Családkutatás-helytörténet TÁMOP pályázati foglalkozások keretében Előadás a MELTE-EME 2012. évi vándorgyűlésének szakmai konferenciáján: Helytörténet,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Levéltár a falakon kívül – az egyházi levéltárak külső kapcsolatai Előadás a MFLSZ évi vándorgyűlésének szakmai konferenciáján: A levéltárak szerepe.
Advertisements

TÁMOP / TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Mosonmagyaróváron A pályázati kiírás forrását az Európai.
A kiemelt projekt tapasztalatainak hasznosítása „Tett - Program az áldozatokért és tettesekért” nyitókonferencia december 16. Siófok Lénárd Krisztina.
Fancsalszki Éva projektmenedzser TÁMOP-2.4.3/A-09/ Június 07.
Norvég Alap Zöld ipari innováció. Célok – Zöld ipari innováció Zöld vállalkozások versenyképességének erősítése, meglévő iparágak zöldebbé tétele, zöld.
A dunakeszi Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár szolgáltatás fejlesztése, képzési szerepének erősítése TÁMOP /1/KMR.
Önkéntes menedzsment Előzmények Toborzás Szűrés, kiválasztás
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
A Pécsi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma
Határtalan Európa? Projekt összefoglaló Alattyányi István Szabadka, Borderless EUR Zárókonferencia HUSRB/1002/222/159.
Tájékoztató TÁMOP-projektünk nyitórendezvényére Kalocsa, november 7. (Katona István ház) A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gyűjteményére épülő,
Iskolánkról.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
Környezetipari Export Klaszter pályázat 2011-ben Morvai Balázs - Pál Attila KSZGYSZ – dec. 14.
KÖSZÖNTÖM A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület nevében.
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ )” TÁMOP / A pedagógus(tovább)képzés kérdései és lehetőségei az egész napos iskola-
…a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.” (Coelho)
 5600 Békéscsaba, Jókai u. 34.   5600 Békéscsaba, Jókai u. 34. 
Közösségben újra hasznos! TÁMOP A DOMÁNYBOLT, MINT A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ESZKÖZE Átfogó Célok • Foglalkoztatás • Környezetvédelem • Anyagi fenntarthatóság.
TÁMOP B-11/ „Életút a párkereséstől a jól működő családig”
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
TÁMOP A-11/ Tájékoztató a „Hálózatban a jövőnkért” TÁMOP A-11/ pályázatról.
MKE 44. Vándorgyűlése Helyismereti Szekció Győr, július 13. péntek Magdics Erika Szabadhegyi Magyar-Német Középiskola, Győr.
Kisalföldi Tudástár szolgáltatásainak horizontális és vertikális bővítése a hatékony információátadás érdekében TÁMOP A-11/ Projektnyitó.
Minőségi oktatás létrehozása – Hátránykompenzáció közoktatási és kulturális szolgáltatások fejlesztésével és tartalmi modernizációjával Magyarhomorogon.
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” TÁMOP /
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
TIOP / „A tudás kulcsa” – tanulói laptopok az élethosszig tartó tanulás kulcskompetenciák fejlesztéséhez. Kedvezményezett: Jászárokszállás.
Kisújszállás: itt mindenkire szerep vár TÁMOP A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában.
CIVILEK és ÖNKORMÁNYZATOK
Az MKE 15. országos konferenciája
Migrációról iskolásoknak Iskolai projekt
MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének XVIII. Országos Tanácskozása Gödöllő, július Helyismereti fejlesztés - online elérés a dunakeszi.
EGY SIKERES PROJEKT ISMÉRVEI ÖTLETTŐL A MEGVALÓSULÁSIG Vendler Balázs, ügyvezető.
14.30 Regisztráció Köszöntő – Vértes Tibor, elnök Megnyitó – L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke
Helytörténeti források kutatása az interneten – a Communio-projekt Kalocsán Előadás a Szabadkai Történelmi Levéltár IV. Nemzetközi Levéltári Napján: A.
Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola,
Önkéntesség az Észak-Magyarországi Régióban. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) története A Demokratikus Ifjúságért Alapítványt 1999-ben hozta.
BFH Európa Kft. Hollósi Szabolcs ügyvezető
TÁMOP / jelű Együtt, hogy jobb legyen című projekt Kettős mentorálás Készítette: Bagi Lászlóné február 24. Hódmezővásárhely.

TÁMOP Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása Cél: - Az óvodai és iskolai nevelési és.
Az EDUCOOP-projekt szakmai programja
Digitális kompetencia-fejlesztés TÁMOP /3
Első világháborús források feltárása Kalocsán Dr. Lakatos Andor levéltárvezető, Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár (KFL) Egyházak a háborúk viharaiban MELTE-EME.
Határtalanul II. MédiaMánia határon innen és túl BGA-12-HA /13 Varró István Szakiskola, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Karcag.
Innováció Intézményi fejlesztés Egyenlő hozzáférés
(Angyali) kalandozás a barokk Gödöllőn avagy múzeumpedagógiai foglalkozások a Gödöllői Városi Múzeumban.
Önkormányzati ASP központ felállítása projekt összefoglaló EKOP
Határtalanul Együtt egymásért a zene és a tánc világában HA /14 Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
A pályázati kiírás: „Szakképző intézmények felkészülésének támogatása a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetésére.” A pályázat címe: Az Asbóth Szakközépiskola.
Az egészségvédelmi program megvalósításának értékelése A program ideje: – A Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének Egészségvédelmi.
Egészségvédelem hónapról-hónapra
Tematikus kutatás, 2. félév Témák és feladatok. Kutatás – írás Témák (szűkítés, konkretizálás) Módszerek (külön is: PhD-sok rövid bemutatója: történeti.
INNOLEARN KONFERENCIA Gödöllő, szeptember 26.
TÁMOP – A- 12/1. ALAPVETŐ CÉL  HH és HHH tanulókat nevelő iskolák kapcsolatfelvétele, programkínálatuknak bővítése  testvériskolai kapcsolat.
Szakmai beszámoló TÁMOP B-13/ Partnerség és hálózatosodás „Az iskola közös ügyünk” „Ki tud többet Szorgalmatosról?”
A könyvtár, mint az információs társadalom stratégiai tényezője Dr. Tóvári Judit
„Walls talk” projekt „Walls talk” projekt Katedra Gimnázium,
2013/14.. A megvalósítás éve számokban  11 partnerintézmény  összesen 330 óra  iskolánként 3x10 óra  kísérletek 4 természettudományos tárgyból  40.
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
TÁMOP A-14/ „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú.
VÁLTOZÓ KÖNYVTÁR A VÁLTOZÓ VILÁGBAN „Megőriztük a régit, s megújultunk az időben, ahogy kell.” Csukás István.
MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének XVIII
Introduction to Közgazdasági Politechnikum Hogyan pályázunk mi?
Hallássérültek a könyvtárban
Előadás másolata:

Családkutatás-helytörténet TÁMOP pályázati foglalkozások keretében Előadás a MELTE-EME évi vándorgyűlésének szakmai konferenciáján: Helytörténet, családtörténet és egyházi gyűjtemények Debrecen, július10. Lakatos Andor:

Előzmények, motiváció •A pályázati kiírás célja: közgyűjtemények bevonása az iskolák életébe, élményszerű ismeretszerzés, készségek fejlesztése •Kedvező pályázati feltételek a levéltárak számára – korábban már sikeres múzeumpedagógiai pályázatok-programok országszerte •Levéltárunkat az OKM Közgyűjteményi Főosztályáról kifejezetten biztatták, Kalocsa kedvező adottságait hangsúlyozva („Nagy KUL-TÚRA Élmény” program tapasztalatai 2009-ben) •Kecsegtető intézményes előnyök-lehetőségek: eszközbeszerzés, munkabérek,kiadványok, kapcsolatok oktatási intézményekkel…

Adottságok Kalocsán •Intézményünk egy évtizede gyűjteményi keretekben (Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények): könyvtár, kincstár (múzeum) és levéltár szakmai együttműködése, közös feladatokkal- lehetőségekkel •Más levéltárak helyzetéhez képest összetettebb, változatosabb világ… •Kalocsa érseki város, hangsúlyos egyházi kulturális örökséggel, gyűjteményeink emlékanyaga, helytörténeti jelentősége így alapvető, megkerülhetetlen

Partnerek, résztvevők •Három kalocsai és két vidéki intézményből több mint ezer aláírás a jelenléti íveken, kb. 750 diák, kísérőtanárokkal együtt a résztvevők száma meghaladta a 800 főt (visszatérők is voltak!) •Egy tanéves, konkrét együttműködési megállapodások, de öt évre tervezett partnerség, tartós kapcsolatok •Lakóhely: Kalocsa 60%, vidék 40% •Intézmény: egyházi 60%, önkormányzati 40% •Motiváció: önkéntes jelentkező 55%, osztállyal érkezett 45% •Korosztály: középiskolás 68%, ált. iskolás 32%

Tartalom, foglalkozások •Foglalkozások ben: 31 témanap (háromféle programmal, 10 szakköri foglalkozás, több mint 30 konzultáció és 60 internetes kutatás •TÉMANAPOK: négy tanórás foglalkozások, két óra konkrét tematikával, melyet két órás „helytörténeti séta” követ a gyűjteményi kiállítóterekben (Érseki Palota, Katona István ház, Paprika Múzeum) Fajtái: –Ötvös műremekek (múzeumi témanap) –A kódexektől a digitális könyvtárakig (könyvtári témanap) –Az írás története (levéltári témanap) •SZAKKÖR: félévenként öt alkalommal, családkutatás témában – az elmélet (genealógia) mellett gyakorlati kutatásokkal, KFL e-kutatás szolgáltatását hasznosítva •Szakmai megvalósítás több gyűjteményi helyszínen: Főegyházmegyei Levéltár, Főszékesegyházi Könyvtár, Érseki Kincstár, a gyűjtemények 6 munkatársával és egy önkéntes segítővel

Tapasztalatok •„Osztálykirándulós légkör” (talán a helyismereti séta miatt, nem baj, hiánypótló) •Az önkéntes jelentkezők figyelme kitartóbb (a figyelemért ált. meg kell küzdeni, de nem reménytelen…) •Minden korosztálynál-iskolatípusnál működhet (középiskolásoknál alaposabb elmélet, ált. iskolások viszont aktívabbak, vállalkozóbbak a feladatok terén, nyitottabbak, többet kérdeznek), speciális iskola meglepően kedvező tapasztalatai… •Élményszerűség: a rácsodálkozás fontos, nem nélkülözhető •Készségek-képességek felismerése és fejlesztése, ismeretek kapcsolása: művészettörténet-rajz, kémia, történelem, társadalom-ismeret, könyvtárhasználat, informatika stb. •Változatos módszerek: vetített előadások, találkozás eredeti tárgyakkal-forrásokkal, játékos feladatok, emlékeztető kiadványok, helytörténeti séta, ebéd beszélgetésekkel •Indokoltan hangsúlyos a helytörténet (kalocsai v. egyházi isk. partnerek-résztvevők) •Az egyszeri programok sikeresek, rendszeres, kitartó munkára- kutatásokra nincs (vagy alig van) fogékonyság

Költségvetés •13,6 mFt támogatás (100%-os intenzitás) •Diákok számára biztosított szolgáltatások (étkezés, busz, kiadványok, anyagok) 36 % •Szakmai megvalósítás, projekt menedzsment bérköltsége 34 % •Berendezés, felszerelés, előadás technika 10 % •Egyebek (tájékoztatás, nyilvánosság, irodaszer, kommunikáció, anyagvásárlás, banki költségek, tartalék 20 % •Az intézményben „hasznosul” kb. 50% •Projekt megvalósítás: augusztus 1-től július 31-ig •Lehívás folyamatban, technikai nehézségek…

Mérleg •A projekt eredményes és sikeres volt, a pályázat célkitűzéseit és a levéltár érdekeit is figyelembe véve •Szubjektív vélemény: pazarló a pályázati rendszer, óriási az adminisztrációs teher, így nem mindig a lényegre összpontosul a figyelem. 1-2 személyes intézményeket túlterhel… •Nem bántuk meg, hogy belefogtunk, de újabbat egyelőre mégsem kezdenénk… •A fenntartási időszak még hátra van, a pénzügyi támogatás egy évre szólt, lehívása sem fejeződött még be…

Köszönöm a figyelmet! További információ honlapunkon a hírek között, ill. TÁMOP-oldalunkon: ?q=oldal/tamop