Hazai fás és fátlan társulások 2015

Fogalmak Biom: Hazánk legnagyobb része a lombhullató erdők övében fekszik. Az eredeti hatalmas erdőségek az elmúlt évszázadok emberi tevékenysége során jórészt mezőgazdasági területekké alakultak át KLIMAZONÁLIS ERDŐK foglalják el. Elnevezésük onnan ered, hogy kialakulásukban a legfontosabb környezeti tényezők az illető terület éghajlati adottságai, főleg azok a csapadék és hőmérsékletértékek, amelyek a lomberdők biomjára jellemzőek. Zárótársulást jelentenek. Területükön biológiai produkciójuk tartósan a legtöbb szerves anyagot termeli

KLIMAZONÁLIS ERDŐK Pusztai tölgyes – tatárjuharos lösztölgyes Alföldeken tsz. 250 m-ig Az egykori erdőspuszta növényzete, gyepekkel keveredik Kocsányos tölgy Zárt állományban 45 m-t is elérő, egyenes törzsű fa. Csészeszerű kupacsban fejlődő makkok hosszú nyél végén nőnek. Ez a nyél a kocsány. A lehullott makk számos állat csemegéje

Lombkorona: I. szint – Kocsányos tölgy II. szint – Tatárjuhar, Mezei szil, Mezei juhar

Mezei szil Mezei juhar

Erdei gyöngyköles Bársonyos tüdőfű

CSERES TÖLGYES 250 méter 400 méter magasságig zárótársulás. Uralkodó fái a csertölgy és a kocsánytalan tölgy. Lombkoronája laza szerkezetű, egyszintű, a fényt átengedi, ezért fejlett a cserjeszint és a gyepszint is. (+ kislevelű hárs, a mezei juhar, a barkócafa és a vadkörte) cserjék közül: húsos som, egybibés galagonya, fagyal; lágyszárúak közül: pillangósvirágúak, pázsitfüvek, saspáfrány (haraszt)

Cseres- tölgyes

Csertölgy m magas, molyhos rügyeit jellegzetes pálhalevelek védik

Kocsánytalan tölgy Legfontosabb ipari fa, fényigényes, m között elterjedt, karcsú, szabályos lombú fa

Kislevelű hárs

Kökény 1–4 m magas lombhullató cserje Sötétszürke ágai hegyes tövisekben végződnek. Növekedése szabálytalan, lassú Hosszú életű. Csonthéjas termése apró, kékesfekete, hamvas. Szeptemberben érik. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul és enyhén édes íze

Egybibés galagonya Sűrűn ágas, szabálytalan koronájú, tövises kis cserje. Rózsafélék családja

Fagyal Egyszerű, ép szélű, keresztben átellenes levelek. Apró, fehér virágai fekete vagy kékesfekete bogyói vannak.

Húsos som A napos helyeket kedveli, árnyékban nem terem gyümölcsöt. Piros héjú, csonthéjas magot tartalmazó gyümölcse éretten kellemes ízű. Átellenes állású levelei ép szélűek A sárga virágok ernyőszerű csoportokban március-áprilisban, a lombfakadás előtt nyílnak

Pillangósvirágúak Tavaszi lednek Erdei here

Pázsitfüvek Csomós ebir Egyvirágú gyöngyperje

Harasztok Saspáfrány – mélyre hatoló gyöktörzs ellenálló, hidegtűrő

GYERTYÁNOS TÖLGYESEK méteren A felső lombkoronaszintet kocsánytalan tölgy, az alsó lombkoronaszintet gyertyán képezi. A kettős lombkoronaszint sokkal zártabb, mint a cseres tölgyes erdők lombja, kevesebb fényt enged át, ennek következtében a cserjeszint fejletlen és a gyepszint is szegényes. Kilombosodás előtt azonban igen gazdag kora tavaszi aszpektus jellemzi odvas keltikével, bogláros szellőrózsával, galambvirággal és salátaboglárkával.

Gyertyános- tölgyes

Gyertyán

20 méternél nem nagyobb Árnyéktűrő, tölgyesbe elegyedve a második szintet alkotja Fürtökben álló makktermését háromkaréjú buroklevél védi

Cserjék Vadcseresznye Közönséges kecskerágó

Varjútövis Ükörkelonc

Hagymás, geofiton gyepszint Odvas keltike Bogláros szellőrózsa

Galambvirág Salátaboglárka

BÜKKÖSÖK A 600 métertől Uralkodó fafajuk a bükk, amely magasra nő, koronája zárt Teljes kilombosodás után a fénynek csak elenyésző töredéke jut el a talajra, ezért cserjeszintje nincs és gyepszintje is fajokban szegény.

Bükkös

Bükk 35–40 m magasra növő fa. Törzse sima, szürke. A termés fásodott, tüskés, háromélű, kupacsba zárt, négy kopáccsal nyíló makk.

Ökológiai különbséget jelző aljnövényzet - Egyvirágú gyöngyperje és… Szagos müge Erdei madársóska

Bükksás Fehér perjeszittyó

FENYVESEK Magashegységekben méter felett Uralkodó fajuk a lucfenyő. Hazánk éghajlati adottságai nem kedveznek fenyvesek kialakulásának, így természetes lucfenyvesek csak az Alpokalján találhatók. A fenyvesekre aljnövényként jellemzőek a mohák, zuzmók és gombák. Az erőltetett fenyvesítés hosszú távon káros lehet, mert a le nem bomlott avar megváltoztatja az élőhely termőtalaját így az az eredeti természetes társulás befogadására alkalmatlanná válik.

Luc- fenyves

Őshonos tiszafa Szentgál körüli bükkösben – Bakony Boróka – másodlagos hatásra homokon

Sztyepp Szárazságtűrő, keskenylevelű fűfélék, ezek közül is az árvalányhajak. Gyakoriak az alacsony termetű cserjék, így a törpemandula, csepleszmeggy, zanótok, rekettye, gyöngyvessző fajok és rózsák Szárazabb sztyepptípusokban gyakoriak a hagymás gumós- növények, így a hagymák, tulipánok. A sztyeppéken különösen jellemzőek az ún. ördögszekér növények, amelyek terméseiket a tőről leszáradva és a szél által tovagörgetve terjesztik. Ilyen pl. a tátorján, a borzas macskamenta, a buglyos fátyolvirág. A törpecserjéket a délibb sztyeppzónákban ürmök valamint a csikófark képviselik.

Árvalányhaj

Törpemandula

Buglyos fátyolvirág

Csikófark (Nyitvatermő!)