9. A szovjet tábor „szétfejlődése” II 9. A szovjet tábor „szétfejlődése” II. rész (Független országok és „álbehódolók”) A kelet-közép-európai kommunista rendszerek összehasonlító politikatörténete
Jugoszlávia 1. 1948-ban kizárták, ezért sztálinizmusa fellazult 1950-ig még terror-rendszer, 17e főt internáltak (Goli otok) külső támogató nélkül nem építhetett sem radikális komm.-t, sem demokráciát Titoizmus: reform-marxizmus, önigazgatási modell 1950/53-tól valójában Edvard Kardelj és Milovan Đilas dolgozta ki az elméletét a kommunista állam célja nem a nemzetközi osztályharc, csak az önvédelem a párt és az állam elhalása egy államon belül is megkezdődhet (a JKP nevét is JKSZ-re módosították, párt helyett szövetség) vegyes tulajdoni rendszer, az állami tulajdon „társadalmasítása” (elvileg a munkástanácsok irányítása alatt); a mezőgazdaságban 10 ha-os birtokok vegyes piaci rendszer (szabad vállalkozás, haszonelv, de állami ellenőrzés) erős önkormányzatok, autonóm nemzetiségek (évtizedenként bővülő jogok) Nyugati segélyek és gazdasági kapcsolat, szabad utazás, információ, kultúra stb. 1965/66-tól végleg győznek a gazdasági reform hívei; ekkor túl hirtelen szabadítják a világpiacot az országra; eladósodás, munkanélküliség, vendégmunkások Ny-on; később (1971 után) recentralizálás/„normalizáció” De: látszat-demokrácia: párt, rendőrség irányít, álparlamentarizmus formális a munkástanácsok irányító–ellenőrző szerepe is állami- és pártfunkciók szétválasztása, rotációs elv bevezetése (kivéve: Tito) kettős jelölés 1963-tól, folyamatos parlamenti reformok
Jugoszlávia 2. Óriási regionális eltérések (sikertelen) erőfeszítések ezek csökkentésére (Szlovénia és Koszovó közti különbség 1955–88 közt 4×-ről 9×-re nőtt). 1974: szinte konföderálódás fejlesztési állammá alakul át, de emiatt: etnikai feszültségek a GNP 3%-t fordítja fejlettség-kiegyenlítésre, 1965-től önálló kormányhivatal az országos átlag elmaradott, de hátránya nem nőtt a Nyugathoz képest 1973 után súlyosan eladósodik (1989: 22 md $ hitel) Külpolitika: a semlegesség rögös útján kapcsolat az NSZK-val, Balkán-paktum (1954, Gro. és Tro. részvételével) a trieszti vita rendezése Olaszországgal (1954) 1955 kibékül a SzU-val, de 1957–61 közt újra feszültség, később rendeződik az tömbönkívüliség kezdeményezője (1955 Bandung, 1956 Brioni), 1961 után az „el nem kötelezett” országok első csúcstalálkozója Belgrádban aktív enyhülési és antikolonialista politika erőteljes szerepvállalás a helsinki folyamatban (belgrádi utótalálkozó 1978) 1980: Tito halála: megszűnik a tagállamok közti összekötő kapocs kormányzati káosz, éves rotációs vezetés a koszovói feszültség éleződése (albán, muzulmán népességrobbanás) –» nagy-szerb törekvések (szerbek csak 60%-a élt Szerbiában, ottani arányuk csökken) – a szerbek célja az újracentralizálás, minden szerb Szerbiában éljen
Albánia Jug.-val való szakítása után újabb függő viszonyokat létesít: szovjet 1960–61-ig, ekkor kilépett, mert keményen sztálinista akart maradni (1953/56-tól is csak formálisan ítélte el a személyi kultuszt) (a VSZ-ből csak a csehszlovák intervenció után lépett ki; egyedül Romániával ápolt kapcsolatokat; nem vett részt a Helsinki értekezleten sem) kínai 1976–78-ig; ekkor szakít és a világ „egyetlen igazi kommunista” állama (Mao-t követve jelentős társadalmi–kulturális forradalmi kampányok) Enver Hodzsa radikális terrorja folyamatos tisztogatási kampány, az aktuális külpol. iránynak megfelelően; utolsóként Mehmet Shehu állítólagos öngyilkossága említhető (1981): ő a külpolitikai nyitást, az elszigeteltség oldását javasolta hagyomány-ellenesség, rombolás, éles vallásellenesség (deklarált ateizmus) nem volt nacionalista jellegű, Koszovóval sem törődött nem szűnt meg a társadalom megosztottsága (klánok) fejlődő, de igen elmaradott gazdaság; egyenlősítő bér- és szociálpolitika hatalmas hadikiadások Hodzsa halála (1985) után Ramiz Alia alig enyhít az elzárkózáson
Románia és a nemzeti út A nemzeti kommunizmus útja Gheorghiu-Dej érzékeli, hogy a kommunizmus népszerűtlenségének oka az, hogy Oroszországgal kapcsolatos, ezért lép nemzeti útra Sztálin halála után Gheorghiu-Dej átmenetileg meggyengült, átadta a vezető szerepet Gheorghe Apostolnak (1954–55), majd visszatért rávette Hruscsovot a szovjet csapatok kivonására (1958) kimarad a KGST specializálódásából (ez Ro.-t agrárállammá degradálná) utóda Ceauşescu (1965): kiszélesíti a nemzeti utat: a párt román karaktert kap megszünteti a székelyek autonómiáját (1968) felszámolják az orosz könyvkiadót, kiiktatják a SzU-ra való hivatkozást az alkotmányból és a himnuszból, az ország nevét (vissza)románosítják a 60-as évektől Kínával szövetkezik, 1972-től mini kulturális forradalom Nemzeti politikájával Ceauşescu jó pontokat szerez a Nyugat előtt szovjet engedély nélkül jó kapcsolatokat ápol a Nyugattal, még az NSZK-val is nem szakít 1967-ben Izraellel, nem vonul be Csehszlovákiába 1968-ban de részt vesz az 1984-es olimpián (Los Angeles) Nixon amerikai (1969) és Heinemann német elnök (1971) látogatása időnként az ENSZ-ben a Szovjetunió ellen szavaz, felveti Besszarábia kérdését feltűnő védelmi előkészületeket tett egy szovjet támadás kivédése érdekében bár nem szakít teljesen a Szovjetunióval, de egyre inkább a függetlenség felé tart 1984-től elveszti nyugati támogatottságát, de Gorbacsov reformjait is elutasítja
Románia Ceauşescu idején (1965–89) Hatalmi küzdelmek, a román diktatúra sajátosságai fő riválisai a reformszocialisták (Ion Gheorghe Maurer), szintén nemzeti iránnyal, de ők gazdasági reformokat, életszínvonal-emelést is akartak 1965. júl. IX. kongr.: a párt neve ismét RKP, az országé RSzK (új alkotmány) 1967-től a főtitkár az Államtanács elnöke lett, 1968-ra győzi le vetélytársait (Dej emberét, Chivu Stoicát, Ion Draghici Securitate-vezetőt). 1972-re egyeduralkodó 1974: köztársasági elnök is, eü.-i okokból leváltja Maurert; fontos posztokon 300 rokonát helyezte el. Felesége „akadémikus” és első min.eln.-helyettes is. vezérkultusz: az önfeláldozó vezérnek hódolnak az emberek, született lángelme rendőrállam, terror, Securitate-rémuralom Exportfejlesztő, de egyre túlcentralizáltabb gazdaság 1972: „fejlődő szoc. ország” koncepció szerint ugrásszerű fejlődést hirdettek hadiipar helyett más nehézipari ágak (petrolkémia, bányászat, gépgyártás) cél az exportfejlesztés és a fogyasztás-növelés is, de sztálinista módon a húszéves program elején valóban 10–13% növekedés volt (hitelből is) később: túlmunka, fogyasztás drasztikus visszafogása, hitelek visszafizetése (jegyrendszer; eü-i ellátás, közművek, közlekedés összeomlása) Nemzetállam-terv, kisebbségek kiárusítása, ill. elnyomása a „szocialista nemzet” kiformálódása, a románok ősisége, felsőbbrendűsége Maros–Magyar Autonóm Tartomány felszámolása, falurombolási terv zsidó, szász, sváb lakosság emigrálása izraeli és nyugatnémet valutáért cserébe a románok aránya 88–89%-ra emelkedett
Magyarország Piaci szocializmus, liberalizáció: a legvidámabb barakk, gulyáskomm. életszínvonal-alku: a társadalom lemond a politizálás, ellenállás jogáról támogatott mezőgazdaság; 1968: új gazdasági mechanizmus fridzsider-szocializmus, 1973-tól eladósodás, 1980 után újabb piaci reformok Pragmatikus és paternalista vezetés ideológiamentesítés; csak az 1956-os követelések tekinthetők tabunak a centrista Kádár atyafigurává nemesült; a döntő szó az övé vonakodó csatlós szerep: Kádár nemtetszését fejezte ki Hruscsov leváltásának módja miatt; sokáig ellenáll a Csehszlov. elleni intervenció tervének. Emiatt Brezsnyev fontolgatta, hogy megbuktatja Kádárt is, puccsistákat készített fel 1966–78 között többfelvonásos frakcióharc reformerek és dogmatisták között: 1972-ig a reformerek erősebbek, akkortól a „munkásellenzék” (küzdelmük egyben az agrár- és az ipari lobbi harca is volt) Szocialista fogyasztói társadalom és jóléti állam épül ki sajátos polgárodás, gazdagodás, de erősödő morális válságjegyek Politikai reformok és az ellenzéki mozgalom felerősödése népi és urbánus ellenzéki csoportok a 70-es évektől az állambiztonság nem sújt le rájuk a nyugati „adósságcsapda” miatt kötelező kettős jelölés (1983), alapján félig ellenzéki képviselők is (1985) Alkotmányjogi Tanács (1984), jogalkotásról szóló törvény (1987)
Lengyelország A blokk legszovjetellenesebb állama, állandó lázongások kiváltó okuk mindig a gazdasági válság, ezért a LEMP célja a technokrata gazdaságirányítás révén a válságok megelőzése, életszínvonal-emelés A válságok megelőzésének kísérletei viszont állandóan sikertelenek Gomułka visszatért a sztálini nehéziparosítás útjára a mezőgazdaság kisparaszti jellege miatt alig fejlődik, lassú a foglalkozás-szerkezet modernizálódása, 1972-ig fennmarad a beszolgáltatás a gyors népességnövekedés állandó munkahelyteremtést (extenzív fejl.-t) kíván Gierek terve: jobb fizetést kell adni, mert kevés bérért nem hajlandók teljesíteni mindezt csak óriási külföldi kölcsönökkel lehetett biztosítani a munkások azonban a jobb fizetések ellenére sem növelték a termelékenységet a kibontakozó olajválság (1973) tovább rontotta a feltételeket: adósságválság A nyolcvanas évek újabb reformkísérletei 1982-től igen óvatos piaci reformok, de 1985–86-ra kifulladtak új „társadalmi szervezetek”, a szakszervezeti mozgalom átszervezése is az 1988-as reform még bevezetése előtt megbukott egy népszavazáson általános áruhiány, jegyrendszer, több millió lengyel „piacozik” Kö-Eu.-szerte az illegális Szolidaritás célja a hatalom kompromisszumra kényszerítése (állami szervek és intézmények bojkottja, szamizdatok terjesztése)