Szociális ellátórendszerek a számok tükrében „Híd a jövőbe” Konferencia Pécs, 2010. szeptember 15-17. Szociális ellátórendszerek a számok tükrében dr. Németh Zsolt KSH

Demográfiai helyzet Megnevezés EU-27 Magyarország 2010 2060 Lakosság száma, millió 499,4 505,7 10,0 8,7 65-x évesek aránya 17,4 30,0 16,6 31,9 80-x évesek aránya 4,7 12,1 3,9 12,6 Idős függőségi ráta 25,9 53,5 24,2 57,6 Teljes függőségi ráta 49,1 78,5 45,8 80,5 A szociális védelem iránti társadalmi szükségletek több tényező kölcsönhatásaként jelentkeznek. Befolyásolja a demográfiai helyzet alakulása (pl. az öregedés) éppúgy, mint az ország gazdasági fejlettsége, a munkaerő-piaci viszonyok és számos más társadalmi jelenség. Demográfiai mutatók: míg az EU jelenlegi tagállamaiban a 65 éves és idősebbek száma 1960-ban 38 millió volt, mára 86 millióra nőtt és 2060-ig közel kétszeresére emelkedik. Miközben a lakosság száma alig változik (az előrejelzések szerint mindössze 6 millióval élnek többen 50 év múlva ebben a térségben, az idősek és ezen belül a legidősebbek, a 80 év felettiek száma és aránya megháromszorozódik. Mo. vonatkozásában ezek a tendenciák még markánsabban jelentkeznek ugyanebben az időszakban: a népesség száma csökken, az idősek aránya pedig az uniós átlagnál nagyobb mértékben emelkedik. A 65 évesnél idősebbek aránya a 15-64 évesekhez viszonyítva folyamatosan növekedett az elmúlt időszakban és további emelkedést mutat a jövőben is. Jelenleg 4 munkaképes korú lakosra jut egy 65 év feletti, de 2060-ban már 2:1 lesz ugyanez az arány. A teljes függőségi ráta (0-14+65-x/15-64) a mostani 50% helyett 80% lesz. E tényezők önmagukban is erőteljesen befolyásolják a szociális védelemre háruló nyomást, a szociális rendszerek fenntarthatóságát. Az öregedés nemcsak az idősek ellátásain (nyugdíj, bentlakásos és egyéb szolgáltatásokon) keresztül hat, hanem az egészségügyi ellátórendszer iránti megnövekedett és tartalmában módosult igényeken, illetve egyéb (rokkantsággal, lakhatással kapcsolatos) kockázatok enyhítésével járó többletköltségeken keresztül is.

Demográfiai helyzet – EU-27 2008 2060 http://europa.eu/epc/pdf/interim_epc-spc_joint_report_on_pensions_final_en.pdf

Cél: a szegénység, társadalmi kirekesztődés, az ÉLETMINŐSÉG mérése Laekeni indikátorok Cél: a szegénység, társadalmi kirekesztődés, az ÉLETMINŐSÉG mérése Négy fő területen: A jövedelmi szegénységgel kapcsolatos mutatócsoport; Gazdasági, demográfiai, társadalmi változások hatása; A társadalmi befogadás, nyugdíjak, egészségügy helyzete; Az anyagi deprivációra vonatkozó indikátorok. A szociális védelem iránti elvárások, mértéke, formája erősen függ a lakosság életszínvonalától. A szükséges intézkedések megfogalmazásához, hatásának értékeléséhez szükség van az életminőség számszerűsítésére, mérésére. Erre természetesen egy mutató nem elég. A szegénységgel és társadalmi kirekesztődéssel kapcsolatos mutatószámok listáját 2001-ben az Európai Unió laekeni ülésén fogadták el. Az akkor még jellemzően az egyes országok belső viszonyaihoz igazított, a jövedelmi szegénységre fókuszáló mutatók köre a 2006. évi jelentős kiegészítés eredményeként kibővült. Jelenleg négy területet fog át, melyek egyrészt a gazdasági, társadalmi és demográfiai változásokat mérik, továbbá a társadalmi befogadásra, a nyugdíjakra, és az egészségügyi helyzetre vonatkoznak. Az indikátorok leginkább kidolgozott csoportja a társadalmi befogadásra koncentrál. Az elmúlt években a szegénység és a kirekesztődés sokdimenziós jellegének vizsgálatára vezették be az ún. anyagi deprivációra vonatkozó mutatókat, melyek jelentősége a „Stiglitz-jelentés” kapcsán felértékelődött. A Stiglitz-bizottság 2008-ban az EU-elnökséget akkor betöltő Franciaország köztársasági elnökétől kapta a megbízatását. Záró tanulmányukban többek között kifogásolták az országok fejlettségét egyoldalúan a GDP növekedésével bemutató politikákat, hangsúlyozták az egyéb mutatók – köztük a életminőség mérését szolgálók – fontosságát.

Jövedelmi szegénység  Jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint, % Jövedelmi szegénységi arány társadalmi juttatások nélkül, % Korcsoport, éves 2007. referenciaév 2008. referenciaév Összesen 12 0–17 20 21 18–64 65– 4 5 Korcsoport, éves 2007. referenciaév 2008. referenciaév Összesen 30 29 0–17 47 46 18–64 28 65– 10 9 Az adatok alapján kirajzolódó főbb tendenciák (amelyekben a gazdasági krízis hatásai még nem, vagy csak kis mértékben tükröződnek, mivel a 2009. évi felvétel jövedelmi adatai egy évvel korábbi referenciaévet tükröznek) az alábbiak: 2008-ban a szegénységi arány* és a jövedelmi egyenlőtlenség lényegében nem változott. Az életkor előre haladtával fokozatosan csökken a szegénységi arány, illetve a szegénységi kockázat. Változatlanul a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, és relatív helyzetük feltehetően a családi pótlék reálértékének csökkenése miatt tovább romlott, szegénységi kockázatuk 1,75-szerese az országosnak. A 25–49 évesek szegénységi aránya egy százalékponttal emelkedett, míg a fiatal felnőtteké változatlan maradt. A 65 évesek és idősebbek között a szegények aránya – feltehetően a női népesség arányának növekedésére visszavezethetően – egy százalékponttal nőtt. (A nőknek rövidebb a szolgálati idejük és alacsonyabb a keresetük, ezért nyugdíjuk is elmarad a férfiakétól, másrészről tovább élnek, így körükben az idős kisnyugdíjas réteg nagyobb súlyt képvisel.) A szegény háztartások jövedelmének jelentős részét az ún. társadalmi juttatások teszik ki. Ezek arra szolgálnak, hogy adott helyzetekből vagy eseményekből (pl. időskor, betegség, családban élő ellátandó gyermekek és gondozásra szoruló egyéb személyek, munkanélküliség, fogyatékosság stb.) következő terheket csökkentsék. A társadalmi juttatások jelentős része közvetlenül a háztartásoknak nyújtott pénzbeli vagy természetbeni transzferjövedelem. A jövedelmi szegénységet és társadalmi kirekesztődést mérő indikátorok közül a jövedelmi transzfereket megelőző relációt leírók az újraelosztás hatásának számszerűsítésére szolgálnak. Csak nyugdíjjal és munkajövedelemmel kalkulálva a szegények aránya 2,4-szerese lenne a társadalmi juttatások figyelembevételével számított aránynak. A mutató hasonló (2-2 százalékpontos) aránycsökkenést jelez a 0–17, illetve a 18–64 évesek körében, ami arra utal, hogy a – legidősebb korosztály kivételével – a nyugdíjakon kívüli társadalmi juttatások azonos mértékben járulnak hozzá az egyes korosztályok jövedelméhez. Adataink szerint a társadalmi juttatásoknak a jövedelmi szegénység csökkentésében játszott szerepe az unión belül Magyarországon a legerősebb (59%), míg az EU átlaga 32%-ot tesz ki. *Szegénységi arány: az adott csoportba tartozó szegények száma (szegénységi küszöb alatt élők száma) az adott csoportba tartozó összes személyhez viszonyítva. Szegénységi küszöb: a medián ekvivalens jövedelem 60%-a, a lakosság fele egy főre jutó jövedelmének 60%-ánál kevesebb. Forrás: Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel

Anyagi depriváció Az utóbbi években egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a szegénység mérése nem oldható meg egyetlen mutatószámmal, mivel sokdimenziós jelenségről van szó. Ráadásul – ahogy azt a nemzetközi összehasonlítás is igazolta – a relatív koncepció alkalmazásával nyert arányszámokat fenntartással kell kezelni, mivel az újonnan csatlakozott tagállamok többségében a kiegyenlítettebb jövedelmi viszonyok következtében viszonylag alacsony a szegénységi arány (és küszöb), így pusztán ennek a vizsgálata félrevezetheti a felhasználókat. Ez a probléma ösztönözte az anyagi depriváció vizsgálatát. Az anyagi depriváció vizsgálata annak kimutatására irányul, hogy bizonyos általánosan elterjedt és elfogadott cikkek és szolgáltatások igénybevételét a népesség mekkora hányada nem engedheti meg anyagi okból magának. Az EU-27 tagállamaira átlagosan a jövedelmi szegénységi aránnyal megegyező 17%-os anyagi nélkülözési arány volt jellemző (Magyarországon 37%). Éles választóvonal húzható a régi és az új tagállamok közé. Egyrészt Luxemburgban a népesség mindössze 4%-át sújtotta anyagi depriváció, és az arányszám 10% alatt maradt az északi országokban, Hollandiában, de Spanyolországban is. Másrészt 50%-ot vagy annál is magasabb arányt mértek Bulgáriában és Romániában, és 30% felettit Magyarországon, Lettországban és Lengyelországban. Az anyagi hiánynak általában inkább ki voltak téve a gyermekek, mint a népesség egésze, átlagosan 3 százalékponttal volt rosszabb a helyzetük. Az európai gyakorlattal ellentétben Bulgáriában és Lettországban az idősek anyagi deprivációja jelentősen meghaladta az országos átlagot (az előbbiben 22 százalékponttal, az utóbbiban 15 százalékponttal).

Összehasonlíthatóság Szociális védelem - Szociális biztonság Nyitott koordináció Nemzetközi módszertan alkalmazása Eurostat által kidolgozott rendszer: ESSPROS szociális védelem integrált európai statisztikai rendszere European System of Integrated Social Protection Statistics Hogyan lehet a szociális védelem jellemzőit nemzetközi szinten összehasonlítani? Az Európai Unióban nincs egységes szociális biztonsági rendszert előíró szabályozás, minden tagállam szabadon dönt arról, hogy a befizetett járulékokért, adókért milyen ellátásokat nyújt az állampolgárainak. Az eltérő gazdasági, társadalmi feltételek különböző megoldásokat kívánnak, a jóléti rendszerek sokféleségét eredményezve. A munkaerő szabad áramlása, az uniós állampolgárok alapvető szociális jogainak biztosítása megkívánja a tagállamok szociális biztonsági rendszereinek bizonyos szintű összehangolását, vagyis ha az egyik államban biztosítottak vagyunk, ezt bármely más tagállamban érvényesíteni tudjuk. Ezt a célt szolgálja az ún. nyitott koordinációs mechanizmus, melynek jogi alapját a 2000 decemberében megkötött Nizzai Szerződés teremtette meg. A tagállamok e területen közös célkitűzéseket határoznak meg és intézkedéseket hoznak, melyekről rendszeres időközönként Nemzeti Akciótervekben számolnak be az Európai Bizottságnak. A Bizottság az összehasonlíthatóság és a könnyebb értékelhetőség érdekében közös mutatószámokat dolgoz ki, melyek alapja több esetben valamilyen egységesített, EU-harmonizált adatgyűjtés, ezért az utóbbi időben felértékelődött az idevonatkozó statisztikai tevékenység jelentősége is. A szociális védelemre vonatkozó módszertan ESSPROS névre hallgat. A szociális védelem fogalmába tartozik minden ellátási és szolgáltatási forma, függetlenül attól, hogy biztosítási alapon, alanyi jogon vagy esetleg rászorultság okán jár.

Szociális védelmi funkciók Jövedelmi/vagyoni helyzethez nem kötött juttatások Jövedelmi/vagyoni helyzethez kötött juttatások Szociális védelmi funkciók Az összehasonlításhoz, az alkalmazott osztályozásokat is egységesen kell értelmezni, kialakítani, ezért jött létre az ellátások, juttatások célja, funkciója szerinti csoportosítás. Az ESSPROS nyolc kategóriába sorolja a szociális kockázatok enyhítésére irányuló juttatásokat. Az oktatást nem tekinti szociális kockázatnak. A társadalmi juttatások osztályozása történhet: A) Funkciók szerint A funkciókat azok a kockázatok és szükségletek jelentik, amiket a szociális védelem kezel. A funkcionális osztályozás alapját a juttatás célja jelenti. Egy adott juttatás célját nem mindig könnyű meghatározni. Egyes esetekben több célt is szolgál a juttatás, néha a különböző célok összemosódnak, átfedik egymást. Pl: nyugdíj (öregségi, rokkantsági, özvegyi). A korhatár feletti rokkantsági nyugdíjasok az öregségi jellegű ellátásoknál kerülnek számbavételre. B) Rászorultsági elv alkalmazása szerint − jövedelmi/vagyoni helyzethez kötött és nem kötött, C) Típus szerint − pénzbeli (rendszeres és eseti), természetbeni. A pénzbeli juttatások értelmezése közismert és egységes, a természetbeni ellátások fogalmát azonban gyakran szűkítik a pénzbeli támogatás helyett nyújtott célzottabb támogatási formákra (például ingyenes étkezés, támogatás a lakásfenntartási költségekhez stb.). Ez a kategória tartalmazza az egészségügyi és szociális intézmények által nyújtott szolgáltatásokat is. Pénzbeli juttatások Rendszeres Eseti Természetbeni juttatások

Szociális védelmi kiadások a GDP %-ában 2007  11.0 – 16.0  16.0 – 19.3  19.3 - 24.4  24.4 - 27.7 11.0  27.7 – 30.5 22.3 30.5 Az Unió szociális védelmi rendszerei jelentős összegeket emésztenek fel. 2007-ben a szociális védelmi kiadások az EU-27 országainak átlagát számítva a GDP 26%-ára rúgtak. A legnagyobb arányú ráfordításokat Franciaország produkálta, a bruttó hazai termék több mint 30%-át költötték szociális ellátásokra, de Svédországban és Belgiumban is megközelítik az ilyen célú kiadások a 30%-ot. Ezzel szemben a balti államokban és a legutóbb csatlakozott országokban (Romániában és Bulgáriában) ez az arány a francia érték felét sem éri el. A legalacsonyabb hányadot (11%-ot) Lettországból jelentették. Magyarországon a GDP 22%-át teszik ki a társadalmi juttatások, vagyis az Unió átlagától 4 százalékponttal maradunk el és a 13. helyen állunk az országok rangsorában. 2000 óta lassú növekedés tapasztalható a magyar mutatók alakulásában. Ugyanakkor ez a tendencia a legtöbb uniós ország vonatkozásában megfigyelhető. A szociális védelem egyre költségesebb az európai országok számára. 2000 és 2005 között a 27 tagország háromnegyedében évről-évre emelkedett a társadalmi juttatásokra fordított összegek aránya (Mo-on 3 százalékponttal), de a pénzügyi korlátok miatt 2006-ban már csak kétharmaduk, 2007-ben mindössze felük költött többet a GDP-hez mérve, mint 2000-ben. EU27 26.2

Egy főre jutó társadalmi juttatások, 2000, 2007 (PPS) 2000 (EU-15) 2007 (EU-27) A bővítést követően felerősödtek a szociális feltételek közötti tagállami különbségek. Ez legszemléletesebben az egy főre jutó ellátásokat vizsgálva követhető nyomon. A két legutóbb csatlakozott állam, Románia és Bulgária társadalmi juttatásai és Luxemburg kiadásai között 10-szeres különbség adódik, de az EU-átlag is 5-szöröse a két új tagénak. Az EU-15-ön belül a két szélső érték között 3-szoros különbség tapasztalható. Magyarország is jelentősebb lemaradást mutat ebben a vizsgálatban (mint a GDP-hez viszonyítva), itt már csak a 20. helyet sikerül elfoglalnunk. A különbségek mértékében szerepet játszik az egyes országokban élők életszínvonala, a nemzeti szociális védelmi rendszerek, a demográfiai, gazdasági, társadalmi és intézményi struktúrák eltérése.

A társadalmi juttatások funkciók szerinti megoszlása, 2007 (az összes juttatás %-ában) Az ESSPROS rendszere szerinti számbavétel legjelentősebb tétele az idős korral járó kockázatok enyhítésére, az öregségi nyugdíjakra és egyéb pénzbeli támogatásokra, valamint az időseknek nyújtott szolgáltatásokra fordított kiadások csoportja. A modern társadalmaknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a demográfiai öregedés folyamata komoly nyomást gyakorol a szociális védelmi rendszerekre. A népesség elöregedése a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának problémáin túl az önellátásra képtelen idős emberek tartós ápolás iránti szükségleteinek növekedését is jelenti. Az összes társadalmi juttatás közel 40%-át az öregség kapcsán felmerülő ellátások emésztik fel. Ez uniós szinten a GDP-hez mérten 10% körüli arányt mutat. E funkció részesedése a legmagasabb az Unió országainak jóléti kiadásaiban, az egyetlen kivétel Európa legfiatalabb állama, Írország, ahol az összes juttatásnak mindössze 22,8%-át költik az idősek védelmére. Kiemelkedően magas ez az arány Olaszországban (51,4%). Az ESSPROS rendszerben az öregséggel kapcsolatos kiadások után a második legjelentősebb tétel – az összes társadalmi juttatás 29,2%-a – az egészség megőrzésére, a gyógyításra elköltött összeg. A tagállamok többségében 20-30% között mozog ez az arány, de kiugróan magas Írország adata, mely meghaladja a 41%-ot (igaz, hogy az öregség funkcióra ennek csak a felét költi). A magyar juttatások közül a gyermekek, családok támogatására fordított kiadások hányada jelentősen magasabb az EU átlagnál, ez az 5. legmagasabb arány a tagállamok körében.

A magyar társadalmi juttatások színvonala az EU-27 átlagához viszonyítva az egy főre jutó kiadások alapján Az ellátások színvonalát tekintve a juttatások mindössze az EU átlagának felét érik csak, de jelentős előremozdulás mutatkozik az idősoros összehasonlítás alapján. 2000-ben összességében az uniós érték 40%-a volt a magyar juttatások átlaga. A legnagyobb értéknövekedés a lakástámogatásoknál, illetve az öregség és a rokkantság funkciónál következett be (utóbbiaknál alapvetően a 13. havi nyugdíj 2003-tól történő fokozatos bevezetése miatt).

Családtámogatási tv.(1998) 32 Nyugdíjtörvények (Tny-1997) 40 Magyar rendszer Módosulások száma: Szociális tv. (1993) 65 Gyermekvédelmi tv. (1997) 48 Családtámogatási tv.(1998) 32 Nyugdíjtörvények (Tny-1997) 40 (Tbj-1997) 45 Egészségügyi tv. (1997) 43 Egészségbiztosítási tv. (1997) 46 Foglalkoztatási tv. (1991) 79 A társadalomban lezajló gazdasági, demográfiai változások miatt a szociális háló működése, hatékonysága kiemelt jelentőségű a lakosság életszínvonalának, életminőségének szempontjából. A különböző élethelyzetek, a felmerülő szükségletek igen differenciált ellátórendszert eredményeztek. A növekvő igények és a szűkülő pénzügyi lehetőségek miatt szükségessé vált az egyes támogatások, szolgáltatások célzottabbá tétele, így egy rendkívül szétaprózott és bonyolult jogszabályrendszer alakult ki. A különböző ellátási formák tartalmára, az igénybevétel feltételeire vonatkozó előírások több ágazati törvényben kerültek rögzítésre, ám ez a jogszabályi környezet korántsem mondható stabilnak. A folyamatosan változó szabályok megnehezítik a rendszer átláthatóságát, a rászorulók számára a hozzáférést. (és nem utolsósorban a statisztikai számbavételt). A magyar Nyugdíjfolyósító Igazgatóság több mint 100 féle ellátást kezel és további 130 egyéb szociális védelmi ellátást nyújt hazánk az önkormányzati és egyéb rendszereken keresztül.

Szociális ellátásban részesülők száma, 2009. december 31. Szociális alapszolgáltatások Szakosított ellátások Szociális étkeztetés 124 693 Tartós bentlakás 75 467 Házi segítségnyújtás 63 392 Tartós ápolás-gondozás 71 586 Jelzőrendszeres 27 198 Tartós rehabilitáció 1 964 Közösségi ellátás 10 018 Lakóotthon 1 917 Támogató szolgáltatás 17 841 Átmeneti elhelyezés 11 447 Családsegítés 512 881 Nappali ellátás 47 813 A hazai ellátórendszerből a Szociális törvény hatálya alá tartozó ellátási, szolgáltatási formákat emelném ki. Rendkívül sokszínű a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások tárháza és folyamatosan bővül az ellátások listája, egyre több speciális szolgáltatást vehetnek igénybe a rászorulók. A táblázat a 39 különböző ellátási formából csak néhányat (illetve aggregált szinten) tartalmaz. A személyes gondoskodás körébe tartoznak a szociális alapszolgáltatások: a falu-, és tanyagondnoki szolgáltatás, az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a családsegítés, a közösségi ellátások, a támogató szolgáltatás, az utcai szociális munka, a nappali ellátás és a szakosított ellátások: az ápolást, gondozást nyújtó, a rehabilitációs intézmény, a lakóotthon, az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény, az egyéb speciális szociális intézmények A szolgáltatások megszervezhetőek önálló, illetve integrált szervezeti formában. A szervezeti integráció megvalósulhat több ellátási típus egy intézmény keretein belül történő biztosításával, illetve alap-, nappali, bentlakásos intézményi formák egymásra épülésével. A hátrányos helyzetben lévők számára a szociális intézményrendszer szolgáltatásainak elérése a létbiztonság egyik fontos tényezője. Az ország hátrányos helyzetű térségeiben nemcsak a gazdaság állapota rosszabb az átlaghoz képest, hanem a szociális szolgáltatások iránti igények is nagyobbak, ugyanakkor az ellátórendszer kapacitása szűkösebb a fejlettebb régiókhoz képest.

Tartós bentlakásos intézmények főbb adatai Év Telep-helyek száma Működő férő-helyek száma Egy telep-helyre jutó férőhely Ellátottak száma Férőhely- kihasznált-ság, % Tízezer lakosra jutó férőhely 1990 304 40 853 134,4 38 682 94,7 39,4 1995 637 54 985 86,3 53 693 97,7 53,3 2000 832 64 278 77,3 62 862 97,8 64,0 2005 1 091 73 178 67,1 71 120 97,2 72,6 2009 1 181 78 835 66,8 75 467 95,7 78,7 Az ellátórendszer értékelésénél fontos lenne a társadalmi igények ismerete is, de ennek mérése, számbavétele jelenleg nem megoldott. 2005-ig készült statisztikai kimutatás az elhelyezést kérőkről, de az összegyűjtött információk nem a valós képet tükrözték. A jogszabályok által megszabott jogosultsági kritériumok miatt az igénylők jelentős része meg sem jelent a nyilvántartásokban, míg a jogosultak egy másik része különböző okok miatt a jogszabályi feltételek teljesítése ellenére sem vette igénybe az ellátást. A szükségletek mellett fontos lenne a lakosság véleményének, elvárásainak megismerése is, ám ilyen információk csak célzott lakossági felvételek útján nyerhetők, amelynek költségei jóval magasabbak az intézményi adatgyűjtéseknél. A szociális ellátások elérhetőségének, az egyes területek lefedettségének vizsgálatához fontos ismerni a telephelyek számát, míg a tényleges kapacitásokat a férőhelyek száma mutatja. Ha az intézményrendszer bővülését a szervezetek száma alapján ítéljük meg, közel négyszeres növekedést láthatunk, ugyanakkor a férőhelyek száma csak kétszeres emelkedést mutat. Ennek oka részben az a törekvés, amely során megszűntek a nagy létszámú otthonok és a kisebb intézmények szaporodtak el. Ez nyomon követhető az egy telephelyre jutó férőhelyek számának alakulásában. Az igazán családias légkört biztosító forma nem tudott elterjedni, az ellátottak mindössze 2,5%-a él lakóotthonban. A másik indok a nem állami fenntartók megjelenése és térhódítása. Az egyházak és nonprofit szervezetek főleg a helyi szükségletekre reagálva, a hiányzó kapacitásokat biztosítják, ily módon kiegészítik az önkormányzati szolgáltatásokat.

A tartós bentlakásos intézményekben ellátottak száma típus szerint, 2009 A férőhelyek és így az ellátottak közel kétharmada is az időskorúak otthonaiban található. Az ellátórendszer bővülése elsősorban az idősgondozásban nyilvánult meg, a fogyatékosok és pszichiátriai betegek számára alig van több férőhely, mint a 90-es évek elején. A szenvedélybetegek közül háromszor annyian jutnak bentlakásos ellátáshoz, mint 20 évvel ezelőtt, de a 2000 főt befogadni képes intézményi kapacitás korántsem mondható elégségesnek (főleg területi aspektusból tekintve, ugyanis 3 megyében nincs ilyen ellátás és Budapesten is 100 alatt van az igénybevevők létszáma), noha a gondozásra szoruló szenvedélybetegek száma nem ismert.

A tartós bentlakásos intézmények főbb adatai fenntartók szerint, 2009 Telep-helyek száma Működő férőhelyek száma Egy telep-helyre jutó férőhely Települési önkormányzat 228 11 843 52 Megyei önkormányzat 296 32 564 110 Önkorm-i intézményfenntartó társulás 39 1 856 48 Többcélú kistérségi társulás 100 5 886 59 Egyház 209 11 970 57 Nonprofit vállalkozás (kht) 118 7 895 67 Közalapítvány 7 194 28 Alapítvány 132 4 829 37 Egyesület 946 26 Társas vállalkozás 202 29 Központi költségvetési intézmény 8 650 81 Összesen 1 181 78 835 A fenntartói formák is változatosak, jelenleg 15 féle fenntartói típus jelölésére van lehetőség a kérdőíveken. A telephelyek valamivel több mint felét, de az otthonok eltérő mérete, befogadóképessége miatt az ellátókapacitás háromnegyedét működtetik önkormányzatok, illetve azok társulásai.

A tartós bentlakásos intézményekben ellátottak megoszlása fenntartók szerint 1993 2009 A Szociális törvény életbelépésekor az ellátottak 88%-a önkormányzati, 8%-uk egyházi otthonban élt és emellett csak elvétve (5%-ban) működtek vállalkozások, vagy egyéb szervezetek által fenntartott (központi költségvetési, vegyes fenntartású) intézmények. 2009-re az önkormányzati ellátás 16%-os bővülése ellenére, (20%ponttal) csökkent az önkormányzati hegemónia, nagyobb mértékű lett az egyházi (15%) és a nonprofit fenntartók (16%) szerepvállalása.

Tízezer lakosra jutó tartós bentlakásos intézményben ellátott, 2009 74,1 88,3 87,3 81,4 63,4 69,8 63,7 73,0 63,4 86,1 67,7 66,2 57,9 123,5 77,3 - 65 101,1 88,3 79,8 80,9 66 - 70 71 - 80 81 - 90 95,0 91 -