Európai Ifjúsági Fórum Az Európai Ifjúsági Fórumot (EYF) 1979-ben hozták létre a célból, hogy európai szinten képviselje az ifjúsági szervezeteket, és.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Dr. Dietz Ferenc polgármester Március 12.
Advertisements

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
Lépj pályára! Využi šancu! Lépj pályára! / Využi šancu! HUSK /1101 /1.6.2 /0107.
A Pécsi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma
1 Vállalkozónők lehetőségei a civil szférában Előadó: Elekes Zsuzsa Civil Szervezetek Regionális Szövetség, elnök.
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda ● 3527 Miskolc, Selyemrét.
Schenk B november 7. BCE Az emberi jogok regionális védelme november 7.
Ifjúságpolitika - A fiatalok, mint erőforrás -
NEMZETI ÉLELMISZER- TECHNOLÓGIA PLATFORM TEVÉKENYSÉGE Boródi Attila (ÉFOSZ) Budapest, szeptember 24.
A független iskolák helyzete Európában Az ECNAIS 2011-es konferenciája alapján.
Látássérültek közösségi mentorainak képzése és foglalkoztatása TÁMOP /
„INTER-CIVIC: Vývoj dvojjazyčného portálu a digitálnych obsahov pre NGO”
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
ENSZ - ECOSOC EU EU Bizottság - AGIS Európa Tanács Szervezett, határokon átlépő bűnözés elleni harc Társadalmi-közösségi bűnmegelőzés az újszerű és a tradicionális.
Az Európai Unió intézményrendszere
Működőképes-e a területfejlesztés új rendszere Nagyházi György PhD hallgató RGDI - Győr.
A Duna földrajzi kapocs, közös identitástudat képező elem települések, régiók és országok közötti többszintű és sokrétű kapcsolatrendszer alapvető eszköze,
Az Ulmi Folyamat és az európai Duna-stratégia
Az Európai Unió és a sport, közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségek
Nyugat-dunántúli Régió
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
2008. március 27. Magyar Tartalomipari Szövetség – A/016 – EQUAL IT mentor projekt.
Partners Hungary Alapítvány A Partners for Democratic Change International tagja Civil stratégia előkészítő kerekasztal Szeptember 15. Szolnok.
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
Partnerség, nyilvánosság, átláthatóság A fejlesztéspolitikai dokumentumok társadalmi egyeztetésének menete – tervezet –
A Strukturális Alapok tervezési folyamata és a partnerség Részvételi demokrácia, társadalmi párbeszéd: avagy hogyan tudnak a civil szervezetek élni részvételi.
1 Megváltozott szerepben a megyei önkormányzatok! Tájékoztatás a megyei önkormányzatok feladatairól és azok szociálpolitikát érintő kapcsolódási pontjairól.
„Határon innen, határon túl – integráció és migráció a Kárpát- medencében” – A projekt eredményeinek bemutatása Eger, február 25. Projekt záró konferencia.
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Tájékoztató évi CXCVIII. törvény a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról „Regionális fejlesztési.
Foglalkoztatáspolitika az Európai Unióban
A Körös-menti TDM Egyesület a „Szarvasért” Alapítvány, és a Szarvasi Város-, és Környezetvédő Egyesület megállapodása.
Az Ifjúság Program. Az ifjúsági projektek meghatározása Nemzetközi ifjúsági projekt: olyan projekt, amely a résztvevők személyiségfejlődését.
Területközi együttműködés: Ukrajna – Magyarország Dr. Panov Alen, PhD, a történelemtudományok kandidátusa Ukrajna Nyíregyházi Konzulja VÁZLAT 1. Ukrajna.
Adományozási kultúra az Európai Unióban Előadó: Dr. Talyigás Katalin.
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
Ágazati kapcsolatok és szociális párbeszéd az EMCEF-ben Balatongyörök, április 29.
A „soft law” hatása az oktatás és képzés szabályozására az európai integráció tükrében dr. Várnagy Péter egyetemi docens PTE FEEK.
A munkaerőpiac átalakulása a válságban
Fiatalok Lendületben Program Youth in Action Tineret in Acțiune.
A Roma-Net Helyi Támogató Csoport lehetőségei a szociális városrehabilitáció tervezésében és végrehajtásában Mini-konferencia ,
Norvég Civil Alap A Norvégia, Izland és Liechtenstein által az Európai Unió gyengébben fejlett tagállamainak felzárkóztatásához nyújtott támogatás keretében.
Az Ökoiskola hálózat helyzete és tervei
Nemzetközi civil pályázati lehetőségek
A Bologna-folyamat hatása az ifjúság munkaerő-piaci helyzetére
Eredmények és kihívások az Önkéntesség Európai Éve kapcsán Önkéntesség a kultúrában, a közművelődésben november 18.
IKTA-FÓRUM Fehér Éva Projektmenedzser Budapest IKTA-2000 Négyrétegű Regionális Információs Rendszer tervezése és fejlesztése DARFT Informatikai.
2005. április.Road Show Szeged1 Ifjúsági Bizottság Tóth Gergely, Nagy Péter április 12.
A társadalmi részvétel elve és az NGO-k jogai dr. Pánovics Attila március 5.
Biztonság és Partnerség Társadalmi vita - Zárókonferencia szeptember 2. Budapest Az egészségügy feladatai 2010-ig Dr. Székely Tamás miniszter.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet AZ ÖKOISKOLA HÁLÓZAT HELYZETE ÉS TERVEI Varga Attila
A közösségi részvétel lehetőségei Elméleti modellek, gyakorlati példák Csíkszereda, november 28. Kósa András László Közéletre Nevelésért Alapítvány.
Az NCA Civil Önszerveződés Területi és Szakmai Együttműködés Kollégiumának támogatáspolitikája és hozzájárulása a civil szektor fenntartható fejlődéséhez.
EGT és Norvég Alapok Polgár Tamás Norvég Királyi Nagykövetség
Az EU Duna Régió Stratégia elfogadása, hazai és európai uniós prioritásai Nádasi György Külügyminisztérium Győr, október 11.
Dr. Nagy Katalin Magyarország EU melletti Állandó Képviseletének korábbi tanácsosa XVII. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szeged, november
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Mobilitás bróker szerepben Mobilitás bróker szerepben Letenyei Mráz Márta Budapest december 09.
Magyar Élethosszig Tartó Pályaorientációs Szakpolitikai Tanács
Állampolgári és közösségi részvétel Részben elméleti megközelítések
Az EU intézményrendszere
Vajdasági ifjúsági tapasztalatok az uniós programok terén
A Nemzeti Pályaorientációs Tanács (NPT) és a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB) együttműködése TÁJÉKOZTATÓ ANYAG az RFKB pályaorientációs.
Fiatalok társadalmi részvétele és érdekképviselete
Napirendek Megnyitó Együttműködési megállapodás megvitatása, elfogadása Irányító Csoport megválasztása, Irányító Csoport elnökének megválasztása Egyebek.
Az LMBTI-személyek egyenlőségének előmozdítása az Európai Unióban
AZ EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNETE, INTÉZMÉNYEI
Előadás másolata:

Európai Ifjúsági Fórum Az Európai Ifjúsági Fórumot (EYF) 1979-ben hozták létre a célból, hogy európai szinten képviselje az ifjúsági szervezeteket, és párbeszédet kezdjen a fiatalokkal. Tagjai az EU tagállamok nemzeti ifjúsági tanácsai és különféle nemzetközi nem-kormányzati ifjúsági szervezetek. 1996– os szervezeti reformja óta a nem EU-tagállam európai országok nemzeti ifjúsági tanácsai is teljes jogú tagjai az Európai Ifjúsági Fórumnak. - Elősegíti napi szinten a kapcsolatteremtést és a kommunikációt tagszervezetei között – amelyek több millió fiatalt tömörítenek -, valamint a tagszervezetek és individuális fiatalok között. - Célja, hogy jelentősebb képviselteti szerepe legyen. Az EYF jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik az ifjúsági munka, ifjúságpolitika, a nem-kormányzati ifjúsági szektor és a civil szféra kérdéseiben. Az EYF képviselteti magát az Európai Bizottság különféle munkacsoportjaiban, és részt vesz az Ifjúság Program projektelbírálási folyamatában. Az EYF nagyon fontos szerepet játszott a konzultációs folyamatban ami a Fehér Könyvet eredményezte. Részt vett a fiatalokkal való konzultációkban, és a Bizottsággal és az ESC-vel közösen megszervezte a civil szervezetek konzultációját. Az EYF saját vitaanyaggal is hozzájárult a Fehér Könyv elkészüléséhez. Fehér könyv: Stratégia és kulcsfontosságú célok az Európai Unió ifjúságpolitkájához, az Európai Ifjúsági fórum második hozzájárulása az Európai Bizottságnak az Ifjúságpolitkáról szóló Fehér Könyvéhez, melyet a Tanács tagjai 2001 április 6-7-én, Brüsszelben fogadtak el.

Európa Tanács 1970-ben az Európa Tanács létrehozta az Európai Ifjúsági Központot (EYC) és az Európai Ifjúsági Alapítványt (EYF) Strasbourgban ben megnyitottak egy második Európai Ifjúsági Központot Budapesten. Az EYC és az EYF programjait és projektjeit a co-management rendszer alapján irányítják[1] ben az Európa Tanács létrehozta az Európai Ifjúsági Központot (EYC) és az Európai Ifjúsági Alapítványt (EYF) Strasbourgban ben megnyitottak egy második Európai Ifjúsági Központot Budapesten. Az EYC és az EYF programjait és projektjeit a co-management rendszer alapján irányítják[1].[1] Az Európa Tanács számos nyilatkozatot és javaslatot fogadott el az alábbi témakörökben: a fiatalok részvétele, polgáriság, nem-formális oktatás, mobilitás, és a rasszizmus elleni küzdelem. Az Európa Tanács számos nyilatkozatot és javaslatot fogadott el az alábbi témakörökben: a fiatalok részvétele, polgáriság, nem-formális oktatás, mobilitás, és a rasszizmus elleni küzdelem márciusában az Európa Tanács elfogadta a Fiatalok Városi és Regionális Közéletben való Részvételének Európai Kartáját.[2] A Karta a fiatalok nagyobb mértékű részvételét sürgeti a regionális és helyi szintű közügyekben, és „a részvétel különböző formáinak” megvalósítására hív fel, amleyek vonatkozzanak „minden fiatalra, diszkrimináció nélkül. A fiatalok részvételéről és a civil szféra jövőjéről szóló ajánlásban a Miniszteri Bizottság megerősítette „a fiatalok részvételének fontosságát a civil társadalom fejlődésében, mint a demokratikus társadalom folyamatos megújulásának forrása.”[3] 1992 márciusában az Európa Tanács elfogadta a Fiatalok Városi és Regionális Közéletben való Részvételének Európai Kartáját.[2] A Karta a fiatalok nagyobb mértékű részvételét sürgeti a regionális és helyi szintű közügyekben, és „a részvétel különböző formáinak” megvalósítására hív fel, amleyek vonatkozzanak „minden fiatalra, diszkrimináció nélkül. A fiatalok részvételéről és a civil szféra jövőjéről szóló ajánlásban a Miniszteri Bizottság megerősítette „a fiatalok részvételének fontosságát a civil társadalom fejlődésében, mint a demokratikus társadalom folyamatos megújulásának forrása.”[3][2][3][2][3] [1][1] A co-management elvével kapcsolatban ld. A 20-es lábjegyzetet. [1] [2][2] 237. határozat, elfogadva , Európa Helyi és Regionális Önkormányzatainak Kongresszusa (CLRAE) által. [2] [3][3] Minisztrei Bizottság, R(97)3-as számú ajánlás, elfogadva [3]