Dobbantó program. Kik vesznek benne részt? Országosan 15 iskola Tervezett: 22.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
STRATKOM Kft ÖSSZEFOGLALÓ A SZAKKÉPZÉS IRÁNYAIRÓL ÉS ARÁNYAIRÓL FOLYÓ ESZMECSERÉKRŐL "A kormány szakképzés-fejlesztési koncepciója az új szakképzési törvény”
Advertisements

TIOP 1.1.1/09/ Angol nyelvi modulok feldolgozása tanulói laptopok segítségével.
Belső tanulási folyamat az intézményben - a kompetencia alapú oktatás intézményi elterjesztése.
Horizontális tanulás intézményi hálózati együttműködés
A tanári munka értékelése
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Beszámoló a fenntarthatósági időszakban végzett feladatokról TÁMOP – 2.2.3–07/1–2F–2008–0008 „Mércénk az ember” Bókay János Humán Szakközépiskola.
A hátrányos helyzet kezelésének középiskolai modellkísérletei Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium Tamási június 4.
3. alprojekt A hátrányos, ill. halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve tanulási nehézségekkel küzdő tanulók fejlesztésére létrehozandó.
Támop 3.1.4/ A kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézményekben.
LKG–HEFOP Szakmai Nap, / Kompetensek leszünk!? Bánhegyesi Zoltán Leövey Klára Gimnázium
VII. NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS augusztus A pedagógus kollektíva az iskolában, az iskolafejlesztés személyi feltételei dr. Várnai Andrásné.
„Lépj feljebb! Tanulj tovább! Segítünk! A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban”
Az együttműködés színterei a segítő pedagógus szemszögéből
E URÓPAI P EDAGÓGIAI IKT J OGOSÍTVÁNY EPICT tanfolyam a Calibrate projektben Kárpáti
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser, dékán Kutatás-fejlesztés az EKF-en a kompetencia alapú tanárképzés támogatására A HEFOP projekt VII. Nevelésügyi.
 Városi Óvodai intézmény – eFt  Arany János Általános Iskola – eFt  Kossuth Lajos Általános Iskola – eFt  Móricz Zsigmond Gimnázium,
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
Szent László ÁMK Szakközépiskolai Intézményegysége
Szakképzési szakemberek kompetenciáinak meghatározása
Szegedi Tudományegyetem TÁMOP „XXI. Századi kompetenciaalapú gyakorló iskolák Szegeden – az óvodától az egyetemig.” „XXI. Századi kompetenciaalapú.
KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
Informatikai Szakképzési Portál
A kompetencia alapú szakképzés sajátosságai
„EU-s tartalmak az oktatásban" Pedagógustovábbképzési program Budapest, 2008 április 1 EU-S TARTALMAK AZ OKTATÁSBAN A képzés célkitűzései.
REFORMÉRTÉKŰ LÉPÉSEK A SZAKKÉPZÉS TERÉN MAGYAR SZAKKÉPZÉSI TÁRSASÁG május 30.
TÁMOP ÚJ Oktatásszervezés -és várható hatásai Nagy Anna Magdolna Eger, szept.03.
Nagy Zoltán: A reform emberei Értékteremtés érték a dolgokban rejlő lehetőség EU-s projektek lehetőségei hasznosság értékek átadása adott embereknek adott.
A Dobbantó program Az előrelépés lehetősége diákoknak, szakiskoláknak Regionális tájékoztató napok szeptember 3-12.
A Dobbantó első éve Tanévzáró rendezvény június 24. Bognár Mária.
TÁMOP /1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben.
A mentorrá vált pedagógus a Foglalkoztatásba ágyazott képzés (FÁK) című programban Singer Péter
A képzett szakemberekért Fejlesztés és szolgáltatás a szakképzésben. Budapest augusztus 27.
Személyközpontú diáktámogatás a Dobbantó programban Győrik Edit Kongresszus után – a változások folyamatában Budapest, május
HUMÁN TISZK TÁMOP 07/1-2F SZÁMÚ PROJEKT Szolgáltatásszervezési csoport beszámolója 2009 október 02. „Mércénk az ember”
Beszámoló a Szakképzés koordinációs munkacsoport munkájáról Petrovics Zsuzsanna.
MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET TÁMOP /1-2F MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET A MENTORTANÁROK TEVÉKENYSÉGE JANUÁR
Együttműködés a HUMÁN TISZK és a Mérei Intézet között SÁRIK ZOLTÁN.
A TISZK rendszer továbbfejlesztésére irányuló TÁMOP /1-2F pályázat február 4. A TISZK rendszer továbbfejlesztésére irányuló TÁMOP /1-2F
TÁMOP /1-2F „Mércénk az ember” Oktatásfejlesztési munkacsoport.
Humán TISZK Záró konferencia szeptember 16. Mércénk az ember TÁMOP /1-2F
Patrónus program és ezzel együtt az IPR bevezetése 2007/ 2008-as tanévtől a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyenlőségének biztosítása céljából.
Iskolánk futó projektjei
Pedagógiai szakmai szolgáltatás
KÖZOKTATÁS, SZAKKÉPZÉS, A MUNKA VILÁGA MSZT HÁROMSZÉKI Tagozata Sepsiszentgyörgy szeptember 29. Dr. Szenes György elnök.
Dominó Általános Iskola magatartásmódosító programja
TIOK tapasztalatok a kompetencia fejlesztésről.
Kompetensek lettünk? június 27..
Érettségi eredmények május-június. 13. A – Emelt szint.
A Békéscsabai Központi Szakképző Iskolai tapasztalatok a vasútgépészeti szakmák képzésében április 29.
F AKULTÁCIÓ A P ÉCSI L EŐWEY K LÁRA G IMNÁZIUMBAN Tájékoztató a 10.a, 10.b, 10.d és 10.f osztályokban tanulók és szüleik számára.
2009/2010. tanév Pestszentimre Ady Endre Utcai Általános Iskola.
A szakképzés és felnőttképzés struktúrájának átalakítása a TÁMOP /2-2F projekt Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Fejlesztési.
A programcsomag Felépítése Előnyei Használata. A programcsomag összeállítása Alapja: kompetencia alapú oktatás, koncepció (gyakorlati haszon); Programtanterv:
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
PROJEKTNYITÓ május 18. MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 8. TÁMOP / Referencia-intézmények országos.
A társadalomismereti tartalmak tanításának lehetséges gyakorlata…
Szülők iskolája program ÉVFOLYAM SZÜLŐI KÖZÖSSÉGE SZÁMÁRA.
Pályaválasztási szülői értekezlet
Tájékoztató fórum Szakiskolai fejlesztési program C komponens iskolái számára KOMPONENS C Miskolc május 5. Nagy Zoltán komponensvezető
Köszöntöm Önöket! Szabó Gábor általános igazgatóhelyettes Budapest, június 3.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM „A” komponens Schottner Péterné komponensvezető
1 Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév A tanév rendje és aktuális feladatai Mihálka Nóra vizsgadokumentációs irodavezető.
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV
Az iskola legfontosabb statisztikai adatai
Mérés – értékelés 2006/2007 Gál Ferenc augusztus 31.
A szakképesítés megszerzésének lehetősége
Szakiskolai fejlesztési program
Előadás másolata:

Dobbantó program

Kik vesznek benne részt? Országosan 15 iskola Tervezett: 22

Milyen tanulók? Szakértői bizottság által ide irányított tanulók Iskolarendszerből kisodródott tanulók Tanulási nehézségekkel küzdő tanulók

A program célja a tanulókat eljuttatni A 9. szakiskolai évfolyamra A szakképző évfolyamra ( 16 éves kor után 11. évfolyam ) A felnőttképzésbe Érettségit adó képzésbe A munkaerőpiacra

A Dobbantó osztály Létszám: 10 fő ( 8-16 ) 3 tanár dolgozik team-munkában az osztállyal ( reál, humán, pályaorientáció ) Az osztály munkáját segítik: –szociális munkás –ifjúságvédelmi felelős –fejlesztőpedagógus –szabadidő-szervező –Iskolapszichológus

A program jellemzői Rugalmas, minden iskolában egyedi fejlesztés Tananyag moduláris rendszerű Egyéni szükségletek alapján különböző kimenet Kapcsolat az iskola és a munka világa között Nem tantárgyi megközelítés Kompetencia alapú oktatás Kompetencia alapú oktatás

Mit kap az iskola? 10 ( + 8 ) millió forint támogatást 10 ( + 8 ) millió forint támogatást folyamatos képzést a tanároknak (mentor ) folyamatos képzést a tanároknak (mentor ) folyamatos képzést az iskolavezetésnek ( educoach ) folyamatos képzést az iskolavezetésnek ( educoach ) kidolgozott tananyagot kidolgozott tananyagot

Ütemezés decemberétől: educoach decemberétől: educoach február: tantestületi nap, mentorálás folyamatosan havonta február: tantestületi nap, mentorálás folyamatosan havonta március: szerződéskötés március: szerződéskötés április-május: diáktoborzás, tananyag modulok kipróbálása április-május: diáktoborzás, tananyag modulok kipróbálása június: záró konferencia június: záró konferencia augusztus: felkészülés a tanításra, ismerkedés a kész tananyaggal augusztus: felkészülés a tanításra, ismerkedés a kész tananyaggal 2009/10. mentor, coach rendszeresen jön, elkezdődik a tanítás

Köszönöm a figyelmet!