Már a kvád törzsek is bányásztak itt ércet a hegyekben, a honfoglalás után kis bányatelepe a zólyomi vár tartozéka volt. A várost a németek alapították.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
 1709-ben pestisjárvány pusztított a városban. A katolikus templom 1757-ben, a református 1787-ben épült ben újabb járvány, kolera pusztított.
Advertisements

Mindenszentek temploma Pécs
Pozsony 1919-től használt csehszlovák, majd szlovák elnevezéssel Bratislava) hagyományos magyar koronázó város, jelenleg az 1993-ban létrejött Szlovák.
Városi intézmények és a zólyomi polgárok hétköznapjai a 16–17. században (Szemelvények az előadásból) RADOSLAV RAGAČ.
Molnár András bemutatja. E FESTŐI SZÉPSÉGŰ VÁROST (AMELY MA MÁR VILÁGHÍRŰ ÜDÜLŐHELY) 976-BAN - A NÉMET-RÓMAI CSÁSZÁR ELLENI FELKELÉS IDEJÉN, A CSÁSZÁR.
Világörökségünk A budai vár.
H ő sök tere Milleniumi Emlékm ű Épült :
Készítette: Albert Krisztina
KÁRPÁTALJA-2 Munkács első fennmaradt írásos említése 1150: Muncas. A mai vár helyén az első, fából épült őrtornyot honfoglaló.
Koppenhága.
Zarándoklás a Felvidéken
Szülővárosom bemutatása
Ernesto Cortazar - The sound of music me Juhász Gyula Nagyvárad A körösmenti Párizs régi fénye Felém ragyog az emlék rőt ködén, Egy ifjúság reménye és.
Schubert – Serenade / hegedű : Isaac Stern
A Moraváni Vénusz (szk. Moravany nad Váhom)Moraváni Vénusz.
5. NAP.
Kalotaszentkirály.
MÁTYÁS, AZ IGAZSÁGOS.
XII: BUDAPESTI SPECIÁLIS SZAKISKOLAI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY a speciális szakiskolák és az előkészítő szakiskolák évfolyamos diákjai számára.
Réde Készítette: Bárány Dorián gazdálkodás és menedzsment I. évfolyam I. csoport.
Készítette: Buda Ármin Nebehaj Tamás Vigh Dániel.
Készítette: Kleri Dzsenifer
Közép-Magyarország turisztikai régió vonzerői
Dobó István Vármúzeum Eger
Pécs turizmusa.
Budapest turisztikai marketingje
Törökorezág 4. Kelet-Anatoliai körutazás Éva Tomozi képei
Sopron, a hűség városa.
Királyhelmec Iván Evelin Projekt.
HATÁRTALANUL! Történelem.
Visegrád. Amit a településről tudni kell: A rómaiak a Sibrik- dombon erődítményt építettek Árpád fejedelem testvérének szállásbirtoka lett 1009-ben említi.
Ungvár.
Felvidék.
BUDAPESTI SÉTA 6. ÉVFOLYAM.
A Felvidék Mikszáth korában
Készítette: Bujdosó Villő
Világörökségek Szlovákiában 2011.augusztus
Határtalanul pályázat
Kalandozás a Báthoryak és a Rákócziak földjén
Magyar történelmi zászlók (Válogatás). A honfoglalás zászlója (rekonstrukció)
Retusált látképek Mennyire ismered Magyarországot?
HAJDÚDOROG RÉGÉSZETI LELETEK TANÚSÁGA SZERINT MÁR A RÉZKORBAN IS LAKOTT HELY VOLT. ERRE UTAL A VÁROS HATÁRÁBAN TALÁLT RÉZBALTA, AMI KR.E
Gorsium Forrás: Wikipédia Képek: Ruzsa Miklós.
HAJDÚDOROG A leletek tanúsága szerint a bronzkortól kezdve lakott területen éltek szarmaták és avarok is. A hét történelmi hajdúváros egyike, a honfoglalás.
Eger Télanyók csapata.
KÜKÜLLŐVÁR (Cetatea de Balta, Kokelburg,) Foto: Csedő Attila
A világ 7. legszebb villamosvonalán
VAJDASÁGI VÁROSOK.
02/10/ :56 T.B. STRASSBURG A Kis Franciaország „A Kis Franciaország“ egy nagyon kedves és bájos terület, csatornákkal, jellegzetes, múlt századbeli.
Sárrétudvari.
AZ ERDÉLYI KÖRÚT Pályázat: Határtalanul informatika.
Selmecbánya. Történet A város alapítását illetően több legenda is létezik, a legismertebb szerint a város mellett található ezüst- és aranylelőhelyeket.
Nagyszombat. Története Már a kelták és a rómaiak előtt is lakott hely volt, majd Trnava néven szláv település, melyet III. Béla lánya, Konstancia, aki.
Szepesvár Készítette: Ruszkai Zsanett, Cseh Fanni, Cseh Dorina.
Késmárk Ahogy mi látjuk. Története Területe már a késő kőkorban lakott volt, a várban a puhói kultúrához tartozó telep maradványait tárták fel. Helyén.
Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola, 7. évfolyam
Magyar történelmi zászlók
Budapest Programajánló
románul Odorheiu Secuiesc,
Székelykeresztúr Fekvése:
Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola, 7. évfolyam
Szalay Petra, Almási Lilla
Retusált látképek Mennyire ismered Magyarországot?
Kolozsvár.
Magyarországi Barangolások A Budai Várnegyedben
Határtalanul program 2018 Felvidék.
Kolozsvár.
Nagykároly-i kastély, és Nagyvárad.
Kolozsvár június 7..
Előadás másolata:

Már a kvád törzsek is bányásztak itt ércet a hegyekben, a honfoglalás után kis bányatelepe a zólyomi vár tartozéka volt. A várost a németek alapították a 12. században ben említik először ’’Byzterchebana’’ néven, amikor IV. Bélától városi rangra emelte és a tatárjárásban elpusztított települést türingiai szászokkal telepítette be.

A legjelentősebb bányavárosok egyike. Első erődítményei a gótikus plébániatemplom körül épültek a 14. században, a városfalakat a 15. században emelték, majd a 16. században megerősítették. Itt tartották a Buda visszafoglalása utáni első országgyűlést ban Bethlen Gábor is országgyűlést tartott itt, amely őt királlyá választotta ban és 1680-ban Thököly Imre serege, 1703 őszén Rákóczi kurucai foglalták el. A szabadságharc idején fontos hadiipari központ, csak október 25- énfoglalták vissza a császáriak. Erődítményeit ezután fokozatosan lebontották, csupán a Mészáros-bástya és a várostorony maradt meg belőle. Püspökségét Mária Terézia alapította. A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye, valamint a Besztercebányai járás székhelye volt augusztus 29-én itt tört ki a szlovák nemzeti felkelés. A közeli, felgyújtott Kallós falu lakosságát a városba telepítették.

Amiket megnézünk: Thurzó-ház Mátyás ház Beniczky-ház Püspöki palota Püspöki székesegyház Város torony Amiket nem nézünk meg: Várnegyed Vár Plébánia templom Városháza. Szent Erzsébet templom. Szent Kereszt templom Pap-bástya és Bányász- bástya. Több gótikus és reneszánsz stílusú polgárháza

By.: V. Fanni, K. Ramóna és K. Melinda