Készítette: Dr. Domonkos Endre (PhD) EU-közösségi politikák

I. A környezetvédelmi politika Az alapító szerződésekben a környezetvédelmi politikát még nem említették, mára viszont a Szerződés integráns részévé vált és jelentős közösségi szintű kompetenciák alakultak ki. Mára egyre nagyobb teret nyert az általános vállalkozási környezetet szabályozó horizontális elemek, valamint a piaci mechanizmusok, melyek kereteket és célokat határoznak meg. A gazdasági és környezeti érdekek integrált megítélésének paradigmaváltása még mindig nem történt meg. A környezetvédelemre vonatkozó szabályok az EUM-Szerződés harmadik részében, XX. CÍM (191-193 cikkek) alatt találhatók.

II. A környezetpolitika jellemzői I. A közösségi szintű környezetvédelmi politika jellemzői és kihívásai a környezeti kérdések sajátosságaiból következnek. A környezetvédelmi politika létjogosultságának okai: 1.) A környezet számos elemének ún. közjó jellege van. 2.) Az externáliák jellege. 3.) Jelentős problémája a környezetvédelmi politikának, hogy a védelmi intézkedések költsége és azok hasznának megjelenése időben elkülönül, és haszonélvezője és költségviselője is elkülönülhet.

II. A környezetpolitika jellemzői II. Problémák kezelése nemzetközi szinten kell, hogy megtörténjen. Azonban az államok, de az egyének is másként értelmezik a megoldásokat, a szükséges és kívánatos környezetvédelmi szintet, ami nagyon megnehezíti a hatásos fellépést, koordinációt. 4.) Az egységes piac elvei és a környezeti érdekek gyakran kerülnek egymással konfliktusba. 5.) A tagállami környezeti vívmányok tiszteletben tartása szükségessé tette a környezeti politika terén a „többsebességűség” lehetőségének kialakítását.

III. A környezetvédelmi politika fejlődéstörténete, szerződéses és jogi alapjai I. A közösség környezetvédelmi politikájának fejlődését jogi szempontból három fő szakaszra lehet felosztani. Az első szakasz az alkotmányos alap nélküli környezetpolitika a Római Szerződéstől az Egységes Európai Okmány hatálybalépéséig tartott (1957-1987). A második szakasz a Maastrichti Szerződésig terjedt, ez a jogalap megerősítésének (fenntartható fejlődés) időszaka volt. A környezetvédelmet külön közösségi politikának és gazdasági célokkal egyenrangúnak ismerték el.

III. A környezetvédelmi politika fejlődéstörténete, szerződéses és jogi alapjai II. A harmadik szakasz, a környezetpolitika további fejlődésének időszaka a Nizzai Szerződésig tartott. Az Amszterdami Szerződés környezeti szempontból a fenntartható fejlődés további hangsúlyozását, a környezet magas szintű védelmének az Unió céljai közé emelését hozta. A bevezetett együttdöntési eljárással tovább nőtt a Parlament szerepe ezen a területen is. Nizzai Szerződés: intézményi kérdésekben jelentős változásokat hozott, ugyanakkor nem eredményezett jelentős változást a környezetvédelmi politika területén („nizzai környezeti maradékok”).

III. A környezetvédelmi politika fejlődéstörténete, szerződéses és jogi alapjai III. A negyedik szakasz a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével kezdődik. Az Unió aktivitása a környezetvédelem területén változatlanul jogszabályok alkotásában és ún. környezetvédelmi akcióprogramokban nyilvánul meg. Bekerült a Szerződésbe az éghajlatváltozás elleni küzdelem, ezen a területen a nemzetközi fellépés erőteljesebb ösztönzése. A környezetvédelem területén a Bizottság feladata a jogszabályok kezdeményezése, programok kialakítása + felügyeleti jogkörrel bír a végrehajtás terén.

III. A környezetvédelmi politika fejlődéstörténete, szerződéses és jogi alapjai IV. Az Unió aktivitása a környezetvédelem területén változatlanul jogszabályok alkotásában és ún. környezetvédelmi akcióprogramokban nyilvánul meg. A környezetvédelem területén a Bizottság feladata a jogszabályok kezdeményezése, programok kialakítása + felügyeleti jogkörrel bír a végrehajtás terén. A környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedések többsége (jogszabályok, általános cselekvési programok) a Tanács és a Parlament közös hatáskörébe tartoznak, rendes jogalkotási eljárás keretében, a Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával való konzultációt követően.

III. A környezetvédelmi politika fejlődéstörténete, szerződéses és jogi alapjai VI. Kivételek: Ezeknél az intézkedéseknél a döntés különleges jogalkotási eljárás keretében (egyhangú határozattal) történik. A tagállamok feladata, hogy gondoskodjanak a környezetvédelmi politika finanszírozásáról és végrehajtásáról.

IV. A környezetvédelmi akcióprogramok I. Az akcióprogramok elemzését az adott történelmi kontextusba kell helyezni: milyen külső és belső események hatottak, hogyan reagált a Közösség. A környezetpolitika fejlődése a hatások és a reakciók szempontjából vizsgálható. Összességében a közösségek alapításakor, valamint az 1960-as években a nemzetközi és közösségi szintű környezetpolitikai inaktivitás és a természeti erőforrások bősége és relatív olcsósága miatti fokozódó környezetrombolás volt jellemző az integrációra. Alapvetően pragmatikus, problémakezelő jogalkotás történt.

IV. A környezetvédelmi akcióprogramok II. 1972. ENSZ-keretében összehívott Emberi Környezetről szóló világkonferencia megtartására került sor. A folyamatokra reagálva a Bizottság 1971-ben javasolta a közösségi szintű környezetpolitika megalkotását. Az Európai Tanács 1972-es Párizsi csúcstalálkozóján tett nyilatkozata alapján elfogadták az 1973-76-os időszakra vonatkozó Első Környezetvédelmi Akcióprogramot /KVAP/. Környezetvédelmi akcióprogramok: önmagukban jogilag nem kötelezőek, inkább célokat, fő tevékenységi és prioritási területeket kijelölő keretet adó dokumentumok.

IV. A környezetvédelmi akcióprogramok III. Az Európai Egységes Okmány a környezetvédelmi politikát közösségi szintre emelte. Az egységes belső piac lényegi eleme volt a nemzeti szabályozások harmonizálása. Egységes piac keretében való gondolkodás megerősítése és közösségi kompetencia jogi megalapozása! A környezetpolitika területén a szubszidiaritásra való hivatkozással rögzítették, hogy a környezetvédelem elsődleges megvalósítói a tagállamok.

IV. A környezetvédelmi akcióprogramok IV. A Maastrichti Szerződésben egyértelműen központi helyet foglalt el a környezetvédelmi politika. Az ötödik KVAP (1993-2000) a piaci alapú eszközök bevezetését preferálta az egyszerű regulációval szemben, és több konkrét vállalást, határidőt, felelőst jelölt ki konkrét célok eléréshez. Az EU a globális problémák megoldásának egyik fő szereplőjeként határozta meg magát. Legitimáció terén az Amszterdami Szerződés előrelépés volt, a szemléletben a részvételiség, a társadalom nagyobb bevonása hangsúlyosabbá vált.

IV. A környezetvédelmi akcióprogramok V. A környezetpolitika esetében az integrált jelleg érvényesült. Jelentős probléma maradt a politikai célok és a megvalósítás közötti deficit. Az ezredfordulóra a tagállami környezetvédelmi politikák egyértelműen közösségi meghatározottságúak lettek. A 90-es években tehát a környezetvédelem a Szerződésekben magas szintű prioritás lett. Erre az időszakra a tagállami környezeti szabályozás egyértelműen közösségi meghatározottságúvá vált.

IV. A környezetvédelmi akcióprogramok VI. A globális versenyképesség javítása vált elsődleges szemponttá, amely háttérbe szorította a fenntartható fejlődés kérdését. A 2002-ben Johannesburgban tartott Földcsúcson az EU a globális környezetvédelmi problémák bajnokaként próbált vezető szerepet betölteni. A hatodik KVAP (2002-2012): éghajlatváltozás, biológiai sokszínűség csökkenése, természeti erőforrások megőrzése és hulladék. A hatodik KVAP hét „tematikus stratégiát” határozott meg. A környezetvédelmi politika egyre inkább „depolitizálódik”, és szakmaivá, technikai kérdéssé válik.

V. Környezetvédelmi célok és alapelvek I. Az EU környezetvédelmi politikájának céljait először az 1973-ban indult első környezetvédelmi akcióprogramban határozták meg. Általános célként a Lisszaboni Szerződés kijelenti, hogy az Unió „Európa fenntartható fejlődéséért munkálkodik…”, amely „… a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul”. A környezetpolitika alapelvei: az elővigyázatosság, a megelőzés, a szennyező fizet elv, a forrás elve, az integrálás elve, a lehető legmagasabb szintű védelem, a regionális különbségek figyelembevétele, az együttműködés, a megosztott felelősség, a szubszidiaritás. Elővigyázatosság elve:

V. Környezetvédelmi célok és alapelvek II. Megelőzés elve: Problémák a megvalósítás terén: Szennyező fizet elve: Problémák:

V. Környezetvédelmi célok és alapelvek III. Az integrálás elve: További alapelvek: - a lehető legmagasabb szintű védelem: - regionális különbségek figyelembevétele: A tagállamok ragaszkodnak ahhoz a lehetőséghez, hogy a harmonizáció idején legalább „átmenetileg” korlátozó intézkedéseket hozhassanak, vagyis saját szabályaikat alkalmazva ideiglenesen megzavarják a belső piac működését.

V. Környezetvédelmi célok és alapelvek IV. Az együttműködés elve: A megosztott felelősség elve: A szubszidiaritás elve: A környezetpolitika működtetése során figyelembe kell venni: - a rendelkezésre álló tudományos adatokat, - az egyes régiók különböző környezeti állapotát, - a tevékenységek vagy azok hiányából származó előnyöket és költségeket, - a közösség egészének gazdasági és szociális fejlődését, valamint a régiók kiegyensúlyozott fejlődését.

VI. Az uniós környezetpolitika eszközei A környezetpolitika eszközei: Jogi eszközök: - Vertikális szabályozás. - Horizontális szabályozás. Programok; Pénzügyi eszközök; Egyéb eszközök – Szervezetek

VII. A jogi szabályozás eszközei I. A Közösség által alkalmazott jogintézmények legfontosabb elemei: Értelmezést segítő eszközök: Általános szabályok: stratégiák és politikák tervek és programok, magatartási kódexek. Igazgatási eljárások: hasonlóak a nemzeti közigazgatási jogintézményekhez. Tartalmi követelmények: Hatóságokra utalás:

VII. A jogi szabályozás eszközei II. A horizontális szabályozás a környezetvédelmi szabályozás általános része. A horizontális szabályozás az alábbi területekre terjed ki: - A környezeti hatásvizsgálat; - A stratégiai környezeti hatásvizsgálat; - A környezettudatos irányítás; A környezeti információkhoz való hozzáférhetőségről szóló szabályozás (2003/4/EK). Környezetbarát termék – ökocímkézés (Parlament és Tanács 1980/2000 rendelete).

VII. A jogi szabályozás eszközei III. A vertikális/szektoriális szabályozáshoz tartozik ma már több mint 300 közösségi jogforrás (rendelet, irányelv, direktíva, határozat és ajánlás). A vertikális szabályozás kiterjed: - a termékekre; - a tevékenységekre; - a környezet minőségének védelmére; - az eljárásokra és az eljárási jogokra; - a konkrét szektorokra, átfogó területekre.

VIII. Pénzügyi és egyéb eszközök A közösségi környezetvédelmi politika programszinten pénzügyi forrásokkal is rendelkezik. A Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap pénzügyi forrásai A LIFE+ program az EU-ban és harmadik államokban finanszíroz programokat. Állami támogatások: Európai Környezeti Ügynökség Tudományos Tanácsadó Bizottságok:

Irodalom - Káldy Zoltánné (szerk.): Integrálódó Európa II. Perfekt Kiadó, Budapest, 2010. - Horváth Zoltán – Ódor Bálint: Az Európai Unió szerződéses reformja. Az Unió Lisszabon után, hvgorac, Budapest 2010.