Városi és elővárosi gyorsvasúti rendszerek európai gyakorlatai dr. Döbrei István BKV Zrt. 2012. március 29.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
2010. január 12-ére meghirdetett sztrájk alatt tervezett forgalomlebonyolítás.
Advertisements

1 A BKV Zrt. fejlesztései, beruházásai Kovács Imre beruházási főosztályvezető BKV Zrt.
Mobilitás-utazási módok
Partnerek vagyunk az úton László János Magyar Kerékpárosklub.
Workshop az elektronikus viteldíjrendszer közlekedési alkalmazásáról Budapest, december 5. Előadó: Saslics Elemér vezérigazgató Volán Egyesülés A.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
A térségi vasutak, az élhető vidék október 27. A térségi vasutak, az élhető vidék – október 27. Közlekedési szövetségek alakítása, lehet ő.
Kormányzati vasútpolitikai célok és törekvések
„ Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal” HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés szeptember 15. Orosz Balázs.
BGE SZAKMAI FÓRUM 2012 DECEMBER 5. TÖMEGKÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI JAVASLATOK TÖMEGKÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI JAVASLATOK Keszthelyi Péter.
0 Budapest, december 8. Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten Nyitórendezvény Előadó: Nemecz Gábor Szakigazgató Beruházási.
Tóthné Temesi Kinga Szombathely,
Integrált Ütemes Menetrend a Budaörsi kistérségben
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
Nyíregyháza, szeptember 09.
A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése
Közlekedés – Mozgásban a tudományok, november 10.
Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) alkalmazása a városi villamos fejlesztésekben Baán Tímea NFÜ, KÖZOP IH június 17.
tételsor 2. tétel A kistérség a korábbi együttműködési lehetőségek alapján megtartotta a soron következő ülését. Az ülés célja a logisztikai.
A városi tömegközlekedés III.
Városi tömegközlekedés
Közforgalmú közlekedés szervezése 1.
Innovatív elképzelések Győr közösségi közlekedésének fejlesztésére
A logisztikai szolgáltató központok fejlesztésnek hatása az ország fejlődésére Dr. Zsirai István Közlekedéstudományi Intézet Kht. főmunkatárs, tanácsadó.
MTA Regionális Kutatások Központja RÉGIÓINK ÉS A KÖZLEKEDÉS Erdősi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja Pécs, 2007.
AZ IKSZT program bemutatása Eperjesi Tamás vidékfejlesztési igazgató Kecskemét-Imrehegy, július 16.
Közlekedés-szervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat
Közlekedéspolitikai és -gazdasági Tagozat
REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS RENDKÍVÜLI ÜLÉS Sopron
FUTÁR projekt – célok és eszközök
EasyWay ITS Hungary workshop tervezett programja Házigazdai üdvözlés – Kovács Ákos MK vezérigazgató EasyWay áttekintés – dr. Lindenbach Ágnes ITS Hungary.
A DUNA STRATÉGIA AGRÁRLOGISZTIKAI TEENDŐI Fórum november 18. Gyertyán Katalin, KözOP IH Közlekedéslogisztikai fejlesztési lehetőségek a KözOP-ban.
Az elővárosi vasút rendszeréhez illeszkedő közúti közösségi közlekedési ráhordó hálózat kialakítása a Budaörsi kistérségben és a Zsámbéki-medencében KTI.
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai
TÁRNOK – SZÉKESFEHÉRVÁR vasúti vonalszakasz kivitelezési munkálatai Kápolnásnyék - Gárdony vonalszakasz jobb és bal vágány átépítése.
86. sz. főút Szombathely - Vát szakasz ( – km szelvények között) kivitelezési munkálatai Lakossági fórum október 09.
Társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek Régiók, megyék, kistérségek.
MÁV - elővárosi vasutak: vonattal a városba
Az előadás tartalma módválasztás
Nyílt Pályán Nemzeti Vasúti Kerekasztal eszmecsere a vasút jelenéről és jövőjéről szakmai-társadalmi vitanap Budapest,2010 szeptember 15 Dr.Doór Zoltán.
2005.évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről
Intelligens közúti kereszteződés
TÉRSÉGI KÖZLEKEDÉS, A VIDÉK ÉLHETŐSÉGE KONFERENCIA
Környezettudatos közlekedés 2030 – Nemzeti Energiastratégia 2030
A központi régió közlekedési helyzete Andrási Zsolt Geográfus, III. évf
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg
BKV ZRt. – Fődiszpécseri és Zavarelhárító Szolgálat
Előadó: Lehmann Ferenc
TWIST Workshop MTA Regionális Kutatások Központja
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
Az intermodalitás szakpolitikai illeszkedése Közlekedéstudományi Konferencia Győr március
A magyar vasúti közlekedés jövőképe Dr. Kerékgyártó János Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya Budapest,
A Zöld Kaposvár program a helyi közösségi közlekedésben.
„TRAMTRAIN” INTEGRÁLT VILLAMOS- ÉS NAGYVASÚTI RENDSZER BEVEZETÉSE HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN ÉS SZEGED VISZONYLATÁBAN ÉS VILLAMOS FEJLESZTÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN.
A személyszállítási piacnyitás tapasztalatai és lehetőségei Közlekedéstudományi Konferencia Győr, március 25. ÁCS BALÁZS KTI Közlekedéstudományi.
A vasúti közlekedés felmérési eredményei (Május–július, 2013) EMAH Öko-mobilitás elősegítése az osztrák-magyar határtérségben VIRÁG Álmos, projektvezető.
Korszerű gyorsvasúti rendszer megteremtése Győrben és elővárosában Feld István Mártonalelnök, VEKE.
Minőségi követelmények a közúti és vasúti személyszállításban Munkácsy András Közlekedéstudományi Intézet Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat.
A GYSEV Zrt. szerepe a Nyugat-magyarországi közlekedésben A GYSEV Zrt. szerepe a Nyugat-magyarországi közlekedésben Előadó: Dávid Ilona, a GYSEV elnök-
Intelligens közlekedési rendszerek
Városi közlekedés, forgalomtechnika 15. előadás
Úthálózat fejlesztés, úthierarchia, úttípusok
Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten
Busexpo A közforgalmú közlekedés hazai trendjei
Közforgalmú közlekedés szervezése 1.
Tarifa- és jegyrendszer
Hozzászóló: Takács Miklós (FŐMTERV Zrt.) Budapest, október 21.
A személyszállítási közszolgáltatások hatékonyabb ellátását célzó integrált utas-tájékoztatási, jegyértékesítési és forgalomirányítási rendszer (HKIR.
Társaságunk együttműködik a Volánbusz Zrt-vel és a MÁV Start Zrt-vel
Előadás másolata:

Városi és elővárosi gyorsvasúti rendszerek európai gyakorlatai dr. Döbrei István BKV Zrt március 29.

Alapvetések 1.A mindennapi életvitellel kapcsolatos mobilitási igények növekszenek. a)A lakó- a munka-, a szolgáltatási-, a közigazgatási funkciók területileg elkülönült helyeken valósulnak meg, ezek a területek távolodnak egymástól. b)Növekszenek a napi életvitellel kapcsolatos utazási távolságok. c)Növekszenek az utazási gyakoriságok. d)Különös tekintettel a nagyobb városokra és azok környezetére. 2

Alapvetések 2.Növekszik a mobilitás kielégítésre használt eljutási folyamattal kapcsolatos minőségi elvárás. a)Kényelem b)Biztonság c)Megbízhatóság d)Eljutás gyorsasága e)Hozzáférhetőség, alternatívák f)Költsége g)Környezetvédelmi szempontok 3.Ma már nem az egyéni és a közösségi közlekedés, valamint a közösségi közlekedés egyes alágazatainak a versenyéről kell beszélni, hanem eljutási folyamatok versenyéről. 3

Alapvetések 4. FEHÉR KÖNYV: Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé. Brüsszel, a)Újfajta közlekedési modelleknek kell megjelenniük, amelyekben egyszerre nagyobb árumennyiséget és több utast juttatnak célhoz a leghatékonyabb közlekedési módokkal (illetőleg azok leghatékonyabb kombinálásával). b)Célszerű, hogy i.az egyéni közlekedés az utazás utolsó kilométereinek megtételére szolgáljon, és tiszta járművekkel valósuljon meg, ii.az információs technológiák egyszerűbb és megbízhatóbb átszállási kapcsolatokat tesznek lehetővé, iii.a közlekedést igénybe vevők a közlekedés teljes költségét állják, ennek fejében azonban kevesebb torlódásra, több információra, jobb szolgáltatásra és nagyobb biztonságra számíthatnak. 4

Alapvetések 5.FEHÉR KÖNYV: Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé. Brüsszel, a)Tiszta városi közlekedés és ingázó forgalom i.Városon belül könnyebb átállni a környezetbarátabb közlekedési módokra, mivel enyhébbek a jármű hatótávolságával szembeni elvárások, és nagyobb a népsűrűség, ii.Ha nagyobb arányban veszik igénybe a tömegközlekedést, és emellett szolgáltatási minimumkövetelmények is érvényesülnek, növelhető a hálózat és a járatok sűrűsége, ami a közösségi közlekedési módoknak kedvező angyali kört indíthat el. 5

Alapvetések 6.Az elővárosi vasutak helye és szerepe a versenyző eljutási rendszerekben. a)Jármű oldalról i.Magas kényelmű és komfortfokozatú utastér biztosíthatósága. ii.Vasúti közlekedés magas fokú biztonsága, a járműtérben lévők védettsége. iii.Megbízható üzemeltethetőség. iv.A járművek belső tereinek megfigyeltsége, biztonságos nagyterű járművek. v.Nagy menet- és utazási sebesség biztosítható. vi.Elkülönült, tervezett kapacitás kihasználtságú infrastruktúra igénybevétele. vii.Az alkalmazható infrastruktúrához való –adott esetben flexibilis – alkalmazkodás lehetősége. viii.Kis környezeti terhelés. ix.Több utast juttatnak célhoz, hatékony közlekedési eszköz. 6

Alapvetések 6.Az elővárosi vasutak helye és szerepe a versenyző eljutási rendszerekben. b)Infrastruktúra oldalról i.Elkülönült, tervezett kapacitás-kihasználtságú infrastruktúra, amely kevésbé zavar érzékeny, mint a nyílt hozzáférésű közúti pálya. ii.Biztonságos járműközlekedés feltételeit megteremti. iii.A járművön kívüli gyalogos közlekedés biztonságos és kényelmes feltételei megteremthetők. iv.Megbízható szolgáltatást lehetővé tevő pályahasználat lehetőségét biztosítja. v.Nagy menet- és utazási sebesség biztosításra alkalmas. vi.Nagy átbocsátó képességű, nagy gyakoriságú szolgáltatás nyújtására alkalmas rendszerek alakíthatók ki. vii.Az infrastruktúra alkalmazkodhat a környezethez. 1.Felszíni és felszín alatti vonalvezetés. 2.A városi környezethez alkalmazkodó infrastruktúrák alkalmazásának a lehetősége. 3.Az utascsere helyszínei alkalmazkodhatnak a környezethez, forgalmi volumenhez. Intermodális feladatok mellett egyéb kiegészítő kényelmi szolgáltatások nyújtására is alkalmasak lehetnek. 7

Alapvetések 6.Az elővárosi vasutak helye és szerepe a versenyző eljutási rendszerekben. c)Szervezeti és működtetési oldalról i.A fenti előnyökre tekintettel, eljutási folyamatba jól integrálható, eszközváltásra (gépkocsiról) motiváló lehet. ii.Hozzáférhetőség az infrastruktúrában, járműben meglévő flexibilis tervezhetőség kihasználásával jól optimalizálható. 1.P+R; B+R parkolók létesítése kevésbé sűrűn lakott térségek elővárosi vasúti hozzáférési pontjainál. 2.Sűrű beépítésű területek közvetlen elérésének biztosítása felszín alatti állomások, közúti vasúti jellegű felszíni megállóhelyek létesítésével. 3.Eszközváltási lehetőségek biztosítása, technikai kialakításon túl szervezési és információs oldalról is. iii.Területen egységes, az eszközváltást és eszköz közötti választást lehetővé tevő, ösztönző tarifarendszer kialakítása, alkalmazása. 8

Példák Európából – Bécs VOR vasúti vonalhálózati térkép 9

Példák Európából – Bécs VOR részvénytársaság i.Bécs: 44% ii.Alsó-Ausztria: 44% iii.Burgenland: 12% A VOR 1984-től működik, 1988-tól integrálódtak az elővárosi vasutakat üzemeltetők is, tagjai: i.Wiener Linien Ges.m.b.H. & Co. KG ( csak városi vasutak) ii.ÖBB Personenverkehr AG iii.Wiener Lokalbahnen AG iv.Raab-Oedenburg-Ebenfurter-Eisenbahn AG 10

Példák Európából – Bécs ÖBB Personenverkehr AG 11

Példák Európából – Bécs Wiener Lokalbahnen AG 12

Példák Európából – Bécs Raab-Oedenburg-Ebenfurter-Eisenbahn AG 13

Példák Európából – Bécs VOR vonalhálózati adatok 14 VOR-vonalakszámahossza összesen ,1 ebből villamos28214,8 metró (U6)117,5 metró (U1, U2, U3, U4)456,7 autóbusz85621,5 Badner Bahn130,4 S-Bahn14602,7 Elővárosi vasút ,0 Elővárosi busz ,7 Nightline Wien17222,8

Példák Európából – Bécs VOR utasforgalmi adatok 15

Példák Európából – Bécs VOR utazások száma közlekedési vállalatok szerint 16 VOR-vállalat /- % ÖBB ,56 Wiener Linien ,32 Wiener Lokalbahnen AG ,02 GySEV ,03 Elővárosi busz ,06 Elővárosi vasutak összesen ,18

Példák Európából – Bécs VOR utas-elégedettségi adatok 2 – jó, 3 - közepes 17 MutatóAdat Tisztaság2,01 Ülőhely kínálat2,15 Ár / szolgáltatás2,25 Komfort2,13 Pontosság2,13 Menetrend, követés2,54

Példák Európából – Bécs Egységes tarifarendszer i.belső városi zónával ii.külső zónákkal iii.szabad eszközválasztás lehetősége iv.VOR bevételi adatok 18

Példák Európából – Bécs A városon belüli vonalvezetés – Közvetlen feltárja a város belsőbb területeit. – Számos jól kiépített csatlakozást biztosít az U- bahn hálózathoz, egyéb városi közlekedési eszközhöz. – A városon belüli gyorsközlekedési rendszer integrált részét képezi. 19

Példák Európából – Berlin Vonalhálózati térkép 20

Példák Európából – Berlin VBB Verkehrsverbund Berlin-Brandenburg Részvénytársaság i.Berlin tartomány 33,3% ii.Brandenburg tartomány 33,3% iii.14 megye, 4 megyei jogú város 33,3% A VBB 1999-től működik, tagjai: i.Berliner Verkehrsbetriebe (BVG) ( helyi vasúti közlekedés) ii.DB Regio AG iii.Ostdeutsche Eisenbahn GmbH (ODEG) iv.Prignitzer Eisenbahn GmbH (PEG) v.S-Bahn Berlin GmbH 21

Példák Európából – Berlin DB Regio AG 22

Példák Európából – Berlin Ostdeutsche Eisenbahn GmbH (ODEG) 23

Példák Európából – Berlin Prignitzer Eisenbahn GmbH (PEG) 24

Példák Európából – Berlin S-Bahn Berlin GmbH 25

Példák Európából – Berlin Adatok a berlini elővárosi vasúti hálózatról 26 VonalakVonat- kilométer Vonalak száma Állomások száma Regionális vasutak 36,4 millió40337 S-Bahn32,5 millió15166

Példák Európából – Berlin Adatok a berlini S-Bahn hálózatról (2010) 27 * - Befolyásolta: a 481 sorozat hibája miatti leállításának és a 485 sorozat reaktiválásának költsége. JellemzőAdat Vonalhossz330 km Napi utasszám1,2 millió Utas elégedettség2,7 (2 – jó, 3 – közepes) Eredmény*-222,2 millió Euró

Példák Európából – Berlin Egységes tarifa rendszer – Belső városi zónával. – Külső zónákkal. – Szabad eszközválasztás lehetősége A városon belüli vonal vezetés: – Elkülönült infrastruktúrával közvetlen feltárja a város belsőbb területeit. – Számos jól kiépített csatlakozást biztosít az U-bahn hálózathoz, egyéb városi közlekedési eszközhöz. – A városon belüli gyorsközlekedési rendszer integrált részét képezi. – Az S-bahn hálózat és az elővárosi vasúti hálózat, kiegészítve a városi U-bahn hálózattal alternatív rendszereket képeznek. 28

29 Példák Európából – London London elhelyezkedése, területi tagoltsága, a kordonrendszer, a területi tagoltság London közlekedésének szolgáltatója a TFL (Transport for London) Az ágazatok rövid bemutatása

30 Példák Európából – London A kordonok Londont alapvetően az alábbi kordonok tagolják: A három fő határvonal a „Boundary” ez a Greater London area azaz London közigazgatási határa „Inner” azaz belső kerületek, amelyek a Cityt veszik körül, és a „Central” ami kimondottan a belváros. A tarifazónák, és az utazási igények is kontrasztosan elkülöníthetők ezen határok alapján.

31 Példák Európából – London – TFL A szervezet – A közszolgáltatás megrendelője a város képviseletében maga a Lord Mayor (London polgármestere) – Az igazgatótanács tagjait a polgármester iktatja be pozíciójukba – A szolgáltató cég több kisebb nagyobb ágazati üzemeltető, taxi vállalat, kerékpár kölcsönző, stb konzorciuma, amelyhez szabadon csatlakozhat bárki, aki standardjaiknak megfelel, logót kap – A konzorciumban beruházó, és generálkivitelező részek is vannak Beruházások – A londoni közgyűlés határozata alapján folynak, a TFL saját forrásából, amelyhez adott esetben London városa is hozzájárul anyagilag

32 Példák Európából – London A fő ágazatok bemutatása A Metróhálózat (Tube) és a Docklands Light Railway (DLR) Autóbusz hálózat Vasúthálózat Vízibusz

33 Példák Európából – London A metróhálózat

34 Példák Európából – London Vasúti hálózat

35 Példák Európából – London Vasúti hálózat London vasúti hálózata igen kiterjedt, a vasút egészen a Citybe is benyúlik, egy pályaudvara részben a Temze fölé nyúlik nem messze a történelmi Towertől Klasszikus értelemben véve nem létezik elővárosi vasút a budapesti HÉV hez hasonlóan, ezt a szerepet a különböző vasúttársaságok elővárosi járatai töltik be. A helyközi és az országos közforgalmú járatok is több külvárosi részen megállnak. Pályaudvaraik többszörös vasúti csomópontok, és majdnem mindegyikük átszállást biztosít a Tube-ra Minden pályaudvar közelében (kivéve a City-t) található nagyméretű P+R parkoló.

36 Példák Európából – London Hálózati adatok A teljes vasúthálózat hossza London határain belül (Tube és DLR nélkül) kb 788 km, 321 állomás A metróhálózat hossza a DLR-rel kb km, állomás Autóbusz hálózat hossza közel 580 km

37 Példák Európából – London Utazások száma

38 Példák Európából – London Utazáskezdők (millió)

39 Példák Európából – London Tarifarendszer London tarifarendszere zónákra osztott, és időben megkülönböztetett. Nem mindegy melyik zónából melyik zónába, a napnak és a hétnek melyik szakában történik az utazás.

40 Példák Európából – London Pénzügyek

41 Példák Európából – London Elégedettség Ágazat Utas elégedettségi pont (100-ból) Busz80 Metró79 DLR81 Felszíni egyéb80 Croydon tramlink85 A vasút városon belüli szakasza84 Összesen81,5

Összegzés A korszerű elővárosi vasutak a város területe és a környező teleépülések, régió között működő eljutási rendszerek versenyképességét biztosítani képes meghatározó elemek. A közösségi közlekedésnek a versenyképes eljutási folyamatba történő integrálásának szükséges feltétele egy a közösségi közlekedési eszközök közötti szabad átjárást biztosító regionális tarifa rendszer. 42

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 43