Klaszterek – a gazdaságfejlesztés alapjai KOVÁSZNA MEGYEI FAIPARI KLASZTER Bagoly Miklós Levente ASIMCOV elnök Sepsiszentgyörgy, 2009. december 10.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Olasz Nap Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Március 20. “Olasz Külkereskedelmi Intézet (ICE): Promóciós tevékenység és szolgáltatások.
Advertisements

A levéltár Országos Tudományos és Felsőoktatási Szakmai Központ tevékenységei.
Ráczné Dr. Rózsa Katalin projektvezető A DASZK fő feladatai TÁMOP /2-2F
A magyar vállalkozások versenyképessége Pongorné dr. Csákvári Marianna helyettes államtitkár Budapest, november 30.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A KNOWBRIDGE projekt áttekintése Nagy István nemzetközi projektmenedzser NORDA Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Miskolci Vigadó,
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
ÉAOP által támogatott klaszterek eddigi eredményei és jövőbeni fejlesztési irányok.
Kiss János Kereskedelmi igazgató Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Bemutatkozás.
Az Észak-Alföldi Operatív Program által nyújtott fejlesztési lehetőségek Dr. Grasselli Norbert igazgatóhelyettes.
A képzett szakemberekért SZMBK KERETRENDSZER 2.1. előadás.
MIBŐL VALÓSULHATNAK MEG A HELYI STRATÉGIÁK? REGIONÁLIS PÁLYÁZATI FORRÁSOK.
Kocsis Tibor Kaposvár, március 01. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása.
Mitől társadalmi egy innováció és egy start-up és miért fontos ez az ELTE-n? Tausz Katalin SIMpLe projekt - témavezető Innovációs Nap május 11.
European Commission Enterprise and Industry Az INNO-Way program bemutatása Székesfehérvár november 05.
M ESTERPEDAGÓGUS SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI. Megállapodás megkötése-aláírás után a HMPI-nek visszaküldeni, melyet az OFI-ba továbbítunk aláírásra Útiköltség.
1 „Országos Foglalkoztatási Közalapítvány INFORMÁCIÓS NAP 2009” Gosztolai Géza OFA- Hálózat Közép-dunántúli Regionális Iroda Székesfehérvár, július.
A BKIK Oktatási Igazgatóságának és Oktatási Nonprofit Kft-jének feladatai.
TÁMOP B-13/ SZAKMAI-MÓDSZERTANI TÁMOGATÁS A KOMPLEX TELEPPROGRAM ÉS AZ ELNÉPTELENEDŐ FALVAK TÁRSADALMI GAZDASÁGI FOLYAMATAINAK MEGFORDÍTÁSÁT.
Dr. Jakab Julianna Budapest, október 29.. A projekt célja, hogy támogassa a nők által tulajdonolt és irányított vállalkozások életlehetőségeinek,
A járműipar gazdasági hatása a Közép- és Nyugat-dunántúli régiók fejlődésére Tóth Péter Győr, május 4.
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET 2007 Menner Ákos. A minőségfejlesztés intézményi ritmusa Önértékelés 2006 Önértékelésből származó fejlesztési célkitűzések.
Turisztikai desztináció- menedzsment és klaszter Tóthné Bánszki Zsuzsa Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
Mit tartogat még a as pályázati időszak a vállalkozások számára?
„Mocsolád-Civilház” NKFT megalakulás I.Alsómocsolád méretéből (346 fő) és zsákjellegéből adódó intézményi és egyéb háttér hiányosságainak kiküszöbölése:
A Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely munkája – EFOP VEKOP/15 TÁRS PROJEKT bemutatása EFOP VEKOP
Széchenyi Programirodák szervezete és működése
Tájékoztató a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról
Van ötletem, de hogyan valósítsam meg?
Kihívások a LEADER program eredményes végrehajtásában
Gyakorlati megvalósítása
Hitelkonstrukciók a pályázati rendszerben
Határtalan lehetőségek a kisvállalkozások támogatására
Hogyan lett Szentgotthárd energiaváros?
„Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében”
A lifelong guidance (LLG) rendszer magyarországi megalapozásának kvalitatív vizsgálata (6 fókuszcsoport) július Kovács Attila
TAB Város és a megújuló energiára alapozott oktatás Schmidt Jenő Tab Város Polgármestere 1.
Foglalkoztatási Paktumok az EU-ban
K+F+I pályázati lehetőségek vállalkozásoknak!
A közigazgatással foglalkozó tudományok
Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ
Az Európai Uniós csatlakozás könyvtári kihívásai
Magyarország: logisztikai központ
TOP SO „Foglalkoztatási paktum Barcs és térségében” A Foglalkoztatási stratégia célrendszere tervezett programok BARCS VÁROS.
FraMak Chambre de Commerce et d’Industrie Hungaro-Française
A kistérségi gyerekesély programok eredményei
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
SZAKISKOLAI FEJLESZTÉSI PROGRAM
A kiváltást tervezők / megvalósítók és Az fszk TÁRS projektje közti együttműködés rendszere EFOP VEKOP TÁRS projekt.
A szociális gazdaság jogi háttere Szlovákiában
HHR.
Bemutatkozik az iskolapszichológus
TÁMOP A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése – Életpálya-tanácsadás Csanádi Nikolett Hényel Anett.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
A hazai KKV-k fejlesztése hiteltermékkel
Zalaegerszeg, 21 February 2018
Zanáné Haleczky Katalin október 09.
Európai Építésügyi Technológiai Platform és nemzeti platformjai 2007
Európai és Magyar Építésügyi Technológiai Platform
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
37. AZ EURÓPAI UNIÓ.
ÉRINTŐ Sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok integrációs programja óvodától a munkába állásig TÁMOP A/
36. AZ EURÓPAI UNIÓ.
Lorem ipsum.
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
Scool-Túra Kft Miskolc Széchenyi út 36.
Iskolai szociális segítő
Baranya Megyei Önkormányzat
Németország BESZÁMOLÓ 2014
A részekre bontás tilalma és annak gyakorlati alkalmazása
Előadás másolata:

Klaszterek – a gazdaságfejlesztés alapjai KOVÁSZNA MEGYEI FAIPARI KLASZTER Bagoly Miklós Levente ASIMCOV elnök Sepsiszentgyörgy, december 10.

“Ha van egy almád és nekem is van egy almám, ha elcseréljük, akkor is mindkettőnknek egy-egy almája lesz. De ha neked van egy ötleted, nekem is van egy ötletem és ötletet cserélünk, akkor mindkettőnknek két ötlete lesz” George Bernard Shaw

KO-FA Egyesület 2005-ben alakult első regionális faipari szövetség szakosztályként működik az ASIMCOV Szövetség keretében célja a faiparban tevékenykedő vállalkozók közös érdekképviselete és támogatása 2009 októberében jogi formát nyert

Szolgáltatások piackutatás tagok közötti együttműködés elősegítése az információáramlás biztosítása együttműködés hasonló hazai és külföldi szervezetekkel vásárokon, kiállításokon való részvétel képzések szervezése műszaki tanácsadás tapasztalatcserék szervezése közös reklámanyagok készítése a KO-FA honlapjának adminisztrálása

Szolgáltatások célja időben hatékonyabban oldhatók meg a felmerülő problémák költséghatékonyság (marketing, tanácsadás, képzés, reklám, stb.) ARBOR Faipari Szövetség, Gyergyószentmiklós PANFA P annon Fa- és Bútoripari Klaszter GTZ Német Gazdasági Együttműködési Program: számítógép, irodafelszerelések, szakkönyvek a KO-FA-nak kiállításokon való részvétel (Köln, Hannover, Valencia) részvétel a bukaresti bútorkiállításon az Egyesület közös katalógusának elkészítése részvétel a Pro Wood programban Partnerek

A Pro Wood projekt 2008 – 2010 Az Európai Bizottság által finanszírozva A Pro Wood küldetése egy közös „faipari klaszter” (hálózat) felépítése a Brassó és Kovászna megyékben. Fő elképzelése létrehozni és megerősíteni a vállalatok és a kutatás közti együttműködést. A szorosabb együttműködés a faipar intézményei közt lehetőséget ad új üzleti kapcsolatok kialakítására, innovatív termékek és termelési folyamatok kidolgozására. Emellett, a Pro Wood bevonja tevékenységébe a szolgáltató ágazatot és a helyi közigazgatást, hogy jobban megérthessék a faipar szükségleteit.

PARTNEREK Innovációs- és Technológiaátadási Központ Észak Rajna vidéke, Westphalia (Németország) – Program Koordinátor Fraunhofer, Faipari Kutató Intézet, WKI, Németország TTS (Munkateljesítmény-tanulmányozó Intézet), Finnország CRITT Bois – Faipari Források Központja, Franciaország

INNO Consult, Románia Brassói Transilvania Egyetem – Faipari Fakultás Kovászna Megye Tanácsa ASIMCOV – Kovászna Megyei Kis - és Középvállalkozók Szövetsége – KO-FA

A PROJEKT CÉLJAI A PROJEKT CÉLJAI: támogatja az ipar és a kutatás közti együttműködést javítja a faipar innovatív potenciálját fejleszti a közfinanszírozási alapok megszerzéséhez szükséges kompetenciát inspirálja és tájékoztatja a jövő generációját biztosítja a romániai faipar „nemzetközi láthatóságát”

MEGOLDÁSRA VÁRÓ PROBLÉMÁK MEGOLDÁSRA VÁRÓ PROBLÉMÁK: alacsony termelékenység régimódi technikák és gépek integrált marketing-koncepciók hiánya gyenge együttműködés az ipar és a kutatás között fiatal munkaerők hiánya a faiparban

III. Olyan projekt-tevékenységek lebonyolítása, melyek a megfogalmazott hiányosságok pótlását segítik elő: A projekt megvalósítása több szakaszban történik: I. helyzetelemzés kérdőivek segítségével II. műhelytalálkozók alkalmával összesítődtek a megoldásra váró problémák - asztalosverseny diákoknak - e-commerce és marketing-szeminárium - egyéni problémafelmérés és megoldásjavaslat (céglátogatások) az egyetem és német szakemberek segítségével - a helyi oktatási és közintézmények bevonása a kalsztertevékenységbe

A CSAPAT

Faipari klaszter a KO-FA egyesület az alapja a klaszternek a Pro Wood projekt megkönnyíti az első lépéseket a valós klasztertevékenység az együttműködésen alapszik

Terveink Új szolgáltatások - pályázatok: klaszterműködtetés - tanácsadás nem tagoknak is - brikettálógép vásárlása Távlati megoldások - a keletkező fahulladék tárolása és hasznosítása - cégek közti kapcsolatépítés - együttműködés a tanüggyel és a kutatási intézményekkel - minél több faipari vállalkozás bevonása a klaszterbe

Köszönöm figyelmüket!