2 2 • 4,4 milliárd forint saját tőkével 2001-ben alapított befektetési társaság • célja: eredményesen működő és fejlődésre képes kis- és középvállalatok.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
Advertisements

Tőkebefektetések a KKV-szektorban
HUNGÁRIA Takarék tavaszi agrár fórum sorozat.
Az MFB Zrt. finanszírozási programjai
Banki mikrohitel konstrukciók
Kedvezményes források hitelképeseknek Sebők Orsolya főszerkesztő.
Kedvezményes MFB források hitelképeseknek Sebők Orsolya főszerkesztő.
2 2 • 4,4 milliárd forint saját tőkével 2001-ben alapított befektetési társaság • célja: eredményesen működő és fejlődésre képes kis- és középvállalatok.
• 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. • Az RFH küldetése, hogy KKV-k és Önkormányzatok számára biztosított.
2007. április 24. BG Finance Zrt. Meizl József.
Kombinált Mikrohitel Program. Kombinált mikrohitel - közvetítői pályázat • Együttesen igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes mikrohitel,
Kis- és középvállalkozások finanszírozása Készítette: Gál Judit Pálos Attila.
PÁTOSZ nap Február 23.. Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 20 éve a vállalkozásokért Célunk: a Közép-dunántúli régióban.
Mikrohitel  Igénybevehetik: Kezdő és már működő mikrovállalkozások, melyeknél a bejegyzés vagy a vállalkozói igazolvány kiváltása már megtörtént  Hitel.
A hitelgarancia szerepe a vállalkozások forrásbevonásában Király Zsolt marketing igazgató Hitelgarancia Zrt február 2.
1. 2 Az RFH cégcsoport • Az RFH csoport: 7 regionális társaság és megyei hálózat • 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és.
Beruházások pénzügyi lehetőségei a dél-dunántúli régióban
Az MFB Invest Zrt. tevékenységének bemutatása Buda Sándor Tanácsadási igazgató október 24.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés garanciája.
A vidékfejlesztés hitelforrásai. A Pannon Takarékszövetkezet Univerzális magyar kisbank 26 kirendeltség két megyében és Budapesten – újabb egyesülés előtt.
Vállalkozási ismeretek
Hitelgarancia Zrt.. A Hitelgarancia Rt ben alakult meg non-profit szervezetként. A kormányzat, 25 bank, 40 takarékszövetkezet és 11 egyéb szervezet,
Megfizethető források hitelképeseknek Sebők Orsolya főszerkesztő.
Amikor nem kell biztosíték: tőkefinanszírozás Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, március 21.
Amikor nem kell biztosíték: tőkefinanszírozás Török József Üzletfejlesztési igazgató Pécs, február 28.
Tőkefinanszírozás biztosíték nélkül Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, május 15.
Török József Üzletfejlesztési igazgató Székesfehérvár, január 30. Tőkefinanszírozás.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia fedezet nélkül a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés.
Tájékoztató jellegű információk!. Versenyképesség javítása külső befektetővel
Török József Üzletfejlesztési igazgató Szombathely, április 10. Tőkefinanszírozás.
Hitelek, akár évi 4,5 %-ért, az Új Széchenyi Hitel Program keretében
Tőkefinanszírozás Török József Üzletfejlesztési igazgató Kecskemét, november 28.
MNB Növekedési Hitelprogram Sebők Orsolya Főszerkesztő
Kinek jut az MNB Növekedési Hitelprogramból? Sebők Orsolya Főszerkesztő
óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. Az RFH küldetése, hogy KKV-k és Önkormányzatok számára biztosított.
1. 2 Az RFH cégcsoport Az RFH 7 regionális céggel biztosítja szolgáltatásait az ország teljes területén 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi.
1. Az RFH csoport bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások erősítésén keresztül.
Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, május 29. Tőkefinanszírozás.
Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, május 15. Tőkefinanszírozás.
Tájékoztató jellegű információk! Fejlesztési tőkefinanszírozás kockázati tőke- finanszírozás beruházási hitel fejlesztési tőke- finanszírozás.
MagNet Magyar Közösségi Bank Kedvező finanszírozások a fenntarthatóbb jövőért Piac & Profit Klub Pénz de honnan konferencia május 29. Dakó Andrea.
KKV fejlesztés új pénzügyi eszközök bevonásával Bátora László vezérigazgató-helyettes Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Eger, szeptember 17.
JEREMIE Programok módosulásai
partnerség a K&H – tól Új Magyarország Programok Pályázatok
1. Az RFH Zrt. bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások erősítésén keresztül.
Forrásteremtés struktúraváltáshoz, technológiai fejlesztéshez Török József Üzletfejlesztési igazgató Lovasberény, szeptember 20.
Ötlettől a sikerig! A Regionális Fejlesztési Holding Zrt. cégcsoportjának fejlesztési és finanszírozási lehetőségei 1.
2 2 4,4 milliárd forint saját tőkével 2001-ben alapított befektetési társaság célja: eredményesen működő és fejlődésre képes kis- és középvállalatok fejlesztése.
óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. Az RFH küldetése, hogy KKV-k és Önkormányzatok számára biztosított.
1. Egy 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. Az RFH Csoport küldetése: A KKV-k és az önkormányzatok.
MFB Rt. a hazai bankszektorban – A tulajdonos, a tulajdonjog gyakorló – A Bank társadalmi szerepvállalása – A Bank tevékenysége 2.
Elérhető, támogatott hitelkonstrukciók a kkv –k számára.
MGV Zrt. – „Több mint egy bank”
Veszprém november 10.. A vállalkozásfejlesztés Célunk: elsősorban a megyében működő vállalkozások tevékenységének szellemi és pénzügyi segítése.
MFB Rt. a hazai bankszektorban 100 %-ban állami tulajdonú Szakosított hitelintézet Az EU fejlesztési bankjaival megegyező tevékenység Forrásbevonás külföldről.
MiFiN Mikrofinanszírozó Zrt. hitelezési termékei
11 Ötlettől a sikerig! A Regionális Fejlesztési Holding Zrt. cégcsoportjának fejlesztési és finanszírozási lehetőségei Ötlettől a sikerig! A Regionális.
Piac & Profit Konferenciasorozat Start Garancia Zrt. Egy gonddal kevesebb! Pályázati garancia fedezet nélkül a Start Zrt-től Az értékteremtő befektetés.
1. 2 Az RFH cégcsoport Az RFH csoport: 7 regionális társaság és megyei hálózat 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó.
Pályázati Tanácsadói Szakmai Nap április 16. START Tőkegarancia Zrt. HOL ÉS HOGYAN KAPCSOLÓDIK A PÉNZÜGYI SZEKTOR AZ ÚMFT GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMJAIHOZ?
Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. Határon átnyúló tőkeprogramok kis- és középvállalkozások számára Márk Péter Igazgató.
ÖTLETTŐL A SIKERIG! A REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI HOLDING ZRT. CÉGCSOPORTJÁNAK FEJLESZTÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEI ILENCZFALVI SZÁSZ GÁBOR VEZÉRIGAZGATÓ.
A gazdaságfejlesztés finanszírozási lehetőségei Dr. Szegvári Péter Stratégiai Igazgató.
Kombinált Mikrohitel A Mikrovállalkozások fejlesztéséért.
A hitelgarancia szerepe a kkv-k finanszírozásában 2010 Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Mindent a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogramról Beruházás, eszközbeszerzés, haszongépjármű vásárlás 0%-os.
1 Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Postapartner Program.
A hitelgarancia szerepe a kkv-k finanszírozásában 2010 Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
KÖFOP Pályázatokhoz kapcsolódó finanszírozási lehetőségek a Széchenyi Kártya Program keretében.
ZALA MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY
Előadás másolata:

2 2 • 4,4 milliárd forint saját tőkével 2001-ben alapított befektetési társaság • célja: eredményesen működő és fejlődésre képes kis- és középvállalatok fejlesztése tőkebefektetéssel • fejlesztési tőke! • tulajdonosok: • Magyar Állam (Magyar Fejlesztési Bank Zrt.) • Budapest Bank Nyrt. • Erste Bank Hungary Zrt. • Garantiqa-Hitelgarancia Zrt. • MKB Bank Zrt. • OTP Bank Nyrt. • üzleti alapon működik, és üzleti alapon hoz döntéseket KISVÁLLALKOZÁS-FEJLESZTŐ PÉNZÜGYI ZRT. (KvfP Zrt.) kvfp.hu

3 • a KvfP Zrt. tőkét fektet be, jegyzett tőke formájában • kisebbségi tulajdonossá válik (legfeljebb 49%!) Fontos a tőke fogadás előkészítése • pénzügyi befektető, nincs közvetlen részvétel a társaság operatív tevékenységben, napi irányításban • 5 év alatt „kiszáll” a vállalkozásból – exit (tulajdonrész visszavásárlása, az eredeti tulajdonosok vagy a társaság által) • cél: vállalkozás finanszírozása • kiemelten preferált: eszközbeszerzés, technológiaváltás, korszerűsítés A FEJLESZTÉSI TŐKE FINANSZÍROZÁS FONTOSABB ELEMEI kvfp.hu

4 • futamidő: 5 év • hozamelvárás: 12 havi BUBOR + kockázati felár (ügyfélminősítés alapján) • egyéb díjak: • bírálati díj: eFt /egyszeri • szerződéskötési díj: /egyszeri/befektetett tőke • monitoring díj: /né/fennálló tekebefektetés • biztosítéki kör • tőke+egy éves hozam összegének meghatározott %-a • a projekt tárgya is lehet biztosíték • 3 év türelmi idő tőkére és hozamokra! KONDÍCIÓK felépítése: kvfp.hu

5 • nincs önerő • kevesebb biztosíték • kisebb hozamelvárás (olcsóbb forrás) • maximum 3 év türelmi idő • további hiteloldali források bevonhatóak (banki keretemelés) • a befektetés „zárt végű”, előre meghatározott időtartamra szól (5 év) • pályázati önerő finanszírozása - előfinanszírozás jellegű • tőkeszerkezet javítása ELŐNYE (a kockázati tőkéhez és/vagy a beruházási hitelhez képest) : AJÁNLJUK: Az EU által nem támogatandó ágazatban tevékenykedő társaságokon kívül, minden vállalkozás számára! kvfp.hu

6

Termékek és pozicionálásuk: 7 PatikaSztenderdTrendTrend PluszInno kockázati tőke- finanszírozás beruházási hitel fejlesztési tőke-finanszírozás Patika Sztenderd Trend Trend Plusz Inno kockázat árazás kvfp.hu

8 Patika • évi XCVIII. törvény (továbbiakban: Gyftv.) meghatározott személyi kör (továbbiakban gyógyszerész) számára lehetőséget teremt arra, hogy a gyógyszertárat üzemeltető gazdasági társaságban a részesedését ig legalább 25%, ig 50 %-ot meghaladó befolyást biztosító mértékben növelni tudja. • A Gyftv.83/A§. a törvényhez benyújtott módosító javaslat szerint a következő 6. bekezdéssel egészül ki: • …..a gyógyszerészi tulajdoni hányadba a KvfP és között közforgalmú gyógyszertárat működtetető gazdasági társaságban szerzett tulajdonhányadát is be kell számítani, abban az esetben, ha a gyógyszerész a tulajdonhányad szerzéstől számított 5 éven belül … vételi jogot érvényesíthet. PATIKA Tőkeprogram – részvétel jogi megalapozása:

9 • a befektetés felhasználható a gyógyszertárat üzemeltető gazdasági társaság meglévő üzletrészének megvásárlására, illetve törzstőke emelés révén az újonnan kibocsátott üzletrész megszerzésére (legfeljebb 49%!), • üzletrész vásárlás, vagy tőkeemelés (ázsiós is) • exit (tulajdonrész megvásárlása a Gytv-ben meghatározott gyógyszerész által), előre meghatározott hozammal növelt értéken • nem szükséges hozzá önerő • a megszerzett üzletrész gyógyszerész által történő megvásárlásának forrása a társaság által az 5 év során fizetett osztalék és a gyógyszerész egyéb jövedelme, • az igényelhető tőkebefektetés: min.: 10MFt, max.: a mindenkori „de minimis” értékhatár (jelenleg 200 ezer EUR, megközelítőleg 60MFt) A PATIKA termék lényege: Patika

10 A PATIKA termék kondíciói: • futamidő: 5 év • hozamelvárás: 12 havi BUBOR + kockázati felár (ügyfélminősítés alapján) 0,3 – 2,0 % / év (jelenleg 3,75%-5,45%) • egyéb díjak: • bírálati díj: 80 eFt (egyszeri) • szerződéskötési díj: 0,-Ft • Előtörlesztési díj: 0,-Ft • monitoring díj: 0,1%/né/fennálló tekebefektetés • biztosítéki kör: Tőke+1 éves hozama 25-50%-a a KvfP Zrt. által megszerzett üzletrész, illetve az erre kikötött vételi és eladási opció, valamint, szokásos banki biztosítékok (ingó-, ingatlan vagyont terhelő vagy követelés zálogjog, készfizető kezesség, stb.), • visszavásárlásra jogosult: a Gyftv-ben meghatározott gyógyszerész, • türelmi idő: 3 év türelmi idő tőkére és hozamokra Patika

11 Sztenderd A SZTENDERD termék lényege: • a KvfP Zrt. tőkét fektet be, jegyzett tőke formájában • kisebbségi tulajdonossá válik (legfeljebb 49%!) nincs közvetlen részvétel a tevékenységben • 5 év alatt „kiszáll” a vállalkozásból - exit (tulajdonrész visszavásárlása, az eredeti tulajdonosok által) • nem szükséges hozzá önerő • cél: tárgyi eszköz (+ a beruházás megvalósításához szükséges költség) • kiemelten preferált: eszközbeszerzés, technológiaváltás, korszerűsítés, telephelyfejlesztés • az igényelhető tőkebefektetés: min.: 10 MFt, max.: 100 MFt

12 A SZTENDERD termék kondíciói: • futamidő: 5 év • hozamelvárás: 12 havi BUBOR + kockázati felár (ügyfélminősítés alapján) 0,25 – 5,50% / év (jelenleg: ~3,7 – 8,95%/év) • egyéb díjak: • bírálati díj: 80eFt /egyszeri • szerződéskötési díj: 0,8% /egyszeri/befektetett tőke • monitoring díj: 0,1% /né/fennálló tekebefektetés • biztosítéki kör • tőke+egy éves hozam összegének 25 – 100%, • a projekt tárgya is lehet biztosíték • 3 év türelmi idő tőkére és hozamokra! Sztenderd

13 Trend A TREND termék lényege: • a KvfP Zrt. tőkét fektet be, jegyzett tőke formájában, kisebbségi tulajdonossá válik (legfeljebb 49%!), nincs közvetlen részvétel a tevékenységben • ázsiós tőkeemelés (max. saját tőke – jegyzett tőke arány szerint) • exit (tulajdonrész visszavásárlása az eredeti tulajdonosok által) • cél: tárgyi eszköz, beruházás • kiemelten preferált: eszközbeszerzés, technológiaváltás, telephely, stb. • az igényelhető tőkebefektetés: min.: 10 MFt, max.: 100 MFt • önerő nem szükséges, KvfP egyedül is finanszíroz

14 A TREND termék kondíciói: • futamidő: 5 év • hozamelvárás: 12 havi BUBOR + kockázati felár (ügyfélminősítés alapján) 5,00 – 10,00% / év (jelenleg: ~8,5 – 13,45 %/év) • egyéb díjak: • bírálati díj: 200 eFt (egyszeri) • szerződéskötési díj: 0,8% (befektetett tőke, egyszeri) • monitoring díj: 0,1%/né/fennálló tekebefektetés • biztosítéki kör: • tőke + egy éves hozam összegének 25 – 50%, • a projekt tárgya is lehet biztosíték (és a szokásos biztosítéki kör) • megfelelő biztosíték esetén, a készfizető kezesség opcionális • visszavásárlás: eredeti tulajdonosok, vagy a céltársaság által és 3 év türelmi idő tőkére és hozamokra Trend

15 Trend Plusz A TREND PLUSZ termék lényege: • a KvfP Zrt. tőkét fektet be, jegyzett tőke formájában, kisebbségi tulajdonossá válik (legfeljebb 49%!), nincs közvetlen részvétel a tevékenységben • ázsiós tőkeemelés (max. saját tőke – jegyzett tőke arány szerint) • tagi kölcsön nyújtása (MNB állásfoglalásra várunk) • exit (tulajdonrész visszavásárlása az eredeti tulajdonosok által) • cél: beruházás és a hozzá kapcsolódó forgó eszköz finanszírozása • kiemelten preferált: eszközbeszerzés, technológiaváltás, telephely, stb. • az igényelhető tőkebefektetés: min.: 10 MFt, max.: 60 MFt („de minimis”!) • önerő nem szükséges, KvfP egyedül is finanszíroz

16 • futamidő: 5 év • hozamelvárás: 12 havi BUBOR + kockázati felár (ügyfélminősítés alapján) 5,00 – 10,00% / év (jelenleg: ~8,45 – 13,45 %/év) • egyéb díjak: • bírálati díj: 200 eFt (egyszeri) • szerződéskötési díj: 0,8% (befektetett tőke, egyszeri) • monitoring díj: 0,1%/né/fennálló tekebefektetés • biztosítéki kör: • tőke + egy éves hozam összegének 25 – 50%, • a projekt tárgya is lehet biztosíték (és a szokásos biztosítéki kör) • megfelelő biztosíték esetén, a készfizető kezesség opcionális • visszavásárlás: eredeti tulajdonosok, vagy a céltársaság által és 3 év türelmi idő tőkére és hozamokra A TREND PLUSZ termék kondíciói: Trend Plusz

17 Az INNO termék lényege: • a KvfP Zrt. tőkét fektet be, jegyzett tőke formájában, kisebbségi tulajdonossá válik (legfeljebb 49%!), nincs közvetlen részvétel a tevékenységben • ázsiós tőkeemelés (max. saját tőke – jegyzett tőke arány szerint) • exit: nyílt végű a többi termékkel ellentétben (eredeti tulajdonosok által, vagy más piaci szereplő) • cél: beruházás, és informatikai fejlesztés • kiemelten preferált: a vállalkozás felfuttatása • az igényelhető tőkebefektetés: min.: 10 MFt, max.: 50 MFt • önerő nem szükséges, KvfP egyedül is finanszíroz Inno

18 Az INNO termék kondíciói: Inno • futamidő: 3-7 év • hozamelvárás: 12 havi BUBOR + kockázati felár (ügyfélminősítés alapján) 10,00 – 15,00% / év (ez csak irány, piaci ár) • egyéb díjak: • bírálati díj: 400 eFt (egyszeri) • szerződéskötési díj: 0,8% (befektetett tőke, egyszeri) • monitoring díj: 0,1%/né/fennálló tekebefektetés • biztosítéki kör: • tőke + egy éves hozam összegének 0 – 15%, • a projekt tárgya is lehet biztosíték (továbbá „soft”, pl.: szabadalom is) • megfelelő biztosíték esetén, a készfizető kezesség opcionális • szabadalom, know-how Inno

19 A finanszírozás (a fejlesztési-tőkebefektetés) feltételei röviden, összefoglalva a termék neve tőkefinanszírozás céljatőkeszerkezetegyéb feltételekárazási feltételekexit (visszavásárlás) beruházás a fejlesztéshez kapcsolódó forgó eszköz üzletrész vásárlás ázsiós tőkeemelés (tőketartalékba helyezni a finanszírozás egy részét) tagi kölcsönként nyújtani a finanszírozás egy részét a KvfP Zrt. tulajdonlásának maximuma (max., %) igényelhető összeg (MFt) futamidő (min.-max.; év) fedezettség (min.-max.; %) hozam (12hBUBOR+…%/év) bírálati díj (eFt+áfa) szerződés kötési díj (a tőkejuttatás %- a) monitoring díj (%/negyedév) korábbi visszavásárlás esetén ("előtörlesztés") felszámítandó díj visszavásárlás az eredeti tulajdonosoktól elvárt Sztenderd igen --- nem ,25-5,50800,80,1nincsigen Trend igen --- lehetségesnem ,80,1nincsigen Trend Plusz igen ---lehetséges ,80,1nincsigen Inno igen ---lehetséges ,80,1nincs üzleti döntéstől függ Patika --- igenlehetségesnem * , nincsigen kvfp.hu

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 20 Telefon: 1/