Projekt bemutató Készítette: 2/10 h. osztály. Projekt célunk: A felhívás ismeretében célunkat kétféleképpen fogalmaztuk meg: 1. Szeretnénk egy jó pályamunka.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Sikeres pályázatai Természetjáró Szakosztály sikeres pályázatai Örömmel tájékoztatjuk Szendrő város lakosságát, hogy az Edelényi Kistérségen keresztül.
Advertisements

Helyi Érték – Értékhely! KEOP /B/
EQUAL 11 Aktív MŰHELY Főpályázó: Kézenfogva Alapítvány
Modellezés a számvitelben
Németh Tamás — Főtitkári beszámoló … Főtitkári beszámoló az Akadémia évi költségvetésének végrehajtásáról Németh Tamás Magyar Tudományos Akadémia.
MEGŐRIZHETŐEK-E ELTŰNŐ FÉLBEN LÉVŐ TÁJFAJTÁK FALUSI KERTEKBEN?
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
BÉKÉS ÉS KÖRNYÉKE BIOKULTÚRA EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGE Csarnai Erzsébet Biotermelők együttműködési lehetőségeinek szélesítése a magyar román határ mentén.
Anyagköltség számítása
Csizmadia György Elnök
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
TÁMOP /10/1 TÁMOP /10/1/KMR Pénzügyi követelmények.
Olvasunk és cselekszünk egészségünk megvédéséért: Egészséges életmódra nevelés a könyvtári foglalkozások keretében című program kipróbálásának tapasztalatai.
Föld napja április 22. Alsó tagozat. Virágot ültettünk a Föld napján Hagyományainkhoz híven minden évben munkával ünnepeljük a Hajós Alfréd Általános.
Az ötlettől a projekttervig
TAMOP 5.2.2/08 A korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzetű.
13. Tétel Szépségszalonjában kötelező jól látható helyen elhelyezni az árjegyzéket! Foglalja össze az Ön által ismert árképzési módokat! Mutassa be egy.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A Z IKCS TEVÉKENYSÉGE TÁMOP integrÁLOM Kovácsné Borbély Zsuzsa.
Költségelemzés, költséggazdálkodás
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Áfa, bevételi bizonylatok, a vállalkozás tevékenységével szorosan összefüggő kiadási bizonylatok.
TIOP / „A tudás kulcsa” – tanulói laptopok az élethosszig tartó tanulás kulcskompetenciák fejlesztéséhez. Kedvezményezett: Jászárokszállás.
Vállalkozások. A vállalat: olyan szervezeti egység, amely a piac más szerepl ő it ő l elkülönülten gazdálkodik, ezekhez piaci kapcsolatok f ű zik, megteremti.
Közép-Európai Innovációs Központ – Forrás Informatika Kft. Ágazati Kutatás – Szoftverfejlesztés Május 17. Eger Tóth András Senior Projekt Menedzser.
Az Új Széchenyi Terv - Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében kiírt TIOP /1 kódszámú, Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése.
41. feladat Könyvviteltan szemináriumi és gyakorló feladatok Budapesti Corvinus Egyetem, Számvitel tanszék 2007/2008. tanév.
41. feladat Könyvviteltan szemináriumi és gyakorló feladatok Budapesti Corvinus Egyetem, Számvitel tanszék 2007/2008. tanév.
Erőforrások hozzárendelése a tevékenységekhez Készítette: Szentirmai Róbert (minden jog fenntartva)
Amiről szégyenlősen nem beszélünk korrupció és árverseny Korrupció, kiváltó okok, következmények és azok hatása a kereskedő és az importőr piacára. A felhozott.
III. A termelés és értékesítés alakulásának elemzése
Vállalatgazdaságtani alapfogalmak
1 Közbeszerzés ajánlattevői szemszögből Közbeszerzés ajánlattevői szemszögből Willinger Kornél.
TÁMOP A-12/ Innováció a szakképzésben, új irány - új iránymutatás a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetéséhez NYITÓRENDEZVÉNY.
Táplálékok , tápanyagok
Szabályos hasábok Mit tudok róla? (Know) Mit szeretnék tudni? (Wonder) Mit tanultam? (Learn) Teruleteket Kepletek Gyakorlatok.
Könyvviteltan szemináriumi és gyakorló feladatok
LOGISZTIKA Előadó: Dr. Fazekas Lajos Debreceni Egyetem Műszaki Kar.
A pályázati kiírás: „Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” A pályázat címe: „Az Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola.
TÁMOP /09 Az önkéntesség elterjesztése Az elszámolhatóság feltételei.
Őstermelők adózása - SZJA - Kompenzációs felár - TB
MÉZES KUCKÓ BESZÁMOLÓJA KÉSZÍTETTE: OZSGYÁNI ENIKŐ 2009.
PROJEKTNYITÓ május 18. MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 8. TÁMOP / Referencia-intézmények országos.
TÁRGYI ESZKÖZÖK ELSZÁMOLÁSA
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
Példa a költségek könyvviteli elszámolására
A beépített költségkezelés eszközei Készítette: Szentirmai Róbert (minden jog fenntartva)
A cél-meghatározási, projektdefiniálási fázis Készítette: Szentirmai Róbert (minden jog fenntartva)
Erőforrások hozzárendelése a tevékenységekhez Készítette: Szentirmai Róbert (minden jog fenntartva)
Informatika. A pályázatról Az informatika rejtelmei határon innen és túl címmel az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán- szakközépiskola, mint partneriskolával.
1 Készletek. 2 Előadás anyaga Fogalmak, Csoportosítás, megjelenés a mérlegben, Értékelés Bekerülési érték, Mérlegérték (értékvesztés, visszaírás) Könyvviteli.
Projektzáró rendezvény Intelligens iskolák létrehozása az újszászi tanulók egyenlő esélyeiért TIOP-1.1.1/ projekt.
SOROZATOK Érettségi feladatok Készítette: Kovács Árpádné MJ DE Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma Debrecen-Pallag2014.
Mórahalom és Zákányszék települések szennyvízelvezetése és tisztítása KEOP
SZÁMVITEL.
SZMK Értekezlet május 9..
Fejlessze vállalkozását pályázati források segítségével!
Készítette a Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 9.D osztálya
SZÁMVITEL.
„A legszebb konyhakertek”
Az ötlettől a projekttervig
ZILOLA 5 mg filmtabletta 7 db
Barka Tours Utazási Iroda Marketing terv
SZÁMVITEL.
T Á J É K O Z T A T Ó a rekultivációs projekt előrehaladásáról KEOP-7
Iskolánk rövid, környezeti nevelési programjának bemutatása
Erőforrások hozzárendelése a tevékenységekhez
SZÁMVITEL Dr. Ormos Mihály.
Készítette: Esenczki Fruzsina és Borbély Balázs RYBD2T, S7LJW9
3. osztályban.
Előadás másolata:

Projekt bemutató Készítette: 2/10 h. osztály

Projekt célunk: A felhívás ismeretében célunkat kétféleképpen fogalmaztuk meg: 1. Szeretnénk egy jó pályamunka elkészítésével részt venni a budapesti kiránduláson 2. Szeretnénk bemutatni a gyakorlati foglakozás keretében elsajátított dolgokat, a munkánk gyümölcsét, amely nem gyümölcs hanem virág!

Tankertészetünkben mi, leendő dísznövénykertészek elsősorban dísznövények előállításával foglalkozunk, ezért kézenfekvő volt számunkra, hogy ezt a feladatot mutassuk be. A termesztőberendezések legnagyobb részében egynyári dísznövények szaporítását végezzük. A megtermelt palántákat értékesítési céllal állítjuk elő. Pályázatunk keretében ezt a folyamatot szeretnénk megismertetni, bemutatni.

Részfeladatok,amit a gyakorlati oktatáson végzünk: Szaporítóanyag beszerzése Szaporítás Ápolás Értékesítés Költségek – egységár, ilyesmi....

A virágok egy részét magról vetettük, másik részét palántaként vásároltuk. A magoncok tálcákban szivarpalántaként érkeztek hozzánk, ezeket neveltük piacképes áruvá.

A magvetésnél, palánták ültetésénél tiszta, fert ő tlenített t ő zeget, és a korábbi években beszerzett cserepeket használtuk fel.

Folyamatosan öntöztük biztosítottuk a tápanyagot és a gyommentességet. Ha betegség vagy kártev ő jelent meg, akkor növényvédelmet is végeztünk.

Februártól májusig nevelt palántákat piacképes állapotban fajonként és fajtánként, szaporítóládába számolható mennyiséggel készítettük el ő. Közintézményekben, iskolákban, óvodákban szerveztünk vásárokat. Ehhez szórólapokat küldtünk árlistával. Előzetesen helyben összeírták az igényeket és a megrendelt mennyiséget kiszállítottuk,és folyamatosan jelen voltunk az őstermelői piacon.

Közvetlenül felmerült anyagköltségek: Palánta költség: 22,8,- Ft/db Cserép költsége 7,5,- Ft/db T ő zeg költsége: 9,- Ft/db Tápanyag utánpótlás költsége : 2,- Ft/db Összesen : 41,3,- Ft/db

Közvetett költségek: Öntöz ő víz F ű tés Közüzemi díj A piaci helypénz Áru piacra szállítása Összesen:~ 41,3,- Ft/db Mindösszesen: 2 x 41,3,- Ft/db = 82,6,- Ft/db virág.

Az eladási árat 100,- Ft/db-ban határoztuk meg, tehát a tervezett bevétel db virág eladása után ,- Ft, a tervezett haszon a költségek levonása után ,- Ft- ot tett ki.

Bolgár János Farkas Gabriella Müller Dávid Orosz Máté 