Bihar Közösségeiért Alapítvány

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Advertisements

TÁJÉKOZTATÁS A SZAKMAI VIZSGARENDSZEREK KUTATÁSÁRÓL Dr. Hideg Éva Budapesti Corvinus Egyetem, Jövőkutatás Tanszék Az FKA-KT 4/2006. sz. téma, Megvalósíthatósági.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
„Csellengő fiatalok” komplex bűnmegelőzési projekt
Erdélyi Ilona Magyar Teleház Szövetség Észak-alföldi Regionális tagozata „A teleházak szerepe a kistelepülések szociális ellátásában, a hálózati együttműködésben.”
Teleházak szerepe a digitális írástudás terjesztésében – Megnyitó
Goronné Ondré Katalin Bihari Mentor Hálózat kiépítése a résztvevő szemével.
Területi együttműködések, társulások, hálózati tanulás TÁMOP-3.2.2/08/A/2 Megújuló pedagógia: hálózati együttműködés Észak-Magyarországon.
kiemelt projekt szolgáltatásainak bemutatása
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
Add tovább! Fiatalokkal a települési közösségekért! – országos mozgalom A fiatalok részvételének fokozása a közjóért!
Lépj pályára! Využi šancu! Lépj pályára! / Využi šancu! HUSK /1101 /1.6.2 /0107.
PALLÓ zárókonferencia BMK, január 30. A közművelődési intézmények szerepe és lehetőségei a felnőttképzésben Felnőttképzési információs és segítő.
1 KÖZÖSSÉGFEJELSZTŐK BÉKÉS MEGYEI EGYESÜLETE. 2 KÖZÖSSÉGI SZÍNTÉR - IBSEN HÁZ.
1 Vállalkozónők lehetőségei a civil szférában Előadó: Elekes Zsuzsa Civil Szervezetek Regionális Szövetség, elnök.
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat tevékenysége és céljai
2005. november 18. Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Tevékenységi Prezentáció VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM Jászfényszaru Molnár Katalin elnök.
Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége. • Székhely: Zalaegerszeg • Alapítás éve: • Tagok: civil szervezetek, alapítványok, klubok • Fő tevékenység:
HEFOP Bihari Foglalkoztatási Mentor Hálózat kiépítése - a megvalósított projekt bemutatása.
Tanácsadási szolgáltatások „ A jövő önkormányzatának alapja Pusztamonostoron – ÁROP-1.A.2/A számú forrás felhasználásával” projektben Bíró Gabriella.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hosszú távú stratégiája, kapcsolata a releváns operatív programokkal.
„ Hogyan tovább?.
Az OFA támogatási tevékenysége Programok ben.
Gyulai Tamás elnöki tanácsadó elnöki tanácsadó Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács.
általános főig. helyettes
Civil szervezetek részvétele a munkaerőpiaci szolgáltatások ellátásában a Közép-magyarországi régióban.
Foglalkozási Rehabilitációs Szolgálat működése Előadó: Pátkai Andrásné szolgálatvezető Budapest, 2006.október 24.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
TÁMOP /2/B PROJEKT Network-Együttműködés-Tudástár szakmai támogató hálózat kiépítése a Dél-Dunántúli Régióban Szénássy Gábor projektmenedzser 2010.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
MUNKÁLTATÓI FÓRUM Ösvény Esélynövelő Alapítvány /Füzesgyarmat/ Békéscsaba, június 06.
kiemelt projekt bemutatkozása
2008. március 27. Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT-mentor projekt.
Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT-mentor projekt Motiváció felkeltése és fenntartása internethasználattal.
2008. március 27. Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT mentor projekt.
A jövő teleháza Teleházas szolgáltatások. Belső környezet - Teleházas történet 1995-től napjainkig - Teleházak jelenlegi száma - Teleházas kultúra és.
OFA Hálózat évi tevékenységei
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Tanulási partnerségek kezdeményezése A NYITOK hálózatfejlesztési program bemutatása Balázs Ákos Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért június 22.
A társadalmi felzárkóztatás és az életen át tartó tanulás Egy kísérleti projekt tapasztalatai Balázs Ákos Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért 2010.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Dr. Fodor Imréné Pécsi Regionális Képző Központ igazgatója
Emberi erőforrások közös használata és fejlesztése Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program Emberi erőforrások közös használata.
Heves megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése – TÁMOP /02/0031 K á rp á tok Alap í tv á ny – Magyarorsz á g É letfa K ö rnyezetv.
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
A foglalkoztatási paktumok célja Megismerni a térség foglalkoztatási helyzetét Összehangolni a térség gazdasági és humánerőforrás fejlesztési tevékenységeit.
Kordás László december Társadalmi Párbeszéd Központ.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Szektorok közötti együttműködések
. Negyedik Partner Közép-Dunántúli Foglalkoztatási Hálózat 4P KDFH Alapítva: Gere János
Nemzetközi együttműködések „A BAKONYÉRT” Egyesületnél.
Új utak az elsődleges munkaerőpiacra Munkaintegráció útjai Zalában, a második esély iskolák szerepe.
Új utak az elsődleges munkaerőpiacra Zalai alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások bemutatása.
„Kihívások és válaszok” - szakmai nap Előadó: Pántya Erika projektmenedzser Szombathely, október 24.
Az OFA Kht. Civil Műhely Szakmai tanácsadás, információcsere, helyi és regionális foglalkoztatási partnerségek fejlesztése 1.Foglalkoztatási Civil Műhely.
BFH Európa Kft. Hollósi Szabolcs ügyvezető
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
Konzorciumi együttműködés
A Nemzeti Fejlesztési Terv
INNO-REÁL Szövetség Civil Ágazati-szakmai Stratégiai Terv május 21.
AZ ÚJ OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET – ÉS A KOMPETENCIAFEJLESZTÉS Budapest, január 18.
A hálózati együttműködés lehetőségei és keretei. hálózat  „Minden olyan rendszer felfogható hálózatnak, amely egymástól elkülönült elemekből áll, és.
A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenységének bemutatása GYURKÓ BÉLA (megyei kapcsolattartó)
TÁMOP A-14/ „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú.
„Országos Foglalkoztatási Közalapítvány INFORMÁCIÓS NAP 2009” Gosztolai Géza OFA- Hálózat Közép-dunántúli Regionális Iroda Székesfehérvár, 2009.
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
Helyi Foglalkoztatási Együttműködések az Edelényi kistérségben
Előadás másolata:

Bihar Közösségeiért Alapítvány 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

A bihari térség közösségeinek segítése, Az alapítvány célja (a kezdetek kezdetén) A bihari térség közösségeinek segítése, Közösségfejlesztő folyamatok kezdeményezése … Információ közvetítés, tanácsadás… Részt vállalni a települések, kulturális, szociális, építészeti, környezetvédelmi problémáinak megoldásában, a munkanélküliség kezelésében, Képzések, átképzések szervezése 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

1996: Útkeresés – nyitott szemmel Kulturális, szabadidős programok, táborok, falukutatás, közösségfejlesztés Tapasztalatszerzés: Térségfejlesztés (Cserehát) Teleház program (Csákberény) 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

1997: Kell egy hely… amely nem hivatal, … ahova bárki bemehet, … ahol mindenkit meghallgatnak, … ahol szívesen segítenek, … …ezért Szentpéterszegen létrehoztuk a Tiszántúl első TELEHÁZát 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

1998: … és még miben segíthetünk? fűnyírás, rotációzás, (kiskert gondozása) kisebb javítások a házkörül, (kerítés javítás) akadálymentesítés, (kapaszkodó) tüzelő előkészítése, (betárolása) hó eltakarítása, …. …. ezért létrehoztuk a szociális műhelyt (modell prog.) 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

1998-1999: Teleházat minden kistelepülésre!!! az első telekunyhó létrehozása: Gáborjánban (kételkedés) újabb telekunyhók megnyitása: Bakonszeg, Bojt, Hencida, Esztár (sokszorozó hatás, meggyőzés a pályáztatók felé) Eredmény: egy év elteltével mindegyik önálló és teljes értékű, felszereltségű teleházzá vált (jelenleg is működik valamennyi) hálózati együttműködés „látóutak” – egymástól is tanulunk partnerség, szektorok közötti együttműködés elindítása a településeken 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

2000: Felfigyeltek ránk! Folyamatos az érdeklődés a határon innen … … és határon túlról. Vendégek: Jugoszláviából, Erdélyből, Angliából, a Dél-afrikai Köztársaságból, …. Meghívás Angliába (tanulmányút). 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

Az alapítvány céljainak és feladatainak átgondolása: 2001: Hogyan tovább? Az alapítvány céljainak és feladatainak átgondolása: térségfejlesztés (bihari kistérség) esélyteremtés (hátrányos helyzetűek, idősek, fogy. élők, alulképzettek, …) szociális segítés (információs háló, hírlevél ….) hálózati együttműködések (teleházak, civil szervezetek, intézmények, munkaügyi központok) referencia hely – szolgáltató teleház különválása önfenntartás, stabilitás, „több lábon állás” 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

Bihar Közösségeiért Alapítvány tevékenységének felépítése Térségi Teleház és Forrásközpont Teleház Szentpéterszeg Bihari Teleház pr. Kistérségi együttműködés Oktatás Irodai Rehabitációs -együttműködés, -civil szervezetek segítése Akkreditált felnőtt- szolgáltatás tevékenység -szakosodás -önkormányzatokkal partnerség képző intézmény -ügyintézés -fogyatékkal -fejlesztés -munkaügyi, foglalkoztatás -ECDL, -ügyfélfogadás élők, -képzések szerv. -kutatásban való részvétel -számítástechnika - szervezés megváltozott -szociális felmérés, -közösségfejlesztő folyamatok -non-profit ism. munkaképességűek -közös pályázatok -pályázatfigyelés, -teleház ügyintéző tájékoztatása, -forrásteremtés -közös pályázatok és munkanélküliek segítése. -facilitálás -tréningek szervezése képzése átképzése -fórumok szervezése -EU-s tájékoztatás -térségi hírlevél megjelenítése -EU pályázatkészítés -Bihari civil honlap létrehozása Kutatások Szociális tevékenység Szociális műhely -helytörténeti, honismereti Szociális információs háló időskorúak segítése kutatások, információs hírlevél -kistérségi kutatások -értékmentés 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

Újabb mérföldkövek… 2000-2001 Esély a gyerekeknek: az ELTE távoktatási kísérleti programjában sikeresek a szentpéterszegi gyerekek (10-14 évesek) 2001. dec. 4. Térségi Teleház és Forrásközpont megnyitása 2002. január felnőttképzés elindítása 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

2002. ápr. Bihari Teleház program elindítása (23 2002. ápr. Bihari Teleház program elindítása (23 településre kiterjedő, 3 éves, 28 fő képzése és munkához jutása – országos modell program) Teleházak Hajdú-Bihar Megyében (39) Bihari Teleház program résztvevője (23) 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

2003. intézményi akkreditáció (felnőttképzés) 2004-2006. - képzési programok akkreditálása - szociális és szükségletfelmérések (térségi) - akkreditált képzések (helyben és a térség több településén) 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

2007. Bihari Foglalkoztatási Mentor Hálózat. kiépítése HEFOP 2. 2. 1 2007 Bihari Foglalkoztatási Mentor Hálózat kiépítése HEFOP 2.2.1. projekt megvalósítása (újabb modellprogram) 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

További feladatok …. partnerség további erősítése: civil szervezetek, intézmények, önkormányzatok, gazdasági szféra, tapasztalatok átadása (projekttervezés, menedzsment) civil szervezetek kapacitásának erősítése (szervezetfejlesztés, civil szervezetek tagjainak képzése) képzési tevékenység fejlesztése: (újabb képzési programok akkreditálása, oktatói kar bővítése) HR folyamatos fejlesztése: (szakmai képzések, tréningek) digitális írástudás terjesztése (képzésekkel, előadásokkal) távmunka, távoktatás erősítése 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

folyamatos fejlesztés: eszközpark bővítése, korszerűsítése a szentpéterszegi Teleház épületének további korszerűsítése 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

Együttműködő partnerek: Munkaügyi Központ Önkormányzatok, Intézmények Civil szervezetek (helyben, a kistérségben, a régióban, országos szinten) Teleházak Tanácsadók, külső szakértők Képzőintézmények Támogatóink: FMM NCA MTSZ (Magyar Teleház Szövetség) DemNet EU támogatások: HEFOP, LEADER 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

„ Ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent A Bihar Közösségeiért Alapítvány és mindkét teleházának mottója a Veres Pétertől vett idézet: „ Ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes …” Az alapítvány kuratóriumának és valamennyi munkatársának, segítőjének hitvallása ez az idézet. Meghatározza a mindennapi munkánkat, rövid és hosszú távú céljainkat. 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma

Köszönöm a figyelmet! Elérhetőség: http://web.telehaz.hu/bujfalu http://web.telehaz.hu/szentpeterszeg Kissné Pásztor Irma kuratóriumi elnök / projektmenedzser 54/401-563 70/628-3022 E-mail: tersegi.bujfalu@telehaz.hu 2008. 03. 17 Kissné Pásztor Irma