Rigó Róbert: „Természettudományos ismeretek integrált és komplex közvetítésének és elsajátításának új formái”

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
KÖZÖSSÉGI HÁZ KISVASZAR 2012.
Advertisements

„Ez a projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg
Debrecen - iskolaváros
Science Center of DEBRECEN
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Határtalan Szív Alapítvány (Esztergom)
Tudomány – „természetesen” – a Belvárban! TÁMOP / azonosító számú projekt Szakmai munka az Öveges laboratóriumban Szilágyi Tibor laborvezető.
Tájékoztató TÁMOP-projektünk nyitórendezvényére Kalocsa, november 7. (Katona István ház) A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gyűjteményére épülő,
1 Hasznosítható pedagógiai konzekvenciák a K+F területén Veszprém Workshop Prof. Dr. Bábosik István Prof. Dr. Bábosik István
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés
Főiskolai Pályázatok Kari érintettségek jan. 31.
Tehetségpont létrehozása
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
Gábor Dénes Tehetségpont
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser, dékán Kutatás-fejlesztés az EKF-en a kompetencia alapú tanárképzés támogatására A HEFOP projekt VII. Nevelésügyi.
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Felnőttképzési Intézet tevékenységéről.
Az ÉRÁK szerepe és tevékenysége a régióban Soós Roland igazgató
Projektlabor, Projektmunka és Projekt szeminárium tapasztalatai és kérdései az informatika oktatásában az Eszterházy Károly Főiskolán dr. Kovács Emőd,
Inga lengésideje nem függ a bankoktól
A természettudományok helye a közoktatásban Szabó Gábor egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem & ELFT főtitkár.
ELTE TÁMOP /2/B/KMR projekt workshop
A természettudományos és a matematikai ismeretek alapozása konstruálással, kísérletezéssel, modellezéssel Dr. Hegedűs.
Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács évi munkájáról.
D ISSZEMINÁCIÓS K ONFERENCIA „KEZEK” TÁMOP C-12/1/KONV Miskolci Egyetem Eszterházy Károly Főiskola Károly Róbert Főiskola II. alprogram: Képzők képzése.
Amit a TDK-ról tudni kell…
„EU-s tartalmak az oktatásban" Pedagógustovábbképzési program Budapest, 2008 április 1 MIT KEZDÜNK AZ EU-VAL? Az unió megjelenési formái az oktatási intézményekben.
Országos Közoktatási Intézet Tantárgyi obszervációs vizsgálatok
TÁMOP 3.1.5/ – 0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA
TÁMOP szakmai támogatás Educatio Nonprofit Kft
Természettudományi projektek Ádám Ferencné KF TFK.
„A pedagógusképzés tartalmi és szerkezeti fejlesztése” című projekt eredményeinek disszeminációja a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának oktatói.
Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda Nagy Attila
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
TANÁR-TOVÁBBKÉPZÉSI ALPROGRAM
LLP program - Comenius Tempus Közalapítvány LLP Nemzeti iroda Kiss Tímea, Comenius asszisztens november 24.
"Új látásmód" érzékenység, innováció és közös tanulás a látássérült emberek munkaerő-piaci re/integrációjáért TAMOP /
A projekt fejlesztési oldala A projekt fő elemei Fejlesztések Paletta TÁMOP A/1-11/ Csallner András Erik.
Önkéntesség az Észak-Magyarországi Régióban. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) története A Demokratikus Ifjúságért Alapítványt 1999-ben hozta.
„Míg élsz, egyre tanulj, és soha abba ne hagyd.” Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos.
 SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK VENDÉGEINKET  A TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben pályázat projektindító.
Tantervfejlesztési Hálózat építési Mobilitást segítő Támogatások forrás: „Magyar nyelven Európában” Budapest, április 1.
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
Vezeti: Szigetváriné Söjtöry Andrea
A Wlislocki Henrik Szakkollégium részvétele és tapasztalatai TÁMOP „A tudás disszeminációja.” Trendl Fanni.
Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Kecskemét
A duális felsőoktatási képzés „kecskeméti” modellje
DETEP-es hallgatónak lenni megtiszteltetés
MTT Felsőoktatási Szekció Tisztelettel köszöntöm a Szekció előadóit, résztvevőit! szeptember 20.
MODERN ÜGYVITELI GYAKORLÓHELY KIALAKÍTÁSA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN
Szén-dioxid Nyomozók. energia-tudatosság projekt 8-14 éves diákok számára.
PROJEKT-TERV Youth 2 Youth Innovációs Verseny Keretében Megvalósítandó Közösségi Készítette: Harmati Katalin, Lázi Alexandra, Perge Gábor /Sorsfordítók.
Készítette: Tóth Györgyné Szakmai konferencia HEFOP Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra.
„Walls talk” projekt „Walls talk” projekt Katedra Gimnázium,
BIHARINÉ dr. KREKÓ ILONA főiskolai docens
Dávid Mária Online nemzetközi kurzusok a korszerű tanárképzésért Social Network in Teacher Education - Közösségi hálózatok a tanárképzésben Szakmódszertanos.
A Commitment Köznevelési Kht. MOHAY GERGELY március 31. ÉS A KECSKEMÉTI IRODA BEMUTATKOZÁSA.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM „A” komponens Schottner Péterné komponensvezető
Portfólió Ember és társadalom műveltségterületi tanár- kémiatanár
Barcsák Marianna - KPSZTI
Erasmus+ tapasztalatok
TÁMOP E-13/1/KONV „A 21. század követelményeinek megfelelő, felsőoktatási sportot érintő differenciált, komplex felsőoktatási szolgáltatások.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege:
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
Szakiskolai fejlesztési program
Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat
Társadalmi Megújulás Operatív Program - TÁMOP
Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról
Én miért választottam a BME Villamosmérnöki szakát?!
Társadalmi Megújulás Operatív Program - TÁMOP
Előadás másolata:

Rigó Róbert: „Természettudományos ismeretek integrált és komplex közvetítésének és elsajátításának új formái”

A projekt időtartama: 2009. október 1-től 2011. szeptember 30-ig A projekt főbb adatai A pályázati felhívás címe: Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja (TÁMOP 4.2.3.) A projektünk címe: „Természettudományos ismeretek integrált és komplex közvetítésének és elsajátításának új formái” A projekt időtartama: 2009. október 1-től 2011. szeptember 30-ig A projekt összköltsége: 143,296,150 Ft, ebből 15 % önrész A támogatás összege: 121.801.731 Ft Adódott néhány probléma a támogatási szerződés megkötése körül.

Pályaorientáció a természettudományi és műszaki képzés irányába. A projekt céljai: A természettudományos, műszaki és informatikai készségek komplex fejlesztése az óvodások, általános- és középiskolások körében; A fiatalok orientálása a természettudományos kísérletezés és kutatás irányába, a természeti környezet értékeinek fel- és megismerésére; A tehetséges hallgatók bevonása a természettudományi, műszaki és informatikai kutatásokba; A pedagógusok szemléletformálása és módszertani kultúrájuk bővítése a természettudományok és a matematika oktatása területén; A Kecskeméti Főiskola és partnerei tudományos eredményeinek disszeminációja; Pályaorientáció a természettudományi és műszaki képzés irányába.

Problémák Egyre kevesebb fiatal választja a természettudományos, műszaki pályákat. A 15 éves magyar fiatalok 12,8 %-a szeretne első helyen műszaki területen és 3,6%-a természettudományos területen továbbtanulni. Ezzel a PISA felmérésben részt vevő 66 országból a 64. helyet foglaltuk el. 2012-ben 24 természettudományi szaktanár kerül ki az egyetemekről a munkaerőpiacra, miközben 6-700 fő vonul nyugállományba. Az ország gazdasági versenyképességében egyre jelentősebb szerepet kap a munkaerő, különösen a műszaki szakemberek száma és tudásának minősége. Miként lehet megszerettetni ezeket a tárgyakat a fiatalokkal? Hogyan lehet növelni az ezen a területen továbbtanulók arányát (pl. állami finanszírozás?)

A természettudományos képzés problémái hazánkban A tartalmak nagyjából azonosak, de a témakörök megjelenésének időpontja, száma, tanévenkénti megjelenése eltérő. Nyugaton az első négy évben integráltan oktatják a természettudományos ismereteket, de a témakörök nagy része nálunk ekkor még nem jelenik meg, a legtöbb országban igen. Magyarországon a tananyag mennyisége az óraszámokhoz képest túlméretezett. A magyar oktatás ismeret- és elméletközpontú, máshol a problémamegoldásra helyezik a hangsúlyt. A magyar diákok kevésbé érdeklődnek a természet-tudományok iránt, a legelutasítóbbak a kémiával és a fizikával szemben. A saját jövőjük szempontjából nem tartják hasznosnak ezeket az ismereteket. A tanárok nagy része nem rendelkezik korszerű módszertani kultúrával, az infrastrukturális és a személyi feltételek is hiányosak. Az oktatás minősége hazánkban mégis meghaladja azt a szintet, ami a finanszírozás alapján elvárható lenne.

Lehetőségek a probléma kezelésére A természet szeretetének kialakítása már kisgyermekkortól az óvodában és az általános iskolában. A gyermekek legyenek sokat a természetben és ott tanuljanak róla és szerezzenek közvetlen élményeket. Az iskolán kívüli természettudományos készségfejlesztésre nagyobb hangsúlyt kell helyezni. (erdei iskolák, Csodák palotája, természettudományos kiállítások, interaktív kísérletek, játékos foglalkozások) A játék, az élmény, a tapasztalatszerzés és a tanulás összekapcsolása. A kísérletekre, a megfigyelésekre és a mérésekre nagyobb hangsúlyt kell helyezni az oktatásban.

Nemzetközi Projektpedagógiai Konferencia rendezése. Egy példa a projektünk www.kefo.hu/maskepptudomany Kisgyermekkori és hallgatói tévhitvizsgálat a természettudományok körében. Projektpedagógiai továbbképzés, módszertani videókat készítettünk, melyeket a képzéseken hasznosítunk. Nemzetközi Projektpedagógiai Konferencia rendezése. A GAMF Karon évente hat 4 hallgatóból és egy oktatóból álló projektcsapat Pneumobilt (sűrített levegővel hajtott jármű) és elektromobilt (villanymotorral hajtott jármű) készít és vesz részt hazai és nemzetközi versenyeken. A Kertészeti Kar konferenciát szervez a tudományos eredmények bemutatására. Kistérségi előadás-sorozatot rendeztünk azzal a céllal, hogy a főiskolán folyó tudományos kutatások és eredmények szélesebb nyilvánosság előtt is ismertebbé váljanak.

A projektünk tevékenységei 2010-ben Föld Napján rendeztük meg a „Földünk rejtelmei” fesztivált. Az óvodásoknak és a kisiskolásoknak rajzversenyt hirdettünk, a fesztivál ideje alatt természettudományos játszóházat, interaktív kísérleteket mutattunk be. A felső tagozatosoknak miniprojektek készítését hirdettük meg, „Konyha fizika és kémia” témában. A középiskolások különféle mérőműszereket készítettek a főiskola oktatói biztosítottak konzultációs lehetőséget hozzá. Évente kétszer rendeztük meg a Más-Kép(p) Tudomány Interaktív Kiállítást, melyen a résztvevők saját tapasztalatik alapján, élményszerűen ismerkedhettek meg a természettudomány, a műszaki és agrár tudományok különféle eredményeivel. A kisgyermekek különféle érdekes kísérletekkel és a barkácsolás sajátosságaival találkoztak.

További tevékenységek A Főiskola mindhárom kara bővítette TMDK tevékenységét. Minden évben rendezünk helyi fordulót, melyeken az érdeklődő középiskolások is indulhattak az ifjúsági szekcióban. Ehhez részben saját tanáraik, részben a karok oktatói nyújtottak segítséget. Kétévente kerül sor az OTDK megrendezésére. 2011 áprilisában a Tanítóképző Kar rendezte meg a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekcióban az országos versenyt.