Összeállította: Keszthelyi Rudolf

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
15. SZABÁLY – A B erugás. 15. SZABÁLY – A BE RUG ÁS A be rug ás a játék újrakezdésének egyik módja. Be rug ást kell ítélni annak a csapatnak a javára,
Advertisements

Munkaszervezési ismeretek
Büntetőrúgás. Büntetőrúgás jár az ellen a csapat ellen, amely elköveti a közvetlen szabadrúgást maga után vonó tíz szabálytalanság valamelyikét a saját.
Készítette: Boros Erzsi
Kölyök atlétika/ Kid’s Athletics
Öltözködés szabályának megsértése esetén figyelmezte- tés; csak az országos döntőn történik levonás -0,3 p. Csapatversenyen a csapat végső pontszámából,
3. szabály A játékosok száma. A játékban két csapat vesz részt, legfeljebb öt-öt játékossal, akik közül egy-egy a kapus. A mérkőzés nem kezdhető el csapatonként.
4 négyzetes kérdés Készen vagy? B A
AMIT FELTÉTLENÜL TUDNI KELL AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁKRÓL 2014.
GYŰRŰ ALAPELEMEK OKTATÁSA
1. szabály: A játéktér Alapfokú játékvezetői tanfolyam 2013/14.
Minden csapatjátékban, a legfontosabb része a játéknak a VÉDEKEZÉS.
Kétszintű érettségi vizsga Magyar nyelv és irodalom Miről? Hogyan? §?! Tájékoztassuk diákjainkat!
Műveletek logaritmussal
Az atlétika versenyszámai
Utófeszített vasbeton lemez statikai számítása Részletes számítás
Dr. Szalka Éva, Ph.D.1 Statisztika II. VII.. Dr. Szalka Éva, Ph.D.2 Mintavétel Mintavétel célja: következtetést levonni a –sokaságra vonatkozóan Mintavétel.
Év eleji információk Előadó: Hosszú Ferenc II. em Konzultáció: Szerda 9:50 – 10:35 II. em
: Adós Aladár számláján 2700 dinár tartozás. Elhatározta, a következő naptól a hónap végéig minden nap befizet 150 dinárt, hogy rendezze.
Cím (akár kétsoros, vagy magyar-angol) Arial Bold 60pt RGB 0,85,150 kék (háttér: RGB 242,242,242, általános esetben) TERVEZŐ PÁLYAMŰ TELEFON KONZULENS.
Cím (akár kétsoros, vagy magyar-angol) Arial Bold 60pt RGB 0,85,150 kék (háttér: RGB 242,242,242, általános esetben) TANTÁRGY TÉMA TERVEZŐ KONZULENS SZEMESZTER.
SZABÁLYTALANSÁGOK ÉS SPORTSZERŰTLEN VISELKEDÉS.. A szabálytalanságok és a sportszerűtlen viselkedés büntetése a következő Közvetlen szabadrúgás Büntetőrúgás.
8. szabály – A játék kezdete és újraindítása. Kezdőrúgás A játék kezdetének vagy újraindításának egy módja. Mikor lehet kezdőrúgás? A mérkőzés elején.
1. Szabály A játéktér. 1. Szabály – A játéktér A játéktér borítása A versenyszabályoknak megfelelően természetes és mesterséges borításon is lehet mérkőzéseket.
Büntetőrúgások. Végrehajtás A játékvezető kijelöli azt a kaput, amelynél a rúgásokat elvégzik A játékvezető pénzfeldobással sorsol, és amelyik csapatkapitány.
Büntetőrúgás. Büntetőrúgás jár az ellen a csapat ellen, amely elköveti a közvetlen szabadrúgást maga után vonó tíz szabálytalanság valamelyikét a saját.
SZABÁLYTALANSÁGOK ÉS SPORTSZERŰTLEN VISELKEDÉS.. A szabálytalanságok és a sportszerűtlen viselkedés büntetése a következő Közvetlen szabadrúgás Büntetőrúgás.
1. Szabály A játéktér. 1. Szabály – A játéktér A játéktér borítása A versenyA játéktér felületének simának, egyenletesnek kell lennie, érdes felület nem.
 1. dia: Bemutakozó  2. dia: Tartalom  3. dia: Fogalmak  4. dia: Mi a hasznosság??  5. dia: Általános I.  6. dia: Általános II. táblázat  7. dia:
Szélességi bejárás A szélességi bejárással egy irányított vagy irányítás nélküli véges gráfot járhatunk be a kezdőcsúcstól való távolságuk növekvő sorrendjében.
A SZAKMAI VIZSGA A diaképek az NSZFI munkatársai által készítet tájékoztató anyagok felhasználásával készültek. Budapest, december 8.
Hasonlóságelemzés COCO használatával
Ugródeszka használata
TÁMASZUGRÁSOK OKTATÁSA 2012.
Kézenátfordulás előre-hátra oktatása
Emelés fejállásba és kézállásba kísérletek
Felvételi pontszámítás. A pontszámítás alapját a középiskolai eredmények és az érettségi teljesítmény adják, amelyek például emelt szintű érettségiért,
szakmérnök hallgatók számára
Dr. Balogh Péter Gazdaságelemzési és Statisztika Tanszék DE-AMTC-GVK
Hasznos információk a kétszintű kémia érettségiről
Készítette: Horváth Zoltán (2012)
1 Érettségi tájékoztató 2008 Érettségi tájékoztató február 8.
1. SZINT: Kidolgozatlan, differenciálatlan ábra
Mediátor képzés Kártérítés.
7. Házi feladat megoldása
Matematika feladatlap a 8. évfolyamosok számára
6. Szabály - A JÁTÉKVEZETŐ ASSZISZTENSEK. A játékvezető asszisztensek hatásköre Két játékvezető asszisztens működhet egy mérkőzésen (a 3. számú játékvezető.
15. SZABÁLY – A BEDOBÁS.
4. szabály: A játékosok felszerelése. Biztonság - Alapfelszerelés Biztonság A játékos nem használhat olyan felszerelést és nem viselhet semmi olyat, ami.
Felvételi pontok számítása alapképzésre, illetve egységes, osztatlan képzésre A felvételi összpontszámot, vagyis a rangsorolás alapjául szolgáló eredményt.
Cím (akár kétsoros, vagy magyar-angol) Arial Bold 60pt RGB 0,85,150 kék (háttér: RGB 242,242,242, általános esetben) Ennek megfelelően a sorok elválasztás.
ÉRDEKEGYEZTETÉS ÉRDEKKÉPVISELET
Érettségi tájékoztató 2013/2014-es tanév. Az érettségi vizsga menete Írásbeli időszak: május –Az érettségi időpontokat külön táblázatban olvashatják.
XVII. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny
QualcoDuna interkalibráció Talaj- és levegövizsgálati körmérések évi értékelése (2007.) Dr. Biliczkiné Gaál Piroska VITUKI Kht. Minőségbiztosítási és Ellenőrzési.
A feladat : Építsünk AVL-fát a következő adatokból:100,170,74,81,136,185,150,122,52,190,144 (Az AVL-fa olyan bináris keresőfa, amelynek minden csúcsára.
1. Melyik jármű haladhat tovább elsőként az ábrán látható forgalmi helyzetben? a) A "V" jelű villamos. b) Az "M" jelű munkagép. c) Az "R" jelű rendőrségi.
Mikroökonómia gyakorlat
Középértékek – helyzeti középértékek
2015. február KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszéke Zárthelyi előkészítés október 10.
6. szabály – A játékvezető-asszisztens
Tájékoztató 10. osztályosoknak
Geodézia BSC 1 Gyors ismertető
ERASMUS Pályázat 2015/2016.
Kézilabda.
E-HÓD HÓDítsd meg a biteket!.
Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés Összeállította: dr. Váró György.
Atlétika versenyszervezés
UEFA Grassroots Tornák szervezése
Előadás másolata:

Összeállította: Keszthelyi Rudolf Diákolimpia FIÚ és LEÁNY torna versenyszabályai 2013 - 16 - ig. Összeállította: Keszthelyi Rudolf torna szakág vezető

célunk, hogy a versenyszabály anyagával lehetőséget biztosítsunk a Diákolimpia csapatversenyeinek tárgyilagos – igazságos elbírálásához, valamint adjon ismeretet, tájékoztatást a versenyzők, edzők versenyen történő helyes viselkedési, magatartási formákról. A valamikori magyar szabályokról teljesen megfeledkeztünk, hisz jelenleg nincs is. Mindig csak a FIG (nemzetközi) szabályairól beszélünk, amelyet a Magyar Torna Szövetség a versenykiírásaiban módosít, mert az alacsonyabb korosztályokban a követelmények nem lehetnek azonosak a nemzetközi követelményekkel. A diákversenyek jellegzetességüknél fogva kiesnek ebből a körből, és csak rutinból próbálunk eleget tenni ezen réteggel szemben támasztott követelményeknek.   Ezért átvettem a nemzetközi szabályokból mindazokat, melyek szükségesek, és újakat hoztam létre, illetve módosítottam. Ez az anyag a Magyar Tornaszövetség (MATSz) éa a MATSz Bíró Bizottságá-nak jóváhagyásával készült 2010-ben. Ez a harmadik, javított kiadás, 2013. Változtatás csak a szerző tudtával és beleegyezésével lehetséges !

Szabálykönyv a Diákolimpia csapat- és egyéni bajnokság résztvevői számára. Harmadik javított kiadás, mely érvényes 2013-2016-ig.. 1./1 A „szabálykönyv” célja, hogy ismertesse - a Diákolimpia torna versenyének rendszerét, hogy tájékoztatást adjon - a gyakorlatok elbírálásának szabályairól, mely több estben is eltérhet a FIG szabályaitól, hogy biztosítsa - a gyakorlatok tárgyilagos elbírálást, - a kulturált körülményeket, - a sportszerű magatartási formákat, - egységesítse a bíráskodást..

1/2 A diákolimpia leány és fiú TORNA versenyrendszere A csapatversenyeket fiúk és lányok részére rendezzük, 4 korcsoportban : I. korcsoport – 6-8 éves (ált. isk. alsó tagozat) 1-2. évf. II. korcsoport – 8-10 éves (ált. isk. alsó tagozat) 3-4. évf. III-IV. korcsoport – 11-14 éves (ált. isk. felső tagozat) 5-8. évf. V-VI. korcsoport – 15-18 éves ( középiskolás) 9-12. évf. Az egyéni versenyeket fiúk és lányok részére rendezzük, 3 összevont korcsoportban: I-II. korcsoport - 6-10 éves (ált. isk. alsó tagozat) 1-4. évf. III-IV. Korcsoport - 11-14 éves (ált. isk. felső tagozat) 5-8. évf. V-VI. Korcsoport - 15-18 éves ( középiskolás) 9-12. évf.

1/2 A diákolimpia leány és fiú TORNA versenyrendszere Fiúknak – leányoknak minden korcsoportban csapat- és egyéni bajnokságot rendezünk. Csapatbajnokság – előírt gyakorlatokat kell bemutatni, (2 és 3, ill. 4 és 6 szeren; lásd táblázat) Egyéni összetett bajnokság –szabadon választott gyakorlatokat kell bemutatni, a FIG és a hazai szabályok szerint. (3, ill. 4 és 6 szeren; lásd táblázat) Az egyéni szerenkénti bajnokságot az összetett verseny alapján hirdetjük, de csak azokat a versenyzőket értékeljük, akik az ösz-szetett versenyben minden szeren elindultak, és legalább 7,0 pontos átlagot értek el az összetett verseny során.

A versenyrendszer lányok fiúk K o r c s o p o r t o k I. II. I-II. III-IV. V-VI. I. II. I-II. III-IV. V-VI. kezdő haladó kezdő haladó csb eb csb eb csb csb csb eb csb eb csb eb csb csb csb eb

2/1. A tornásznak joga van: 2. A verseny résztvevőire vonatkozó szabályok. 2/1. A tornásznak joga van: igényt tartani a becsületes elbírálásra, a pontszámának nyilvános megjelenítésére, a gyakorlatának megismétlésére, ha rajta kívülálló okból kellett megszakítania gyakorlatát, gyűrűn és nyújtón a gyakorlat megkezdéséhez feltegye az edző a tornászt a szerre, lányoknál felemáskorlátnál segítséget igénybe venni minden szernél a tanár (edző) jelenlétére, a szerről leesés után 30 mp-ig pihenni, engedélyt kérni, a nyújtó, gyűrű, lányoknál felemáskorlát, megemelésére, a testmagassághoz igazítva, több szőnyeg igénybevételével a szer magasságát csökkenteni, minden szeren, csapatonként 3 perc melegítésre,

2/2. A tornászok és a tanár (edző) felelőssége: A verseny előtt jelezni, ha testmagasság miatt a szer magasságát módosítani szeretné. 2/3. A tornászok kötelessége: a gyakorlat megkezdése előtt, kar felemeléssel jelentkezni a vezetőbírónál, leesés után 30 mp-en belül folytatni a gyakorlatát, a versenyt nem késleltetheti, részt venni az eredményhirdetésen, (kivéve engedély esetén) tornásztrikót minden szeren köteles viselni, a lányok torna- dresszben kötelesek versenyezni. fiúknak tornászpapucs, vagy zokni, minden szeren viselhető, (talajon, ugrásban, rövid nadrágban és mezítláb is lehet versenyezni, de hosszúnadrághoz zokni viselése az elfogadott.) a csapat tagjainak azonos versenyfelszerelést kell viselniük, tenyérvédők, vagy a testen lévő kötések miatt a gyakorlat esz- tétikusságából nem vonhatnak le, tartózkodni kell az ékszerviseléstől (gyűrű, nyaklánc, karkötő).

2/4. A testnevelő (edző) joga - A melegítés során segíteni a csapatot, - a biztonság céljából a verseny alatt minden szernél jelen lenni, - segíteni a szer előkészítésében, - felemelni a tornászt a gyűrűre, nyújtóra és a felemás-korlátra. 2/5. A testnevelő (edző) kötelessége - köteles sportszerűen és kulturáltan viselkedni, és te-vékenykedni, ( a Fair Play szellemében), - köteles időben igazolni, a szólítási rendet leadni (a versenykiírásban megjelölt időben), - gyakorlat közben a versenyzőhöz nem beszélhet, - nem kezdeményezhet vitát a versenybírókkal, - reklamálni csak a VB. Elnökénél lehet.

a viselkedésbeli és a szerekre vonatkozó szabályok 2/6. levonások: a viselkedésbeli és a szerekre vonatkozó szabályok megsértéséért, a büntető pontokat a Vezetőbíró vonja le a VB. Elnökével egyeztetve, a gyakorlat , ill. a csapat érvényes pontszámából. Az eddig felsorolt előírások megszegéséért a viselkedésbeli esetekben: először figyelmeztetés, majd -0,3 p. levonás az adott szeren, a szerekre vonatkozó esetekben figyelmeztetés, -0,5 p. a levonás az adott szer pontszámából. (lásd táblázat)

Az eddig felsorolt előírások megszegéséért 2/7. levonások (büntetés): Az eddig felsorolt előírások megszegéséért a viselkedésbeli esetekben figyelmeztetés, -0,3 p. a szerekre vonatkozó esetekben figyelmeztetés, -0,5 p. a levonás 1 öltözködési szabály megsértése figyelmeztetés ; OD -0,3 gyakorlatkezdés előtt elmarad a jelentkezés figyelmeztetés a gyak. megkezdése előtt túllépi a 30 mp-et leesés és a folytatás között túllépi a 30 mp-et az edző beszél a tornászhoz a gyakorlat alatt 1. figyelmeztetés ; 2. -0,3 fegyelmezetlen viselkedésért engedély nélkül többlet szőnyeg használata a szer megemelése engedély nélkül -0,5 p. eredményhirdetésről távolmaradás engedély nélkül. törlés ( engedélyt kell kérni ) szándékosan helytelen sorrendben versenyez -1,0 p. az adott szeren

2/8. A testnevelő (edző) magatartásának büntetése: a VB. Elnök hatásköre A verseny teljes idejére vonatkozó szabály ! Sportszerűtlen viselkedés figyelmeztetés ; Botrányos viselkedés 1. figyelmeztetés,és az oktatási intézményt értesítik. a helyszínről eltávolítás. Ha nincs másik edző, a következő Diákolimpián nem vehet részt, és az oktatási intézményt értesítik.

3/1. A versenybíró Kötelessége: ismerni a Szabálykönyvet; tárgyilagosan, igazságosan elbírálni (pontozni) a gyakorlatokat; részt venni az adott verseny bírói értekezleten; a verseny előtt legalább 30’-el megjelenni; ünnepi öltözékben megjelenni : férfiak: sötét zakó, szürke pantalló, világos ing, nyakkendő, nők: sötét kosztüm/nadrágkosztüm, fehér blúz; a verseny alatt a kijelölt helyen tartózkodni; a verseny alatt kerülnie a beszélgetést a testnevelőkkel, edzőkkel.

4/1 A versenybíróság: A versenybíróság összetétele: Versenybíróság Elnöke 1fő versenybírók min. 2 fő (szerenként) a gyakorlat értékének megállapítása: 2 bíró esetén a két pontszám átlaga, 3 bíró esetén a két szélső érték kiesik, 4 bíró esetén a két szélső érték kiesik és a bent maradó két pontszám átlaga, 5 bíró esetén a két-két szélső érték kiesik, és a bent maradó az érvényes pontszám .

4/2. A szerzsűri : A versenybírók a versenyen egymástól távol ülnek, oly módon, hogy a feladatukat elláthassák. (a verseny rendezősége jelöli ki a helyüket); minden bíró egymástól függetlenül értékeli a gyakorlatokat, anélkül, hogy más bíróval ezt megbeszélné; - vezetőbíró: összehangolja a zsűri munkáját, biztosítja a melegítést, jelzi a tornász számára a gyakorlat elkezdését, ellenőrzi a pontszámokat, a szélsőséges pontszámokat korrigálja, érvényesíti a járulékos pontszámok levonását .

A pontszámok kialakítása: technikai hibák kiviteli hibák általános hibák speciális hibák általános hibák speciális hibák leányoknál virtuozitás törölve hibapont táblázat szabálysértés virtuozitás Végső pontszám

4/3 A szerzsűri tevékenysége: · Megengedett értékhatárok: 9,00 – 10,00 p. között 0,20 pont eltérés elfogadott, 8,00 – 8,95 p. között 0,40 pont eltérés elfogadott, 7,95 p. – és alatta 0,50 pont eltérés elfogadott. A vezetőbíró feladata a szélsőséges pontszámok korrigálása!

4/4 A szerzsűri tevékenysége (folytatás) Példa a pontszámok korrigálására: 3 bíró esetén: 1.sz.. bíró vez.bíró 2.sz. bíró 3.sz. bíró 9,5 8,8 9,2 A vezetőbíró - 9,5 és a középső pontszám – 9,2 között a különbség 0,3 tized, de a megengedett eltérés 0,2 tized lehet, ezért a vezetőbíró a 3.sz. bíró pontszámát 0,1 tizeddel megemelteti, 9,3-ra, a megengedett 0,2 tizedes eltérésig, melyhez a 2.sz. bíró is csatlakozik 9,1-el. Így az érvényes pontszám 9,3 Amennyiben a vezetőbíró pontszáma a középső érték, akkor a megengedett eltérést ehhez a pontszámhoz kell igazítani: a vezetőbíró: 9,2 2sz. bíró: 9,5 3sz. bíró: 8,8 a vezetőbíró pontszáma a középső érték : 9,2; így az eltérés nagyobb a megengedettnél, tehát a 2sz bíró pont-számát 9,4-re, a 3sz. bíróét 9.0-re kell módosítani. 5-ös bíráskodásnál is ezt az elvet alkalmazzuk.

4/4 A szerzsűri tevékenysége (folytatás) Példa a pontszámok korrigálására: 4 bíró esetén: 1.sz.. bíró vez.bíró 2.sz. bíró 3.sz. bíró 4.sz. bíró 8,9 8,8 8,3 8,0 a két középső pontszám – 8,8 és 8,3 a különbség 0,5 tized, de a megengedett eltérés 0,4 tized lehet, ezért a vezetőbíró a 3.sz. bíró pontszámát 0,1 tizeddel megemelteti, 8,4-re, a megengedett 0,4 tizedes eltérésig, melyhez a 4. sz. bíró is csatlakozik legalább 8,3-al. Így az érvényes pontszám 8,6 Mindig a vezetőbíró pontszáma az irányadó abban, hogy lefelé vagy felfelé változtatja a pontszámot. Ha a fenti példában a vezető bíróé a 8,0-as pontszám, akkor a 2 sz. bíró 8,8-as pontszámát kell 8,7-re módosítani. Így az érvényes pontszám a 8,5 lesz. A vezetőbíró belátása szerint a saját pontszámát is módosíthatja! 2-es bíráskodás esetén is ezt az elvet kell alkalmazni !

5/1 Az előírt gyakorlatok értékelése: technikai és kiviteli hibák összegzése alapján történik! Lásd: – általános hibák – a szer jellemző (speciális) hibái – hibaponttáblázat · A gyakorlat hiánytalan (teljes) végrehajtása esetén a pontszám 9,8-ból, leányoknál 10,0 p-ból indul. Jutalompont a virtuóz végrehajtás esetén adható: 0,20 pont, leányoknál a kiinduló pontszám tartalmazza! A pontos végrehajtástól történő eltéréseket fokokban határozták meg, de ez a mi mozgásanyagunkra kevésszer alkalmazható, azonban a hajlításokat ezek szerint csoportosítjuk, akár a karok, a lábak, vagy a törzsről legyen szó. Ezeket az eltéréseket kiviteli hibáknak tekintjük.

5/1 A gyakorlatok értékelése (folytatás) A gyakorlat végső pontszámát a technikai és kiviteli hibák együttesen adják, ezek a hibák lehetnek:: 2 kis hiba: -0,1 p. levonás minden csekély, vagy enyhe eltérés a tökéletes végrehajtástól, minden csekély igazítás a kéz, láb, vagy test helyzetén;, közepes hiba: -0,3 p. levonás minden jelentős eltérés a tökéletes végrehajtástól, minden jelentős igazítás a kéz, láb, vagy test helyzetén; nagy hiba: -0,5 p. levonás minden nagy, vagy súlyos eltérés a tökéletes végrehajtástól, minden nagy, vagy súlyos igazítás a kéz, láb, vagy a test helyzetén. Valamint nagyon nagy hibák, mint például esések, segítségadás, melyek -1,0 p-al büntetendők és az elemet sem fogadja el a zsűri!

5/1 A gyakorlatok értékelése (folytatás)) 3 Esés: leesés a szerről, vagy szerre eséskor, vagy eleséskor 1,0 p. a levonás. Esésnél a rontott elem megismételhető a beszá-mítás céljából, kivéve a leugrást, (befejező ugrást), és a szekrényugrást. Segítségadás: az elem végrehajtásában a segítségnyújtásért 1,0 p-ot és a segített elem miatt is 1,0 pontot kell levonni. (kivéve a szekrényugrást, mert az, ebben az esetben 0,0 pontot ér.)

5/2 Az előírt gyakorlatokra vonatkozó szabályok A gyakorlatok kiinduló értéke fiúknál: 9,8 pont, Leányoknál: 10,0 pont. 4 Fiúknál +0,2 jutalompont adható, ha hibátlan, illet-ve a korcsoportját meghaladó színvonalú gyakorla-tot mutat be a versenyző. (virtuóz végrehajtás) A gyakorlatok részeiben és egészében is megfordítha- tók, abban az esetben, ha az betoldást nem igényel. Betoldásért a levonás az általános szabályok szerint (0,1 – 0,3 p. ), attól függően, hogy mennyire köny-nyíti meg a következő elemet.

6/1 Általános levonások kiviteli hibákért fiúknál Kicsi -0,1 Közepes -0,3 Nagy -0,5 Nem egyértelmű helyzetek (zsugor, bicska, nyújtott) + Fogáshelyzet igazítása (esetenként) Ellépés, vagy szökkenés kézállásban (lépésenként) A szer, vagy a talaj érintése A szerre, vagy talajra ütés, ütődés A segítségnyújtó csak érinti a tornászt A gyakorlat megszakítása esés nélkül Karhajlítások, lábhajlítások, lábnyitások Lábterpesztés a talajfogásnál ≤ vállsz ≥ vállsz. Bizonytalanság, lábigazítás, karkörzés talajfogásnál

6/1 levonások kiviteli hibákért (folytatás) fiúknál 5 Kicsi -0,1 Közepes -0,3 Nagy -0,5 Egyensúly vesztés bármely talajfogásnál: Kis ellépés, vagy szökkenés + Nagy ellépés, v. a szőnyeg érintése 1v. 2 kézzel Támaszkodás 1 v. 2 kézzel Elesés v. letámaszkodás 1 v. 2 kézzel 1,0 p. Elesés bármilyen leérkezésnél, és nem a láb érinti először a talajt 1,0 p. ENF Egyéb kiviteli hibák

6/1 levonások technikai hibákért fiúknál Kicsi -0,1 Közepes -0,3 Nagy -0,5 Tartásos elem időtartama 2 mp. ˂ 2mp kevesebb Nem tartja meg Bizonytalanság, átesés (kézállából, fejállásból „gyertyából”… ) + Szerre esés, v. szerről leesés 1,0 p. közlendület betoldás Segítségnyújtó segít az elem végrehajtásában (és elem értékből is -1,0 p) segítés 1,0 és elemért 1,0 p. A talajfogás előkészítésében a test kiegyenesí-tése hiányos Egyéb technikai hibák

6/2. Általános levonások (kiviteli és technikai hibák) leányoknál Kicsi -0,1 Közepes -0,3 Nagy -0,5 Karhajlítások, lábhajlítások, lábnyitások + Térd v. lábterpesztés ≥ vállsz. Az elem magasságának elégtelensége Nem egyértelmű helyzetek (zsugor, bicska, nyújtott) Lábfej feszítésének hiánya Elégtelen lábnyitás Leérkezés közel a szerhez Felesleges karmozgás egyensúlyvesztés Ellépés, kis szökkenés Nagy ellépés, szökkenés

6/2. Általános levonások (kiviteli és technikai hibák) leányoknál (folytatás) 7 Kicsi -0,1 Közepes -0,3 Nagy -0,5 Szer, szőnyeg érintése (súrolása) + Támasz a szőnyegen, szeren 1 v. 2 kézzel -1,0 p Szőnyegre esés (csípőre, térdre) Szerre, v. szernek esés Nem lábra érkezés Segítségnyújtás (elemértékből is -1,0 p) -1,0 p és-1,0 p Tartásos elem időtartama nincs 2 mp. Nem tartja meg Betoldás (esetenként) Egyéb kiviteli és technikai hiba

7. Eredményszámítás Versenyeinken a legmagasabb pontszámot elért csapat az első, illetve a csökkenő pontszámnak megfelelően a második, harmadik …stb. helyezettek a versenyben. a versenykiírás meghatározza a szerek számát, esetleg a csapat létszámot is. A diákolimpia versenyrendszerében a csapatok lét- száma hat fő, ebből szerenként a legjobb öt pontszám adja a csa-pat végeredményét. Ennek megfelelően, ha 3 szeren rendezünk versenyt, akkor 3x5, ha 6 szeren, akkor a 6x5 gyakorlat érvényes pontszámát adjuk össze. Azonos pontszám esetén holtverseny van. Az azonos pontszámot elért csapatok, azonos helyezést érnek el. Feljutásos rendszerben – holtverseny esetén – a továbbjutást el kell dönteni! Ebben az estben a csapat összes versenyzőinek, (6 fő), érvényes pontszámát kell figyelembe venni. A magasabb pontszá-mot elért csapat a továbbjutó. Ha ez is egyenlő, akkor mind a kettő csapat tovább jut. (ettől eltérő is lehet a versenykiírás.)

8. A szerekre vonatkozó (speciális) fiú és leány versenyszabályok 8/1. ugrás (fiú-leány) 8/2. talaj (fiú-leány) 8/3. fm. korlát (leány) 8/4. gerenda (leány) 8/5. kápásló (fiú) 8/6. gyűrű (fiú) 8/7. korlát (fiú) 8/8. nyújtó (fiú)

8/1. ugrás Az ugrások nekifutással és páros lábról elugrással az ugródeszkáról kezdődnek, majd folytatódnak, rövid kétkezes támaszfázissal az ugrószeren. A második ívben, (a kétkezes rövid támasz után), a különböző ugrásoknak megfelelően történhetnek fordulatok, terpesztések stb. A csapatversenyek során ugrásban a versenyzők két kísérletet tehetnek (általában), amelyek közül a jobbik ugrás jelenti az érvényes pontszámot. A tornász első lépésével kezdődik az ugrás, de az értékelése akkor kezdődik, amikor a tornász lába az ugródeszkát érinti!

az ugrószer és annak magassága: A csapatversenyeken az ugrószer és annak magassága: I. kcs II. kcs III-IV. kcs V-VI. kcs fiúk leányok szekrény hosszában széltében 3 részes 4 részes 5 részes

hossza – 120 cm. magasság max. - 23 cm. szélesség - 60 cm. A csapatversenyek során minden korosztályban és nemben az ugrószer: szekrény az ugródeszka méretei, fiú és leány versenyeken: hossza – 120 cm. magasság max. - 23 cm. szélesség - 60 cm.

Az ugrás fázisai első ív támasz második ív talajfogás

A lebegőtámasz fokozatai Vízszintes feletti lebegőtámasz fiú: 9,8-ból indul lány: 10,0-ból indul vízszintes lebegőtámasz fiú: 9,3-ból indul lebegőtámasz nélkül fiú: 8,8- ból indul Lány: 9,5-ból indul lány: 9,0-ből indul

Az első és második ív értékelése fiúknál: vízszintes feletti lebegőtámasz: 9,8 9,7 9,6 nincs emelkedés: -0,3-ig 9,5 nincs nyitás: -0,3-ig vízszintes lebegőtámasz: 9,3 9,4 9,2 9,1 9,0 8,9 lebegőtámasz nélkül: 8,8 80 cm belülre érkezés: -0,3 36

Az első és második ív értékelése leányoknál: vízszintes feletti lebegőtámasz: 10,0 9,9 9,8 nincs emelkedés: -0,3-ig 9,7 nincs nyitás: -0,3-ig vízszintes lebegőtámasz: 9,5 9,6 9,4 9,3 9,2 9,1 lebegőtámasz nélkül: 9,0 80 cm belülre érkezés: -0,3 37

Az ugrásra jellemző speciális hibák fiúknál - leányoknál : hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. első ív: kiviteli hibák ( láb, térd hajlítása, nyitása,) + technikai hibák: lebegőtámasz fokozatai 10 – 9,5 - 9 csípős, túlzott homorítás Támasz: ( vállszög, hajlított könyök, ) második ív: kiviteli hibák (láb, térd hajlítás, nyitása) technikai hibák (emelkedés hiánya) talajfogás előtt a rányitás hiánya Talajra érkezés: távolság 80 cm

Az ugrásra jellemző speciális hibák: 8 ( folytatás ) hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. Nem az előírt ugrást hajtja végre 0.0 p. Nem ismerhető fel az ugrás, olyan gyenge Nem a lábával ér először a talajra Segítség adás az ugrásban Kiegészítő futás Nincs levonás Ha a tornász 2x nekifut, de az ugrást egyszer sem hajtja végre, (magát az ugrást nem kezdi el), akkor tehet egy harmadik kísérletet. A harmadik kísérlet miatt levonás nincs!

8/2. talaj (4x12 m .) A gyakorlatot kijelölt területen kell bemutatni, melyet vonalak öveznek. Amennyiben megfelelő nagyságú terület áll rendelkezésre, a tornász nem hagyhatja el azt. A vonalra ráléphet, de kilépés esetén levonás-sal büntetik a tornászt. (lásd táblázat) A vezetőbíró meghatározhatja a gyakorlat kezdésének helyét. Fiúknál a gyakorlat a tornász lábának első mozdulatával kezdődik! Lányoknál a gyakorlat értékelése a tornász első mozdulatával kezdődik, és a gyakorlat befejezéseként végrehajtott utolsó pozíció elfoglalásával ér véget. Zenekíséret: (lányoknál) nem kötelező, de ajánlott. A zenei kíséret lehet zenekari, zongora vagy egyéb hangszer, de a zenében énekhangnem lehetséges. Előfordulása esetén a vezetőbíró először csak figyelmeztet, majd 1,0 pont levonással bünteti a tornászt, melyet az adott gyakorlat végső pontszámából kell levonni. (Az emberi hang, beszéd nélkül felhasználható, pl.: zümmögés, szó nélküli voká-lozás, fütyülés, hangutánzó szavak.)

A talajgyakorlatokra jellemző speciális hibák 9 fiúknál hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. Alacsony akrobatikus elemek + Hajlékonyság, lazaság hiánya leányoknál hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. Hajlékonyság, lazaság hiánya + Nem megfelelő ritmus a gyakorlat és a zene közti összhang hiánya Kilépés a talaj területéről 1 láb 1 kéz 2 láb 2kéz testrész Kívülre érk.

8/3. Felemáskorlát csak az V-VI. kcs. számára A női korlát – felemáskorlát – két különböző magasságban elhelyezett ( 246 és 166 cm ), oszlopokon álló karfákat jelent, melyeket négy irányból hevederekkel rögzítenek, és amelyek egymástól való távolsága (a két karfa) meghatározott értékig (max. 180 cm) állítható. Diákversenyeken a legkisebb távol-ságra állítják. Mozgásanyaga: lendületi elemek, fordulatok, át- fel- és le- lendülések, forgások, szökkenések stb. A gyakorlatok értékelése a szőnyegről, vagy a deszkáról történő elugrással kezdődik.

A korlát gyakorlatokra jellemző speciális hibák: 10 Hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. fogásigazítás + A szer enyhe érintése lábbal A szőnyeg enyhe érintése lábbal A szer megütése lábbal A szőnyeg megütése lábbal 1,0 p. közlendület Az ellendülés gyenge

8/4. gerenda 5 m hosszú és 10x16 cm átmérőjű, kettő tartóoszlopon lévő, puha anyaggal bevont tornaszer, melynek magassága szabályozható. A csapatversenyek során 100 cm. a gerenda magassága, melyet a talajtól kell mérni. Gyakorlatanyaga a talaj gyakorlatok mozgásanyagával megegyező, azok „egyszerűbb” elemeit tartalmazza. A gyakorlatok értékelése a szőnyegről, vagy a deszkáról történő elugrással kezdődik.

A gerenda gyakorlatokra jellemző speciális hibák: 11 hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. bizonytalanság + Nem megfelelő ritmus Lábtámasz a gerenda oldalán Gerendába kapaszkodás a leesés elkerüléséért Plusz mozdulat az egyensúly megtartásáért Plusz támasz beiktatása

tornász lába elhagyja a talajt. 8/5. kápásló magasság: 115 cm a szőnyeg tetejétől a kápáslovon végzett gyakorlatot ingalendületek és körlendületek különböző típusai jellemzik. Az előírt gyakorlat körlendületeket nem tartalmaz. Minden elemet lendületből és a gyakorlat legcsekélyebb megszakítása nélkül kell végre-hajtani. A gyakorlatot zárt lábbal kell megkezdeni, de egy közelítő lépés vagy szökkenés megengedett. A gyakorlat értékelése akkor kezdődik, amikor a tornász lába elhagyja a talajt.

A kápásló gyakorlatokra jellemző speciális hibák 12 hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. kiterjedés hiánya ollóknál, egylábas lendületnél + Szünet, vagy megállás a gyakorlat folyamán Leugrásban ferdén érkezés A lábak hajlítása, vagy nyitása

Az értékelés, a talaj elhagyása után, az első mozdulattal kezdődik. 8/6. gyűrű A nemzetközi szabályban a gyűrű magassága 260 cm a szőnyeg tetejétől számítva. Természetesen ezt a diákversenyeken nem kell figyelembe venni. A javasolt megoldás az, hogy annyi szőnyeget teszünk a gyűrű alá, amennyi a korosztálynak megfelelő (a testmagasságot kell figyelembe venni). Nem számít plusz szőnyeghasználatnak. A szer jellegzetességét figyelembe véve, a szabályok megen-gedik, hogy a versenyzőt a csapat vezetője feltegye és meg-állítsa. Az értékelés, a talaj elhagyása után, az első mozdulattal kezdődik.

A gyűrű gyakorlatokra jellemző speciális hibák: 13 hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. elő lendület kezdés előtt + az edző lendületet ad tartáshibák a gyűrűre felugráskor átesés a hevederek lengése a heveder érintése lábbal

8/7. korlát magasság: 200 cm a szőnyeg tetejétől. Diákolimpián 170 cm. Túlnyomórészt lendületi elemekből áll, melyek különböző függő, támasz helyzetek folyamatos átmeneteként hajtanak végre a tornászok. Ugródeszka használata megengedett. A szer magassága csak az Elnök engedélyével változtatható. A gyakorlatot a tornász álló helyzetből, vagy rövid nekifutással kezdi. A gyakorlat értékelése akkor kezdődik, amikor a tornász lába elhagyja a talajt.

A korlát gyakorlatokra jellemző speciális hibák hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. fogásigazítás +

8/.8 nyújtó magasság: 260 cm a szőnyeg tetejétől mérve.   A nyújtó gyakorlatok kizárólag lendületi elemeket tartalmaznak. A tornász zárt lábbal, alapállásból, vagy néhány lépés nekifutás- ból, páros láb elugrással ugrik fel a szerre. A felugráshoz segítséget is igénybe vehet a versenyző. A gyakorlat értékelése, akkor kezdődik, amikor a tornász lába elhagyja a talajt .

A nyújtó gyakorlatokra jellemző speciális hibák 14 hiba kicsi -0,1 p. közepes -0,3 p. nagy -0,5 p. Tartáshibák a nyújtóra történő felugráskor + Megállás a gyakorlat során

9. Egyéni Összetett Bajnokság a „FIG szabályok”, és a „Diákolimpia Torna Versenyszabályai” érvényesek. A gyakorlatok olyan elemeket is tartalmazhatnak, melyek nincsenek a FIG kódban. Ezek értéknélküli elemek, melyek az elemszám- követelményt teljesítik, de pontot nem kapnak. Jelölésük: Z (zéro), értékük: 0,0 pont. A szerenkénti bajnokságban csak azokat a versenyző-zőket értékeljük akik az összetett verseny valamennyi versenyszámában részt vettek, és az összetett verseny-ben elérték a 7,0 pontos átlagot!

A FIG törölte az un. „direkt”, vagy közvetlen ugrásokat A FIG törölte az un. „direkt”, vagy közvetlen ugrásokat. A diák versenyek egyéni bajnokságában, ezek az ugrá-sok, természetesen megmaradtak . számuk és értékük: 1 guggoló-átugrás 1,0 2 terpeszátugrás 1,2 3 bicskaátugrás 1,5 4 csukaátugrás 1,8

125 cm. 2 ugródeszka használható! Szerek és méreteik fiúk I-II. kcs. III-IV kcs. V-VI kcs. ugrószer 110 cm. 120, vagy 135 cm 135 cm leányok I-II. kcs. III-IV kcs. V-VI kcs. ugrószer 125 cm. 2 ugródeszka használható! 125, 125 cm 120 cm.

A gyakorlatok anyagerőssége: Fiú verseny követelménye I-II. kcs. Versenyszámok: A gyakorlatok anyagerőssége: A legjobb 5 elemet értékelik (olyan elem is lehet, ami nincs a FIG kódban); elemhiány esetén: 4 elemnél 9,0 p-ból, 3 vagy kevesebb elemnél 7,0 p-ból értékel az „E” zsűri; - elemérték: A – 0,1; B – 0,2; C – 0,3; D – 0,4 ; (Z– 0,0); - elemismétlés nem kap értéket, elemszámot nem teljesít; - elemcsoportot nem kell figyelembe venni (nem jár jutalompont ); - elemkapcsolatért nem jár jutalompont; - fél közlendületek nem büntetendőek; ugrás: 1 ugrás van, a szaltós ugrások 0,2 jutalompontot kapnak. az ugrószer magassága 110 cm.

A gyakorlatok anyagerőssége: Fiú verseny követelménye III-IV. kcs. Versenyszámok: A gyakorlatok anyagerőssége: A legjobb 5 elemet értékelik (olyan elem is lehet, ami nincs a FIG kódban); elemhiány esetén: 4 elemnél 9,0 p-ból, 3 vagy kevesebb elemnél 7,0 p-ból értékel az „E” zsűri; - elemérték: A – 0,1; B – 0,2; C – 0,3; D – 0,4; (Z-0,0); - elemismétlés nem kap értéket, elemszámot nem teljesít; -1-4 elemcsoportért jár a jutalompont, (kivéve a Z értékű elem); - 5. elemcsoport (leugrás): A-0,1; B-0,3; C-0,5 pontot kap; - elemkapcsolatért nem jár jutalompont; fél közlendületek nem büntetendőek; ugrás: 1 ugrás van, a szaltós ugrások 0,2 jutalompontot kapnak, (választható a 120, vagy 135 cm-es ugrószer magasság).

A gyakorlatok anyagerőssége: Fiú verseny követelménye V-VI. kcs. Versenyszámok: A gyakorlatok anyagerőssége: A legjobb 7 elemet értékelik (olyan elem is lehet, ami nincs a FIG kódban); elemhiány esetén: 5 elemnél 8,0 p-ból, 4 vagy kevesebb elemnél 7,0 p-ból értékel az „E” zsűri; - elemérték: A – 0,1; B – 0,2; C – 0,3; D – 0,4; E – 0,5; (Z-0,0); - elemismétlés nem kap értéket, elemszámot nem teljesít; - 1-4 elemcsoportért jár a jutalompont, (kivéve a Z értékű elem); - 5. elemcsoport (leugrás): A-0,1; B-0,3; C-0,5 pontot kap; elemkapcsolatért jár a jutalompont (FIG junior szabály szerint); ugrás: 1 ugrás van, a szaltós ugrások 0,2 jutalompontot kapnak, az ugrószer magassága 135 cm.

Leány verseny követelménye I-II. kcs. Versenyszámok: A gyakorlatok anyagerőssége: a legjobb 5 elemet értékelik (olyan elem is lehet, ami nincs a FIG kódban); elemhiány esetén: 4 elemnél 9,0 p., 3 vagy kevesebb elemnél; 7,0 p. a kiinduló „E” érték; - elemérték: A – 0,1; B – 0,2; C – 0,3; D – 0,4; (Z – 0,0 pont); - elemismétlés nem kap értéket, elemszámot nem teljesít; kompoziciós követelményt nem kell figyelembe venni (nem jár érte jutalompont); elemkapcsolatért nem jár jutalompont; - ugrás: kettő ugródeszka használható; 2 ugrást kell bemutatni, (lehet azonos is), a két ugrás átlaga adja a végeredményt.

a gyakorlatok anyagerőssége: Leány verseny követelménye III-IV. kcs. Versenyszámok: a gyakorlatok anyagerőssége: - a legjobb 5 elemet értékelik (olyan elem is lehet, ami nincs a FIG kódban); elemhiány esetén: 4 elemnél 9,0 p., 3 vagy kevesebb elemnél 7,0 p. a kiinduló „E” érték; - elemérték: A – 0,1; B – 0,2; C – 0,3; D – 0,4; (Z – 0,0 pont); - elemismétlés nem kap értéket, elemszámot nem teljesít; - elemkapcsolatért nem jár jutalompont; 1-4 kompoziciós követelményért jár a jutalompont, kivéve a Z érté- kü elem esetén; - 5. kompoziciós követelményért (leugrás): B-0,3; C-0,5 pontot kap; 2 ugrást kell bemutatni, (lehet azonos is), a két ugrás átlaga adja a végeredményt.

A gyakorlatok anyagerőssége: Leány verseny követelménye V-VI. kcs. Versenyszámok: A gyakorlatok anyagerőssége: a legjobb 7 elemet értékelik (olyan elem is lehet, ami nincs a FIG kódban); elemhiány esetén: 5 elemnél 8,0 p., 4 vagy kevesebb elemnél 7,0 p. a kiinduló „E” érték; - elemérték: A – 0,1; B – 0,2; C – 0,3; D – 0,4; E – 0,5; (Z – 0,0 pont); - elemismétlés nem kap értéket, elemszámot nem teljesít; - elemkapcsolatért jár a jutalompont (FIG junior szabály szerint); 1-4 kompoziciós követelményért jár a jutalompont, kivéve a Z érté- kü elem esetén; - 5.kompoziciós követelményért (leugrás): B-0,3; C-0,5 pontot kap; 2 ugrást kell bemutatni (lehet azonos is), a két ugrás átlaga adja a végeredményt.

Vége! Mellékletek magyarázat - értelmezés (vetítésnél kattints a nyílra, vagy a piktogramra)