Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Dr. Demény Ádám pv. alezredes, igazgató Az árvízi védekezés logisztikai kihívásai a.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés szabályai (Seveso II.) - polgármesterek felkészítése Lakossági tájékoztatás A lakosság.
Advertisements

A logisztika szerepe országunk és vállalataink versenyképességében Chikán Attila Igazgató, Versenyképesség Kutató Központ, BCE Társelnök, Magyar Logisztikai,
Automatikus diabemutató!
A polgári védelmi szervezetek megalakítása, alkalmazásának időszakai, szabályai Jogszabályi háttér § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről (Pv.
A időszak végrehajtási intézményrendszere
Az esemény vagy eseménysorozat katasztrófává minősítése Jogszabályi háttér § §1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről.
A évi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvíz logisztikai tapasztalati
Szakmai Tanácskozás Miskolc
katasztrófa-veszélyeztetettsége Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok
Békés Megyei Államigazgatási Kollégium ülése
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Kirendeltség-vezetői munka elmélete és gyakorlata Dr. Hornyacsek Júlia.
FOREVER GURULÓ Infokommunikációs fejlesztések, támogató technikai eszközök RECIKLI , Nyíregyháza, február 13.szeptember 27. Kogon Mihály igazgató.
2013. Szeptember 3. Szekeres Balázs Informatikai biztonsági igazgató
A védelmi bizottság elnökének katasztrófavédelmi feladatai Jogszabályi háttér: § §1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról,
A polgári védelmi tervezés Jogszabályi háttér § §1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről.
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek szerepe
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Győr város szociális ellátórendszerének működtetése az önkormányzati, civil és egyházi szolgáltatók közreműködésével. Páternoszter Piroska főosztályvezető.
Katasztrófavédelmi Oktatási Központ
KBSZ STRATÉGIA KBSZ SZAKMAI NAPOK - VASÚT Siófok, április 10. Bajkó Erika kommunikációs vezető.
Bérczi László tű. ezredes BM OKF tűzoltósági főfelügyelő
Egy esély a felzárkózásra: Magyarország mint Európa egyik logisztikai központja Chikán Attila A Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Logisztikai,
HAT – Oktatáspolitikai kerekasztal március 8. Feladat- és felelősségmegosztás a közoktatásban.
A civil lakosság kapcsolódási, önkéntes szerepvállalásának lehetőségei
Budapest, Szervezeti sajátosságok Tevékenység Elvárások BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Logisztika 6.előadás.
A gazdaság védelmi felkészítése
Dr. Bozsó Zoltán r.dandártábornok
B ÉRES G YÖRGY Gazdasági főigazgató Az egészségügy háttérszolgáltatásának és egyéb népgazdasági ágazatoknak a kapcsolata március 31.
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
Katonai Műszaki Doktori Iskola A katonai közlekedési rendszertechnika helye, szerepe a katonai műszaki tudományokban Szűcs László CSc / Előadás: án.
Tűz-, polgári védelmi és katasztrófavédelmi igazgatás
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
Gulyás László tű. hadnagy kiemelt főelőadó Tatabánya, november 6. Iparbiztonsági feladatok a nem rendszeres hulladékszállítással kapcsolatosan (az.
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
ÖNKÉNTESEK BEVONÁSA A KATASZTRÓFÁK ELLENI VÉDEKEZÉSBE
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság KÉSZEN AVÉSZBEN KÉSZEN AVÉSZBEN A viharokra történő felkészülés Győr-Moson-Sopron megyében Előadó:
A polgári védelem jogszabályi korszerűsítése a közigazgatási reform tükrében Előadó : Dr. Varga Imre mk. pv. ezredes PhD. főosztályvezető OKF Minősített.
Közösségi Veszélyhelyzet-kezelő Csoportok. A Közösségi Veszélyhelyzet-kezelő Csoportok olyan meglévő közösségekből, támogató szervezet segítségével szervezett.
A megyei védelmi igazgatás helye és szerepe
BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Új kihívások a katasztrófavédelemben
Az ellátási láncok biztonsága
Katasztrófavédelem a védelmi igazgatás rendszerében
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
Ajánlás a felkészítések (gyakorlás, munkaműhely) tartalmára és módszerére A gyakorlat bemutatása A gyakorlat célja az etilén termékvezetékek sérülése következtében.
A kitelepítés, kimenekítés, befogadás, visszatelepítés
Katasztrófavédelem válaszai a globális klímaváltozás
A területi szervek fő feladatai a nukleárisbaleset - elhárítás területén Jogszabályi háttér § §248/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási.
A katasztrófák elleni védekezés rendszere
Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2012.
1 A magyar energiapolitika „ Az energiahatékonysági indikátorok az EU-ban és Magyarországon” nemzetközi szeminárium Budapest, október 5. Hatvani.
A Foglalkoztatási Információs Pontok a Dél-dunántúli régióban Márk László Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
Tájékoztatás a polgármesterek katasztrófavédelmi feladatairól
Budapest, december 6.1/12 A kistérségi rendszerépítés helyi tervezésének és módszertani támogatásának új hangsúlyai Dr. Németh Jenő IDEA Kistérségi.
A KLIK szerepe a szakképzés irányításában
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Válságkezelő rendszere
Dr. Farkas Klára r. őrnagy
Dr. Dobó Marianna október 4..  vízkár elhárítás: az árvizek belvizek, helyi vízkárok, vízminőségi haváriák károkozó hatásának megelőzésére, csökkentésére.
Köszöntöm a települési önmentő képesség fejlesztő felkészítésen résztvevőket Előadó: Lóki Richárd okl. tű. őrgy.
KATASZTRÓFAVÉDELMI LOGISZTIKA
A VÁLTOZÓ ÉGHAJLATTAL ÖSSZEFÜGGŐ PROBLÉMÁK BEMUTATÁSA ( KATASZTRÓFAVÉDELEM K ÁRPÁT - MEDENCE )
A tűz-, a polgári- és a katasztrófavédelem kérdései Hoffmann Imre tű. ddtbk. Hatósági Főigazgató-helyettes.
Sík- és dombvidéki vízrendezés
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
Előadás másolata:

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Dr. Demény Ádám pv. alezredes, igazgató Az árvízi védekezés logisztikai kihívásai a katasztrófavédelemben A katasztrófavédelmi logisztikai rendszer modernizációjának kiindulópontja október 27.

Az elmúlt időszak és annak folyományai… egy kiemelt természeti és egy kiemelt civilizációs katasztrófahelyzet bekövetkezése 2. Katasztrófavédelmi beavatkozás és logisztikai támogatás tapasztalatai 3. Új katasztrófavédelmi koncepció és jogszabály 4. Új szervezeti struktúra kialakítása 5. Új logisztikai támogató rendszer elgondolása

A katasztrófák megelőzése és az ellenük való védekezés NEMZETI ÜGY. A védekezés egységes irányítása állami feladat.

Katasztrófavédelmi veszélyeztetettség fogalmának újraértelmezése 1. A biztonság és a veszélyeztetettség dimenziói jelentősen átalakultak 2. Katonai polgári védelmi feladatokról a súlypont az újabb típusú katasztrófahelyzetekre tolódott (pl. ipari, természeti…) (pl. ipari, természeti…)

Katasztrófahelyzetek és a jelenlegi állapot közös jellemzői Magyarországon 1. Hirtelen, váratlan (robbanásszerű) bekövetkezés 2. Adott területre koncentrálódik 3. Jelenlegi logisztikai ellátórendszer nehezen tudja kiszolgálni 4. Katasztrófahelyzet területén az infrastruktúra nem optimális 5. Bár a megelőzésre jelentősebb hangsúly kerül, de nem lehet kizárni a bekövetkezésüket

Rendkívüli körülmények Katasztrófa-helyzetek

Árvíz

A hivatásos katasztrófavédelmi szervezetrendszer felépítése 1.Országos illetékességű központi szerv: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2.Megyei és fővárosi illetékességgel rendelkező területi szervek: megyei igazgatóságok 3.Speciális feladatokat ellátó területi besorolású szervek: logisztika, oktatás 4.Helyi szervek (2012-től): katasztrófavédelmi kirendeltségek, hivatásos tűzoltóságok

BM OKF Gazdasági Ellátó Központ szerepe a rendkívüli helyzetek logisztikai biztosításában I. 1. Működtetjük a KÖZPONTI RAKTÁR BÁZIS-t • Főváros és Pest megye vonatkozásában elsődleges logisztikai képességek • Országos viszonylatban másodlagos (rásegítő, visszapótló) logisztikai képességek Készletezés, eszközraktározás: -Homokzsákok, fáklyák -Védőruhák -Fektető anyagok, reflektorok -Sátrak -Mentesítő eszközök -Sáncszerszámok stb.

BM OKF Gazdasági Ellátó Központ szerepe a rendkívüli helyzetek logisztikai biztosításában II. 2. Jelentős szállítási kapacitással rendelkezünk • Teherautók, konténerszállítók, utánfutók • Speciális körülmények között bevethető gépjárművek (pl. Kraz) • KCR tehergépjárművek, munkagépek (Bobcat, targoncák) • Csónakszállítók 3. Bevetésre készen álló speciális eszközök • Sebesültszállító busz • Konténer konyha • Áramfejlesztők, szivattyúk • Mozgó Vezetési Pont busz • Rohamcsónak • Lakosságtájékoztatási eszközök (Kabóca, Pávián) • KIG – Katasztrófavédelmi Infokommunikációs Gépjármű 4. Központi beszerzések, anyaggazdálkodás, készletezés és terítés

Az árvízi védekezés rendszere, a vezetés és irányítás szintjei, az árvízi védekezés sajátosságai 1. Az árvízi védekezés operatív, szakmai feladatainak végrehajtásáért a vízügyi ágazat felel. 2. Az árvízi védekezéssel összefüggő lakosság-, és anyagi javak védelmi feladatait a hivatásos katasztrófavédelmi szervek látják el.

Árvízi védekezés logisztikai tapasztalatai I. Az elmúlt évek árvízi védekezés logisztikai támogatási feladatainak végrehajtásában több olyan probléma is kialakult, amelyek a központi koordináció és az együttműködés hiányosságaira, valamint a nem megfelelő információcserére vezethetők vissza.  A települések helyi védelmi tervei gyakran hiányoztak, a meglévők is hiányosak, pontatlanok, gyakran csak formálisak voltak.  A helyi szintű vezetés szakmai ismeretei, valamint a lakosság felkészítésének színvonala nem volt elegendő, amelyet csak fokozott az információk hiánya és a különböző intézkedések szakmai tartalmának eltérő értelmezése.  A helyi polgári védelmi szervezetek kiképzettsége alacsony színvonalú volt, anyagi-technikai felszereltségük, logisztikai képességük nem volt arányos a védekezési elvárásokkal.  Nehezítette a védekezési feladatok megszervezését a körülmények gyors változása, az utak járhatóságához való folyamatos alkalmazkodás.

Árvízi védekezés logisztikai tapasztalatai II.  A tevékenységek megfelelő dokumentálásának hiányosságai.  A védekezésben felhasznált anyagok szükségességének indokoltsága, valamint a felhasználás módja nehezen volt követhető.  A védekezési költségeket jelentősen befolyásolták a pillanatnyi piaci és a profitérdekeltségű viszonyok (kereslet- kínálat).  A védekezés során többcsatornás logisztikai támogatás működött, valamint a mentésben résztvevő (közreműködő) szervezetek logisztikai felkészültsége, képessége, rendkívül eltérő és különböző színvonalú volt. Nem érvényesült az egyenszilárdság elve.  A logisztikai támogatási feladatok koordinálatlanságából sok átfedés és párhuzamosság alakult ki.

Az árvízi védekezés műveletének hatékonyságát befolyásoló logisztikai tényezők I. A védekezés logisztikai problémáit és okait vizsgálva, azok négy alapvető terület köré csoportosíthatók: 1. A jogszabályi rendelkezésekkel összefüggő hiányosságok és azok okai. Megoldás: Új katasztrófavédelmi törvény rendezi. 2. A lakosság, valamint a védekezésben résztvevő állomány elhelyezése, ellátása során felmerült problémák és azok okai. Megoldás: Új katasztrófavédelmi törvény egyértelműsíti a feladatokat. A meglévő tervrendszerek aktualizálásának elrendelése, átalakítása, gyakorlatok megtartása.

Az árvízi védekezés műveletének hatékonyságát befolyásoló logisztikai tényezők II. 3. A védekezéshez szükséges anyagok beszerzése, szállítása és az ehhez szükséges szállító eszközök biztosításával kapcsolatos hiányosságok és azok okai. Megoldás: Védelmi célú tartalékolás erősítése. Civil Logisztikai Szolgáltató Központokkal (LSZK) együttműködés. 4. A védekezés logisztikai támogatását megvalósító, különböző logisztikai szervezetek együttműködésnek problémái és azok okai. Megoldás: Logisztikai rendszer átalakítása, regionális raktárbázis rendszer átszervezése, civil LSZK-k bevonása a katasztrófavédelembe.

Jelenlegi katasztrófavédelmi logisztika összegzése Korszerűtlen eszközök és anyagok + Korszerűtlen raktározási és szállítási feltételek = + Felkészült katasztrófavédelmi szakembergárda Rendkívüli helyzetek megfelelő szintű kezelése

Katasztrófavédelem jelenlegi logisztikai támogató és ellátó rendszerének anomáliái 1. Az as évek hidegháborús katonai rendszerében tervezett logisztikai ellátórendszerre épül (hátországvédelem) 2. Védett objektumok, mélylétesítmények, elhagyatott területeken kialakított vezetési pontok és ezek belső ellátása a jellemző 3. Vezetési pontokra épített raktározás, ellátás infrastrukturális és fenntartási problémái (pl. közlekedés, mozgatás) gátló tényező 4. Széttagolt és nem optimális objektumrendszer fenntartása és üzemeltetése nem költséghatékony

KATASZTRÓFAVÉDELMI LOGISZTIKA - jelenlegi realitás

Katasztrófavédelmi logisztikai ellátó rendszer újragondolása 1. Civil LSZK-k bevonása a hivatásos katasztrófavédelembe 2. Ingatlan racionalizáció 3. Tervrendszerek elkészítése, erők-eszközök felkészítése és megszervezése 4. Térben-időben történő egyidejű védekezésre és ellátásra kell felkészülni (lakosság és védekezésben részt vevők vonatkozásában is) 5. Raktározás – szállítás - felhasználás láncolatának átalakítása (pl. J.I.T. rendszer alkalmazása kárhelyszíni felhasználásnál) 6. Utánpótlás, helyreállítás és újjáépítés megszervezése

Tervek és elgondolások 1.Saját központi rendeltetésű raktárbázis fejlesztése (Budapest) 2.Logisztikai folyamatok vezetés-irányítása területén centralizáció (raktárbázisok kp.-i irányítása) 3.Elavult és nem gazdaságos raktárkapacitások felszámolása 4.Országosan 4-5 Logisztikai Szolgáltató Központ fokozatos bevonása • Vizsgált helyszínek: Miskolc, Szolnok, Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Nagykanizsa 5.Egységes művelet-támogatási ellátási lánc kialakítása és lebiztosítása

Jövőbeni elképzelések A Logisztikai Szolgáltató Központokon alapuló katasztrófavédelmi logisztika kialakítása

LOGISZTIKAI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTOK

Gépi mozgatású egységrakományok Professzionális tárolás

LOGISZTIKAI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTOK ADOTTSÁGAINAK KIHASZNÁLÁSA 1.Raktározási kapacitás, 2.Közlekedési infrastruktúra – közút, vasút, víz, 3.Gyakorlatban kipróbált működési rendszerek, 4.Kombináltszállítás – közút-vasút-víz, 5.Szállítási kapacitások – közút, vasút, víz, 6.Együttműködési képesség 1.Raktározási kapacitás, 2.Közlekedési infrastruktúra – közút, vasút, víz, 3.Gyakorlatban kipróbált működési rendszerek, 4.Kombináltszállítás – közút-vasút-víz, 5.Szállítási kapacitások – közút, vasút, víz, 6.Együttműködési képesség

Tervezett LSZK helyszínek 1. alternatíva Pl. Győr, Nagykanizsa, Miskolc, Debrecen, Szeged

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!