Kis közösségek forrásteremtési képességének javítása

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ÉVADNYITÓ TAVASZ Megnyitó Tájékoztató az MLSZ eredményeiről
Advertisements

A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Az Oltalom Karitatív Egyesület 1989 óta működik. Célja a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben lévő különféle.
Civil partnerség – Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében
„A megye szerepe a parlagfű elleni mozgalomban” Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett Megyei Parlagfű-mentesítési.
A as időszak jelenlegi pályázati lehetőségei Dr. Körtvélyesi Katalin 20/
Civil szervezetek számára kiírt aktuális pályázatok, törvényi teendők
ÁROP „Partnerség erősítése”.
Civil partnerség – Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében
Készítette: Kiss András – Kerekes Tímea KEMAFI – Szabocs-Szatmár-Bereg megyei Civil Információs Centrum.
Az Európai Területi Társulások évi támogatására kiírt pályázat (A pályázat kódja: ETT-14) Szilágyi Orsolya Támogatási Főosztály Közigazgatási és.
Célterület kód: Keretösszeg: forint  Támogatási összeg: – forint  Pályázók köre: - Önkormányzat-100 % intenzitás.
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
F ORRÁSTEREMTÉSI, pályázati lehetőségek. F IATALOK LENDÜLETBEN Alprogramok (szegénység, kultúra, munkanélküliség, egészséges életmód, vállalkozó.
Tájékoztató az aktuális foglalkoztatási és képzési programokról.
Az EU-pályázati rendszer gyakorlata Magyarországon
NEA szakmai pályázatok 2013.
Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N.
Pénzügyi és szakmai elszámolás
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, november
EU-s pályázatok írása és módszertana
Cselekedni most és mindenkiért Kormányszóvivői tájékoztató Információs társadalom a javuló esélyekért Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2002.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
ÁROP „Partnerség erősítése”.
Nemzeti Civil Alapprogram 2010-es pályázati év Költségvetés tervezése.
a Nemzeti Együttműködési Alap
Fiatalok Lendületben Program Youth in Action Tineret in Acțiune.
Biztos Kezdet Gyerekházak
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
szolgáltatástervezés Dr. Gazsi Adrienn, Kézenfogva Alapítvány
Új civilszervezeti szabályok Magyarországon, a Nemzeti Együttműködési Alap Dr. Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes.
dr. Szedő Szilvia Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium
Modellprogram a szociális szövetkezetek hálózatosodása érdekében TÁMOP /1.
Jövőben várható pályázatok civil szervezeteknek Huber Helga projektmenedzsment szakértő
Huber Helga szakértő Tel:
Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. A szervezet a 68/2011 (IV.28) Korm. rendelet alapján, az európai uniós források hatékony felhasználását segítő térítésmentes.
ELŐADÓ: HORVÁTH RITA IRODAVEZETŐ ZALA MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM CIVIL SZERVEZETEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSA NEA-16-M.
2011. évi Kereskedelemfejlesztési pályázat Düh Gergely tanácsadó Ügyfélszolgálati és Stratégiai Elemző Osztály 2012.február 20.
A szervezet alapítói: Elnök: Bokor Ildikó, Tiszteletbeli elnök: Kolcsár József, a kézdivásárhelyi színház igazgatója, Alelnök: Fodor György, Főtitkár:
Új lehetőségek a civilek számára Morvay Levente. Civil törvény főbb szabályozási területei Szervezeti formák Működés keretei Letétbe helyezés Civil Információs.
2011. január 27. Nemzeti Civil Alapprogram november 26. Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága november.
NEA-16-M pályázatok. Közösségi környezet kollégium kulturális tevékenység, közművelődés, tudomány és kutatás, hagyományápolás, audio- és telekommunikáció,
A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT PÁLYÁZATAI A TÁMOP KERETÉBEN PROJEKT ZÁRÓ NAP:
FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS TOP Nyíregyháza, január 08. Dr. Frankó Melinda.
“Közösségben az erő!” Helyi civil kezdeményezések projekt ötlet felhívás Vas megyében A Vas Megyei Civil Információs Centrum és a Vas Megyei Önkéntes Centrum.
Nemzeti Civil Alapprogram Jogi háttér, általános tudnivalók január 27.
KDOP Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése.
NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma „Így látják a kollégiumok elnökei…” A Nemzeti Civil Alapprogram öt éve a Nyugat-dunántúli Regionális Kollégium.
Nemzeti Civil Alapprogram január 31. Budapest.
Salgótarján, május 19.. Pályázók köre: kisvállalkozások Támogatható tevékenységek és a támogatás mértéke: -Projektötlet minősítése – max. 3 millió.
A helyi identitás és kohézió erősítése TOP TOP
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
TÁMOP pályázati lehetőségek a szak-és a felnőttképzés területén - 2
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
Innovációs célú nemzeti és regionális szintű pályázati források
A határtérség.
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
Szociális foglalkoztatás aktualitásai
TÁMOP B-2-12/ "Munkával a társadalmi integráció elősegítéséért – Roma nők foglalkoztatása a Fejér Megyei Gyermekvédelmi.
A civil szervezetek támogatása és a vonatkozó jogszabályi változások
Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület
LEADER pályázati lehetőségek az Innovatív Dél-Zala Helyi Akciócsoport területén önkormányzati szféra számára Kulcsár Norbert, Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési.
Lorem ipsum.
A civil terület főbb sajátosságai, jogszabályi változások
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
NEA – 19 – N Normatív pályázatok
Előadás másolata:

Kis közösségek forrásteremtési képességének javítása Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégium Civil delegáltja

A pályázat célja: A civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulása. Pályázhatnak: Szövetségek, Egyesületek, Alapítványok, speciális esetekben határon túli civil szervezet is pályázhat. (61 000 bejegyzett civil szervezetből, 16 000 pályázik a NEA-ba.) "A civil szervezetek, mint az állampolgárok önkéntes szerveződései a társadalmi-kulturális élet fontos alkotó elemei, tevékenységük szerepvállalásuk révén nagymértékben hozzájárulnak a társadalmi problémák hatékony kezeléséhez a közösségi szükségletek kielégítéséhez."

Pályázás alapfeltétele: Pályázatkezelő részére a 2 000 Ft megfizetése a: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 10032000-00310024-00000017 Megjegyzés rovatba: „NEA” szót, + a szervezet adószámát írni. Hatályos adatokat tartalmazó regisztrációs nyilatkozat beküldése, ha a szervezet adataiban változás történt (pl. székhely, elnök módosult) Adatkezelői nyilatkozatot felcsatolni!

A 2019. évi NEA forrás terhére az alábbi pályázatok benyújtására lesz lehetősége a civil szervezetnek: egyszerűsített VAGY összevont pályázat, normatív pályázat. A pályázati kiírások megjelenése 2019. januárjában várható. A két kiírás egyszerre jelenik meg, de az egyszerűsített pályázat beadására csak az összevont pályázatok beadási határidejét követően kerülhet sor (min. 30 nappal később). A pontos beadási határidőket a pályázati kiírások tartalmazzák majd. Pályázati kiírás kategóriáinak kódjai: NEA-KK-19-EG, NEA-MA-19-EG, NEA-NO-19-EG, NEA-TF- 19-EG, NEA-UN-19-EG Pályázat benyújtási időszak (kollégiumonként eltérően, a kiírás 4. pontja szerint): 2019. február 22. - 2019. március 29.

Pályázat beadási határidők (EG): Kollégium Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása Benyújtási határidő Támogatási időszak kezdő dátuma Támogatási időszak záró dátuma Elszámolási határidő Közösségi környezet kollégium A közművelődés, tudomány és kutatás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés, kulturális tevékenység területén működő civil szervezetek, társadalmi párbeszéd területén működő civil szervezetek. 2019.03.29. 23:59 2019.04.01. 2020.03.31. 2020.04.30. Mobilitás és alkalmazkodás kollégium Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek. 2019.03.28. 23:59 Nemzeti összetartozás kollégium A kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás. 2019.03.27. 23:59 Társadalmi felelősségvállalás kollégium Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatók, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek, természet- és környezetvédelem területén működő civil szervezetek, polgári védelem. 2019.03.26. 23:59 Új nemzedékek jövőjéért kollégium A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés területén működő civil szervezetek. 2019.03.25. 23:59

Pályázat beadási határidők (Ö): Kollégium Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása Benyújtási határidő Támogatási időszak kezdő dátuma Támogatási időszak záró dátuma Elszámolási határidő Közösségi környezet kollégium A közművelődés, tudomány és kutatás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés, kulturális tevékenység területén működő civil szervezetek, társadalmi párbeszéd területén működő civil szervezetek 2019.02.15. 23:59 2019.04.01. 2020.03.31. 2020.04.30. Mobilitás és alkalmazkodás kollégium Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek. 2019.02.18. 23:59 Nemzeti összetartozás kollégium A kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás. 2019.02.19. 23:59 Társadalmi felelősségvállalás kollégium Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatók, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek, természet- és környezetvédelem területén működő civil szervezetek, polgári védelem. 2019.02.20. 23:59 Új nemzedékek jövőjéért kollégium A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés területén működő civil szervezetek. 2019.02.21. 23:59

Az igényelhető és elnyerhető (NEA-Ö) támogatás összegének alsó és felső határa: Kategória Az igényelhető és elnyerhető támogatás összegének alsó határa (Ft) Az igényelhető és elnyerhető támogatás összegének felső határa (Ft) NEA-KK-19-Ö-M 200 000 3 000 000 NEA-KK-19-Ö-V 400 000 4 000 000 NEA-MA-19-Ö-M NEA-MA-19-Ö-V 300 000 NEA-NO-19-Ö-M NEA-NO-19-Ö-V NEA-TF-19-Ö-M NEA-TF-19-Ö-V 350 000 5 000 000 NEA-UN-19-Ö-M NEA-UN-19-Ö-V

FIGYELEM! A Nemzeti Összetartozás kollégium tevékenységi köréből kikerült a kulturális tevékenység és bekerült a Közösségi Környezet kollégium tevékenységi körébe, valamint a Nemzeti Összetartozás kollégium tevékenységi körébe bekerült az egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc). Az Új Nemzedékek jövőjéért kollégium tevékenységi köréből kikerült, a Társadalmi Felelősségvállalás kollégium tevékenységi körébe bekerült a természet- és környezetvédelem! A határon túli civil szervezetek az (EG) pályázati kiírásba nem nyújthatnak be támogatási igényt.

FIGYELEM! Egy pályázó szervezet egy pályázatot nyújthat be a NEA-19- EG kiírás keretében. Az (EG) igényelhető és elnyerhető támogatás összegének alsó határa 100 000 Ft. Az (EG) igényelhető és elnyerhető támogatás összegének felső határa 200 000 Ft. Önrész mértéke: Az egyszerűsített támogatást önrész nélkül kell biztosítani. Támogatási intenzitás: 100% Azon civil szervezetek, amelyek a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.”című pályázati kiírások keretében (NEA-19-Ö kategóriák keretében) pályázatot nyújtottak be, azok (EG) pályázati kiírás keretében pályázat benyújtására nem jogosultak.

A rendelkezésre álló forrás: NEA-TF-19-EG Pályázati keretösszege 2019-ben: 199 728 000 Ft/ kollégium szövetségek részére 2%. egyesületek és alapítványok részére 98 %. Azon szervezetek, melyek bevétele az előző, lezárt üzleti évben meghaladta az 50 millió Ft-ot, csak visszatérítendő működési támogatásban részesülhetnek.

Bírálat A NEA-19- Ö esetében, az értékelést két- két testületi tag végzi. A pályázatokat véletlen szerűen rendelik hozzá a pályázatbírálókhoz. A pályázatok 60 pontos skálán értékelendők. Az értékelések számtani átlaga jelenti a bírálati előterjesztést. (NEA-19- Ö pályázati kiírás esetén a 44-46. oldalain található meg.)

Az Összevont kiírás felépítése, célja: NEA-TF-19-Ö-M esetében: A támogatás a civil szervezet alapcél szerinti tevékenysége működési feltételeinek biztosítására fordítható. NEA-TF-19-Ö-V esetében: A támogatás a civil szervezet alapcél szerinti a Civil tv. 56. § (1) bek b) pontjában foglalt működési és az alábbi kollégiumonként eltérő szakmai tevékenységeinek biztosítására fordítható: NEA-TF-19-Ö-V esetében: civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő, segítő, illetve esélyegyenlőséget és akadálymentességet elősegítő tevékenység és intézmények támogatása; (a Civil tv. 59. § (4) bekezdése szerint együttesen beadott pályázatra ennél a pontnál van lehetőség); A rendelkezésre álló forrás jelen pályázati kiírás tekintetében 704 596 000 Ft/ kollégium.

Az értékelési szempontok: Pályázó eddigi tevékenysége, eredményei: 10%= 6 pont Társadalmi szükséglet amit a pályázó kielégít (családsegítés, szociális munka, stb.): 20%= 12 pont Pályázat kidolgozottsága, áttekinthetősége: 15%= 9 pont Költségvetés megalapozottsága: 10%= 6 pont Elérendő társadalmi hatás (pl. közösségépítés): 15%= 9 pont Támogatás a szervezet fenntarthatóságára gyakorolt hatása (munkahely teremtés/ megtartás, önkéntesek, beszerzett eszközök, stb.): 20%= 12 pont Kollégium által meghatározott szempont rendszer: 10%= 6 pont Pályázati kiírás 15,2 pontja (44-46. oldalai) szerint történik.

Eper elérhetőség https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx

Az első benyomás a pályázatról, a pályázat címe Szervezetünk működésének támogatása 2019-ben Horgász a pácban! Guruló kistérség. Pata-csata.

A pályázó szervezet eddigi tevékenységének bemutatása Mikor alakult a szervezet? Mennyien alakították? Hatóköre? Önkéntesek száma?, IKSZ? Együttműködő partnerek száma? - Hazai és EU-s pályázatok megvalósítása? Főbb bevételi források? (1%, tagdíj, normatíva?, feladatalapú támogatás?, saját szolgáltatás bevétele?, stb.)

Kérjük, mutassa be, hogy a pályázata / a szervezet milyen társadalmi szükségletet kíván kielégíteni, valamint annak a társadalmi hatását: Kérjük mutassa be, hogy jelen pályázat hogy járul hozzá a szervezet működéséhez (pl. szervezet fenntarthatósága, különös tekintettel a foglalkoztatás fenntartására és bővítésére, önkéntesek bevonására): Az adott évben az alapítási célokból melyekért dolgozik/ tevékenykedik a pályázó? Miért ebbe a kollégiumba nyújtotta be a pályázatát? Az adott tevékenység tapasztalatai, amelyekre épül jelen pályázat? INDIKÁTOR SZÁM kifejtése, magyarázata. KÖLTSÉGVETÉS főbb elemeinek magyarázata. Pl. tintasugaras nyomtató vásárlása, mert… , a szervezetre gyakorolt hatása…. FOGLALKOZTATÁS? Önkéntesek képzése, ha van A4-es sorra tervezve összeg. Támogató bemutatása (mivel támogat?, Kp, vagy HR?)

A költségvetés részletezése

Felületes/ elnagyolt/ tupírozott a költségvetés, vagy reális? A1. Ingatlan.. Pl. nem kell fizetnünk a próbateremért, mert… A2. Adminisztrációs…Bankköltség: 12*3 000 Ft. Könyvelő díja: 12* 10 000 Ft. A3. PR. Marketing… Pl. 20 oldalas A/ 4 es alakú, 4 színnel nyomott, 100 db kiadvány készítése: ??? Ft. A5. Szállítás, utazás kiküldetés, költsége: 3 fős elnökségünk részére. km/ év* NAV normatíva+ 15 Ft/ km. A6. Munka, és védőruha: Polgárőr könnyített láthatósági mellény (62/2013. (XI. 28.) BM rendelet) alapján, 20 fő részére* 2000 Ft/ db. A7. Egyéb beszerzések: Pl. jeles napok kézműves foglalkozások megtartásához (résztvevők száma: kb.30 fő/ alk.) 25 000 Ft/ alk. C1. Tárgyi eszköz: 1 db Samsung Xpress M2070 lézer nyomtató és szkennel beszerzése. Ár: 31 990 Ft (https://www.mediamarkt.hu/hu/product/_samsung-sl-m2070-multifunkciós-lézernyomtató). DRÓN NEM PÁLYÁZHATÓ! A támogatás önrész biztosítása nélkül nyújtandó, ezért térítésmentes hozzájárulás nem tervezhető a költségvetésben. (B5 sorra az önkéntesek étkeztetése tervezhető)

Önkéntes szervezetté- regisztrálni Emberi Erőforrás Minisztérium Esélyegyenlőségi Főosztály 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Beküldeni: - 30 napnál nem régebbi a hatályos adatokat tartalmazó igazolást, amit a megyei Törvényszék ad ki. - A szervezet alapszabály másolatának, hitelesített példánya. - A 2005. évi 88. Tv mellékletét képező bejelentési lap kitöltve.

Önkéntes munka elszámolása Az önkéntes munka egy órára jutó értékének számításánál a mindenkori minimálbér (2018- ban: 138 000 Ft, 160-ad részét kell figyelembe venni. (860 Ft/ óra) 2019-ben: 149 000 Ft, annak a 160-ad része: 931 Ft/ óra/ fő. 2020-ban: 161 000 Ft, annak a 160-ad része: 1006 Ft/ óta/ fő.

ELSZÁMOLÁS Minden pályázatnál elszámolást (szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást is) kell benyújtani a megítélt támogatási összeg és az elvárt önrész szerződés szerinti felhasználásáról. Pénzügyi teljességi nyilatkozatot kell felküldeni. Formanyomtatvány!

NEA logó használata Az civil szervezetek részére, akik a NEA támogatásban részesültek a NEA és a Miniszterelnökség logójának használata kötelező. Honlapon, kiadványon, plakáton, közgyűlési meghívón, szervezet irodájában megjeleníteni kötelező.

Program bejelentési kötelezettség A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) terhére nyújtott költségvetési támogatásból megvalósuló rendezvény- /program bejelentése kötelező. Az alábbi linken tehető meg: http://www.civil.info.hu/web/nea/rendezveny-bejelento

Köszönöm a figyelmet, sikeres pályázást kívánok Udvaros Renáta 30/718- 8655 E-mail: somogyifjusagaert@gmail.com