A CSALÁDPASZTORÁCIÓ KIHÍVÁSAI AZ EVANGELIZÁCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSÉBEN

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Lépj tovább a szolgálatban!
Advertisements

Jártam a hegyeket, a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét, a fenséges tájakat…
Manipuláció helyett szolgálat a társkapcsolatban
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
A szeretet himnusz értelmezése
Válás és újraházasodás a Bibliában
Az Eukarisztia titkáról elmélkedve az első kérdés, amelyet szemlélünk, hogy mi is az
Krisztus uralma alatt élni 1. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
A házasság még nem a mennyország
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Család.
Férfivá és nővé teremtve
A SIKERES ÉLET TITKA.
(Familiaris Consortio 17.). 1.0 A SZEMÉLYEK KÖZÖSSÉGÉNEK MEGVALÓSÍTÁSA SEGÍTSÉG, TÁMOGATÁS AKADÁLY, GÁT 1,1Egy férfi és egy nő életre szóló, felbonthatatlan.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
FERENCES ÉLETÜNK SZENT FERENC KISN Ő VÉREI KÖZÖSSÉGÉBEN.
„Férfinak és nőnek teremtette”
Copyright © 1998 Child Evangelism Fellowship. All rights reserved. G y ermekek E vangéliumi T anítása - 2.
A test teológiája 1. előadás A férfi és a nő eredeti egysége
Isten misztériumának előzetes kérdése
Tízparancsolat 2. Mózes 1-17.
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Ahogy engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba” (János 17:18)
Másság-tisztelet vagy személyi méltóság: a társadalompolitika válaszútja Kővári János
szakmérnök hallgatók számára
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Rétegpasztorációtól a pasztoráció szívéhez: a családhoz
Az Élet Igéje október „Állhatatossággal fogjátok megmenteni lelketeket.” (Lk 21,19)
Atya teremtő szeretet Lelke, áradj szét
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
Asztal- és életközösség Jézussal
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Atya teremtő szeretet lelke, áradj szét
Készítette: Jon A. Palmer
Készítette: Jon A. Palmer
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
Az Élet Igéje május Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki. ( Jn 14,21)
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
A központi igazság alkalmazása
A Biblia.
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…
BECSÜLETESSÉG Becs, becses… ÉRTÉKES! Becsül: értékel, tisztel.
KERESZTSÉG.
A családközösségek ALAP-PILLÉRE A CSALÁD
Az Élet Igéje január A világ nagy részén január 18. és 25. között rendezik meg az imahetet a keresztények egységéért, egyes helyeken pedig pünkösdre.
Gaudium et Spes: Kihívások és kilátások Szeptember 10. Előadó: Dr. Tomka Ferenc.
2014. szeptember Az Élet Igéje „Fogadjátok el egymást, amint Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
Novéna Jezsuita Hivatásokért november 5. Első nap.
Az Élet Igéje május „… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20)
1 Továbblépés - Az üzenet.
Királyi papság – szentírási kifejezés : „Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel…
Az Élet Igéje október.
Mindig kapcsolatban Vele
Az Élet Igéje február „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14).
A CSALÁDOK HITVALLÁSA.
Az Élet Igéje január A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt.
Isten szeretetének szabad szerető viszonzása nem lehet pusztán spekulatív vagy elméleti. Az elméleti elveknek mindenáron döntő cselekvéshez kell vezetniük:,,a.
Gyermek, akit kölcsönkaptál. Anna példája (1Sám 1,11) Erős fogadalmat tett (Anna), Erős fogadalmat tett (Anna), és ezt mondta: és ezt mondta: Seregek.
Szombat? Úr napja? Munkaszüneti nap?
AZ IGEHIRDETŐ ÉS GYÜLEKEZETE Pápa - DRA Steinbach József - I. Teológiai alapelvek a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában - II. Homiletikai.
1. A „két történet” összevetése /1. ( Ter 1,  Ter 2, 4-9 (10-14) ) a) H ASONLÓSÁGOK : – Az ember Isten „alkotása”, „teremtménye”. – A férfi.
Törvény alatti állapot:
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
A teremtő és gondviselő Atya
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK
7. Parancsolat „Ne paráználkodj!”.
Előadás másolata:

A CSALÁDPASZTORÁCIÓ KIHÍVÁSAI AZ EVANGELIZÁCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSÉBEN PÜSPÖKI SZINÓDUS III. RENDKÍVÜLI ÁLTALÁNOS KÖZGYŰLÉSE (2014. október 5-19.) ELŐKÉSZÍTŐ DOKUMENTUM A cím szerint a családpasztorációt érő kihívásokról van szó, azok eredetének, jelentőségének, természetének meghatározásáról, értelmezésükről, hogy ki lehessen dolgozni az adandó válaszokat. EVANGELIZÁCIÓ = az Evangélium hirdetése, arra való buzdítás, hogy az evangélium szerint éljünk, azaz harmónia legyen a hit és az élet között. Ma nincs harmónia, emiatt jelentkeznek kihívások.

ELŐKÉSZÍTŐ DOKUMENTUM A család és az evangelizáció Az Egyház és a családról szóló örömhír (=Evangélium) Kérdőív Az előkészítő dokumentum 3 fő részből áll I. Evangelizáció = lelkipásztorkodás családpasztoráció = a család hitének és életének összhangba hozása II. Az Egyház kibontja, értelmezi, az adott helyzetre alkalmazza a családról szóló örömhírt III. Kétdőívről Jean-Yves atya fog beszélni

A család és az evangelizáció (1) Korunk világosan felismerhető szociális és spirituális válsága pasztorális kihívást jelent A Püspöki Szinódus 2014-es rendkívüli ülésének célja: Helyzetfelmérés Tanúságtételek összegyűjtése A püspökök javaslatainak összegyűjtése Jézus tanítványaira bízta, hogy hirdessék minden népnek az evangéliumot. Ennek a megbízatásnak az Egyház a letéteményese. Meg tud-e felelni az Egyház a jelenlegi módszereivel ma ennek a feladatnak, az evangelizációnak, különös tekintettel a családra, a társadalom és az Egyház létfontosságú alapsejtjére? Ferenc pápa fontosnak tatja, hogy elősegítsük a család evangelizációját, ezért 14-ben rendkívüli szinódusi ülést tartat , 15-ben a pasztoráció aktualizálását szolgáló rendeset.

A család és az evangelizáció (2) Kihívások, új, eddig ismeretlen problémák és helyzetek a társadalomban: Kultúrák keveredése (felekezetek, vallások, etnikumok közötti határok elmosódása – ennek hatása a párválasztásra és házasságra ) Az emberi jogok „modernizálására” valótörekvés Antropológiai téveszmék terjedése (gender-elmélet, szélsőséges feminizmus, szexuális deviancia értékként beállítása) Ferenc pápa gyakran beszél a gyengék, a szegények, az elesettek támogatásáról. Szerinte az Egyháznak meg kell találnia a „használd és dobd el” kultúra ellenszerét. Ez a kultúra csak az erőseket és sikereseket méltányolja, ebben a gyengéket (= szegényeket) az erősek használják, ameddig hasznot tudnak hajtani, aztán ha már hasznavehetetlenek, eldobják őket. Mindez nem csak az Egyházat érinti, az egész társadalmat a szétesés fenyegeti

A család és az evangelizáció (3) Kihívások, új, eddig ismeretlen problémák és helyzetek a társadalomban Az élet továbbadásával (anyasággal, foganással) kapcsolatos erkölcsi felfogás torzulása A nem hagyományos családformák elterjedése (mozaik családok, élettársi vagy alkalmi kapcsolatból alakuló, egyszülős, mostoha szülős családok, szukcesszív poligámiában élők családja)

A család és az evangelizáció (4) Kihívások, új, eddig ismeretlen problémák és helyzetek a társadalomban: a házasság és család értékeinek relatívizálása a média romboló hatása az átlagember házasság- és család szemléletére elterjedtek a különböző érdekekből kötött, színlelt és kényszerházasságok a házasságra és a családra vonatkozó jogi szabályozás nem elvi alapon történik, hanem az egyre romló helyzet legalizálására törekszik.

A család és az evangelizáció (5) Kihívások, új, eddig ismeretlen problémák és helyzetek az Egyházban: Az Egyházban meggyengült, sőt már-már feladásra került a szentségi házasságba és a bűnbocsánat szentségének gyógyító erejébe vetett hit A rendezetlen házasságokból származó gyermekek és fiatalok tanácstalanok a kihívásokkal szemben, mert szüleik nem az Egyház tanításának megfelelően élnek

A család és az evangelizáció (6) Kihívások, új, eddig ismeretlen problémák és helyzetek az Egyházban: A sebzett emberek főként az isteni irgalmasságról és szeretetteljességről szóló tanítást érzik nekik szólónak, ezért nagy várakozás előzi meg a szinódus családra vonatkozó pasztorális határozatait

Az Egyház és a családról szóló örömhír (=Evangélium) (1) Az Isten szeretetéről szóló Örömhírt minden, a házas szeretetet megtapasztalására és a gyermek ajándékára nyitott emberpárnak (családnak) hirdetni kell. A házasságról szóló tanítást hatékonyan és érthetően kell előadni, úgy, hogy megérintse és alakítsa át a szíveket, hogy befogadják, Jézus Krisztus kinyilatkoztatását Isten akaratáról

Az Egyház és a családról szóló örömhír (=Evangélium) (2) A püspökök feladata arról gondoskodni, hogy a Szentírást és az egyházi dokumentumokat mindenütt olyan szinten ismertessék, hogy az az adott környezetben a leghatásosabb legyen. Nem a tanítás kiigazítása, hanem annak terjesztése, dicsőségre jutása a Szinódus célja.

Az Egyház és a családról szóló örömhír (=Evangélium) (3) A rendkívüli Szinódus szeretné elősegíteni, hogy az Evangéliumot mindenütt nagyobb hatékonysággal hirdessék és „a Szent Könyvek olvasásával és tanulmányozásával terjedjen és jusson dicsőségre az Úr tanítása, az emberek szívét pedig töltse el egyre jobban a kinyilatkoztatásnak az Egyházra bízott kincse” (DV 26). Nem a tanítás kiigazítása, hanem annak terjesztése, dicsőségre jutása a Szinódus célja.

A teremtő és megváltó Isten terve (1) A családról szóló gyönyörű bibliai üzenet (Ter 1,24-31, 2,4b-25) lényege, hogy Isten a férfit és a nőt a saját képmására alkotta a szeretet szépségében élő emberpár a felbonthatatlan szentségi házasságban, apasága és anyasága által abban a kitűntetett méltóságban részesül, hogy részt vehet Isten teremtő művében

A teremtő és megváltó Isten terve (2) A gyermek Isten ajándéka, ennek elfogadásával a szülők az emberiség jövőjéért vállalják a felelősséget és így válnak ténylegesen a Teremtő munkatársaivá Az ember alapvető hivatása a szeretet (FC 11)

Isten terve folyamatosan valósul meg: Teremtés Eredeti bűn Ószövetség Az Ige megtestesülése Jézus megalapítja a házasság szentségét: egység és hűség, válás és házasságtörés nélkül

Az Egyház tanítása a családról Már az őskereszténységben megjelenik a CSALÁDEGYHÁZ Az Egyház mindig, ma is azt tanítja: a család a házasságra épül A tanítást egyértelműen megfogalmazza a II. Vatikáni Zsinat

Gaudium et Spes 52. pont: A társadalom alapja a család „Így a társadalom alapja a család, melyben különböző nemzedékek élnek együtt és segítik egymást a nagyobb bölcsesség megszerzésében és abban, hogyan lehet a személyek jogait összehangolni a társadalmi élet egyéb követelményeivel. …”

Gaudium et Spes 52. pont: Krisztus-középpontú lelkiség Végül az élő Isten képmására alkotott, és a személyiség méltóságával fölruházott házastársak forrjanak össze a szeretetben, azonos gondolkodásban és egymás kölcsönös megszentelésében kövessék Krisztust, az élet forrását; hivatásuknak örömeiben és áldozataiban és hűséges szerelmükkel is tanúskodjanak annak a szeretetnek misztériumáról, melyet az Úr nyilatkoztatott ki a világnak halálával és föltámadásával.

VI. Pál Humanae Vitae enciklika Útmutatást ad a házasságról és a családról szóló tanítás elveinek és a gyakorlatnak összehangolásáról

II János Pál pápa: Familiaris Consortio „Az egyetlen „hely” azonban, ahol ez az önátadás a maga teljes igazságában megtörténhet, a házasság, vagyis a házastársi szeretet szövetsége: az a tudatos és szabad választás, amellyel a férfi és a nő fogadják egymást az életnek és a szeretetnek abban a bensőséges, Isten által számukra rendelt közösségében, amely csak ily módon mutatja meg a maga eredeti tartalmát.

II János Pál pápa: Familiaris Consortio A házasság intézménye nem a társadalom vagy egy tekintély törvénytelen beavatkozása, nem is egy külsőség rákényszerítése, hanem a házastársi szerelem szövetségének belső igénye, amely nyilvánosan egyetlennek és kizárólagosnak vallhatja magát, hogy így legyen hűséges a Teremtő Isten tervéhez. E hűségtől egészen távol áll, hogy megkösse a személy szabadságát, sőt megvédi azt minden szubjektív és relatív értelmezéstől, és a teremtő Bölcsesség részesévé teszi.” (FC 11)

A Katolikus Egyház Katekizmusa a hitigazságok aktualizált értelmezését adja, egyértelmű választ adva korunk kihívásaira két külön fejezetet szentel a házasságnak: A HÁZASSÁG SZENTSÉGE (1601 – 1658) a teológiai alapelveket tárgyalja A HATODIK PARANCSOLAT (2331 – 2391) az erkölcsi rendet tárgyalja

Alapelvek a Katolikus Egyház Katekizmusában A házassági szövetséget, amelyben egy férfi és egy nő bensőséges élet- és szeretetközösséget hoz létre, a Teremtő alapította és saját törvényekkel látta el Ez a szövetség természeténél fogva a házastársak javát és gyermekeik nemzését és felnevelését szolgálja A megkereszteltek között kötött házassági szövetséget az Úr Krisztus szentséggé emelte

Az Egyház pasztorális tevékenységének alapelvei A házasság igazsága Isten tervén nyugszik Isten az embert a férfinak és nőnek teremtette Isten az idők teljességében Jézusban kinyilatkoztatta a házas szeretet teljességét

Az Egyház pasztorális tevékenységének alapelvei Jézus a házasságot szentséggé emelte A kölcsönösségen alapuló keresztény házasság a házasok javát szolgálja és elősegíti a házasfelek feladatainak teljesítését, de ki van téve a bűn támadásának, mély sebeket kaphat, így sérülhet a házasság méltósága

Ferenc pápa a Lumen Fideiben (1) „A hit feltárja, hogy milyen maradandóak lehetnek a kapcsolatok az emberek között, ha Isten jelen van közöttük.” (LF 50)

Ferenc pápa a Lumen Fideiben (2) „Az első környezet, amelyben a hit megvilágosítja az emberek városát, a családban van. Mindenekelőtt a férfi és a nő szilárd egységére gondolok a házasságban. Ez az egység szeretetükből fakad, amely Isten szeretetének jele és jelenléte; a szexuális különbség értékének elismeréséből és elfogadásából fakad, melynek következtében a házastársak egy testben egyesülhetnek, és a Teremtő jóságának,

Ferenc pápa a Lumen Fideiben (2) bölcsességének és szerető tervének megnyilvánulásaként képesek új élet nemzésére. Erre a szeretetre alapozva ígérhet a férfi és a nő kölcsönös szerelmet egy olyan gesztussal, amely magába foglalja az egész életet, és sokban emlékeztet a hit tulajdonságaira. Örökké tartó szerelmet csak akkor lehet ígérni, ha az ember fölfedezi a saját elgondolásánál nagyobb tervet, amely fenntart és lehetővé teszi a teljes jövő odaajándékozását a szeretett személynek.” (LF 52)

Ferenc pápa a Lumen Fideiben (3) „A hit nem a gyáva nép menedéke, hanem az élet kitágítása. Felfedeztet egy nagy meghívást, a szeretetre szóló hívást, és biztosít arról, hogy ez a szeretet megbízható, érdemes ráhagyatkozni, mert alapja Isten minden törékenységünknél erősebb hűsége.” (LF 53)