Az angol polgári forradalom 1640-1689 Az alkotmányos monarchia megszületése.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az angol alkotmányos monarchia megszületése
Advertisements

Az angol polgári forradalom
„A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Munkaerő-piaci Alapból támogatja” Záró konferencia június „ Új esély:
Kis országok – nagy örökség.  Földrajzi környezet  Jordán folyó – Holt-tenger  földművelés és állattenyésztés  Kánaán nevezik  XIII. században itt.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A Horthy-korszak kezdete Trianoni békeszerződés. 1.Előzmények (a tanácsköztársaság bukása utáni időszak) a.) rövid életű, átmeneti kormányok alakulása.
A családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokat érintő változások A család és gyermekjóléti szolgáltatás.
Velence, a „víz városa”. Kialakulása: ◊Velence kialakulása egyaránt köszönhető a természetnek, illetve az ember munkájának, környezeti feltételeit viszont.
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosításáról szóló évi LV. törvény A békéltető testületeket érintő változások Dr. Szomori Béla.
2011. évi zárás Készítette: Juhász Ágnes. 1. Zárást megelőző feladatok  Leltározás  Folyószámla egyeztetés (kapcsolt vállalkozásoktól egyenlegkérés)
ÖVEGES KONFERENCIA Mosonmagyaróvár június 27.
1 „Országos Foglalkoztatási Közalapítvány INFORMÁCIÓS NAP 2009” Gosztolai Géza OFA- Hálózat Közép-dunántúli Regionális Iroda Székesfehérvár, július.
Az Európai Unió gazdasági joga II. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
Az amerikai polgárháború Az amerikai angol gyarmatok a XVIII. században.
Különadók 2011, Ágazati különadók 2010.december 4-től hatályos 2010.december 4-től hatályos Adókötelezettséggel érintett tevékenység kör: Adókötelezettséggel.
Kaposi József. Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág.
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET 2007 Menner Ákos. A minőségfejlesztés intézményi ritmusa Önértékelés 2006 Önértékelésből származó fejlesztési célkitűzések.
A Horthy-rendszer születése.  A békekonferencia ellenére a román hadsereg  folytatta az előrenyomulást Megszállta a Duna-Tisza közét  aug én.
A polisz születése Görög táj képe, ahol a polisz kialakult.
Szent László- Könyves Kálmán Szent László- Könyves Kálmán uralkodása A királyi hatalom megszilárdítása
1 Számvitel alapjai Gazdálkodás:a társadalmi újratermelési folyamat szakaszainak (termelés, forgalom, elosztás, fogyasztás) megszervezésére, az ahhoz rendelkezésre.
Alkotmányos királyság Franciaországban
Magyarország a két világháború között
A francia abszolutizmus (XIV. Lajos)
Reformáció Magyarországon
HÁZASSÁGI PEREK február 27. Jogász szak, nappali
Információs Társadalom Parlamentje, június 1., Budapest
(Dávid és Salamon uralkodása)
Az egységes olasz és német állam létrejötte
„Vasbordájúak” serege -forradalom Angliában
Toscanelli világtérképe és a karavellák
Válság és virágzás Nyugat-Európában
A felvilágosodás - a polgárosodás eszmeisége
Polgári demokratikus forradalom Angliában. Anglia a XVIII. században
Készítette: Szabó Erwin Matematika-földrajz tanári MSc
A felvilágosult zsarnok – II. József
A nagyhatalmak versengése és az első világháború
IDEGEN HATALMAK ÁRNYÉKÁBAN
A SPANYOL VILÁGBIRODALOM ÉS NÉMETALFÖLD
Az orosz állam birodalommá válása a Romanovok idején
Kórházi könyvtárak lehetőségei a tudáspiacon
MI MARADT A RÓMAI BIRODALOMBÓL?
1993-as közoktatási törvény
Magyarország a dunai monarchiában
Főnix – me Megújuló Egyetem Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében.
Portugália.
A korai Egyház Az első közösségek.
Hunyadi Mátyás
A szociális gazdaság jogi háttere Szlovákiában
Kommunizmus: Született: 1796 Apa: Gracchus Babeuf
Készítette: Smedák Marcell
Jegyzői Értekezlet A településkép védelméről szóló évi LXXIV. Törvény végrehajtásának aktuális Önkormányzati feladatai Lukáts István.
CONTROLLING ÉS TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT DEBRECENI EGYETEM
Madách Imre Madách Imre Ifjúság, tanulás 1823-ban született a Hont vármegyei Alsósztregován. Pesten jogot tanul, bekapcsolódik.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
VILÁGÖRÖKSÉGEK NAGYBRITANNIÁBAN
Az őszirózsás forradalom
Középkor története 7. osztály
Budapest, február 5. Reszeginé Erdélyi Beáta
Az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
Az állam és a piacgazdaság
37. AZ EURÓPAI UNIÓ.
36. AZ EURÓPAI UNIÓ.
SOTER-LINE Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft.
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
Magyar alkotmány- és közigazgatás-történet
Társadalmi integráció kistelepüléseken
Az iskolai szervezet és fejlesztése
Az Aranybulla mozgalom és a magyar rendiség kialakulása
Előadás másolata:

Az angol polgári forradalom Az alkotmányos monarchia megszületése

Az angol külpolitika a Tudorok és a Stuartok idején

A Tudorok kora – Anglia, XVI. sz. Shakespeare időszaka – az angol reneszánsz VII. Henrik VII. Henrik ( ) Titkos Tanácsotlétrehozta a Titkos Tanácsot (királyi kormányzat) zsoldos hadsereget állított fel megerősítette a központi hatalmat VIII. Henrik VIII. Henrik ( ) egyeduralkodóként kormányzott elszakították az angol egyházat Rómától anglikán egyház » anglikán egyház kiépítése (1534) I. Erzsébet I. Erzsébet ( ) támogatta a tengeri kereskedelmet Anglia nagyhatalommá vált Az angol abszolutizmus tetőfoka

A Tudor dinasztia A Tudor dinasztia apa és lánya

I. Erzsébet ( ) I. Erzsébet ( ) Anglia királynője puritánok » puritánok (angol kálvinisták) mozgalma cél:cél: megtisztítani a egyházat a katolikus elemektől az anglikán egyház eltávolodik a katolicizmustól » a királynő monopóliumokat vet ki a kereskedelemre 1600 Kelet-indiai Társaság (dél-ázsiai keresk.) » Anglia tengeri hatalmának erősítése királynői jóváhagyású kalózkodás (Drake↔spanyol) 1588 Nagy Armada legyőzése

A Tudor- és a Stuart-ház

A Stuart dinasztia Angliában A Stuart dinasztia Angliában (A Jakabok és Károlyok kora) Stuart-ház 1603 (Erzsébet †) Tudor-ház » Stuart-ház A Stuartok célja az abszolutizmus folytatása A parlamentet mellőzik → nyílt egyeduralom A katolicizmus erősítése ↔ anglikán egyház Monopóliumok bővítéseKövetkezmények: → A puritánok és a parlament ellenálltak a királynak → Skót felkelés 1638 → a királynak pénzre, így a parlamentre van szüksége

Anglia a XVII. században

Az angol polgári forradalom szakaszai Az angol polgári forradalom szakaszai ( ) 1. parlamenti szakasz 1640–42 2. polgárháborús szakasz 1642–49 3. köztársasági szakasz 1649–60 4. a restauráció időszaka 1660–88 5. a dicsőséges forradalom időszaka 1688–89

Politikai-társadalmi irányzatok a XVII. századi Angliában

A polgárháború kora I. Károly ( ) erőszakhoz folyamodik A radikális puritánok hadsereget szerveznek élén: Oliver Cromwell → a vasbordájúak 1649 a király kivégzése - Anglia köztársaság » Cromwell katonai diktatúrát hoz létre hajózási törvény hajózási törvény (csak angol hajók↔holland) → tengeri háború Hollandiával »Anglia tengerek ura -Skócia és Írország elfoglalása »angol egyeduralom Cromwell † - a diktatúra vége

New Model Army Az „új mintájú hadsereg” tagjai: jómódú parasztok, kézművesek → ütõképesebb fõ ereje a vaspáncélos lovasság (“vasbordájúak” ) kemény fegyelem és fanatizmus Jelszavuk: “Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!”

Stuart restauráció Cromwell halála után a tőkés vállalkozók visszahívták a Stuart királyokat Ők ígéretük ellenére vissza akarták állítani az abszolutizmust ↔ parlamentiek Növelni akarták a katolicizmust ↔ anglikánok Meghívták a trónra a holland protestáns fejedelmet, Orániai Vilmost ( ) Jognyilatkozat » Jognyilatkozat – polgári szabadságjogok » államforma: alkotmányos monarchia

A dicsőséges forradalom monarchia 1688 Orániai Vilmos a trónon »alkotmányos monarchia 1689 Jogok Nyilatkozata (Bill of Rights) tartalma: a törvényhozó testület a parlament a végrehajtó hatalom a parlamentnek felelős kormány független bíróságok létrehozása a parlamentnek évente üléseznie kell „a király uralkodik, de nem kormányoz „ a parlament beleszólhatott az adószedésbe és a hadsereg fenntartásába 1707 Unió – Anglia+Skócia=Nagy-Britannia

Az alkotmányos monarchia rendszere Angliában

Az angol polgárháború ábrája