A vizuális média fejlődéstörténete - 2 Az írás-hordozók fejlődése Schanda János Virtuális környezetek és fénytani laboratórium

Legkorábbi írás hordozók, agyagtáblák, szikla darabok Ékírásos téglák, agyagtáblák Pecsét-hengerek „Kőbe vésve”

Papirusz A papirusznád hajtásaiból készült anyag, mely a Nílus partján nõtt: használata a Kr. e. 3000-es évektõl bizonyos. A papirusznövény hajtásának külsõ kérgét lehámozták, a maradékot pedig hosszú csíkokra vágva függõlegesen egymás mellé helyezték, majd egy másik sor csíkot fektettek erre a rétegre vízszintesen. A rétegeket benedvesítették és lenyomtatva állni hagyták a napon. A felszabaduló növényi mézganedvek egyetlen lappá ragasztották össze a náddarabokat: ezt a lapot aztán habkővel simára dörzsölték, majd egyenesre vágták a széleit. http://web.ceu.hu/medstud/manual/MMMhu/frame1.html

Tekercs, volumen Az antik idõkben a tekercs a legfontosabb írásalapanyagnak számított. Papirusz darabokból készült és a capsae nevû hengeres tokban tárolták. Kibontáskor balról jobbra tekerték, vízszintesen tartva, hogy mindig körülbelül négyhasábnyi szöveg látszódjék. A tekercsforma hátránya, hogy nehéz szállítani és keresztreferenciákat is bajos keresni benne.

Pergamen és vellum Nevét Pergamon városáról ( modern törökországi nevén Bergama), korai gyártási központjáról nyerte. A megnevezést általánosságban minden állati bõrbõl készítet írásra alkalmas anyagra használják. Eredetileg csak a kecske- vagy juhbõrbõl készült anyag volt a pergamen. A marha- vagy borjúbõrre a vellum kifejezést használták.

A pergamen készítése Az állati irhát elõször meszes fürdõben lehúsozták, majd egy keretre feszítették, és addig vakarták, míg még nedves volt. Ezután habkővel lecsiszolták, krétával vagy más anyaggal kifehérítették, és méretre vágták. A pergamen fokozatosan vált a legnépszerűbb írásalapanyaggá a 4. századtól, kiszorítva a papíruszt.

A papír Kína, Kr.e. 105: Caj-lun – faháncsból, kenderből, rongyból készített papírt A 8. Század közepén az arabok tanulták el a papírkészítés technológiáját a kínaiaktól. A legrégibb görög nyelvû papírkódexek a 9. századból származnak. A moszlim Hispániában a 11. század második felétõl kedzték meg a papír (carta) gyártását.

Papír A 12.-13. századi Itáliában és a Mediterráneumban kereskedõk feljegyzései és jegyzõi regiszterek alapanyagául szolgált, de Itáliában az elsõ papírmenufaktúrák csak a 13. századtól keletkeztek. A 13.-14. században aztán a papírgyártás fokozatosan továbbterjedt Svájcba, a Rajnavidékre illetve Franciaországba. Angliában a 15. századig csak kevés papírmanufaktúra létezett, és csak a 16. század második felétõl sûrûsödtek meg az alapítások. A híres angol kiadó, (William Caxton és társai a 15. század második felében még jobbára Itáliából és Franciaországból importálták a könyveikhez szükséges apaírmennyiséget.) A 14. századtól kezdve egyre gyakrabban bonyolítottak magánlevelezést papíron, és az 1400-as években az olcsó könyvek nagy része papírra készült, csakúgy, mint a 16. századtól a jogi iratok nagy része is (bár a pergamen továbbra is használatban maradt).

A papír készítése A papírt általában gyapot- vagy lenrongyokból készítették, bár Keleten más, mint például selyemmaradékokat is használhattak. A rongyokat addig áztatták és verték, amíg nedves masszává áztak szét: ekkor víz és ragasztóanyag keverékével teli tartályokba öntötték. Ekkor egy drótból készült keretet merítettek a masszába (a keret függõleges és vízszintes drótvonalai belenyomódtak a készülõ lapba), újra és újra, míg a megfelelõ vastagságot el nem érték. A szárítást nedvszívó anyagból készült lapok közé helyezve végezték. A folyamat végén egyenesre vágták a széleket, bár ez el is maradhatott. A keretek gyakran valamilyen minta szerint kirakott drótszálakkal készültek vízjel kialakítása végett.

A papír alapanyagát elkeverő kád és massza

Drótszita vízjellel

A massza felhordása

A nedves papír leválik a nedvszívó szalagról

Préselés, szárítás

A kész papírtekercs

Méretrevágás