a volt Erdőkombinát területén Ukrán – Magyar együttműködésben ( )
„Tapolca-patak revitalizációja”
STRATÉGIAI KÖRNYEZETI VIZSGÁLAT a Nemzeti Halászati Stratégiai Tervre és Halászati Operatív Programra Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest,
A DUNA HAJÓZHATÓSÁGÁNAK JAVÍTÁSA TÁRGYÚ PROJEKTET MEGALAPOZÓ TANULMÁNY
Ecological assessment of the Szamos/Somes River to determine its influance on the ecological state of the Tisza River Dr. Csipkés József Felső-Tisza-vidéki.
GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM A DUNA HAJÓZHATÓSÁGÁNAK JAVÍTÁSA TÁRGYÚ PROJEKTET MEGALAPOZÓ TANULMÁNY Dr. Mayer István JAKABSZÁLLÁS,
A munkaerő-kereslet és –kínálat előrejelzését megalapozó kutatások a HEFOP 1.2 intézkedésének keretében.
Hajózással kapcsolatos emberi tevékenységek
Integrált városrehabilitációs fejlesztések a gyakorlatban (tagállami példák és hazai tervek) GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS VÁROSREHABILITÁCIÓS PROGRAMJA Dr. Ottófi.
Élőhely-változások a tiszai Körtvélyes-szigeten
Az INTERREG közösségi kezdeményezés 2/C modul Ponácz György Márk SAKK-tréner.
Az erdő szerepe a szénháztartásban és a klíma védelmében
A területi politika koncepcionális eszközei Dr. Aubert Antal tanszékvezető, egyetemi docens.
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) szerepe a gazdasági tervezésben Dr. Fogarassy Csaba egyetemi docens.
A hajóút jelenlegi helyzete
KBSZ Vízi közlekedési Szakmai Nap Budapest
1 Központi Hivatal Stratégiai és Módszertani Főigazgatóság Hajózási és Légiközlekedési Főosztály KBSZ – Szakmai nap Budapest október 28. Hajóutak.
1 A „VÁROSI KÖRNYEZET” TEMATIKUS STRATÉGIA AJÁNLÁSAINAK ÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEI A TERVEZÉSI GYAKORLATBAN A „VÁROSI KÖRNYEZET” TEMATIKUS STRATÉGIA AJÁNLÁSAINAK.
Legyen kevesebb autó, tisztább város, több zöld! – Ajánlások a Városi Környezet Stratégiához Hegyi Gyula Budapest, november 13. Fővárosi Közgyűlés.
Balatoni Önkormányzati Fórum Dr. Varga Miklós vízügyi helyettes államtitkár október 2. Siófok Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM előadó: dr. Bujáki Gábor igazgazó Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
Címalcím 1 Nemzeti Fejlesztési Terv - Regionális Operatív Program Wächter Balázs VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság Stratégia tervezési iroda november.
A hajózás jelene és jövője Magyarországon. Szalma Botond MAHOSZ.
Az Állami Számvevőszék szerepe a környezetre káros támogatások ellenőrzésében Dr. Báger Gusztáv egyetemi tanár, főigazgató Állami Számvevőszék Fejlesztési.
Felszín alatti vizek védelme
Felszín alatti vizek védelme Felszín alatti vizek védelme A HASZNOSÍTÁS ALAPELVEI A HASZNOSÍTÁS ALAPELVEI Felszín alatti vizek védelme Felszín alatti vizek.
es RAT tervezés koncepciója Gila Gyöngyi Tervezési igazgató-helyettes.
Az EU új Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramja és a magyar álláspont kialakítása A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó feladatai Előadó: Schváb.
Környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra prioritás Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
VÍZÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
KÖRNYEZETTUDATOSSÁG és KÖRNYEZETIPAR EU és üzlet határok nélkül KÖRNYEZETTUDATOSSÁG és KÖRNYEZETIPAR Félixfürdő, május 17. Kovács Kálmán államtitkár.
Az Európai Duna Régió Stratégia a környezet- és természetvédelem szempontjából Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Néhány ökológiai szempont a tervezett Duna-Tisza csatorna kapcsán (A fő cél a csatorna vagy a vízpótlás?) Dr. Molnár Zsolt és Dr. Biró Marianna botanikus,
Ugrás az első oldalra Pályázatmenedzsment Rácz József tanácsadó Készült a NFGM támogatásával, a KKC-2007-K projekt keretében.
Natura 2000 területek fenntartási tervei
A természetvédelem lehetőségei a LIFE+ programban
A CIVAQUA program jelentősége, megvalósításának feltételei Nagyerdő Konferencia szeptember 16. Előadó: Orbán Ernő osztályvezető TIKÖVIZIG.
A hágai ítélet végrehajtásával kapcsolatos tárgyalások jelenlegi helyzete Dr. Kovács György, CSc, főtanácsadó, a Bős-Nagymarosi Tárcaközi Bizottság titkára.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Logisztikai fejlesztési irányok a hazai és az EU szakpolitikák tükrében CEBC „A győztesek felelőssége” konferencia február 2. Dr. Bokor Zoltán BME.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁNAK ELŐZMÉNYEI A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA SZAKMAI FÓRUM A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV.
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS ENERGIAIPART ÉRINTŐ EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA ORSZÁGOS SZAKMAI FÓRUM VÍZERŐMŰVEK HATÁSA A VIZEK ÁLLAPOTÁRA,
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS EREDMÉNYEI, AZ INTÉZKEDÉSEK PROGRAMJA SZAKMAI FÓRUM KEHOP VÍZGAZDÁLKODÁSI PROJEKTJEINEK ÉS A VGT2 VÉGREHAJTÁSÁNAK ÖSSZEHANGOLÁSA.
Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TERÜLETI FÓRUM VÍZTESTEKRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK.
A VGT MEZŐGAZDASÁGGAL, ERDÉSZETTEL, HALGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS EREDMÉNYEI - VIZEK MENNYISÉG VÉDELME, VÍZHASZNOSÍTÁS, BELVÍZGAZDÁLKODÁS” ORSZÁGOS SZAKMAI.
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA TERÜLETI FÓRUM A 2. VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV Gulyás Zoltán osztályvezető Észak-magyarországi Vízügyi.
Baranya István Bölcske polgármester
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN TERÜLETI FÓRUM VÍZTESTEKRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK.
Duna Stratégia – Duna menti Kamarák Szövetsége Budapest Kiss Ervin DCCA és BKIK főtitkár.
TFK–ITS–TSZT–TAK–TKR–HÉSZ
Hajózással kapcsolatos emberi tevékenységek
A VÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA szakmai FÓRUM
A RÁBA-HANSÁG Fórum (Győr,
Előadás másolata:

A DUNA Hajózhatóságának javítása A folyó menti természeti értékek védelme – Ökológiai rehabilitációs feladatok „A” Az érintett kiemelt értékű öko-rendszerek - mellékágak revitalizációja, rehabilitációja – : részletes útmutató „A” Az érintett kiemelt értékű öko-rendszerek - mellékágak revitalizációja, rehabilitációja – : részletes útmutató „B” Költség meghatározás : az érintett Duna mellékágak rehabilitációjára, - ökológiai rehabilitációs munkákra „B” Költség meghatározás : az érintett Duna mellékágak rehabilitációjára, - ökológiai rehabilitációs munkákra

Cél - alapelvek - a táj-potenciál a hajózóút kialakítása során ne csökkenjen, hanem a lehetőségeket kihasználva növekedjék - az „alapvető rehabilitációs feladatok” elsődleges akció területei a mellékág – sziget rendszerek (164 fkm / 417 fkm )

BÖLCSKE : - rehabilitálandó mellékág

Bölcske : Alsó ág - I. ütemben rehabilitált Bölcske : Alsó ág - I. ütemben rehabilitált

GERJEN – Malátás sziget és mellékág : - rehabilitálandó ágak

A célállapot eléréséhez szükséges lépések – I. • 1. Mellékág rendszerenként (28/53) felmérés alapján rögzíteni kell a A./ A természeti és tájértékekeket A./ A természeti és tájértékekeket B./ A javasolt funkciókat és természetvédelmi intézkedéseket B./ A javasolt funkciókat és természetvédelmi intézkedéseket C./ A Javasolt rehabilitációs intézkedéseket C./ A Javasolt rehabilitációs intézkedéseket D./ A hajózóut kialakítását érintő javasolt beavatkozásokat D./ A hajózóut kialakítását érintő javasolt beavatkozásokat

HELYSZÍNRAJZOK

HOSSZMETSZETEK

ISZAPRÉTEG ÉRTÉKELÉS

BOTANIKAI ÉRTÉKELÉS

FAJLISTA /Dr.Kevey B. - dr. Alexay Z./

C./ Javasolt rehabilitációs intézkedések : • A felső zárás teljes nyitása./TB/. • Amennyiben a területet a Szigetközi TK-hez csatolják, az ültetett fűzes-nyáras helyére a hazai fajok telepítése javasolható, ebben az esetben a mellékág természetvédelmi jelentősége megváltozik. /AX/ • Mederalakítás (kotrás) főleg az ág középső mintegy 400 m-es szakaszán szükséges./RT/ (Bácsamagla sziget, mellékág) (Bácsamagla sziget, mellékág)

B./ Javasolt funkciók, természetvédelemi intézkedések : A mellékágrendszer egyes részein és kiöntéseiben az év jelentős részében áll a víz. Ilyen helyeken vizi és mocsári növényzet fejlődött ki. (Lemnetum minoris, Caricetum gracilis, Caricetum ripariae, Glycerietum maximae, Typhetum latifoliae, Scirpo-Phragmitetum). Mint vizes élőhelyek, feltétlen védelemre szorulnak../AX-KE/ Mint vizes élőhelyek, feltétlen védelemre szorulnak../AX-KE/ A mellékág hasznosítása kizárólag természetvédelmi célú lehet, a terepi adottságok is csak korlátozottan tesznek lehetővé mást./TB/ (Patkó sziget és mellékág)

D./ A hajózóut kialakítást érintő javasolt beavatkozások : • D-1.: zárások megnyitása és stabilizálása mBf 108,42 – mBf 108,36 szintekre, e szint alatti vízállásoknál min. 6 m3/sec. vízpótlás biztosításával. /RT/ • D-2.: mederalakítás, kotrás az átlagosan mBf 106,30 szinteken. (előtte hatástanulmány, vízjogi engedély) • A részletes, változatos fenékszint kialakítása a részletes tervezés feladata, a készítendő KHT megállapításainak függvényében./RT/

A célállapot eléréséhez szükséges lépések – II. • 2./ Mellékág-rendszerenként össze kell hangolni a ( ökológiai értékrend szerint meghatározott ) rehabilitációs javaslatot az egyéb folyóhasználati igényekkel (hajózási vízszintek, turisztikai fejlesztések, vízbázisvédelem) • 3./ A „kompromisszum”-os javaslat paramétereinek megfelelően meg kell becsülni a szükséges munkálatok mennyiségi és költség paramétereit • 4./ a HAJÓZÓÚTAT ÉRINTŐ KÖLTSÉGEKET be kell építeni az integrált folyószabályozás során meghatározandó költségek közé.

ALAPELVEK – I. • - minden mellékág-sziget rendszer érték - törekedni kell „fenntartható” megőrzésükre • - a mellékágak több típusát kell rehabilitációval megőrizni a szukcesszió különféle stádiumaiban • - a mellékágak vízellátása kisvízszinteknél (DB 2004 ) a vízhozam 1% -át nem meghaladó mértékben biztosítandó • - nagyobb vízszinteknél a vízellátás módja és mértéke egyedi ökológiai hatástanulmány alapján határozandó meg • - az ökológiai és hajózási vízigény együttes figyelembevételére egyedi tervezés és méretezés szükséges.

ALAPELVEK – II. • - a kialakítandó rehabilitált mellékág-meder kellő átlagos mélysége a DB2004 szint alatt 2,0 m (általános elv) • - az átlaghoz képes jelentős eltérések szükségesek : változatos keresztszelvények és mederfenék típusok (lapos partok, meredek partok) • - az általános elvhez képest jelentős egyedi eltérések kellenek a helyi adottságoknak megfelelő halbiológiai, botanikai, etc szempontok szerint

WWF Danube conference – Wien 2004

Új folyópart Hainburg –nál : LIFE Nature project - a XIX században épített partfal – élőhelyekben szegény 50,000 m3 kő elvitele, Mellékágak újra összekapcsolása a főmederrel

• AUSTRIA Danube downstream of Vienna (national park: reconnection of side-arms) 4.6 mio. US$ = 920 mFt • - EU-Life ( ) 2.0 mio. US$ - Waterways Authority WSD ( ) 2.4 mio. US$ -WWF Austria ( ) 0.2 mio. US$ • AUSTRIA - Living Rivers campaign ( ) • Revitalizáció : 500 km folyó, 500 ha erdő, etc. • • 80 mio. US$ = 16 MrdFt • Integrált Folyószabályozási Project ( TEN-T is) ( TEN-T is)

Treasures of Lower Danube-Romania ALSÓ DUNA SZAKASZ ZÖLD FOLYOSÓ - JAVASOLT AKCIÓTERÜLETEK

Opportunities : Proposed programmes and projects Lehetőségek : Javasolt programok és projektek Opportunities : Proposed programmes and projects Lehetőségek : Javasolt programok és projektek 1. Lower Danube Green Corridor, Alsó Duna Zöld Folyosó Implementation Plan • Location: Romania, Lower Danube Floodplain • Originator of Concept: Kezdeményező : Mg-Erd-Kv-V Minisztérium Ministry of Agriculture, Forests, Waters and the Environment Ministry of Agriculture, Forests, Waters and the Environment • Secured: Euro 550,000, (135,0 mFt) through an EUPHARE CBC Project • Total Budget: Euro 1,150,000 = 287 millió Ft Consolidated by: WWF –International Danube-Carpathian Programme Consolidated by: WWF –International Danube-Carpathian Programme • CÉL: = Felmérés és Cselekvési terv készítés GOAL : Implement a survey and develop the Action Plan • Timeframe: March March 2006 Vienna, June 2004, prof. Petruta Moisi, Eco Counselling Centre Galati, Romania

. • Stratégiai Környezeti Hatástanulmány • Gázló-rendezések részletes környezeti hatásvizsgálata ( 41 ? 138 ?) • Mellékág- rehabilitációk környezeti hatásvizsgálata (139 ?)

SZERZŐK : • Alexay Z. – Kevey B. – Lendvai G. • Rácz T. – Bardóczi S. – Körmendy E. – Rácz D. • Tóth B.- Sevcsik A. - Sallai Z. - Schmidt T. – Deme T.

GKM SZAKÁLLAMTITKÁR (Felsmann Balázs) vélemény • • A tanulmány célját továbbra is tévesen értelmezik szerzői. A tanulmány célja ugyanis a hajózhatóság javítását szolgáló feltételek vizsgálata (és a vizsgálatok eredményeire alapozott) ajánlások kidolgozása. • • A mellékág rehabilitáció….az ivóvízbázis védelmének részletes vizsgálata, a horgász és borturimus)…részletes elemzése…. a vízi közlekedéssel meglévő kapcsolatainak feltárása nélkül…. közlekedési tárgyú és …közlekedési célra képzett forrásokból finanszírozott tanulmánynak a keretében nem fogadható el. • • …..a közbenső tanulmány részteljesítésként nem fogadható el……kifizetését az átdolgozott tanulmány értékelhetőségétől tesszük függővé.

KVVM VÍZÜGYI SZAKÁLLAMTITKÁR (Varga Miklós) • • „”Alapjában véve vitatható, hogy egy természetes vízjárású folyó esetében beszélhetünk-e hajózóútfejlesztésről, vagy az elsődleges szempont a folyógazdálkodás” • • „A folyó ugyanis elsődlegesen nem hajóút, hanem alapvetően vízfolyás, elsődleges funkciója – a víz kármetes levezetésének biztosítása”

A célállapot eléréséhez szükséges feltételek • - a Project alapján szükséges a javaslatok az ágazatok (GKM, KvVM) közti tárcaközi egyeztetése • - ennek eredményeképpen javaslatot / tervet kell kidolgozni az államigazgatás szereplői közti feladat- és költségmegosztásra ( a rehabilitációs feladatok vonatkozásában) • - a feladat-megosztási és cselekvési terv végrehajtása